„Feledés e kincsek ára.”

– adalékok Mezey József életrajzához és Bem József személyéhez fűződő kapcsolataihoz(1)
Az ezen írás címének választott idézet, Mezey József: „Mi a költő lelke?” című versének egy szerény sora. Ennél találóbban viszont vádiratot sem lehetne fogalmazni a hálátlan utókorral szemben, hiszen e’ sor írójának élete, tettei, alkotásai mára a feledés mocsarának mélyére süllyedtek. Méltatlan lenne hozzánk, ha ismereteink birtokában, nem tennénk meg mindent azért, hogy e kiváló férfiú alakja, a köztisztelet oltárán, ismét a maga kiérdemelt dicsfényében ragyogjon előttünk…

Mezey József(2) (1823-1882) mérnök, festőművész, költő, fényképész, az 1848-49. évi magyar forradalom és szabadságharc honvéd tüzér hadnagyának élete még saját korában is rendhagyónak mondható. Ezen írás – melynek nem célja és terjedelmi korlátai sem teszik lehetővé, hogy minden részletről monografikusan számot adjon(3) –, mindössze néhány olyan mozzanatot idéz fel, mely talán elegendőnek tűnik portréja megrajzolásához és élete, Bem Józsefhez való kapcsolódásainak bemutatásához…

A kislétai születésű – szerény anyagi helyzetben lévő családban felnövekvő – Mezey József művészetek iránti tehetsége és elkötelezettsége korán megmutatkozott. Kisgyermekként már rajzol, középiskolásként arcképeket fest, regény, majd egy három felvonásos színdarab szerzője. Alig volt 16 éves, amikor 500 versből álló pásztorjátékot írt(4) Bár 1846-tól már mérnöki munkákat végez, a rajz, a festészet élete egyre fontosabb, elválaszthatatlan részévé válik.

Mérnökként dolgozott Szatmáron 1846-ban, amikor művészetszeretete és barátja, Riskó Ignác(5) révén, itt találkozott először Petőfi Sándorral. A kölcsönös bemutatást követően, barátság szövődött a két férfiú között. Riskó ajánlására, egy portré erejéig, Petőfi még modellt is ült a festőnek.(6)

A szabadságharc kezdete, egyben rövid mérnöki pályájának végét is jelentette. Szatmárról – ifjúi hévvel, hazafias lelkesedéssel – levelet ír Jeney Dánielnek(7), a Szatmár megyei nemzetőrség századosának, mert tüzér szeretne lenni. A postafordultával érkező bíztatásra, azonnal Nagybányára utazik, ahol beáll honvéd tüzérnek. Az ősz folyamán különféle hadmozdulatokban és csatározásokban vesz részt tűzmesterként.

Alakulatával 1848. december 15-én tér vissza Nagybányára, ahová két nap múlva, az erdélyi hadak új fővezére, Bem József tábornok is megérkezik. A Tábornokkal való első találkozására később így emlékezett vissza:

„A piaczon láttam először, a mint botjára támaszkodva járkált fel s alá. Kis termetű, gyönge, roskatag ember volt, zöldes-szürke szemmel, kiálló pofacsontokkal, szürke hajjal. A kenderszin bajusz és rövidke szakál szintén szürke volt. Ehhez a csupa szürkeséghez nem rosszul vette ki magát a fekete viaszos vászonnal bevont kis csákó kócsag-forgóval. Különben még ekkor is volt egy nyitott sebe Osztrolenkától.

