1849. március 15. – Az első évforduló

2014. március 15-én a Tétényi Honvéd Emlékműnél megtartott Budafok-Tétény-i megemlékezés ünnepi szónoka Hermann Róbert hadtörténész volt, aki élvezetes előadásában felelevenítette a 165 évvel ezelőtti 1849. évi első évforduló történéseit, a március 15-i nap résztvevőinek szemszögéből.

Alighanem nincs még egy olyan napja a magyar történelemnek, amelynek eseményeit olyannyira óráról órára, sőt, percről percre ismernénk, mint 1848. március 15.

E nagy nap évfordulóiról azonban – főleg az 1848. március 15-én kezdődött eseménysorral szorosan összefüggő első évfordulóról – már jóval kevesebbet tudunk. Mit csináltak, hol voltak ezen az évfordulón a pesti forradalom és a pozsonyi országgyűlés szereplői, hol töltötték ezt a napot azok, akik az elmúlt egy évben jutottak fontos szerephez?

Kezdjük talán Petőfi Sándorral. A költő, aki betegszabadságát töltötte Kolozsvárott, ezen a napon indult el Erdély fővárosából Debrecenbe, Biasini Domokos kolozsvári fogadós, gyorskocsizási vállalkozó fogatán. Petőfi nem magánúton járt, hanem Csány László erdélyi teljhatalmú országos biztos levelét vitte az Országos Honvédelmi Bizottmánynak. Másnap hajnalban érkezett meg Debrecenbe, az országgyűlés és az Országos Honvédelmi Bizottmány székhelyére, s így az első évforduló ünnepségeiről lemaradt.

Szegény költő, nemcsak az ünnepségeket mulasztotta el. Kolozsvárról történt elutazása után pár órával érkezett meg a hír: Bem tábornok, az erdélyi magyar hadsereg főparancsnoka bevette Nagyszebent, a cs. kir. csapatok legfontosabb támaszpontját. "...e győzelem annál nagyobb, mert az eredménydús harcot a magyar seregek körülbelől 5 ezer muszkák ellen küzdötték – több ágyúk, töltény szekerek. és több száz fegyverek •vétettek el az ellenségtől; a foglyok között nehány muszka foglyok is vagynak" – szólt a Csány László által reggel fél háromkor közzétett tudósítás. Ha Petőfi néhány órával később indul, ő vihette volna ezt a hírt az ország ideiglenes fővárosába, Debrecenbe.

Itt, Debrecenben töltötte az első évfordulót március tizenötödike másik hőse, Jókai Mór. Az ifjú szépíró nem vágyott hadi babérokra, mint Petőfi, hanem immáron hónapok óta hírlapíróként kereste kenyerét. Az általa szerkesztett Esti Lapok hasábjain a mérsékelt politikusok szólaltak meg. Ám az első évfordulóra írott vezércikkben nyoma sincs a mérsékeltségnek: "Ti azalatt künn a csatasíkon, kik szemtül-szembe álltok az ellenséggel, emlékezzetek rá, hogy e nap március tizenötödike, s mit kicsiny emberek csekély erővel megindítottak, hajtsátok végre a nagy munkát egyesült erővel".

Éppen erre – a harctéri szolgálatra – készült az ifjú diáklányok kedvence, a pelyhedző állú Vasvári Pál. Január végén kezdte el szervezni a főleg Bihar megyei önkéntesekből álló Rákóczi-szabadcsapatot. (Az ifjak közül Oroszhegyi Józsa és Dobsa Lajos szabadcsapatai már hónapok óta a harctéren voltak). Vasvári ezekben a napokban éppen azzal volt elfoglalva, hogy szabadcsapatát Köbölkútról, eddigi állomáshelyéről mielőbb áttelepítse, s harcképes állapotba hozza. Ez nehezebb volt, mint gondolnánk, mert egy másik szabadcsapat-szervező, a váltóhamisítóból konzervatív vezérszónokká, majd baloldali radikálissá vedlett Hatvani Imre Vasvári raktárait megdézsmálva, igen komoly akadályokat gördített e törekvés sikere elébe.

Irínyi József, a 12 pont „szerzője” Párizsban, Teleki László gróf, a magyar kormány nem hjivatalos diplomáciai megbízottja mellett tanácsosként dolgozik. Irányi Dániel Debrecenben a képviselőház soraiban a baloldali csoport, az ún. „flamingók” egyik vezetője. Egressy Gábor ezekben a napokban tér vissza Kolozsvárról Debrecenbe(talán éppen Petőfi társaságában), majd Miskolcon jelentkezik Szemere Bertalan teljhatalmú országos biztosnál. Egressy Béni honvéd hadnagy beteg, a kápolnai csatát követően hagyta el alakulatát. Degré Alajos Szarvason állomásozik alakulatával, a Károlyi István gróf által felállított 16. huszárezreddel. Birányi Ákos a 17. huszárezred számvevő főhadnagya a Hajdúságban. Vajda János egy tábori kórházban betegeskedik. Bulyovszky Gyula Debrecenben a belügyminisztérium fogalmazója.

