Kárpátaljai kirándulás 2013 – Beregszász

Az előző évek emlékezetes és jól sikerült kirándulásai után idén kissé hosszabb útra vállalkoztunk. Három napos kárpátaljai barangolásra indultunk, hogy bejárjuk a sokak által még kevéssé ismert, az utóbbi időkig kissé mostohán kezelt, de a magyar történelem egyes korszakaiban jelentős szerepet játszó vidéket, ahol ma is másfél százezernél többen élik magyarként kisebbségi mindennapjaikat.
Harmadik nap – 50 fotóval

3. nap:   Beregszász

		„Kis felvidéki város, vén Beregszász, gazos Fürdőkert, sáros Vérke-part, agg csöndedből ma is felém remeg száz félálom emlék”
			Dsida Jenő

Korán reggel kellemetlen hírrel kezdtük a napot, Bartos Mihály tagtársunk előzetesen meghirdetett fitness edzése a résztvevők nem megfelelő felszerelése miatt elmaradt. /Pedig titokban néhányan még aquafitnessben is reménykedtünk a Latorca habjai között./

Szállásunk szemet gyönyörködtető környezete azonban kárpótolt bennünket, csodáltuk a hegyeket, erdőket, virágokat, a Latorca szép köveit, és elképzelhettük vajon milyen volt Verecke híres útjának folytatása a honfoglaló magyarok bejövetele idején.

Miután elfogyasztottuk a reggelire felszolgált húsos derelyét, indultunk tovább Beregszász felé. Útközben megálltunk a Kárpátalja legszebb műemlékei között számon tartott beregvári Schönborn- kastélynál. A kastély a 19. század végén épült, 365 ablaka, 52 szobája, 12 bejárata és 4 tornya van, legalábbis idegenvezetőnk és az úti könyvek szerint, mert nem vettük a fáradtságot, hogy mindezt magunk is megszámoljuk. A kastélyban ma szanatórium működik, így az épületet csak kívülről csodáltuk és hatalmas parkjában sétáltunk.

Meghallgattuk Berghauer Sándortól a legendát a kastély órájának megállásáról, felkerestük az Örök Fiatalság Forrását, ittunk is a vizéből, de az aggodalom, hogy a határon az útlevél képünk esetleg nem lesz felismerhető, felesleges volt. Körbesétáltuk a tavat, melynek alakja eredetileg az Osztrák-Magyar Monarchiát formázta, megtekintettük a helyi árusok kínálatát, néhányan vásároltunk is kisebb-nagyobb ajándékot. Rövid idő alatt az utolsó állomásunkra, a ma is magyar többségű Beregszászra érkeztünk. A város keletkezéséről szóló legendát ismerhetjük Tompa Mihály: Beregszász c. költeményéből.

A buszból láthattuk a Fedák-villát - ezt a múlt század első felének ünnepelt színésznője, a város híres szülöttje építtette szülei számára - majd megálltunk a város központjában.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Főiskolát néztük meg először, amely jelenleg külső felújítás alatt áll. / Sajnos a beszámolóm kissé lassan íródott, örömmel hallhattuk a tudósításokban, hogy novemberben átadták a felújított épületet./ Az egykori királyi törvényszék épülete, amelyet 2002-ben kapott meg a főiskola leromlott állapotban, több mint 100 éves, a Szovjetunió idején laktanya és műszergyár is volt. Felújítása az Apáczai és az Illyés Közalapítvány támogatásával kezdődött, később önkormányzatok, intézmények, civil szervezetek és magánszemélyek anyagi hozzájárulása is kellett a munkálatok folytatásához. A főiskola azon városokról, megyékről, településekről, intézményekről, szervezetekről nevezte el az épület felújított termeit, melyek az adott helyiséget adományaikból felújíttatták.

 

A díszterem Esztergom város nevét viseli, itt ültünk le először Berghauer Sándor ismertetését meghallgatni, majd rövid sétát tettünk az épületben. Láthattuk Mádl Ferenc emléktábláját, amelyet 2012-ben avattak, ő mindig szívén viselte a beregszászi magyar főiskola ügyét. Körülnéztünk a Földtudományi Tanszéken is, ahol idegenvezetőnk dolgozik.

Ezután rövid belvárosi sétára indultunk.
A főiskolával szemben a Kossuth téren a református templomot láthattuk, a tér végéig sétálva igazi szocialista betonkocka tűnt elénk, ez ma kultúrház, s bár nehéz elképzelni, korábban - nyilván más külsővel - zsinagóga volt. A tér túlsó végén, a Munkácsi út sarkán a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház kissé megviselt épülete áll. E színházban kezdte rendezői munkáját a Kossuth- és Jászai Mari - díjas Vidnyánszki Attila, aki ha nem is az Értől az Óceánig, de a Vérkétől a Dunáig jutott, s most a Duna pesti oldalán több egykori beregszászi színésszel dolgozik együtt a Nemzeti Színházban.

