Klauzál Gábor
Klauzál Gábor Társaság

Kapcsolódási pontok kerületünk és Szeged között

Emléktúrát szervezett a Klauzál Gábor Társaság június utolsó szombatján, névadója tiszteletére Szegedre, ahol a neves államférfi a vármegyei ellenzék egyértelmű vezetőjeként tevékenykedett. Kerületünk híres történelmi személyiségéhez, Klauzál Gáborhoz köthető emlékhelyek felkeresése mellett a város egyéb látnivalóit is megtekintettük. (Városházi Híradó - 2009. július 24., XVII. évfolyam 15. sz. 8-9. oldal)


A közel negyvenfős kirándulócsapat reggel nyolc óra előtt gyülekezett a kerületiek által jól ismert találkozóhelyen, a Campona buszparkolójában, a vasúti megálló mellett. Az elmúlt években teljes hosszában átadott M5 autópályán, egészen a végcélunkig, Szegedig utazhattunk, ahová szűk két óra alatt meg is érkeztünk. Miután kiszálltunk a buszból, a városközpontban már várt minket dr. Varga László nyugdíjas tanár, aki óriási lexikális tudása alapján, felelevenítette és magunk elé varázsolta a múltbeli eseményeket, szakértő idegenvezetőként kalauzolt minket a neves látnivalók között.



Többek között megtekintettük a Móra Ferenc Múzeum mellett található Klauzál Gábor mellszobrot, az „Europa Nostra díjjal” kitüntetett Klauzál teret, majd a híres szegedi zsinagógát, amely a XX. század elején készült. A viszontagságos időket átvészelve mindenkit magával ragadott impozáns látványa építészeti stílusával, jellegzetes keleties hatású díszítéseivel, motívumaival. Sajnos, itt sem időzhettünk sokáig, mert a szoros napirendünk miatt vártak minket a további látnivalók, ugyanakkor hálás köszönettel tartozunk Juhász J. Pál tanárnak, a Szegedi Zsidó Hitközség hivatalvezetőjének, hogy a zsidó ünnepi szokásokhoz képest egyedülálló módon, szombaton is részesei lehettünk ennek a lenyűgöző élménynek.

A Kelemen utcai Klauzál-emléktábla megtekintése után a déli harangszó már a Dóm téren ért minket, ahol a Szegedi Szabadtéri Játékok alkalmával, a nézőközönség számára felállított lelátók mellett csodálhattauk meg a hazánkban egyedülálló zenélőórát (hasonlóval találkozhatunk a közép-európai térségben, Prágában és Münchenben). A napsütéses, tikkasztó nyári időben üdítő érzés volt meglátogatni a közelben található Fogadalmi templomot, amely 1913 és 1930 között épült. A munkálatokat lassította az első világháború okozta történelmi és gazdasági események sorozata (országrészek elcsatolása, gazdasági válság). Az altemplomot is megtekintettük, ahová gróf Klebelsberg Kunó kulturális minisztert, az 1920-as évek Magyarországának egyik legmeghatározóbb államférfiját temették el a Szegedért tett érdemei elismeréseként (többek között egyetem és gyermekklinika alapítása, a tan és tudományos intézményeknek helyt adó Dóm tér kialakítása fűzhető a nevéhez). A csapatunkból többen megjegyezték, hogy bizony napjainkban is elkelnének felelős, cselekvőképes, államférfiként tevékenykedő vezetők az ország életének érdemi alakítása során.

A rendelkezésünkre álló rövid ebédszünet alatt egyesek fagylalttal, mások az otthonról magukkal hozott szendvicsekkel nyertek újult energiát az árnyékot adó parkokban. Önmagában is üdítő érzés volt látni a várost keresztül-kasul behálózó kerékpárutakat, a történelmi hűség alapján szépen helyreállított belvárosi épületeket, utcákat és tereket, valamint a gyalogosra, kerékpározókra odafigyelő udvarias gépkocsivezetőket.