Kossuth Lajos, az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke e napon Törökszentmiklóson, a magyar fősereg főhadiszállásán tartózkodott. Innen írta szépségesnek egyáltalán nem, zsarnokinak annál inkább mondható nejének a következő sorokat: „Kedves Angyalom! Ti ma március 15-két ünneplitek, mi pedig – értem seregeink – mennek a német ellen. Hogy tulajdonképp mit ünnepelnek március 15-kén, midőn egy kis pesti lármánál egyéb nem történt, azt nem tudom, de hogy azon a napon, melyen a hadsereg megmenti a hazát, lesz mit ünnepelni, azt tudom.” Hiába, a kortársak néha érzéketlenek mások dicsősége iránt...
Kossuth és az Országos Honvédelmi Bizottmány tagjai azonban voltak annyira józanok, hogy ebbéli véleményüknek csak igen korlátozott körben adtak hangot. A hadsereg ezen a napon egynapi ingyen napidíjat kapott, hogy a katonák is megemlékezzenek a magyar szabadság napjáról.

Az évforduló jelentőségét mutatja az is, hogy ezekben a kormányzat ezekben a napokban kísérelte meg az események hivatalos dokumentálását. 1849. március 13-án a hivatalos lap, a Közlöny hasábjain az Országos Honvédelmi Bizottmány felhívása jelent meg. Eszerint az OHB „óhajtja e szent harcnak nemcsak nagyobb méretű lenyomatát hagyni az utókorra, hanem lélekemelő s bámulatra ragadó egyes hőstettek emlékét is ajándékul átadni.” E feladat ellátására az egyes hadosztályokhoz „több gyakorlott tollú s egyszersmind tiszta jellemű egyén kívántatik, kik a hadi ügy folyamatát, mint egyes tetteket az igazsághoz híven följegyezve, anyagot készítsenek elő egy, a Honvédelmi Bizottmány által később felkérendő historiográf munkájára.” Felkéri tehát azokat, akik e feladatnak megfelelni „hivatást és képességet éreznek magokban”, hogy jelentkezzenek az OHB tagjánál, Jósika Miklósnál.

Március 16-án már megszülettek a kinevezések is. A Damjanich János által vezérelt I. és III. hadtestekhez Zalár Józsefet, civilben szintén költőt, rendelték. Görgei hadseregéhez, ami ebben az esetben a II. és VII. hadtesteket jelentette, Lisznyai Kálmán költőt nevezték ki. A Perczel Mór parancsnoksága alatti bácsi (IV.) hadtesthez Mészáros Károlyt küldték. Mészáros korábban az „Egyenlőségi Társulat” tagja volt, civilben ügyvédként dolgozott. A Vécsey Károly vezette aradi ostromsereghez (V. hadtest) Dobrossy István kapott kinevezést, aki korábban országgyűlési gyorsíró volt. Bem hadseregéhez (VI. hadtest) Kővári Lászlót, az ekkor már közismert történészt és újságírót küldték. Végül a komáromi várőrséghez Friebeisz István újságírót küldték.


Zalár József		Lisznyai Kálmán		Mészáros Károly

A kiadott utasítás szerint a történeti jegyzők feladatai közé tartozott „úgy a nagyobbszerű ütközetekben, mint kisebb csatákban a sereg állása-, mozdulatai-, a csata egyes fordulatairól a leghitelesebb jegyzeteket tenni.” Kötelességükké tette a seregben egyre inkább „kifejlődő rendet és fegyelmet, vitézséget szemmel kísérni.” Felszólította őket, hogy „a múltra nézve is” szerezzenek hiteles adatokat „mindenről, mi a hadi életben feljegyzésre, s emlékezetre méltó.”

Március tizenötödike pozsonyi és pesti szereplői közül Széchenyi az első évfordulón immáron fél éve a döblingi elmegyógyintézet lakója; Eötvös József Münchenben, önkéntes emigrációban tartózkodik. Batthyány Lajos gróf a cs. kir. hatóságok foglya Budán. Kossalko János királyi ügyész éppen ezen a napon tesz jelentést a a hadbíróságnak a gróf átvizsgált levelezéséről. Klauzál Gábor 1848. október vége óta betegeskedik, már Debrecenbe sem követte a kormányt. Esterházy Pál herceg a birtokain (vagy Bécsben) tartózkodik.


