 |
 |
Széchenyi és Klauzál 1848 tavaszán
Széchenyi István 1848 tavaszán jutott el életpályája csúcsára, Klauzál Gábor pedig a Miniszteri Országos Ideiglenes Bizottmány elnökeként ekkor tette talán a legnagyobb szolgálatot hazájáért. A Batthyány-kormány minisztereiként együtt munkálkodtak Magyarország polgári átalakulásán. Simon V. Péter történész, a téma jeles kutatója segítségével ezen nemes küzdelmekbe nyerhettünk betekintést, a 2010. évi Klauzál Napok Tétényben rendezvénysorozatunk április 24-i záró rendezvénye Nagytétényi Kastélymúzeumban megtartott előadásán.
Széchenyi István gróf halálának 150. évfordulójára
Széchenyi István és Klauzál Gábor az 1848. márciusi és áprilisi eseményekben
 |
 |
A magyar pusztát termővé fordítani vágyó Széchenyi István gróf és az 1843/44 évi országgyűlés óta a szabadelvű ellenzék élvonalában politizáló Klauzál Gábor életpályája egyazon napon, 1848. március 15-én érte el csúcspontját. Ismeretségük sem volt új keletű; Széchenyi az 1832 decemberében megnyitott országgyűlésen ismerkedett meg Klauzállal. Kapcsolatuk a 30-as években a tiszai gőzhajózás, a 40-es években a Deák és Klauzál által irányított büntető-törvénykönyvi javaslat körüli munkálatok kapcsán mélyült el. A Csongrád megyei politikus az ellenzéki program megfogalmazóját csodálta Széchenyiben, míg a nemes gróf a közgazdasági szemléletet kodifikátori képességekkel társító szakembert becsülte Klauzál személyében. Deáktól és tőle remélte mindenekelőtt, hogy segítségére lesznek a Kossuthtal folytatott meddő vitában, oldani fogják egyre reménytelenebbé váló elszigetelődését.
Széchenyi 1848. március 15-én a hajnalok hajnalán ébredt pozsonyi szállásán. Rossz alvó volt, mint azt megannyi naplóbejegyzése tanúsítja, miként voltaképpen az egész Napló felfogható a betegségével, a bipoláris depresszióval járó gyötrelmes alvászavarok mentális anyagcseretermékeként. Bizonyára nagy feltűnést keltett a korai órán már tüsténkedő pozsonyiak körében, amint díszmagyarban öltözötten, kalapján egy hatalmas strucctollal igyekezett a városháza melletti „Zöld fához” címzett fogadóból a hajóállomás felé. Teljes tudatában volt a nagy nap jelentőségének, hiszen ezt a különös kalapdíszt babonás módon csak rendkívül fontos események – a Lánchíd alapkőletétele, esküvője, reprezentatív akadémiai portréja megfestése – alkalmával viselte. A Pestről érkező és néhány óra múlva Bécsbe tovább menő gőzhajó elé ment, hogy mihamarabb megvehesse az előző napi pesti lapokat. A bécsi forradalom pest-budai visszhangjára volt kíváncsi, mindenekelőtt a pesti Hírlap és a Pesther Zeitung cikkeit szerette volna elolvasni.
 |
Mire az István nádor vezetésével Bécsbe induló száztagú országgyűlési küldöttség tagjai gyülekezni kezdtek a „Zöld fa” szálájában, Széchenyi már megitta reggeli kávéját és szivarjának füstfelhőjébe burkolózva tanulmányozta a Pesti Hírlaphoz mellékelt röpiratot, amely a cenzúra megkerülésével fizetett hirdetés formájában közölte a „barrikád és gőzguillotine párt” vezetőjének, Petőfi Sándornak legirtózatosabb költeményét. Odasandítva a mellette elhaladó konzervatív politikusokra, nem állhatta meg, hogy alig leplezett malíciával fejükre ne olvassa a szörnyű sorokat:
|
„Dicsőséges nagyurak, hát |
Ki a síkra a kunyhókból Miljomok! Kaszát, ásót, vasvillákat Fogjatok! Az alkalom maga magát Kinálja, Ütött a nagy bosszuállás Órája!” |
A hatás nem maradt el. Ennek a versnek tulajdonítható, hogy a pozsonyi országgyűlésben lábra kapott az a rémhír, hogy Petőfi tízezer kaszára és vasvillára kapatott paraszttal áll a Rákoson, és új Dózsaként parasztfelkeléssel kívánja
 |
 |
 |
Ha Pozsonyban Batthyány, úgy Bécsben Kossuth aratta a legtöbb vivátot. A magyar országgyűlés küldöttsége a Jägerzeilenél szállt ki a gőzhajóból. Kossuth darutollas kalapjával integetve köszöntötte az őt virágözönnel fogadó népet, mely nem feledte, hogy a magyar ellenzék vezére március 4-én a magyar alkotmányhoz hasonló jogokat követelt a Lajtán túli tartományok népeinek.
 |
Egy másik helyen azt is becsületesen elismerte, hogy a két Louis néhány nap alatt többet ért el, mint ami az ő politikájával száz év alatt lett volna lehetséges. Bizonyára nem csak a felelős minisztériumra gondolt, hanem a népképviseleti átalakulásra, s főként a nemesség tervezett kármentesítése mellett végrehajtott jobbágyfelszabadításra, melyről neki magának semmiféle elképzelése sem volt.
