Klauzáltól Kurdisztánig

A rendezvényt dr. Szotyori-Nagy Ágnes tudományos titkár nyitotta meg, a hallgatóság figyelmébe ajánlva a Magyar Mezőgazdasági Múzeum idei jubileumi ünnepségét, megalapítása 120. évfordulóját. A nevezetes dátum, a létrehozandó intézmény alapgondolatának („az ország mezőgazdasági termelése és fejlődése állandó és modern múzeumban bemutattassék") alapító okiratban történt rögzítése. Az ünnepélyes – Darányi Ignác földmívelésügyi miniszter általi – aláírási ceremónia a Millennium évében, 1896. június 20-án történt. A megvalósítás (ahogyan szokott lenni) már egy kicsivel több időt vett igénybe, de végül – a kormányváltásokat és minisztercseréket követően újra elsőszámú földügyérré előlépett Darányi Ignác másodszori minisztersége idején – az elvadult mocsárból romantikus tóvá varázsolt Városligeti csónakázótóban kialakított, 2,2 hektár területű mesterséges Széchenyi-szigetre felépített, s 1907. június 9-én ünnepélyesen átadott Vajdahunyadvár történelmi épületcsoportban végre otthonra lelt a hazai agrárkultúra tárhelye.

A megnyitót követően dr. Oláh István agrármérnök, a MAG Kutatás, Fejlesztés és Környezet című szakfolyóirat főszerkesztője vette át a szót. A szimpózium levezető elnökeként, elsőként Kosztolányi Dezső (1885-1936): Halottak c. költeménye nyitósorát idézte: „Volt emberek./Ha nincsenek is, vannak még. Csodák./Nem téve semmit, nem akarva semmit,/hatnak tovább.” Majd Kibédi Ervin (1924-1997) komikus színész, Nyáresti meditáció c. verse egyik átformált sorát ajánlotta a rendezvény mottójaként: „Többre becsülöm a rózsát oltó kertészt, mint Napóleont”, végül a vezérgondolatot Kós Károly (1883-1977) építész, írótól kölcsönözve: „Mert azt tanultam mindenütt, azt láttam minden nagy nemzetnél, hogy az apák dolgát folytatják az utódok.” átadta a szót az előadóknak…

A Magyar Tudós Tárlat idei záró rendezvényén négy olyan, a magyar történelemben egykoron jelentős szerepet játszott évfordulós politikus került bemutatásra, akiknek természettudományos és agráriummal kapcsolatos tevékenysége kevésbé közismert a nagyközönség előtt. A megidézett „többdimenziós” nagyjaink kiválasztásának apropóját idén ünnepelt születési vagy halálozási jubileumuk adta. Sorrendben: a 200 éve született mezőgazdász Korizmics László (1816-1886) agrárpolitikus; a 150 éve elhunyt, első felelős magyar kormány földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztere Klauzál Gábor (1804-1866) gazdász; a 100 éve elhunyt vegyészmérnök Görgey Artúr (1818-1916) honvédtábornok és a 75 éve elhunyt földrajztudós gróf Teleki Pál (1879-1941) tragikus sorsú miniszterelnökünk.

Korizmics László	Klauzál Gábor	Görgey Artúr	gr. Teleki Pál

Néhány kiragadott gondolat a nagyszerű előadásokból, melyek mindegyike külön-külön is, egy-egy hosszú beszámolót érdemelne:

Elsőként, a 2011. évi Klauzál Napok Tétényben rendezvényünkről számunkra már ismert dr. Demeter Zsófia történész, nyugalmazott múzeumigazgató: Korizmics László teljes életpályáját átfogóan (gyakorlati – elméleti, hivatalnok-politikusi – és szakkérdésekkel foglalkozó munkakorszakait) ismertető előadását hallhattuk: „a helyes arányok kutatója” címmel. Szó volt többek között legjelentősebb műveiről, így elsősorban a szakmának írt Jószágismertetésekről és a nagyközönségnek szánt olvasmányosabb, a mezőgazdasági szakirodalom csevegő műfaját megteremtő Levelek… sorozatáról (Levelek a rétöntözés érdekében, Levelek a szőlőből, Levelek Lónyay Gáborhoz (a juhtenyésztésről). Úttörőek a Londonból küldött „Úti képek és jegyzetek” c. levelei, melyben az 1851. évi első világkiállítás helyszínéről küldött beszámolókat Lónyay Gábor (1805-1885) mezőgazdasági szakíró barátjának, s mely tapasztalásaiból fakadó munkálkodása eredményeként az 1862. évi (az angol fővárosba visszatért) 5. Világkiállításon végre magyar (természetesen a Monarchia részeként megjelenő) pavilon állhatott…

Másodikként Bartos Mihály helytörténész, a Klauzál Gábor Társaság alapító tagja tartott „...tanítsák meg gyermekeiket Klauzál Gábor nevére...” címmel előadást egyesületi névadónkról. A zömében önálló kutatásokra támaszkodó, számos idézettel gazdagított előadással sikerült új megvilágításba helyezni a már „ismert” Klauzál Gábort.  Rögtön a címadó idézet, Osztróvszky József (1818-1899), Klauzál ’48-as országgyűlési képviselőtársa, halálakor Szeged város polgármestere gyászbeszédéből vett sor, majd Birányi Ákos (1816-1853) újságírótól, a pesti forradalom első 5 napjának krónikásától idézett hasonlat, kinél Klauzál mint a „honbéke védangyala” szerepel. Lisznyay Kálmán (1823-1863) költő „Szónoki mellképek” címmel verset írt hozzá, melynek utolsó versszaka így hangzik:

„Áldás e házra! és országos üdv! És úgy tekintem mint a nemzetét, E ház ’nem eladó’ s ha kérdeznék: Kié? Ki bírja szentelt tűzhelyét? Mondjátok a népnek örömtele: – Ez élő ház ’KLAUZÁL kebele.’”

