„Angyal, vigyél hírt a csodáról”
Maiorum gloria posteris lumen est. Az elődök dicsősége fény az utódok számára – vallották az ókori Sallustiusszal együtt mindazok, akik a Rózsavölgy Egyesület által szervezett csendes megemlékezésre gyűltek össze 2006. október 21-én, szombaton délután négy órakor a Budafok-felsővárosi temetőben, hogy fejet hajtsanak az 1956. évi forradalom és szabadságharc helyi hőseinek és áldozatainak síremlékeinél.
![](/images/user/20061021_150s.jpg)
Október végi csendes, aranyló naplementében álltuk körül az ünnepre megtisztított, virágokkal és nemzeti színű szalagokkal feldíszített sírokat. Elsőként – a szervezők nevében – dr. Lázár Imre idézte fel a fél évszázaddal korábbi eseményeket s azok hőseit. Őszinte, szívből jövő szavait az elhunytak lelki üdvéért mondott közös imával zártuk.
![](/images/user/20061021_188s.jpg)
Ezt követően Márai Sándor Mennyből az angyal című versét hallgattuk meg Erdélyi György megrendítően szép előadásában. Majd következett a megemlékezés virágainak elhelyezése és a mécsesek meggyújtása. Szántó Tamás egyenként idézte meg a sírokban nyugvókat, ismertetve személyi adataikat, haláluk körülményeit. Egy név, egy sír, a hála virágai, lobogó mécses – mindaddig, míg a szomorú sor végére nem értünk. A tiszteletadók között – a szervezőkön kívül – ott voltak a Csillaghalom Polgári Egylet, a Savoyai Jenő Asztaltársaság képviselői, valamint a Klauzál Gábor Társaság nevében dr. Dobos Károly, Prim György és jómagam.
A megemlékezés után közös beszélgetés indult, melynek keretében ki-ki felelevenítette 1956-os élményeit, emlékeit. Életképek idéződtek fel ötven év távlatából, sorsok, tragédiák, az üldöztetés véres valósága, a szétszóratás, majd a terrorral elfojtott néma gyász. A több évtizednyi kötelező agyonhallgatásról akaratlanul is Petőfi sorai jutottak eszembe: „Óh e hazában oly sok jeles / Sírján ingatja vándor fuvalom / A feledésnek tüskebokrait”, s most ebben a késő őszi alkonyatban megnyugtatóan jó volt végigtekinteni a parányi lángnyelvek által megvilágított síremlékeken. Lélekemelő, szívet melengető volt a pillanat. Kötelességünket teljesítettük: emlékeztünk mindazokra, akik a legtöbbet, életüket áldozták értünk. Nyugodjanak békében!
Bartos Mihály – 2006. október
A képekre kattintva azokat nagyobb méretben is megnézheti.
![](/images/pecset_s.gif)