És aztán szolgált. Szolgált mindaddig, amíg egészsége engedte. Abban a reményben vállalta el a közlekedési miniszteri tárcát, hogy mérséklő hatással lehet Kossuthra és Szemerére, elfogadhatóvá teheti a magyar kormányt Bécs számára, s mert tárcája költségvetése lehetővé tette, tovább építheti a Lánchidat, melyről vallásos hittel hitte, hogy ha sikerül befejeznie, sem őt magát, sem családját, sem néptörzsét nem érheti semmi baj.
Klauzál Gábor ugyanezen a napon Pest-Budán tartózkodott. Ez akkor vált nyilvánvalóvá a márciusi ifjak számára, amikor Nyáry Pál Pest megyei első alispán társaságában a Múzeumtól Budára induló tömeg élére állt. Az ő jelenlétüknek és
 |
A városi polgárság zsidóellenes hangulatát maga az országgyűlés is megtapasztalhatta. Március 24-én, húsvét vasárnapján a jurátusok és a követek saját testükkel voltak kénytelenek védelmezni a Zuckermandelen és a Várhegyen élő pozsonyi zsidókat. Ugyanezen a napon az alakulóban lévő nemzetőrség mintegy menetből támadt rá a szombathelyi és kőszegi gettóra. Rövidesen híre jött annak is, hogy Petőfi kifejezésével élve a pesti polgárok is „felbontották az egyetértést”. A Krisztus-gyilkosság ősi vallási vádja a legtöbb helyen a városokban élő zsidók kiűzetésének igényével párosult. A jelenség hátterében minden esetben a céhes iparosok és kereskedők kenyérféltése húzódott meg az egyre nagyobb méreteket öltő kontár konkurrenciával szemben. Sopron, Veszprém és Zala megyében a földfoglaló mozgalmak megfékezése haladta meg a vármegyei közegek rendfenntartó képességét.
A MOIB ebben a helyzetben forradalmi időkhöz illő rendkívüli eszközökhöz folyamodott. Igénybe vette és a legcsekélyebb ingadozás nélkül alkalmazta a magyar közjogban ősidők óta szokásos királyi biztosi intézményt, csakhogy azt most már a francia forradalomban kialakult konventbiztosi megbízatás mintájára kormánybiztosok kinevezésével tette meg. A kormánybiztosok hatásköre magában foglalta a városi és vármegyei hatóság intézkedési lehetőségeinek ideiglenes átvételét, statárium kihirdetésének, a helyben álló nemzetőrség, sőt a katonaság feletti parancsnoklás jogát is.
Kormánybiztosnak a MOIB minden esetben a területileg illetékes első alispánt nevezte ki, csupán a pancsovai szerb mozgalmak kapcsán merült fel az a gondolat, hogy Pulszky szálljon ki a helyszínre – tárgyalni. A szerb küldöttséget végül is Kossuth fogadta Pozsonyban, s igen szerencsétlen, mert türelmetlen, az erő pozíciójából felvett elutasító magatartást tanúsított velük szemben. Sopron és Veszprém megyékben a katonaság kivezénylésére is sor került, szerencsére azonban ekkor még sikerült megőrizni a forradalom vértelen jellegét. Annak megállapítása, hogy az egyes határozatokat ki hozta, vagy hogy a MOIB egyes tagjainak milyen szerepe volt a döntéshozatalban, ma már lehetetlen, mert a rendelkezésünkre álló iratok hivatalos személytelenségéből csak arra következtethetünk, hogy a MOIB minden elébe került ügyben testületi döntést hozott.
Széchenyi és Klauzál 1848 április végén a Pesten összeülő minisztérium tagjaiként látták viszont egymást. Mindketten nagy tervekkel fogtak munkához. Széchenyi elsősorban a Lánchidat kívánta befejezni, Klauzál a kereskedelem rendszerét átalakítani.
 |
„Sohasem hozott egyetlen ember több zűrzavart a világba, mint én!
Ó Isten, irgalmazz nekem!”
 |
történész
2010. április 24.