És ennek a kis szürke embernek, a mindnyájunk által bálványozott generálisnak jelszava volt: «Vak engedelmesség, vagy főbe lövetés».”(8)

Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy visszaemlékezéseit a szabadságharc után papírra vetette(9). Barátja, Bodon József(10) – aki vele Promontoron, a borús napok magányos és gondterhes óráit rendre megosztotta – ezeket a visszaemlékezéseket sajtó alá rendezte. Az írásokat a Vasárnapi Újság 1880. márciusától folytatásokban közölte.(11)

Mezey a szabadságharc alatt mindvégig az erdélyi hadseregnél szolgált. Így gyakran láthatta a Tábornokot is különféle élethelyzetekben. A katonai szolgálat szeszélye 1849. januárjában ismét összehozza a két jó barátot, amikor Petőfi Sándor is a táborba érkezik, akit Bem maga mellé vesz segédtisztnek(12). A táborban január 28-án, Szelindeken találkoznak össze először…

Bem csapatai szinte állandó mozgásban vannak, csatából, csatába menetelnek. A vezér kemény fegyelmet tart, követel, büntet, de jutalmaz is, ha az érdem azt megköveteli. Kiemelt szerepe van a csapatmozdulatokban a tüzérségnek. Bem nagyon sok esetben építi rájuk stratégiai elgondolásait, ezért aztán velük szemben nagyobb az elvárása is. Erről Mezey külön is megemlékezik naplójában: „…hivatta magához a tüzéraltiszteket is, hogy csupán ennyit mondjon nekik: Uraim! előre menni parancs nélkül is szabad mindenkinek, de a ki parancs nélkül hátrál, főbe lövetem. Adieu!»”(13)

A harctéri szünetek idején a vezérkar több tagjáról, katonatársairól készített portrékat. Petőfi már az első találkozásukkor szorgalmazta, hogy Bemről is készítsen képet. Mezey visszaemlékezéseiből tudjuk, erre kezdeményezés is történt: „…mentünk az öreghez a tisztikarral, hogy fölkérjük, engedné magát lefestetni. Nem volt rávehető. Egész ostrom alá fogta a tisztikar, de hasztalan.

— Kívánjanak uraim bármit, csak ezt ne, — felelte a szürke generális.”(14)

A visszautasítás nem vette el Mezey kedvét attól, hogy ezt a portrét bő egy évtizeddel később, emlékezetből megfesse, ugyanis saját szavaival elmondva: „…Bemnek oly erősen körvonalozott arcza volt, hogy ha egyszer látta az ember, lehetetlenség volt elfelejteni. Nekem annyira bevésődött az emlékezetembe, hogy később akárhányszor lerajzolgattam pálczám végivel a homokban.”(15)

A harcokban tanúsított hősies helytállásáért Mezeyt 1849. március 21-től Bem tűzmesterből hadnaggyá lépteti elő(16). A szabadságharc végén, 1849. augusztus 24-én Zsibónál teszi le a fegyvert. Ezt követően már csak a festészetnek él, melyet sikeresen művel.

Egyházi-, táj- és életképei, valamint portréi kedveltek, állandó megrendeléseket, szerény megélhetést biztosítanak számára. A technikai vívmányok közül később – művészi kortársaihoz hasonlóan –, megismerkedik a fényképezéssel. Ezen a téren külön is említésre méltó az a munka, amit Orbán Balázs(17)mellett végez, a Székelyföld leírásához szükséges fényképek elkészítésével.(18)

Festményei közül külön is érdemes szólni Bem József tábornokról készített portréjáról. Ezt a képet Mezey emlékezetből festette 1860-ban barátjának és egykori bajtársának, Urházy György(19) írónak. Erről a képről 1867-ben Doctor és Borsos fotográfusok(20) felvételt készítenek, majd 50 darab sokszorosított fényképet – Mezey anyagi támogatására – eladásra kínálnak. Ezen fotográfiák egyikéről – az Erdélyben feléledő Bem-kultusz keretében – további fényképfelvételt, majd arról ismeretlen számú másolatot készít és bocsát árúba 1875. körül a marosvásárhelyi „Ciehulski(21) és Wargha / fényképészeti és festészeti műterem”.(22)Egyébként Mezeynek erről a festményéről készült grafikus változat korábban, a Vasárnapi Újság 1869. január 17-ei számának címoldalán is megjelent.(24)

Idő közben magánélete is szépen alakul. Házasságot köt Guzmann Paulinával 1852. február 12-én Nagybányán. Egy évvel később, gyermekük születik, aki 1853. március 8-án a keresztségben a Franciska Anna Mária Szeréna nevet kapja.(24)