Széchenyi István	Eötvös József	Batthyány Lajos	Szemere Bertalan	Klauzál Gábor

Szemere Bertalan, Felső-Magyarország teljes hatalmú országos biztosaként ezen a napon fogalmazza meg tervezetét és felhívását a felső-magyarországi védseregről: "Ügyünk igazságának szentsége és a hű kitartás elvégre is megszerzik nekünk a fényes diadalt. Eljött a tavasz, a szabadságnak és életnek korszaka, s ellenkezőre változik azoknak sorsa, kik a zsarnokság mellett, és azoknak sorsa, kik a szabadság mellett harcolnak".
Ebben buzgólkodnak azok a katonák, akiknek egy éve még szinte senki sem ismerte a nevét az országban, most pedig a haza megmentőiként tekintenek rájuk. Névsorban haladva: Józef Bem tábornok csapatai ezen a napon érik el a Vöröstoronyi-szorost, s rövid harc után elfoglalják azt az orosz és osztrák csapatoktól. "Bem, a magyar hadsereg jeles tábornoka, március 15-én, a népszabadság évnapját a nemzethez méltó ünnepéllyel szentelte meg" – szól a korabeli.

A magyar fősereg három hadteste Törökszentmiklóson, Tiszaföldváron és Cibakházán állomásozott. Vezéreik, Klapka György ezredes, Aulich Lajos és Damjanich János tábornokok éppen a Kossuth által is említett támadó hadjárat megvívására készülnek. A fősereget Vetter Antal altábornagy vezeti. A magyar fősereg kb. 28.000 embert számlált, s március 16-17-én kelt át a a Tiszán. Időközben Windisch-Grätz is megindított csapatait Tiszaalpár és Cibakháza felé. Amikor március 17-én este a magyar fősereg a táborba szállt, Vetter még mit sem tudott erről a hadmozdulatról. A seregnek másnap, 18-án reggel hat órakor kellett volna megindulnia Nagykőrös felé, azonban sűrű köd ereszkedett a tájra, majd havazni kezdett, s így az indulást el kellett halasztani. Közben megérkezett a táborba Egressy Sámuel, Pest vármegye volt tiszti főügyésze, s azt állította, hogy Nagykőrösön 40.000 cs. kir. katona állomásozik. Vetter ezért haditanácsot hívott össze, amelyen azt javasolta, hogy a sereg forduljon Abony felé, s az ott álló ellenséges balszárnyat támadja meg. Aulich és Damjanich tábornokok viszont azzal érveltek, hogy ha a támadás kudarccal végződik, a sereg az ellenség állandó oldaltámadásainak kitéve kénytelen visszavonulni Cibakháza felé, mert az Abonyhoz közelebb lévő szolnoki hidat Dembinski még januárban leégette, a szükséghíd pedig nem alkalmas a hadsereg egészének átkelésére. Így aztán március 18-19-én a magyar főerők visszatértek a Tisza bal partjára, s a fővezér észak felé indította csapatait.


Klapka György	Aulich Lajos	Damjanich János	Vetter Antal

Windisch-Grätz herceg mit sem érzékelt a magyar átkelési kísérletből. 18-án egy Cibakházáról érkező kereskedő közölte a cs. kir. csapatokkal, hogy előző nap óriási magyar erők keltek át a Tiszán, s nyomultak előre Nagykőrös felé, majd még 18-án visszatértek a Tisza mögé. Windisch-Grätz nem értette a dolgot, mindenesetre letett a cibakházi áttörési kísérletről. Március 20-án pedig befutottak az első hírek Görgei tokaji átkeléséről, s a cs. kir. fővezér megkezdte csapatai északi irányú átcsoportosítását. A forradalom első évfordulóján végrehajtott ellentámadási kísérlet tehát végül nem járt sikerrel.

A támadó sereg északi szárnya Görgei Artúr tábornok vezetésével ezen a napon kezdi meg menetét Tokajról Miskolcra. Görgei a napot Tokajban tölti, s innen jelenti Mészáros Lázár hadügyminiszternek, hogy egy 1849 januárjában seregét elhagyó tisztet nem hajlandó újra alkalmazni.

