dr. Gazdag Lászlóra emlékezünk
November 6-án, a budafoki temetőben búcsúztunk dr. Gazdag Lászlótól, Budafok-Tétény díszpolgárától, a borászati technikum évtizedekig volt igazgatójától, a borászati szaktekintélytől, a Promontorium Borlovagrend hajdani nagymesterétől
![]() |
Felemelő érzéssel tölthetett el mindannyiunkat, hogy a 2004. márciusában útjára indított találkozóinkon az 1995. óta kitüntetett díszpolgárokkal közösen, évről-évre együtt köszönthettük kerületünk legújabb díszpolgárát. Gazdag Laci bácsi 1997-ben harmadikként lett a Díszpolgárok Társaságának tagja. A múlt év tragikus búcsúja után, a legfiatalabb díszpolgártárs Kolonics György halálát követően távozott körünkből. Hiányozni fog. Rá emlékezünk képeinkkel...
A Lics család, a BUDAFOK-TÉTÉNY: múlt, jelen, jövő Asztaltársaság-, a Klauzál Gábor Társaság tagjai tisztelettel emlékeznek rá.

A Mihalik Sándor Helytörténeti Kör, a Budapesti Városvédő Egyesület Promontor-Tétény munkacsoportja, valamint a Savoyai Jenő Asztaltársaság és Alapítvány búcsúja a tag- és alapítótárstól:
In memoriam... |

Gazdag Laci bácsi utolsó útja
![]() |
dr. Gazdag Lászlótól, Budafok-Tétény díszpolgárától, a borászati technikum évtizedekig volt igazgatójától, a Promontorium Borlovagrend hajdani nagymesterétől, a borászat szaktekintélyétől, a díszpolgár-találkozók kedves mosolyú Laci bácsijától.
A borongós délutánon az egyházi szertartás mellett először Szabolcs Attila, Budafok-Tétény polgármestere az elhunyt életét méltatva búcsúzott:
Ravatal előtt állunk, végső búcsúzásra gyűltünk össze. Dr. Gazdag László ny. iskolaigazgató, borász, Budafok-Tétény díszpolgára hitünk szerint már nem e földi világunkban folytatja munkás, eredményes életét. A Jóisten sikeres, boldog és hosszú földi élettel ajándékozta meg Laci bácsit. 1925-ben született Ráckevén. Elemi, majd polgári iskolába is Ráckevén járt, később Budapesten elvégezte a Mester Utcai Felsőkereskedelmi Iskolát. A Kertészeti Főiskolán 1948-ban szerzett oklevelet. 1950-ben került Budafokra, ide nevezték ki tanárnak, házasságot is ebben az évben kötött. A Borászati Középiskolában borászati kémiát, mikrobiológiát és technológiát tanított. 1963-től 1990-ig volt a Soós István középiskola igazgatója. Emellett a technikumi, szakközépiskolai és szakmunkásképző osztályok számára kémia és borászati technológia tárgyból több tankönyvet írt, és részt vett a hasonló iskolák oktatási követelményrendszerének kidolgozásában. 1960-ban az Agrártudományi Egyetem Kert- és Szőlőgazdaság-tudományi karán védte meg doktori értekezését. Pedagógiai és szakmai munkájának elismeréseként több állami és szakmai kitüntetést kapott az évtizedek során, többek között a Munkaérdemrend bronz fokozatát (1968), a Budapestért-díjat (1990) és a Magyar Köztársaság Csillagrendjét. 1994-ben vehette át (Dr. Mercz Árpáddal együtt) a szőlész-borász szakma legmagasabb kitüntetését, a Requinyi Géza-emlékérmet. Tagja volt a Helytörténeti Körnek, a Városvédők Promontor-Tétény Munkacsoportjának és a Savoyai Asztaltársaságnak, melynek alapító tagja is volt. Elnöke volt a helyi Mészáros László Képzőművész Egyesületnek is. Az 1992-ben alakult Promontorium Borlovagrend alapító nagymestere, 80 éves koráig nagymesterként tevékenykedett, 2005-től örökös tiszteletbeli nagymestere. Díszpolgári címét a borászati szakképzésben, a helyi borkultúra megteremtésében