Festői karrierjének szembetegség vet véget. Már 1857-ben gondok jelentkeznek látásával, de ekkor még úgy tűnik, sikeresen gyógyítják. Az 1862-ben kiújuló baj az 1860-as évek közepére – a különféle orvosi kezelések ellenére – a teljes vaksághoz vezetnek.(25)

Emberi nagyságát és életerejét mutatja, hogy még a reménytelen helyzetben sem hagyja el magát. Újra az írásban keres menedéket. Verseit feleségének diktálja és azok már 1864-től folyamatosan jelennek meg különféle lapokban. Ezeket önálló kötetbe szedve és továbbiakkal kiegészítve, baráti segítséggel, 1870-ben magánkiadásként, könyv alakban is megjelenteti. A kötet előjegyzési felhívása nem várt sikert hoz, mintegy 2.400 előzetes vásárlási szándékot regisztrálnak, így az eredetileg tervezett példányszámon felül, azonnal két utánnyomást is megjelentetnek.(26)

Ebben a könyvben jelent meg többek között a „Bem álma” című verse is(27), mellyel egykori legendás parancsnokának állít emléket. Ennek kezdeti szakaszai így hangzanak:

„Egy sírhalom van török földön,

Cziprusfák hűs árnya fedi,

Ha leszáll a nap és ha feljön,

Egy-két sugárt áldoz neki.

A szellő is megrázza gyakran

Fölötte a fák lombjait,

S koszorut szór rá, mert hisz abban

Az öreg Bem álmodozik.

Álmodozik, mert hős lelkének

Nyugtot tán a halál sem ad;

Hiszen a test bár sírba téved:

Nem hal ki a nagy gondolat.”

A Pesten élő házaspár biztos, állandó pénzügyi forrásokkal nem rendelkezik, folyamatosan nehéz anyagi körülmények között vannak. A kényszerhelyzetben, Mezeyné kitanulja a postakezelést és sikeresen megpályázik Promontoron egy megüresedett postamesteri állást. A szolgálati hely elfoglalásával egyidejűleg, a településre is költöznek. A jelenlegi ismeretek szerint, 1879-ben Promontoron a Neugebauer és társa Weingruber féle házban laktak bérlőként.(28)

Szembetegségéhez idővel más testi bajok is társultak. Mezey József 1882. szeptember 8-án, 59 éves korában, agyszélhűdésben hunyt el. A Kerepesi (ma: Fiumei) úti temető 43-35-33 számú sírhelyén temették el. A 43-as parcellát az eltelt közel másfél évszázad alatt többször rendezték, hamvainak exhumálásáról nem gondoskodtak, sírja ma már nincs meg.

Végezetül, álljon itt, az ezen írásmű initiumát is adó „Mi a költő lelke?” című versének első szakasza, mely így szól:

Mi a költő lelke? – kérded.

Egy mély hánykolódó tenger,

Melyet a szilaj szélvészek

Vad haragja néha felver.

Drága gyöngyeit kiszórja

Kopár, sivatag sziklára,

Hol emlités sem lesz róla,

– Feledés e kincsek ára.”(29)

Bízom benne, hogy ez a néhány soros visszaemlékezés is hozzájárul közös kincsünk, e’ nemes férfiú alakjának és érdemeinek megőrzéséhez…

Talán egyszer jön egy olyan kor, amelyben nemzetünk mindazon fiai és leányai, akik áldozatot hoztak a Haza, kisebb-nagyobb közösségeink javára, tetteikkel arányos, megérdemelt megbecsülésben részesülnek. De addig is – még ha az utókor részéről, a tudatlanság, a hallgatás, a szellemi renyheség okozta közöny homálya fedi kilétüket –, nyugodjanak békében! Hiszem – mert hinni akarom – feltámadásukat…

Bartos Mihály - 2015. május

Megjegyzések:

(1) Elhangzott a „Klauzál Napok Tétényben 2015” rendezvénysorozat keretében, 2015. április 25-én a Nagytétényi Kastélymúzeumban, Kemény Krisztián hadtörténész, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum levéltárosa „Bem József 1848/49-es magyarországi működése – legenda és valóság” című előadásának korreferátumaként.
(2) M. J. a későbbiekben gyakran „Mezei”-ként használta családnevét. A Pócspetriben Kereszteltek anyakönyve II. kötet (1817.I.3.–1839.III.8.) 0. oldali bejegyzése szerint születéskori anyakönyvezett családneve „Mezey”, így ezen írásban is ebben a formában szerepeltetem. Érdekességként jegyzem meg, hogy kedves barátom, Nagy Gyöngyvér csíkszeredai fotográfus, a Csíki Székely Múzeum fényképésze, M. J. leánytestvérének ükunokája kutatta fel és fejtette meg a születés illetve az anyakönyvezés helyének látszólagos rejtélyét, t. i. abban az időben a kislétai rk. vallásúak anyakönyvezése Pócspetri plébániáján történt.
(3) M. J. életét és munkásságát bemutató monográfia kiadásának előkészítése Erdélyben már folyamatban van. Ennek anyagát felkutatta és összegyűjtötte Nagy Gyöngyvér barátom, akinek ez’ úton is köszönetet mondok a rendelkezésre bocsátott, hiánypótló levéltári anyagaiért.
(4) id. Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. VIII. kötet, 1198-1201.o.
(5) Riskó Ignác (1813-1890) költő, Szatmár vármegye al-, majd főjegyzője, P. S. barátja.
(6) A P. S.-ról készült olajfestményt ma a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnoka őrzi. A képet a Vasárnapi Újság 1880. januárjában címoldalon közölte. – Vasárnapi Újság, XXVII. évf. 3. szám (1880. január 18.) 33.o.
(7) Jeney Dániel (1814-1901) nemes, nemzetőr százados, majd 1848. decemberétől a Szatmár megyei önkéntes század parancsnoka őrnagyként, Bem seregében. Honvéd őrnagyként a világosi fegyverletételnél esett fogságba.
(8) Visszaemlékezések a szabadságharczra. Mezei József jegyzeteiből összeállította Bodon J. [Mezei-Bodon] – Vasárnapi Újság XXVII. évf. 14. szám (1880. április 4.) 218.o.
(9) A visszaemlékezések bevezetője alapján, eredeti jegyzetei 1867. körül készülhettek.
(10) Bodon József (1845-1908) mérnök, ügyvéd, író, a Petőfi Társaság tagja.
(11) Mezei-Bodon, i.m. Vasárnapi Újság XXVII. évf. 13-23. szám (1880. március 28-június 6.)
(12) ifj Térey Károly főhadnagy – a promontori illetőségű Térey Pál, valamint a Szendrey Júlia és P. S. frigyének létrejöttében elévülhetetlen érdemeket szerző Térey Mari testvére – aki hadsegédi, parancsőri beosztást töltött be 1848. december 1-től Bem tábornok mellett. Nagyszeben első, 1849. január 21-ei sikertelen ostroma során, szolgálatteljesítés közben, hősi halált halt. Megüresedett beosztását négy nappal később, a táborba érkező P. S. töltötte be.
(13) Mezei-Bodon, i.m. Vasárnapi Újság XXVII. évf. 14. szám (1880. április 4.) 219.o.
(14) Mezei-Bodon, i.m. u.o.
(15) Mezei-Bodon, i.m. u.o.
(16) Egyes források szerint, később főhadnaggyá lesz, de erre vonatkozó hivatalos iratot a kutatásaim során eddig nem találtam elő. M. J. visszaemlékezéseiben van egy Becskereknél történt eset, amikor maga ír előléptetéseinek körülményeiről: „Egy nap riadót veretett Bem és seregét csatarendben vezette a vár felé. Az ágyúk felett Knall tüzérkapitány parancsnokolt. Az ut mellett elhúzódó széles és mély árok miatt csak egyenként vitethette át a szántókra valami keskeny földnyelven. A szemes Bem azonnal észrevette s oda nyargalt Petőfivel együtt.
