 |
 |
Emlékezés Korizmics Lászlóra
Egyesületünk a Klauzál Napok Tétényben ez évi főrendezvényén 2011 április végén Klauzál Gábor 48-as államtitkára, majd kistétényi szőlő-birtokos szomszédja, Korizmics László mezőgazdász, mérnök, agrárpolitikus, író életművére emlékezik halálának 125. évfordulóján.
Jelen cikkünket az iskolások vetélkedője résztvevőinek különösen ajánljuk!
Korizmics László
Aggszentpéterpuszta, 1816. március 29. – Kistétény, 1886. október 5.
Életének hetven éve alatt imponálóan sokrétű pályát futott be, s vált a XIX. századi mezőgazdasági irodalom és agrárpolitika egyik meghatározó egyéniségévé. Fejér megyében született, gazdasági pályájának első közvetlen gazdálkodási tapasztalatait is innen, a méltán híres ercsi uradalomból, tágabb értelemben az okszerű gazdaság kifejlesztésében ekkor élen járó mezőföldi nagy uradalmakból merítette. Hazai és külföldi tapasztalatainak leírása, valamint nagy vállalkozása, Stephens Henry: "A mezőgazdaság könyve" című művének hazai adaptációja korának példátlan könyvsikere volt. S akkor még azok tanulták könyveiből a mezőgazdálkodást, akik azt a gyakorlatban is művelték. Bevallom, ezt nagyon fontosnak tartom.
 Korizmics László |
Életének ebben a korszakában a rétöntözés elméletének és gyakorlatának kidolgozásával alapozta meg szakmai hírnevét, rétöntözési eredményeivel vívta ki munkaadója elismerését. 1845–1846-ban tervezte meg és kivitelezte a kelecsényi, majd a kaposvölgyi rétöntözést Tamásiban, melyet mintaként mutatott be 1846-ban a Magyar Gazdasági Egyesület.
1841-ben kötött házasságot Reguly Júliával, Reguly Antal nővérével. Apósa, Reguly István előbb a zirci apátság ügyvédje volt, majd Csákányban a zirci apátságtól bérelt birtokon gazdálkodott. Korizmics a lévai uradalmi munkák idején ismerkedett meg Benkő Dániellel, aki akkor az uradalom felügyelője volt, s akivel később több gazdászati és agrárpolitikai munkát publikált.
1848-ban Klauzál Gábor földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter hívására vállalt hivatalnoki munkát: osztálytanácsos lett. 1849-ben indította meg a megszűnt Magyar Gazda helyett a "Gazdasági Lapok" című gazdászati szaklapot. Ez a lap segítette át az 1849-es éven. A szabadságharc bukása után súlyos tífuszból kigyógyulva folytatni szerette volna a lap kiadását, s ennek kapcsán ismerkedett meg az új berendezkedés egyik főhivatalnokával, Geringer Károly császári és királyi polgári biztossal. Ő vonta be Korizmics Lászlót az úrbéri váltság, tehát a jobbágyfelszabadítás gyakorlati véghezvitelének munkálataiba, így volt alkalma ezután betekinteni az országos agrárpolitikai törekvésekbe, s módja volt mérnöki és gazdászati ismereteit hasznosítani. Ugyanakkor megmaradt a Gazdasági Lapok szerkesztőjének, ami lehetővé tette tapasztalatainak bővítését s publikálását. Huszonhat lapszámot fél év alatt maga szerkesztett, de a többi munkálataiban is részt vett Mórocz Istvánnal. A Gazdasági Lapok jelentősége jó szakmai színvonalán túl abban is rejlett, hogy az 1850-es évek elején az egyetlen magyar nyelvű mezőgazdasági szaklap volt, majd az 1860-as évektől az OMGE hivatalos lapja lett.
Korizmics László mérnöki tapasztalatai révén részt vett a tagosítási és birtokelkülönözési munkálatok elméleti kidolgozásában. Tapasztalatait az úrbérváltsági pátens kidolgozásakor hasznosították 1852-ben. Ekkor dolgozták ki a volt földesurak kárpótlásának gyakorlatát. A pénzügyigazgatóság kötelékében az adóosztály vezetője, majd a kincstári kormányzóság tanácsosa lett. Az uradalmi munkát ekkor már minden oldaláról megismerte: vizsgálta a gyakorlat, az elméleti rendezés és az adóügy oldaláról is.
Több társadalmi egyesületnek tagja és vezetője volt, a legjelentősebb azonban a Széchenyi István alapította Országos Magyar Gazdasági Egyesületben kifejtett tevékenysége: 1848. június 2-án választották választmányi taggá, 1850-től az egyesület ujjászervezéséért dolgozott: rendezte és gyarapította az egyesület vagyonát, irányította a Köztelek építkezését, mezőgazdasági kiállításokat szervezett és látogatott. Tevékenységét az újjászervezett Egyesületben másodelnökséggel, jószágrendezési szakosztályi elnökséggel ismerték el, illetve tiszteletből élete végéig lakást biztosított számára az Egyesület a Köztelek bérházában. Az Egyesületnek 1857-ben alelnöke, majd haláláig elnöke volt.
Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület keretében kifejtett gazdászati felvilágosító tevékenysége lenyűgöző és igen sokoldalú volt. Tervezetet készített például a pásztor- és mezei rendőrségről, a Duna alsó folyásának mérnöki munkálatairól, a dohánytermesztésről, a takarékmagtárakról, a víz- és halászati jogról, az ugarföldek legeltetéséről, a majorsági telepesekről, a gazdasági cselédügyről, a gazdasági nyugdíjintézetről, a szarvasmarha- és juhtörzskönyvezésről, a szőlőiskolákról és a vincellérképzőről, a kiállítások és gépversenyek szervezéséről és hasznáról, az istvántelki majorosgazda- és munkásképzőről. Mindezen kérdésekről számtalan cikket publikált.
Kifejezetten didaktikus, szakkérdést tárgyaló cikkei mellett, könnyed, csevegő műfajt is teremtett nehézkes témái kifejtésére, s ez a levél volt. Sajátos levélbeli tudósításait, eszmefuttatásait, tapasztalatait rendre kötetbe is rendezte. Ilyen leveleket írt a juhtenyésztésről, Konstantinápolyból a borkivitel lehetőségeiről, "Levelek a szőlőből" címmel a szőlőgazdaság kérdéseit feszegette, utolsó levélfolyamát Lónyai Gáborhoz írta, melyekben gazdasági tapasztalatait foglalta össze.
Az imponáló számú hírlapi cikk mellett 20 kötetbe rendezte munkáit, melyek a fenti témákat fogják át. Különösen nagy fontosságot nyert az okszerű gazdálkodás alapelveit a magyar viszonyokhoz igazító közös munkája Benkő Dániellel és Mórocz Istvánnal, mely Stephens Henry művét fordította le és alkalmazta a magyar viszonyokra. Ebben a hat kötetes, két kiadást megért, több mint 5000 példányban megjelent műben rendszeres gazdaságtörténetet és a rétművelési és öntözési rendszerek leírását is megtalálták a kor okszerű berendezkedésre kíváncsi olvasói. Ezért a munkáért a szerzőket az akadémia nagy jutalomban részesítette, és a tiszteleti tagsággal jutalmazta. Ez volt az önkényuralmi korszak legnagyobb magyar könyvsikere (1855). Az angol eredeti kiadás 1845-ben jelent meg, de Korizmicsék már a második, átdolgozott kiadást használták, meglehetősen szabadon. „Könyvünk – írják – teljesen szabad átdolgozás, sőt nagy részben eredeti mű”, nem puszta fordítás. Valóban vannak egész fejezetei e magyar munkának, melyeknek megfelelőjét hiába keresnénk az eredetiben: ilyen például a magyar mezőgazdasági intézményeket tárgyaló fejezet. Nagy előnye, hogy mint afféle valódi szakkönyv, témánként csoportosítja és összefoglalja a korszakban hozzáférhető szakirodalmat is.
A nagy könyvsiker egyik magyarázata az, hogy kiadását nagyon alaposan előkészítették: előfizetési felhívást bocsátottak ki a kötetekre, s így szinte előre meg tudták finanszírozni, s miután valóban hatalmas szakmai sikert aratott, egy szálig elfogyott. A jó szervezésnek köszönhetően olcsón adhatták a köteteket: az angliai ár alig egytizedéért.
Másik nagy jelentőségű munkája (Bossányi Lászlóval és Mórocz Istvánnal együtt) a Jószágismertetések sorozat nyitó darabja: A Mágocsi uradalom Csongrád vármegyében. Ezzel a munkával műfajt, az uradalom-leírások műfaját teremtették meg. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület képviseletében tett utazásairól, úti tapasztalatairól rendszeresen beszámolt. Könyve jelent meg pl. "Úti levelek" címmel az 1851-es londoni világkiállítás alkalmából tett megfigyeléseiről. Utazásai tapasztalatai leírásától függetlenül is hasznosak voltak: rendszeresen vállalkozott a magyar termékek népszerűsítésére, bemutatására. Jelentést készített például a magyar borok népszerűsítése érdekében tett Konstantinápolyi hajóútjáról a Dunán.
Szervező és felvilágosító munkája jutalmául 1857-ben a Ferenc József Rend keresztjét, majd a vaskorona-rendet kapta kitüntetésül, élete végén aggszentpéteri előnévvel nemességet nyert. 1868-tól a vízaknai kerületben országgyűlési képviselővé választották. A parlamentben Tisza Kálmán híveként politizált. Részt vett a Magyar Földhitelintézet megalapításában.