kifejtett tevékenységével érdemelte ki, 1997-ben. Laci bácsiról, a boros szakemberről még el kell mondani, hogy magánemberként is igen sokat tett a kulturált borfogyasztás megismertetéséért, elterjesztéséért. Azért, hogy a finom nedűket mértékkel, ízlelgetve, az ízekre, aromákra, a színre figyelve kortyolják élvezői. Végleges visszavonulását követően is, azoknak, akik akár személyesen, akár telefonon felkeresték, továbbra is szívesen segített, adott bölcs tanácsokat. Családcentrikussága fogalom volt, a család – négy gyermeket nevelt fel, kilenc unoka és három dédunoka is körülvette – nemcsak a nagyobb ünnepeken, alkalmakkor jött össze, s töltött szép időket együtt, feleségével együtt gondja volt a családi békére, az esetleges nézeteltéréseket nem engedte, azok gyorsan elsimultak. Néhány hónapja már sokan azt hitték, hittük, nincs tovább, – de Laci bácsi visszajött. Ezt a megpróbáltatást felesége, aki 59 évig volt hű társa, már nem bírta ki. Elvesztése Laci bácsit végképp összetörte, a gyengülő szervezet nem bírta tovább.
Csak az hal meg, akit elfelejtenek. Te, Laci bácsi köztünk maradsz, lélekben velünk leszel, mert nem felejtünk el! |
Ez után Földesi Gyula, a Soós István borászati középiskola jelenlegi igazgatója iskolájuk tanárai, dolgozói, diákjai, egyben a magyar borász-szakma nevében mondott búcsúbeszédet:
Tisztelt Gyászolók!
Megrendülten állunk itt, hiszen egy olyan embertől búcsúzunk a mai napon, akinek az élete mindannyiunk előtt példát jelent. Dr. Gazdag László életében megtalálta azt az egyensúlyt, ami sajnos csak keveseknek adatik meg. Laci bácsi életét három dolog irányította: a család, a borászat és azon keresztül a Budafoki Borászati Iskola, valamint szűkebb környezetének, Budafoknak a felvirágoztatása, a kerületben élők tevékenységének segítése. Ha ezeket a területeket értékeljük, akkor nem nehéz választ adni arra, ki volt Dr. Gazdag László, a gyémántokleveles szőlész-borász, nyugalmazott igazgató, örökös borlovagrendi nagymester és nem utolsó sorban tiszteletet érdemlő családfő, kedves nagypapa.
Gyászunkat enyhíti talán az a tudat, hogy mindenki Laci bácsija teljes életet élt. Személyiségének alapja a segítőkészség, a tenni akarás, a másik ember tisztelete, a vállalt feladatok alapos, állhatatos végrehajtása. Ezeket a jegyeket, az alapokat otthonról, a kilencgyermekes nagycsaládból hozta. Olyan alap ez a családi kötelék, amely nagyon sok esetben segítette őt a nehézségekkel szemben. Családapaként 4 gyermekének adta tovább ezt a szemléletet és alakította ki saját számára a gyermekévei alatt megszokott légkört. Oktató, nevelő munkájában is a figyelmesség volt rá a jellemző. Mikor pedagógusként elkezdte munkáját, diákjai számára hamar világos lett, hogy ő az a tanár, akire felnézhetnek szakmai tudása miatt. Talán még ennél is fontosabb volt, hogy emberként is számíthattak tanácsára, segítségére. Ezek a kiváló tulajdonságok alapozták meg azt az iskolai légkört, ami később a Borászati Technikum sajátja lett. Ezt a szellemiséget vették át az iskola tanárai, dolgozói. Ez a hangulat, életérzés töltötte be a technikum falait és emelte ki az iskolát a szürkeségből. Az ő tevékenysége alapozta meg a szakmai oktatás minőségét a hazai borászképzésben. Állhatatosan dolgozott, hogy szeretett iskolája minél jobb lehetőségeket biztosítson az oktatáshoz. Megelőzte korát! Ma ezt