Klauzál Gábor
Klauzál Gábor Társaság

Múzeumok Éjszakája a Kastélyban

A 2003-ban útjára indított Múzeumok Éjszakájához idén első alkalommal csatlakozó Nagytétényi Kastélymúzeum izgalmas programokkal várta 2011. június 24-én, Szent Iván éjjelén a rendhagyó kulturális élményekre vágyókat. A Klauzál Gábor Társaság tagjai is – szó szerint – „aktív szerepet” játszottak, hogy ez az első tétényi múzeumi éjszaka emlékezetes legyen minden idelátogatónak.


Véget ért az első múzeumi éjszaka a nagytétényi kastélyban, és azt mondom, igazán bánhatja, aki kihagyta! Tényleg remek programok voltak, a zenei és képzőművészeti előadások, foglalkozások mellett új színfolt volt a családi kincskereső szerepjáték, amelybe önfeledten vetette bele magát felnőtt és gyerek, úgy a kincskereső-nyomozó, mint a szerepjátszó-informátor oldalon.




 A kastély falai között és a parkban megelevenített XVIII. századi bűnügy szereplői

A látogatók találkozhattak Száraz Julianna bárónővel, bolond öccsével, a kastélyörökös Tamással, Himberger János Simon kántortanítóval, Töhötöm vezér kísértetével, Oraschek Ignác kamarai építésszel, a kastély tervezőjével, Dugonics András szerzetes pappal, Tímár Ábrahámmal, akiről később kiderült, hogy a régi időkben itt szintén birtokos Ibrahim török lovas katona leszármazottja.


Oraschek Ignác, a kastély tervezője és labirintusainak megálmodója magyaráz

Múzeumpedagógusok, mint segítő detektívek

Száraz Tamás, a bolond örökös

Töhötöm vezér vidám szelleme

Simon, a derék kántortanító

Az uradalmi istállómesterrel és szakácsnéval kiegészült csapat úgy szőtte-keverte a szálakat, hogy nem volt egyszerű kibogozni a történetet - talán nem is sikerült volna egyik lelkes csapatnak sem, ha a szintén ügyködő helyi detektíviroda nem ad időnként plusz információkat. A végén persze megkerültek az eltűnt tallérok és elrejtőjük személyére is fény derült.


A nyomozás helyszínei és a szereplők:

1) Földszint 10. terem:
„ISTÁLLÓ” 
– Tímár Ábrahám (alias Ibrahim Torun) a kastély tímárlegénye (Lükő Szabolcs önkéntes)
 2) Földszint, 4. terem: „TANTEREM” – Himberger János Simon kántor-tanítómester (Endrődi Miklós önkéntes)
3) Földszint, belső udvar:
„GAZDASÁGI UDVAR” – szakácsné (Eszenyi Judit önkéntes)
– istállómester (Scheidler András önkéntes)
4) Emelet, 18 terem: „HÁRFÁS VENDÉGSZOBA”
– Száraz Julianna bárónő (Borka Mária
művészettörténész, múzeumpedagógus)
5) Emelet, 21. terem: „JÁTÉKSZOBA” – Száraz Tamás, a Kastély jogos (és bolond) örököse (Markó András önkéntes)
– Töhötöm (Tétény) a honfoglaló-kísértet, a kastély legrégebbi „lakója” (Kertész László önkéntes)
6) Kert: „OROSZLÁNOS LÉPCSŐ”
– Oraschek Ignác kamarai építész, a kastély tervezője (Tóth Avanti Péter önkéntes)
7) Kert: „RÓZSAKERT”
– Dugonics András, Kegyes Oskola-béli szerzetes pap, a kastély vendége (Bartos Mihály önkéntes)
8) Emelet, 13. terem: „REFEKTÓRIUM” – Dugonics András
9) Földszint, bejárat: „NYOMOZÓ IRODA”
 – A Tétényi Detektív Iroda Rejtélyügyi Csoportja
(Endrődi Judit önkéntes, a nyomozójáték Szerzője, Scholtz Viktória önkéntes)






Dugonics András, a kegyes-oskolabéli szerzetes, aki nem csak verset írt Téténynek ékességéről, hanem a matematikai kifejezések egy részét is ő ültette át magyarra (gömb, gyök, sugár, végtelen, háromszög, henger stb.) Száraz Julianna bárónő,
a leghitelesebb múzeumpedagógusi megszemélyesítésben


Nyomozz te is a kastélyban elrejtett kincsek után!

Volt hajdanán a nagytétényi birtokos, Száraz-Rudnyánszky családnak egy féltve őrzött kincse, mely a napokban elveszett! A kincs létezéséről eddig nem sokan tudtak, de a mendemonda szerint kivételesen értékes kincsről van szó. Ez a kincs adja az uradalom alapját, ha nem lesz meg, az amúgy is nehézségekkel küzdő gazdaság lehanyatlik, a híres bárói család címe a sárba hull. A birtok földesasszonya, Száraz Julianna kétségbeesetten hív minden nyomozót, hogy segítsen a kincs megtalálásában!