Szülőhelyét, Fejér megyét és Ercsit mindig hálásan emlegette. A mezei gazdaság könyvében Lilien báró ercsi uradalmának berendezkedését és eredményeit tárgyaló leírása után mintegy mentegetőzve teszi hozzá: „Szándékosan tovább késtünk az ismertetett uradalomnál, nem csupán azért, mert az minden időben s mostanság is teljes figyelemre érdemes, hanem késtünk annál fogva is, mert innen, mint már említők, terjedt el Fehérmegyére az okszerűbb, a jobb gazdálkodásnak hajnala. Késtünk továbbá e ponton annál fogva is, mert hiszen ahhoz bennünket annyi háládatos emlékezet csatol, s mert egy rendezettebb gazdasági állapot kitörülhetetlen képe elménkbe e helyről fészkelte be magát… Ha e sorok írója véletlenül nem ez uradalomban születik s felejthetetlen atyja oktatásai mellett nem itten növekedik ifjúból férfivá, úgy meglehet nem keresné ma olly szigorúan – gazdaságainkban a maiglan is annyira hiányzó helyes arányokat”. (Korizmics–Benkő–Mórocz: A mezei gazdaság könyve. 1855. I. 379.)
A helyes arányok kulcsszó Korizmics, az okszerű gazdálkodás alapelvei és az Országos Magyar Gazdasági Egyesület célkitűzései szempontjából is. Nem véletlen, hogy Korizmics sokat hangoztatott, 1851-ben közölt nagy hatású cikke címét a Gazdasági Lapok mottójává választotta: „Hozzunk mezőgazdaságunkba mielőbb helyes arányokat”
A helyes arányok mibenlétének meghatározásához pedig a szinte szeme előtt lezajlott ercsi uradalomrendezés mutatta meg az utat, amelynek eredményeit édesapja munkahelye, a Lilien, az Eötvös, majd a Sina-féle gazdaság élvezte.
A helyes arányok kialakításának lépéseit jószágrendezésnek, eredményét okszerű gazdálkodásnak nevezte a XIX. századi gazdasági irodalom. A jószágrendezés során az elkülönözés és tagosítás mérnöki és jogászi munkájával kialakultak az allodiatúra és az úrbériség arányai, megteremtődött az uradalmi majorok, a puszták láncolata, azaz kialakultak az uradalmak termelési keretei.
Fontos, a magyar mezőgazdaság története szempontjából máig hatóan fontos folyamatról volt tehát szó, s e fontos folyamat egyik legkiválóbb elméleti és gyakorlati szakemberét, szervezőjét és lebonyolítóját tisztelhetjük Korizmics Lászlóban.
Demeter Zsófia
Tájékoztató irodalom: Galgóczy Károly: Korizmics László. Akadémiai Emlékbeszédek. 4/10. Bp., 1887. – Magyar agrártörténeti életrajzok. I-P. Szerk.: Für Lajos–Pintér János: Korizmics László. Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Bp., 1988. 225–227. old. – Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig. Bp., 1997. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái VI. kötet. Bp., 1899. 1022–1031. old.
Korizmics László kistétényi (ma: Budatétény) szőlőbirtokán folytatott szőlőművelési és borászati tapasztalatait a haza más mezőgazda fiaival személyes hangvételű, olvasmányos, adatokban gazdag és tanító célzatú levelekben osztja meg, melyek „Levelek a szőlőből” címmel a Borászati Füzetek 1871-es számaiban láttak napvilágot.
Korizmics László a húsz levelet valószínűleg barátjának, Lónyay Gábornak címezte.
A gyűjtemény a mai kor számára felbecsülhetetlen értékű forrásanyag a XIX. század második felének kistétényi szőlészetéről és borászatáról.
Különösen fontosak számunkra a Klauzál Gábor kistétényi szőlészeti és borászati tevékenységéről írottak.
A Levelek a szőlőből a kortársak körében is méltatásra talált; Török Sándor országgyűlési képviselő 1872. márciusában a Borászati Lapokban írásában fejezte ki nagyrabecsülését a levelekkel kapcsolatban.
Az alábbiakban az első három levelet az eredeti, 1871-es kiadásból pdf-formátumban szkennelve tárjuk az érdeklődő közönség elé.
Mind a húsz levél Társaságunk ez évi kiadványában olvasható.
Korizmics László:
Levelek a szőlőből I. 103 oldal 104-105 oldal 106 oldal
Levelek a szőlőből II. 107 oldal 108-109 oldal 110-111 oldal 112 oldal
Levelek a szőlőből III. 193 oldal 194-195 oldal 196-197 oldal 198 oldal