Görgei legelkeseredettebb ellensége, a sasorrú Perczel Mór tábornok ezen a napon délután érkezik meg Szegedre, s veszi át a délvidéki magyar csapatok parancsnokságát. Perczel feladata nem könnyű: fel kell mentenie a péterváradi erődöt, s vissza kell szereznie a nemzetnek a Bácskát és a Bánságot a szerb fölkelőktől és a császári csapatoktól. Egy hét múlva, március 22-én már elverte Szeged alól a Szőregnél, Szentiványnál és Deszknél állomásozó szerbeket, mellékoszlopai pedig Kiszombornál és Ókanizsánál arattak győzelmet. Perczel március 26-án Kulánál és Verbásznál aratott győzelmet, majd átkelt a Ferenc-csatornán, s másnap, 27-én felmentette a Duna Gibraltárját, a péterváradi erődöt, amely immár két hónapja próbáltak meg elfoglalni a szerb és cs. kir. csapatok. Perczel leváltotta a megbízhatatlan tiszteket, majd március 31-én Péterváradról visszatérve, Kulánál aratott újabb győzelmet. Ezután csapataival a Bácskába sietett, hogy megkezdje a Délvidék felszabadítását.
Mert Pétervárad erődjén még mindig magyar zászló leng. 1849 telén és tavaszán a cs. kir. és a szerb csapatok ostromzár alá fogták a péterváradi erődöt, "a Duna Gibraltárját". Az ostrom mindkét fél számára unalmas időtöltés volt, s az időnkénti tűzpárbajokon és rohamokon kívül más típusú érintkezésre is sor került az ostromlók és ostromlottak között. Az ostromlók hetente egyszer megadásra szólították fel az erődparancsnokságot, hivatkozva őfelségére, I. Ferenc Józsefre, az ostromlottak pedig az alkotmányra, az időjárásra vagy a fájós nagylábujjukra hivatkozva tértek ki a felszólítás elől. Március 14-én azonban udvariasan az ostromsereg tudomására hozták, hogy másnap, tekintve a magyar nemzeti ünnepet, zenés ébresztő lesz, utána pedig üdvlövéseket fognak adni, de csak vaktöltéssel. Mindezt az esetleges félreértések elkerülése végett tudatták.

Megünneplik március 15-ét a Felső-Dunánál, a komáromi várban is, ahol hajnalig tartó mulatságot rendez a várőrség. A túlparti ellenséges sáncokból időnként egy-egy lövés esik az ünneplőkre, akik vidáman kiabálják: "Lőni lőhetsz, német, de be nem jöhetsz!"

Ünnepelték március 15-ét az ország határain kívül is. I. Ferenc József ugyanis március 4-én adta ki az olmützi oktrojált alkotmányt, amely sok szép ígéreten kívül kevés konkrétumot tartalmazott. Az osztrák minisztertanács tagjai pedig úgy gondolták, hogy ennek az alkotmánynak úgy szerezhetnének minél nagyobb népszerűséget, ha összekötik azt egy egyéves évfordulóval. I. Ferdinánd, Ferenc József elődje ugyanis éppen március 15-én ígérte meg Ausztria népeinek, hogy végre alkotmányt ad nekik. Alexander Bach belügyminiszter, aki 1848 márciusában még a barikádok hőse volt, utasította is szépen a hatóságokat, Bécstől Galíciáig, Prágától Bukovináig, hogy az új alkotmány örömére, a régi alkotmány évfordulóján, március 15-én tartsanak ünnepségeket. Még a hálaadó imák központi szövegét is kiadták, s ment is minden, mint a karikacsapás.

Egyetlen olyan „tartomány” volt, ahol nem ünnepelték meg az alkotmányt: a még meg nem hódított Magyarországon. Windisch-Grätz herceg, a magyarországi császári hadsereg főparancsnoka ugyanis levélben világosította fel Felix Schwarzenberg miniszterelnököt, hogy az évforduló magyarországi megünneplését nem tartja jó ötletnek, azon egyszerű oknál fogva, mert ez a nap Magyarországon egészen mást jelent, mint Ausztriában. 1849. március 15-én Pesten tehát csend volt, a császári katonaság fogyatkozni látszott, a nép ágyúdörgést vélt hallani Nagykőrös felől.

Ünnepség van viszont Debrecenben, az ideiglenes fővárosban is, ünnepi istentisztelettel, díszszemlével, harangzúgással, katonazenével, ökörsütéssel és borméréssel. „Ablakaim kivilágítvák e mai nap ünneplésére, sokat templomoztunk és fáztunk álgyu durrogások között e mai nap – az erdőbe nem mentem ki, mert nagyon hideg volt, hol azonban, mint hallám sokan voltak, ökröt sütöttek bort mértek” – írta naplójába Gyulay Lajos képviselő.

S ne feledkezzünk meg a nagy nap jelképes figurájáról, az előző év március 15-én börtönéből szabadult Táncsics Mihályról sem, aki ezen a napon teszi közzé új alkotmányjavaslatát „Március 15-ének évnapi emlékeül.”

Dr. Hermann Róbert
hadtörténész
Hadtörténeti Intézet és Múzeum
tudományos helyettes vezetője

2014. március

1849. március 15. – Az első évforduló

KÖSZÖNJÜK!