             

A Vérke túl oldalán az eredetileg a 15. században épült, majd leégése után a 19. században helyreállított neogótikus stílusú római katolikus templomot néztük meg, és kívülről egy másik középkori eredetű műemléket, a Bethlen Gábor által építtetett Bethlen-kastélyt.

Visszakanyarodtunk a 100 évvel ezelőtt szecessziós stílusban épült Kaszinóhoz, amely ma az Arany Páva szálloda és étterem. A nyári melegben jól esett az éttermet belülről is megtekinteni, s közben ásványvízzel oltottuk szomjúságunkat. Az épület előtt áll Petőfi Sándor szobra, aki 1847-ben járt a városban, 80 évvel később Móra Ferenc látogatott ide, erre az épület falán emléktábla utal. Ezen a falon található gróf Széchenyi István emléktáblája is, aki 1846 júliusában járt Beregszászon. Dobos Károly néhány szóval megemlékezett a legnagyobb magyarról, aki Klauzál Gábor minisztertársa volt és elhelyeztük a táblánál koszorúnkat is.

 
   

Ezután elbúcsúztunk Berghauer Sándortól, akinek fáradhatatlanságát, barátságos személyiségét és „sajátos” jelzőit nagyra értékeltük, és Filep Évától, akinek a háttérszervezéseken túl a Vári Fábián Lászlóval való találkozást is köszönjük.

A város szélén még megálltunk rövid időre, hogy maradék hrivnyánkat néhány üveg kvaszra, esetleg csokoládéra váltsuk, majd néhány perc alatt a határra értünk.

Az átkelés lassúbb volt, mint reméltük, a schengeni övezetbe lépés alapos ellenőrzéssel járt. Kárpátaljától, a hajdani Ung és Bereg megyéktől búcsúztunk, abban a reményben, hogy Huszt, Csetfalva, Visk, Técső és a többi látnivaló majd egy következő kirándulásunk célja lesz.

Krónikámat Füzesi Magda soraival zárom „ Agyő Kárpátalja, szerettelek!”



Andrásofszky Csilla – 2013. december

* * *

Tagtársunk visszatekintő gondolatai a harmadik napról:

Beregszász A vezérszállási Natali Hotel sok szempontból főnyeremény volt! Nem csak a szálloda tisztasága, rendje, hegyek övezte szépen gondozott parkja, hanem a mellett zúgó Latorca csodálatos élménye miatt is. Korán kelő ember lévén, reggeli előtt még jártam egyet a folyó partján, medrében. Ez utóbbi az alacsony vízállás miatt volt lehetséges, így a folyómederben most jól láthatóak voltak zúgók, fő sodorvonal, valamint a második világháború óta műszaki akadályként ott álló harckocsi-akasztók, de alkalom adódott a hordalék alaposabb szemügyre vételére is. A sebes sodrásban egymáson csodálatos alakzatokra csiszolódott és rajzolt kövekből hoztam emlékbe is néhányat, köztük egy Kis-Hazát. Hévei Laci barátom gondolatban, talán azóta is a saját, megálmodott, Magyarország-kövét keresi… Étterem a Latorca felett   Zúgó Maradványok a háborúból   Folyóvölgy A beregvári Örök Fiatalság Forrásának története aranyos, de a vizéből fogyasztóknál semmilyen változást nem tapasztalhattam azon a napon. Lehet, hogy a csodába vetett hitük egy mustármagnyi sem volt? Beregszászon – ahol még több az árnyék, mint a fény – megdöbbentett az a fogcsikorgató élni akarás, ahogyan soha nem adják fel magyarjaink! Nagy a terhük, nekünk pedig a felelősségünk… Mucha-illúzió Az egykori, még a Magyar Királyság idejében épült Beregmegyei Kaszinó nagytermében, a jól-rosszul sikerült Mucha-utánérzetű freskók alatt mondtunk köszönetet és vettünk búcsút két kedves embertől, Filep Évától, valamint Berghauer Sanyitól, akik szerető gondoskodásukkal és vezetésükkel megszépítették, tartalmassá tették számunkra ezt a három napot! Azt, hogy Markó Laci szervezésből ismét remekelt, talán már nem is kell említeni, nem először tette! Tóvári Magdi viszont új, meseszerű oldaláról mutatkozott be, egyszer volt, hol nem volt, de amikor és ahol kellett, ott még meglepetést is okozott! Remélem, nem utoljára… A látottak, hallottak alapján, egy nagy, általános felismerést is sikerült az út végére megfogalmaznom: Ezen a környéken is – Cirill és Metódon kívül –, Petőfi Sándor járt a legtöbb helyen! Hosszú idő kell még, amire az ember feldolgozza ennek a három napnak az élményeit. Feledni viszont, soha nem tudja… Bartos Mihály 2014. szeptember