úgy mondanánk, hogy menedzser-szemléletű, innovatív vezető volt. Neki köszönhető a tangazdaság első rekonstrukciója, az iskola belső átalakítása, a tanpince és a gépműhely kialakítása, valamint a tornaterem létrehozása. Ezek csak a legfontosabb eredmények. Nem szabad elfelejtkezni arról, hogy ő tette naggyá az iskolát a borászati üzemek irányában, a főváros, az akkori fenntartó rendszerében, a budafoki közösségi életben. A szakmában ő volt az az ember, akit az egész országban tiszteltek, szerettek, megbecsültek. Ő ezeket az eredményeket mindig úgy említette, hogy ez az iskola egész közösségének az érdeme. Az eredményeket nézve azonban világos, hogy a sikerekhez szükség volt olyan vezetőre, aki felismerte a tennivalókat, majd határozott irányítással végre is hajtotta az elképzeléseket, még ha azok néha szembenállást is gerjesztettek. Az ő vezetői tevékenysége a mai napig meghatározza az iskola szakmai irányvonalát, szemléletét. Az iskolában 1950-től kezdi el pedagógus munkáját, 1960-ban igazgatóhelyettes. 1964-től igazgatója a nagy múltú budafoki középiskolának. Munkája mellett ő készítette el a technikum szakmai Kémiai és Borászati technológiai tankönyveit, amelyekért nívódíjat kapott. Pedagógiai, szakmai irányításával több száz kiváló szakembert indított el a borászat területén, akik munkájukkal jelentősen hozzájárultak a hazai borászat kiváló eredményeihez. Munkáját, szakértelmét többször jutalmazták kitűntetésekkel: - Oktatásügy Kiváló dolgozója (1964, 1976) - SZOT ezüstérem (1975) - Élelmiszeripar Kiváló dolgozója (1960) - Munkarend bronz fokozata (1968) - Földes Ferenc díj (1984) - Budapestért kitüntető jelvény (1990) - A Magyar Köztársaság csillagrendje (1990) Nyugdíjba vonulása után továbbra is aktívan részt vett a kerület különböző társadalmi területeinek fejlesztésében. Aktív tagja volt a Budafoki Helytörténeti Körnek, a Városvédők Promontor Tétény munkacsoportjának, a Savoyai Jenő Asztaltársaságnak, elnöke a budafoki Mészáros László Képzőművész Egyesületnek, alapítója és nagymestere a Promontorium Borlovagrendnek. Vitalitása, tenni akarása tovább növelte elismertségét, megbecsültségét. Nagy örömmel fogadta a kerülettől kapott díszpolgári címet. Úgy éreztük, az idő nem fog a lendületén, aktivitásán. Sajnos az utóbbi évben már aggódva figyeltünk a hírekre és október 21-én bekövetkezett, amitől tartottunk. Azon a napon, amikor megtudtam a szomorú hírt, éppen a szakmai oktatást jelentősen érintő fontos tárgyalásról érkeztem az iskolába. Megrendített a tudat, hogy most már nem tudom veled megbeszélni az iskolával kapcsolatos eseményeket.
Hirtelen rám tört a tudat, hogy Te többé nem fogsz az iskola falai között végigsétálni, nem csillog a szemed, amikor itt vagy közöttünk... Magam, az iskola tanárai, dolgozói, diákjai és a hazai borász szakma nevében mondhatom, nagyon fogsz hiányozni! Emléked mindig megőrizzük! |
Majd a család, a sok barát, tisztelő az iskola diákjainak sorfala között kísérte utolsó útjára Laci bácsit.
![]() |
A kerületi díszpolgárok közül is sokan jelen voltak társuk végső útján, külön koszorúval búcsúzva tőle.
Közös koszorúval emlékezett a díszpolgár-találkozók baráti együttlétére egyesületünk, a Klauzál Gábor Társaság, a Lics Pincészet és a BUDAFOK-Tétény: múlt, jelen, jövő Asztaltársaság.
Az oldalt összeállította: Prim György, Hódi Szabolcs – 2009. november
