Felvidéki kirándulás 2011 – Krasznahorka

A Klauzál Gábor Társaság programjait évről évre kirándulások is színesítik. 2011 júliusában ismét útra keltünk, az eddigiektől eltérően most először két napra indultunk. Célunk Felső-Magyarország hajdani fővárosának, Kassának megismerése, majd a második napon, már hazafelé Krasznahorka várának megtekintése.

Kirándulásunk második napján reggel elköszöntünk Kassa városától és a Henszlmann Imre Társaság alelnökétől László Tamástól, egy pillantást vethettünk a buszból a 2011-es jégkorong világbajnokság egyik helyszínére, a Steel Aréna jégcsarnokra, majd továbbindultunk Krasznahorka felé.

Útközben elhaladtunk a Szádellői-völgyet határoló hegyvonulat mellett, sajnos csak képzeletben gyönyörködhettünk a festői völgy szépségeiben, de láthattuk előttünk magasodni az egykor a legkisebb magyarországi vármegyének nevet adó Torna várának romjait. A IV. Béla király által az ősi kereskedőút védelmére emeltetett várat a Thököly-felkelés után a császári seregek lerombolták, azóta csak a romok láthatók.

Mivel Krasznahorka várát csupán kastélynak minősítették, így elkerülte ezt a sorsot és megmenekült a császári pusztítástól. A Krasznahorka név szláv eredetű, szép hegyecskét jelent, Mikszáth gyönyörű erdőcskének fordította, mindkét elnevezés a ma is festői tájra utal.

Krasznahorka vára metszeteken és archív képen

A vár megpillantása lenyűgöző látványt nyújt, egy kúp alakú hegytetőn magasodik, nincs körülötte kőfal és sánc - ezért minősíthették kastélynak - így tornyai és bástyái messziről jól láthatók.

Személyes emlékek miatt nekem különösen kedves hely Krasznahorka, ugyanis csaknem negyven évvel ezelőtt „kulcsárként dolgozhattam” a kastélyban. Idegenvezetőnk egy idős bácsi volt akkor, aki - nyilván a modern pedagógia elveit ismerve -, magyarázata közben tevékeny részvételre buzdította a gyerekeket, kinevezett „Krasznahorka fő kulcsárának”, rám bízta a kastély hatalmas kulcscsomóját, és teremről teremre haladva nekem kellett megtalálni a különböző zárba illő kulcsokat és kinyitni az ajtókat, hogy továbbhaladhassunk.

Mostani idegenvezetőnk egy fiatal helyi hölgy, Szarka Hermina volt, akinek magyarázatát felnőttként kulcscsomó nélkül is követni tudtuk.
A várudvaron kezdte vezetését, a vár történetének rövid ismertetésével, itt rögtön az első pesti Lánchíd egyik öntöttvas darabját is láthattuk, az Andrássyak közeli dernői vasgyárában készültek ugyanis a Lánchíd kereszttartói.

A várat a XIV. század elején építtette a Csetneki- és Máriássy-család az Erdélyt a Szepességgel összekötő, forgalmas kereskedő útvonal védelmére. Néhány évtized múlva a Bebek-család birtokába került és a XVI. század végére jutott az Andrássyak kezébe, akik aztán reneszánsz palotává építették át és több mint 300 évig birtokolták. A XIX. században még laktak benne, utolsó tulajdonosa Andrássy Dénes (1835-1913†)volt, aki 1906-ban múzeumot alapított az épületben.

Andrássy-család
címere

Andrássy Dénes

Andrássy Dénesné
Hablawetz Franciska

A XVII-XVIII. század fordulóján több mint 40 évig Krasznahorka volt Gömör vármegye székhelye, a rozsnyói országgyűlés idején pedig Rákóczi fejedelemnek itt volt a szállása. Éppen a kuruc harcok időszaka az, ami a várat híressé tette, részben a „Krasznahorka büszke vára” című kuruc időket idéző dal miatt, másrészt az ebben a korban játszódó Jókai regény miatt. Jókai 1883-ban látogatta meg a helyszínt, hogy új történelmi regényéhez (A lőcsei fehérasszony) anyagot gyűjtsön.

