 |
 |
Gróf Széchenyi István emlékezete
Klauzál Gábor '48-as minisztertársa gróf Széchenyi István halálának 150. évfordulóján, a „legnagyobb magyarra” emlékezünk, a szentesi kirándulásunkon megismert házigazdánk, Labádi Lajos főlevéltáros, a Csongrád Megyei Levéltár igazgatójának tollából.
(Szentesi Élet - 2010. április 2., XLII. évfolyam 13.szám, 2. oldal)
Százötven éve hunyt el a „legnagyobb magyar”
Gróf Széchenyi István emlékezete
 Széchenyi István 1860-ban |
Széchenyi István halálhíre döbbenetet keltett. Ezrek jelentek meg a hatóságok által siettetett nagycenki temetésen, tízezrek az országszerte megrendezett gyászünnepségeken. Az 1860. április 30-án tartott Széchenyi-rekviemre a pesti belvárosi templomhoz 80 ezer ember vonult fel. Ugyanezen a napon emlékezett meg a nagy hazafiról Szentes Város Községi Választmánya. A magasztos eseményt az alábbiakban örökítette meg a testület jegyzőkönyve:
„Méltóságos gróf Széchenyi István kimúlta az egész magyar nemzet általános csapása lévén, az egész haza népében azon legbensőbb megilletődést idézte elő, melyet egy nemzetnek legelsőbbje érdemel. A nemzet ajkain élnek még azon örök emlékű és elenyészhetetlen érdemek, melyeket a kimúlt Gróf hazánk felvirágzására tett; köztudomású az, hogy a magyar nemzet anyagi és szellemi fejlődését a nagy Gróf századokkal előléptette, azért a nemzet csak kötelességét teljesíti akkor, midőn nagy halottja emlékéül gyászt ölt. Ezen kegyelet által indíttatva Szentes város községválasztmánya is, követve az egész hazának általánosan nyilvánuló részvétét, a nemzet legnagyobb halottja megüléséül következő határozatot hoz”:
– Felhívják a helybeli római katolikus és református egyházakat, hogy 1860. május 8-án reggel gyász Isteni tiszteletet tartsanak, melyre a hatóságok, céhek, polgárok és az egész nép meghívandó.
– A község ezen gyászünnepélyekre 500 db meghívó jegyet, 20 db falragaszt nyomat.
– A községi hivatalnokok és cselédek négyheti gyászt viseljenek.
– Az összes nép felszólítandó, hogy nemzete legnagyobb halottjáért 4 hétig külsőleg is gyászjelvényt viseljen.
A határozatnak megfelelően május 8-án Szentes város templomaiban gyászistentiszteletet tartottak gróf Széchenyi István emlékére. A nagy tömegeket megmozgató gyászünnepély rendzavarás nélkül ment végbe. A szentesiek őszinte gyászát bizonyítja, hogy nem érezték elegendőnek az április 30-diki határozatban foglaltakat, hanem azon túllépve, maradandó emléket kívántak állítani a legnagyobb magyarnak. Ez a szándék öltött testet az alábbi indítványban, amelyet a városi tanács terjesztett a községi választmány elé: „A megdicsőült nagy hazafi gróf Széchenyi István emlékének örökítése végett a Vecseri-fok sziget jövőre Széchenyi-liget, a Kurczától a Kuczoriig (őrházig) vezető új országút pedig Széchenyi út nevet nyerjen.” Az előterjesztést a községi választmány az 1860. június 4-diki ülésén tárgyalta meg, s a következő határozatot hozta: „A városi tanács ezen indítványát a községválasztmány a megdicsőült iránti kegyeletből örömmel elfogadván, ezt megörökítés végett jegyzőkönyvbe iktatni határozza.”
A korában tüntetés számba menő határozatokkal Szentes város a magyar progresszió mellett foglalt állást, melyre a kései utódok is büszkék lehetnek. A jeles államférfi emléke a későbbi évtizedekben sem merült feledésbe. Az 1869-re kiépült gyönyörű népliget máig is Széchenyi István nevét viseli, benne emlékoszlopával és mellszobrával. 2007-ig az egyik helyi általános iskola névadója volt, s egy utca, valamint két kiadvány is őrzi emlékét.
Komoly mulasztásunk azonban, hogy hagytuk feledésbe merülni Széchenyi szellemi hagyatékát. Pedig a korát megelőző írásaiból napjainkban is sokat tanulhatnánk, okulhatnánk. Például ma is igaznak csengenek azok a gondolatok, amelyeket az 1820-as évek végén Wesselényi báróhoz írt levelében megfogalmazott:
„Mennyi rosszat tehet a legigazabb ember is, s szenvedélyeivel akasztófára juttathat egy másikat. S aztán mi beszélünk az emberiség emancipálásáról, szabadságáról, liberalizmusról, keresztény filozófiáról! Nem, mi nem születtünk reformátoroknak, nekünk előbb önmagunkat kell reformálnunk. Nekünk kötelességünk egymás fölött őrködni, s segíteni egymást az erkölcsi művelődésben, tökéletesedésben.”
 |
igazgató-főlevéltáros
Csongrád Megyei Levéltár
Szentes
Szentes, 2010. márc. 29.