— Hol van a parancsnoka ennek az ütegnek ? — kiáltja az öreg haraggal.
Knall kapitányra mutatnak és mondják, hogy itt van.
— Semmi kapitány, ön el van bocsátva. Főhadnagy ur, ön átveszi az üteg parancsnokságát s vezeti az ágyúkat szabály szerint. — Es rám mutatott.
— Megértetted, Józsi? kérdi tőlem Petőfi, ki nagyon jól tudta, hogy gyenge német vagyok.
— Meg.
— Hát főhadnagy lettél, pajtás.
Tisztelegtem az öregnek, s vezettem az üteget tovább.” – Mezei-Bodon, i.m. Vasárnapi Újság XXVII. évf. 20. szám (1880. május 16.) 318.o. Bár a leírás figyelemre méltó, tartalmának igazolása további kutatásokat igényel.
(17) lengyelfalvi Orbán Balázs (1829-1890) báró, író, néprajzi gyűjtő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.
(18) M. J. már az 1850-es évek közepén Sikó Miklós (1818-1900) festővel és fényképésszel járja Erdélyt és készíti felvételeit. Később, amikor Orbán Balázs az 1860-as évek elejétől megkezdi fő művéhez – „A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismereti szempontból” című, 1868-1873. között hat kötetben megjelenő munkájához – az anyaggyűjtést, akkor az első időszakban, amíg egészségi állapota engedi, M. J. készít fényképfelvételeket.
(19) Urházy György (1823-1873) író, újságíró, országgyűlési képviselő, Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, honvéd alszázados.
(20) Borsos József (1821-1883) és Doctor Albert (1813-1888) közös műtermüket 1861. végén nyitották meg az Országút (ma: Múzeum krt.) 42. szám alatt, a régi botanikus kert helyén, a hajdani Nemzeti Színház mellett. Közös vállalkozásuk az 1870-es évek elején vált szét.
(21) Chiehulski Péter Pál (1831-1905) vándorfényképészként kezdte fotográfusi pályáját. Wargha nevű társával Marosvásárhelyen, a Hajós köz 303. szám alatt, 1874-1880. között működtették közös műtermüket.
(22) A Bem-festmény eredetijének felkutatása még folyamatban van. A Doctor és Borsos-féle 50 darabos fényképkészletből eddig nem sikerült nyomára bukkanni egyetlen korabeli példánynak sem. A Chiehulski és Wargha-féle kép eredetijét Borda Márton barátom ajándékaként őrzöm, melyért ez úton is köszönetet mondok neki!
(23) Vasárnapi Újság XVI. évf. 3. szám (1869. január 17.) 29.o. Az újságban közzétételre került grafikai változat készítője nem ismert.
(24) A kisleány 1861-ben meghalt. M. J. „Virágok kis leányom sírjára” című versében írja ki mérhetetlen fájdalmát: „Én várni foglak minden éjfelen / S midőn ágyamra száll a holdsugár, / Azt fogom hinni: a te lelked az, / Mely égből engem látogatni jár.” (részlet) – A gyermek személye még további kutatásokat igényel.
(25) A betegsége nagy valószínűséggel látóideg sorvadás volt.
(26) Mezei József Költeményei. Kertész József gyorssajtónyomása, Pest 1870. – Az első sorozatot díszes kötése különbözteti meg a további utánnyomásoktól, melyek már csak sima bőrkötésben jelentek meg. A kötet megvásárlásával Mezey közvetlenül, jelentősebb anyagi támogatáshoz jutott.
(27) A jelzett kötetben a 165-167.o-n.
(28) A promontori Szent Lipót plébánia által 1879-ben elkészített lélekösszeírás 133. fsz. alatti bejegyzése. Az egykori épület és a hozzá tartozó pince helyén létesült később a Pincemesteri Tanfolyam.
(29) A jelzett kötetben a 6-7.o-n.

„Feledés e kincsek ára.”

KÖSZÖNJÜK!