Két héttel ott jártunk előtt nyílt meg a kastély több termét elfoglaló „A lőcsei fehérasszony” címet viselő kiállítás, amely Korponayné Géczy Julianna (1660-1714†) életét, családfáját, kapcsolatait mutatta be.
A legenda szerint Julianna 1710-ben a császáriak által ostromlott Lőcse városában lakott, Andrássy István (1650-1720†) kuruc generális kedvese volt és remélve, hogy kisfia így nagyúrrá válhat, egy titkos rejtekút elárulásával beengedte Lőcsére a császári csapatokat.
Jókai történetének Krasznahorka volt az egyik helyszíne, ahol a várúrnő Andrássy Istvánné Serédy Zsófia a hozzá is eljutott híresztelések ellenére hűségesen várta haza férjét, s akinek mumifikálódott holttestét jellegzetes kéztartásával a várkápolnában mi is megtekintettük.

Jókai Mór

Korponayné
Géczy Julianna

Andrássy István

Andrássy Istvánné
Serédy Zsófia

Láttuk még kiállítva Andrássy (született Hablawetz) Franciska grófnő (1838-1902†), szecessziós halotti hintóját, a kápolnában a Krasznahorkai Szűz Máriának elnevezett fekete Madonna képét és az Andrássy- és Pálffy-család halotti címerét, a kriptában pedig sok-sok temetési emlékszalag között egy budafoki vonatkozást, Törley Antal emlékszalagját is.

A kiállítás a kettős névrokonság miatt a velünk utazó Géczi Gábor és Andrási Anna házaspár számára különösen érdekes lehetett.

Látogatás az Andrássyak egyik ősi fészkében

Régen szerettem volna már látni „Krasznahorka büszke várát” és igen megörültem, amikor pár hónappal ezelőtt az egyik Klauzál gyűlésén elhatároztuk, hogy a nyári kirándulásunknak ez lesz az egyik célpontja!

Kassa

Kassán – mert, hogy ez volt az első állomásunk, sok – sok évvel ezelőtt jártam, úgy, hogy rám fért az „újrázás”! Azóta EU tag lett mindkét ország így a korábbi „gombóc a torokban” – útlevél és vámvizsgálat – szerencsére már a múlté! Próbáltam ringatni magam egy illúzióban, még „itthon” vagyok, csak elutaztunk a Felvidékre! A volt határátkelő szűrkén kopottan, de még ott éktelenkedett, már nem kellett megállnunk, buszunk átsuhant rajta. A következő pillanatban – számomra érthetetlen és nem éppen szimpatikus nyelven feliratok, reklámtáblák hada megszakította az illúziómat – ennyi, sok évtized után is nehéz tudomásul venni és ég az ember szívében a dátum: 1920. június 4. 16 óra 30 perc! Kassa Márai városa. Csodaszép és hangulatos volt a „régi városmag”, amit még mi építettünk, igaz becsületére legyen mondva a tót atyafiaknak, szépen karban tartják a műemlékeket és a régi házakat.

Krasznahorka vára

Igényes kiállításokat láttunk, de kevés és hiányos magyar felirattal. „A lőcsei fehér asszony” című időszaki kiállításon érdekes volt szembesülni „névrokonainkkal”: Korponai Jánosné született garamszegi Géczy Juliannával /Géczi Gábor/ és monoki Andrássy Istvánnal /Andrási Anna/ történetén keresztül.
Kisebbik leányunk a nyolcvanas évek névadási szokásai alapján, a film élmények miatt, majdnem Júliánna lett.