Nem mellékes hogy a földesurak kizsákmányolása révén mostanában elég forrongó a hangulat országszerte. A pesti polgárság elégedetlenkedése is szétárad a környékbeli falvak lakóira és a gazdasági feszültség több helyen is lázadásban tör ki. Ez történt pont egy hónapja Tétényben is, 1766. május 20-án. A földműves tétényi parasztok idén az aratást nem voltak hajlandók vállalni, sőt, május 20-án a munkát is megtagadták. A nyomozók tehát alapvetően egy meglehetősen feszült, forrongó hangulatba csöppennek bele, a birtokos gazdák és a köznép között bármikor újra kirobbanhat a konfliktus!

A játék során megelevenednek a kastély fénykorának, az 1760-as éveknek mindennapjai. A látogatók nyomozókká alakulnak és önállóan, vagy nyomozócsoportot alkotva próbálják megfejteni a titokzatos rejtélyt, kibogozni az összekuszálódott szálakat és megtalálni a kastély elveszett kincsét! Beszélgetnek a kastély lakóival, figyelik az eseményeket, feltárják a szövevényes kapcsolatokat és furmányos módon próbálják a leggyanúsabb személyből is kicsalni az információkat, melyek a megoldáshoz vezetnek.

Hogy ki volt a tettes? És hol lehet most a kincs? Milyen titkos átjárókról regél Töhötöm, a honfoglaló-kísértet? Ki lakik a kastély elzárt toronyszobájában? Miről versel a poéta? Miért olyan furcsa a szakácsné mostanában?

A kérdések megoldásra várnak!


Eredményhirdetés! A sikeres nyomozás során a kincs megkerült, a tímárt elfogták, a szakácsné jobb belátásra tért és visszatalál az istállómester szerelmes szívéhez ...

De vajon hová rejthették el a kincset?
(A "kenyértartó" bölcsős asztal rejtekfiókjába)

Megkerült a kincses ládika, benne a 21 aranytallérral



A remek játékban csak a nagy tömeg volt kicsit zavaró, illetve az, hogy a rendezők nyilván nem számítottak ekkora érdeklődésre, és szimultán zajlott a nyomozósdi meg a felnőtt tárlatvezetés. A tapasztalatok alapján ezt a következőkben jobb lenne szétválasztani. Mindenképpen öröm volt viszont látni, hogy ennyi gyerek bevonható a múzeum falain belülre, ha ügyesek és ötletesek a szervező múzeumpedagógusok. Le a kalappal előttük, és köszönjük nekik a szép programot!

A szereplőket egyébként önkéntes civilek alakították olyan nagy lelkesedéssel, hogy voltak, akik megkérdezték, melyik társulathoz tartoznak :))
És ebben jeleskedtek társaságunk tagjai is:


A Klauzálos színjátszó kör:
Dugonics András, a Krónikás, Száraz Tamás, Oraschek Ignác és Tímár Ábrahám

A kisebb-nagyobb nyomozók vették a lapot, láthatóan remekül szórakoztak, és a szórakozás mellett okultak is, hiszen a történetnek valós volt a magja és szereplőinek többsége is. A tömeget elnézve valószínűsíthető, hogy a hasonlóan jól megírt, érdekes, aktív programok sikeresek, a gyerekek-fiatalok számára vonzóak lennének a Kastélymúzeumban. Reméljük, nem csak lennének, lesznek is!



Örsi Gabriella  - 2011. június 25.


Nyomtatható verzió, nyomtatás Továbbküldés, ajánlás

 

Adószámunk:
18474048-1-43
Köszönjük, ha a 2022. évi adóbevallása elkészítésekor gondol a Klauzál Gábor Társaságra és támogatja egyesületünk tevékenységét személyi jövedelemadójának
1 %-ával
, ezzel Ön is hozzájárul a Podmaniczky-díjjal kitüntetett civil, értékőrző és értékteremtő, közösségszervező tevékenységünkhöz, honlapunk fenntartásához és rendezvényeinkhez.

KÖSZÖNJÜK!


Adomány-köszönő emléklap


Adomány-köszönő emlékplakett

Klauzál Gábor (78)
Közhasznúsági jelentések (16)
Egyesületi élet (284)
Közélet (143)
Klauzál Gyűjtemény (7)



KLAUZÁL 150 EMLÉKÉV (48)
2016. évi médiamegjelenések (1)
2016. évi programnaptár (1)
2017. évi médiamegjenések (1)
2017. évi programnaptár (1)
2018. évi médiamegjenések (1)
2018. évi programnaptár (1)
2019. évi programnaptár (1)
2020. évi programnaptár (1)
2021. évi programnaptár (1)
2022. évi programnaptár (1)
2023. évi programnaptár (1)



1848/49 (52)
Barangolások (34)
Budatétényi Ősök Napja (30)
Díszpolgárok (19)
Helytörténet (18)
Kastélymúzeum (19)
Klauzál Napok Tétényben (129)
Lics Pincészet (15)
Történelmi szalon (43)
Wolf-kripta (21)