Klauzál Gábor
Klauzál Gábor Társaság

Meghívó – Budatétényi Ősök Napja – 2010. november 9.

A halottak napi megemlékezésekhez csatlakozva 2010. november 9-én, 16 órai kezdéssel a Baross Gábor Közösségi Házban kerül sorra a „Requiem egy temetőért” címmel tartandó előadás Felker Győző helytörténész temetőtörténeti anyagából



Bár a budatétényi temető maradványán sírok már nincsenek, a szép kripta és a sírkövek illő emlékezésre adnak minden évben lehetőséget. Az érdeklődők gyertyákkal, virágokkal és az alkalomra összeállt kórus közreműködésével tiszteleghettek idén is az egykoron itt nyugvó budatétényi ősök emléke előtt.

A megemlékezéshez csatlakozva, szintén hagyományosnak tekinthető módon fotókiállítást tekinthettek meg a jelenlévők a 135. évvel ezelőtt létesített temetőről, az 1988-as barbár módon történt felszámolást megelőzően készített megrázó erejű képekből válogatott pillanatfelvételek segítségével.

Az évforduló kapcsán, idén rendhagyó módon a Budatétényi Polgári Kör, a Baross Gábor Telepi Polgári Kör és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége felkarolásában a kiállítás képanyagából és a két évvel ezelőtt elhunyt Felker Győző helytörténész által a sírok között járva 22 évvel ezelőtt magnó-szalagra mondott temetőtörténeti hang-anyagból összeállított 30 perces hangos képsorozatból „Requiem egy temetőért” címmel két helyszínen vetítést tartottunk/tartunk:

október 29-én a Wolf kripta és emlék-kertben lezajlott kiállítás megnyitóját és a hagyományos megemlékezést követően a budatétényi egyházközség gondozásában megújult Szent Imre Otthonban,

november 9-én, 16 órai kezdéssel a Baross Gábor Közösségi Házban.




Tisztelettel meghívjuk Önt és családját

a 135. évvel ezelőtt létesített
és 1988-ban felszámolt budatétényi temetőre emlékezve


Felker Győző
helytörténész
temetőtörténeti anyagából

„Requiem egy temetőért”


címmel tartandó előadásra


2010. november 9-én, 16 órára
(beszédet mond: Pelikán Imre)

Helyszín: Baross Gábor Közösségi Ház
Budapest XXII., XVI. Utca 22.





A program szervezője Pelikán Imre és Géczi Gábor


Nyomtatható verzió, nyomtatás Továbbküldés, ajánlás

 

Adószámunk:
18474048-1-43
Köszönjük, ha a 2018. évi adóbevallása elkészítésekor gondol a Klauzál Gábor Társaságra és támogatja egyesületünk tevékenységét személyi jövedelemadójának
1 %-ával
, ezzel Ön is hozzájárul a Podmaniczky-díjjal kitüntetett civil, értékőrző és értékteremtő, közösségszervező tevékenységünkhöz, honlapunk fenntartásához és rendezvényeinkhez.

KÖSZÖNJÜK!


Adomány-köszönő emléklap


Adomány-köszönő emlékplakett

Klauzál Gábor (78)
Közhasznúsági jelentések (15)
Egyesületi élet (284)
Közélet (143)
Klauzál Gyűjtemény (7)



KLAUZÁL 150 EMLÉKÉV (48)
2016 Emlékév média-megjelenések (1)
2016 Emlékév programnaptár (1)
2017. év médiamegjenések (1)
2017. évi programnaptár (1)
2018. év médiamegjenések (1)
2018. évi programnaptár (1)
2019. évi programnaptár (1)
2020. évi programnaptár (1)



1848/49 (47)
Barangolások (33)
Budatétényi Ősök Napja (28)
Díszpolgárok (18)
Helytörténet (18)
Kastélymúzeum (19)
Klauzál Napok Tétényben (117)
Lics Pincészet (15)
Történelmi szalon (41)
Wolf-kripta (21)