A reformkor bútorai – vezetett séta a Nagytétényi Kastélymúzeumban

A nagytétényi
Száraz–Rudnyánszky-kastély

Lakókörnyezet, lakberendezés a reformkori Magyarországon

„Van-e pedig, kérdem, a társaságra (társadalomra), az egész emberiségre nézve valami fontosabb, mint a jó lak? (...) Csend, szagtalanság, füstnélküliség, könnyű tisztíthatóság, meleg télen, hűs nyáron (...) s oly elosztás, mely szerint nappali, ebédlő s éjjeli szoba kellőleg elkülönülve legyenek.” – írja Széchenyi István a „Buda-pesti por és sár” című írásában (1830).
A nagycenki Széchenyi-kastély már valóban ezt a célszerűséget tükrözi, de ilyen kényelmes otthonnal még jóval később is csak egy szűk réteg rendelkezett az országban: a nagyobb vidéki kúriával rendelkező birtokos nemesség illetve a városi polgárság vagyonos felső rétegét alkotó kereskedők, értelmiségiek és tisztviselők. A fent leírthoz hasonló kúriában lakott Deák Ferenc Kehidán, Kazinczy Széphalmon, Kölcsey Álmosdon...

A kor bútorművészeti stílusa a biedermeier, jellemzően a Habsburg birodalom országiban van jelen. Ausztriában a polgárság lakberendező stílusa, Magyarországon viszont a bécsitől némileg eltérő, puritánabb irányzat bontakozott ki a bútorművészetben. Bár osztrák és német iskolázottságú mesterek működtek az országban, a hazai igények szerényebb keretek között mozogtak: a vidéki nemesi kúriák és a városi paloták számára leegyszerűsített bécsi mintákhoz igazodó, olcsóbb bútorok készültek.

A bútorkészítés célja az otthonosság-érzet, a kényelem megteremtése a lakásbelsőben, éppen az ellentéte a század elején épülő empire paloták hivalkodó, reprezentatív lakberendezésének. Ez utóbbi stílus színezett faanyagokat, hangsúlyos rátétes díszeket, luxusanyagokat használ (23., 24. terem), a biedermeier inkább a natúr faanyagot részesíti előnyben, kevés faragással. Funkcionalizmusával az angol klasszicista bútorművészetet követi, például Sheraton, Chippendale munkásságát (17. terem). A bútorok formája, a faanyag feldolgozása önmagában értéke ezeknek a bútoroknak, nem hiányoznak róluk a különböző díszítmények.

23. terem

24. terem

17. terem

Ami az ipari fejlettséget illeti, a Habsburg Birodalmon belül óriási eltérések mutatkoztak. Például míg Csehországban az üzemek többsége 1850 körül már manufaktúra, Magyarországon az ipar, így a bútorgyártás is céhes keretek közt marad egészen az 1870-es évekig. A birodalom nagyvárosai közül – Bécs és Prága után – utolsóként Pesten rendezik meg az Iparműkiállítást 1842-ben, és a gépekkel dolgozó ipar részére mérnököket képző Politechnikum (a Műegyetem elődje) is csak 1856-ban nyílik meg ugyanitt. Vagyis a biedermeier bútorok készítője, az asztalosmester egyben a bútorok tervezője is.

A korszak egyik legnevesebb pesti asztalosmestere Steindl Ferenc, az ő saját kezűleg jelzett bútorait a kastélyban is megcsodálhatjuk. Steindl első, apjától örökölt műhelye a Molnár utcában volt, majd a Terézvárosban nyitott lerakatot. 1838-ban költözött a Király utcába, itt saját műhelyt, üzletet, raktárt működtetett. Az 1830-as években rendezték be a Pollack által tervezett Régi Vigadó épületét, melynek munkálataiban ő is részt vett. Széchenyivel is személyes kapcsolata volt: az óbudai Hajógyári-szigeten készülő dunai gőzhajók berendezésére is Steindl műhelye kapott megbízást. A nyolc hajó berendezése nagy siker volt, Kossuth is megemlékezett róluk az 1842. évi Iparműkiállításról írt jelentésében.

A kastélymúzeum 26–28. szobáiban járva képet kapunk arról, milyen bútorok, berendezési tárgyak, dísztárgyak között élt a reformkori Magyarországon a szűk jómódú réteg illetve a polgárok töredéke. Ugyanis a kényelmes biedermeier otthon kialakításához, a szobák funkcionális megosztásához, berendezéséhez legalább négy szobára volt szükség, ahol elkülöníthető a hálószoba, ebédlő, nappali vagy fogadószoba és ritkán a dolgozószoba is. A reprezentatív helyiségekben értékes politúrozott keményfabútorok álltak.

A lakóterek kialakításkor törekedtek a világos szobák létrehozására, melyekben hangsúlyos szerepet kapnak a különböző kárpitok: a falakat selyem- vagy pamutkárpit, kevésbé tehetőseknél papírtapéta borította. Szintén hangsúlyosak a függönyök, melyeket általában összehangoltak a bútorokat borító aprómintás kárpitokkal. Fontosak a saját késztésű kézimunkák, ezzel együtt a varróasztal is gyakori. A különböző formájú asztalok és a kényelmes ülőgarnitúrák mellett az értelmiségi családoknál a nappali szobában található a könyvespolc, ami általában egyszerű architektúrájú, üvegezett szekrény. Mivel ekkor nagyon népszerűek a különböző dísz- és emléktárgyak (bécsi és meisseni illetve herendi porcelán, cseh és osztrák üvegedények, bécsi és felvidéki ezüsttárgyak), fontos helyet kap a szobában a vitrin. A falakon nagy számban volt elhelyezve olcsó, megfizethető litográfia, ritkábban a festett portré a család tagjairól, életképek, miniatűrök, képórák, keretórák (26., 27. terem).

A 28. teremben látható szobabelső – szintén Steindl Ferenc műhelyéből származó bútorokkal – már a következő stíluskorszakot, a neobarokkot képviseli.

26. terem

27. terem

28. terem

28. terem

Borka Mária
Nagytétényi Kastélymúzeum
2006. május

A képekre kattintva azokat nagyobb méretben is megnézheti.

* A 2006. április 28–30-a között megrendezett „Klauzál Napok Tétényben” című programsorozatunk második napján, a Nagytétényi Kastélymúzeummal közös rendezvényünk keretében, Dobos Károly és Deák Ágnes Klauzál Gáborral kapcsolatos előadásai után, Borka Mária művészettörténész vezetésével megtekintettük a megidézett kor bútorait. A séta végén elidőzhettünk abban a biedermeier szalonban is, melynek asztala körül – képzeletünk szerint – akár Klauzál Gábor és Deák Ferenc is ülhetett egykoron, kistétényi találkozásaik során...