Kora délután a szegedi belvárosi temetőben folytattuk történelmi kirándulásunkat, ahol a megelőző emléksétánk során velünk tartó dr. Nagy Péter, a Szegedi Közéleti Kávéház törzstagja tartott rövid megnyitót, aki a 143 éve elhunyt Klauzál Gábor érdemeit hangsúlyozta. Ezt követően dr. Dobos Károly, a Klauzál Társaság elnöke beszélt a neves politikus névadójuk 1866-os temetéséről. Érdekes adalék, hogy ezen a gyászszertartáson jelen volt az alig ötvenezer lakosú Szeged lakóinak körülbelül a fele. Méltán mondhatjuk, hogy a tárgyalt korban Széchenyi István temetéséhez összehasonlítható léptékű esemény volt. Bartos Mihály, a Klauzál Gábor Társaság alapító tagja, a Budapesti Városvédő Egyesület Promontor-Tétény munkacsoportjának elnöke ismertette részletes alapossággal a Klauzál-sírt és annak szimbolikáját, valamint az állagmegóvás megoldási lehetőségeit. A koszorúzáson lerótták kegyeletüket a Klauzál nevét egykor viselt szegedi tanintézmény (a mai Radnóti, az egykori Klauzál Gimnázium) öregdiákjai és tanárai.

A „napi menetrend” a szegedi városházán, méltó helyszínen, a csodálatos díszteremben dr. Dobos Károly ünnepi megemlékező előadásával folytatódott, amelynek házigazdája dr. Szalay István, a Szegedi Közéleti Kávéház kuratóriumának elnöke volt. A résztvevők vetítettképes előadást élvezhettek, majd bő félórás kötetlen beszélgetésben vehettek részt.

 
Klauzál Gábor

Az 1832–44 közötti országgyűléseken Csongrád vármegye követeként, a reformellenzék tagjaként, majd később az 1861-i és 1865-i országgyűléseken az elv- és családbarát Deák Ferenc vezette Felirati Párt színeiben, Szeged városának képviselőjeként Klauzál Gábor személyéhez számos emlékhely kötődik a megyeszékhelyen. A Batthyánykormány földművelési, ipari és kereskedelmi minisztereként hazánk fejlődése érdekében a hatalommal történő józan kompromisszumok, egyezkedések híve volt, az 1848-as szeptemberi válság idején lemondott, majd évekre visszavonult gazdálkodni a Kistétényben – mai Budatétényben – vásárolt birtokára, ahol megalapította kerületünk egyik első civil egyesületét, a Kistétényi Szőlőbirtokossági Társulatot. A Bach-korszak elnyomó időszakát követően (1850-es évek), az 1860-as évek első felében fontos szerepet játszott az 1867-es kiegyezés előkészítésében, amelyet sajnos már nem érhetett meg.


A változatos programot este hét és kilenc óra között a Tisza partján található hangulatos Kiskőrössy Halászcsárdában felszolgált vacsora zárta. A fáradt, ám finom falatokkal és felejthetetlen élményekkel jóllakott társaság éjfél körül érkezett meg szűkebb hazánkba, Budafok-Téténybe.

Kertész László
Városházi Híradó
2009. július 24.


Nyomtatható verzió, nyomtatás Továbbküldés, ajánlás

 

Adószámunk:
18474048-1-43
Köszönjük, ha a 2022. évi adóbevallása elkészítésekor gondol a Klauzál Gábor Társaságra és támogatja egyesületünk tevékenységét személyi jövedelemadójának
1 %-ával
, ezzel Ön is hozzájárul a Podmaniczky-díjjal kitüntetett civil, értékőrző és értékteremtő, közösségszervező tevékenységünkhöz, honlapunk fenntartásához és rendezvényeinkhez.

KÖSZÖNJÜK!


Adomány-köszönő emléklap


Adomány-köszönő emlékplakett

Klauzál Gábor (78)
Közhasznúsági jelentések (16)
Egyesületi élet (284)
Közélet (143)
Klauzál Gyűjtemény (7)



KLAUZÁL 150 EMLÉKÉV (48)
2016. évi médiamegjelenések (1)
2016. évi programnaptár (1)
2017. évi médiamegjenések (1)
2017. évi programnaptár (1)
2018. évi médiamegjenések (1)
2018. évi programnaptár (1)
2019. évi programnaptár (1)
2020. évi programnaptár (1)
2021. évi programnaptár (1)
2022. évi programnaptár (1)
2023. évi programnaptár (1)



1848/49 (52)
Barangolások (34)
Budatétényi Ősök Napja (30)
Díszpolgárok (19)
Helytörténet (18)
Kastélymúzeum (19)
Klauzál Napok Tétényben (129)
Lics Pincészet (15)
Történelmi szalon (43)
Wolf-kripta (21)