Akkori ismereteim alapját Jókai műve („A lőcsei fehér asszony”) és a Magyar Életrajzi Lexikon képezte:

Korponai Jánosné, Géczy Julianna
(Osgyán, 1680 – as évek –Győr, 1714. szept. 25.)

a „lőcsei fehér asszony”. 1710. febr. 13-án összejátszva szeretőjével, Andrássy István generálissal, a kuruc kézen levő Lőcse várába beengedte a császári csapatokat. 1712. márc.-ban Pálffy János tábornagynál feljelentést tett, hogy Rákóczi által írt leveleket adtak át neki kézbesítésre, s e levelek új fölkelés előkészítéséről szólnak. A leveleket azonban nem tudta felmutatni, ahogy mondotta, azokat elégette. Följelentése sok előkelő embert kompromittált, s rágalmazásért bíróság elé állították. Vallomásaiban súlyos ellentmondásokba bonyolódott, s a nemesi bíróság, nehogy a vádak alapján az uralkodó titkos kurucszervezkedésre hivatkozva elzárkózzék a szatmári békepontok teljesítése elől, halálra ítélte. Győr piacterén kivégezték. – Irod. Gyergyay Margit: G. J. élete (Bp., 1918). – Szi. Jókai Mór: A lőcsei fehér asszony (r., Bp., 1885).

Ma már dokumentumokkal is bizonyítható, hogy Géczy Juliannát, a lőcsei fehér asszonyt az egykori győri városháza - ma levéltári épületben őrizték, vallatták...!
Jókai mai szóval élve „túl romantikusan tárta fel a teljes igazságot”, elnagyoltan informált, mert a legfontosabb tényt kerülgette. Pálffy János labanc főparancsnok ugyanis, pár héttel az 1711. április 17-én elhunyt I. József magyar király nevében, de utódja III. Károly tudtával (aki pedig még nem is tudhatott a királyi kinevezéséről, az akkori hírközlési viszonyok miatt), írta alá a szatmári békét 1711. április 30-án Károlyi Sándor kuruc tábornokkal, de ez már egy másik történet!

Így mai szemmel, túl lojálisan az uralkodóház iránt, nagyon misztikusan fejeződik be Géczy Júliánna története a regényben! Így akkor nem vállalhattam fel a Júliánna nevet! Mai ismereteim alapján, már vállalni tudnám a névadást. Ehhez sokat segített a krasznahorkai időszakos kiállítás megtekintése.
A múzeumi séta végén érdekes volt szembesülni a vár kriptájában a Törley-család gyászszalagjával, amivel osztozott Andrássy Dénes feleségének, Franciska grófnő elvesztésének fájdalmában.

Krasznahorka után rövid sétát tettünk a régi bányászváros Rozsnyó főterén, majd élményekkel telve és sok száz fotóval gazdagodva indultunk vissza Budatéténybe az „Őrzőkre hagyva múltunk egy darabját.

Andrási Anna és Géczi Gábor

* * *

A várat elhagyva megtekintettük az országút mentén található Andrássy-mauzóleumot is.
Ezt a szecessziós stílusban épült emlékművet 1903-1904-ben Andrássy Dénes építtette feleségének, Franciskának egymillió aranykoronáért. Sóskúti mészkőből épült, mintául a ravennai Theodorik-mauzóleum szolgált, díszítésére féldrágaköveket és a világon föllelhető mindenfajta márvány egy-egy darabját használták fel.

A Mauzóleum egy parkban áll, bejáratánál a lépcső két oldalán két hatalmas angyal szobra, összetett szárnyakkal és lángoló kardokkal kezükben. A kupolát nyolc oszlop támasztja alá.
A parkban a házaspár hosszú kort megélt (1890-1910) hűséges tacskó kutyáját életnagyságban ábrázoló szobor is megtalálható (készítette: H. Bauer müncheni szobrász), alatta az alábbi felirattal: TREUE UM TREUE (Hűségért hűséget).

Andrásofszky Csilla – 2012. február

Felvidéki kirándulás 2011 – Krasznahorka

KÖSZÖNJÜK!