Széll Kálmánné Vörösmarty Ilona (1844-1910) Deák Ferenc gyámleánya, az Angol Királynő Szállóban lakó „atyját” legsűrűbben látogatót jellemzi ekképp: „…sem beszédén, sem alakján nincs semmi tekintélyes, de ez egyszerű külső alatt rejtve vannak egyenes, tiszta jelleme, szigorú lelkiismeretessége, természetes észjárása.” És végül, de nem utolsó sorban előkerült itt is a Klauzál 150 Emlékév múltév végi megnyitóján megismert Bója Gergely (1817-1892), szintén ’48-as országgyűlési képviselő, a Szegedi Kaszinó házi költőjének Klauzál halálára írt verse egy strófája:

„Hol hamva nyugszik, szent leszen a s í r. Az atya majd i d e viszi fiát, És megtanitja, hol terem a h í r, S hogy kell szeretni a magyar hazát.”

Végül egy XXI. század eleji idézet a végére, a Klauzál Gábor Társaság elnökének akkoron 14 éves kisebbik leányától: „apa szerelmes Klauzálba"! E megszívlelendő megfigyelés útravalója, hogy a közgondolkodásból kikopott nagy elődök emlékét ápolni csak teljes elhivatottsággal lehet. Az előadót hallgatva: Klauzál reménykedhet… 

A negyedik-ötödik előadás Görgey Artúr vegyész-tábornokról szólt. Elsőként a „beugró” Hermann Róbert hadtörténész vázolta fel nagy vonalakban a hadvezér-hadügyminiszter katonai pályáját: k.u.k. hadapródból bátyját váltva a m.kir. nemesi testőrség hadnagya, majd főhadnagy a Nádor-huszároknál, 1845-ben leszerel, 3 évnyi prágai vegyészegyetemi kitérőt követően 1848-ban hazatér, hogy aztán a Batthyány Lajos miniszterelnök által életre hívott magyar honvédség ranglétráján rövid időn belül a legmagasabbra jusson: százados (’48.jún.), őrnagy (’48.aug.), ezredes-hadosztályparancsnok (’48.okt.), tábornok-hadtest parancsnok (’48.nov.), hadseregparancsnok (’49.márc.) egyben a Szemere-kormány hadügyminisztere (’49.ápr.-júl.), altábornagy és országgyűlési képviselő (’49.máj.) végül a világosi fegyverletételig, teljes 3 napon át a Magyar Királyság Kossuth által felruházott katonai és polgári teljhatalmú vezetője…

A következő előadó, dr. Riedel Miklós „ionemissziós” fizikus-kémikus, Görgey Artúr kevésbé ismert vegyészi pályáját mutatta be, egy rendhagyó és nagyon érdekesen megtartott kémiaóra keretében, „a kókuszzsírtól a molibdénsavig” alcímmel, előre jelezve a hallgatóságnak: riasztó dolgok következnek...
A természettudományok iránt érdeklődő Görgey tanárnak készült, ám atyja akarata a már megismert katonai pályára kényszerítette. A megélt 98 évéből azonban „csak” 15-öt töltött mundérban, így jogosan merülhet fel a kérdés: vajon mi történt a többi 70 évben? (gyerekkorát nem számítva persze…) Görgey később így sommázta a hadászati zsenialításában rejlő titkot: „Én katonai sikereimnek legnagyobb részét chémiai tanulmányaimnak köszönöm”…
És akkor jöjjenek a „riasztó dolgok”:
Görgey a prágai Károly Egyetemen, a korszak egyik legkiválóbb tudósaként az izovajsavat (vagy ahogyan mindannyian ismerjük: (CH3)2—CH—COOH-t) felfedező osztrák Josef Redtenbacher (1810-1870) vegyészprofesszor tanítványa, majd önálló kutatásokkal megbízott közvetlen munkatársa lett.
Fő kutatási feladata, ahogyan ma neveznék tudományos diákköri munkája (TDK dolgozata) a sokunk fantáziáját megmozgató: „természetes zsírsavak szétválasztása és azonosítása kókuszzsírban” címen futott, fókuszában a páros szénatom számú kapronsav (hexán-C6), kaprilsav (oktán-C8), kaprinsav (dekán-C10), laurinsav (dodekán-C12) és hogy ki ne maradjon mirisztinsav (tetradekán-C14) vs. a „francia mixtúraként” elhíresült páratlan szénatom számú kocinsav (undekán-C11) XIX. századi hoaxának leleplezése. Kitartó munkája eredményeként (illetve a laboréveit jellemezte munkamódszerének: „…vacsorára semmit, reggelire pedig egy darab kenyeret enni.” köszönhetően) bebizonyította az ambiciózus párizsi Édouard Saint-Évre vegyész turpisságát, mely szerint a C11 nem más, mint a kaprin- és laurinsavak kókuszdiózsírban oldott elegye, amint azt a baryumchlorid (nyelvújításkori magyar nevén: sulyanysó) látványosan kimutatta volt...
Redtenbacher közbenjárására 1847-ben Görgeynek katedrát ajánlott fel a Lembergi Egyetem vegytanszéke, de úgy látszik hősünket túlzottan lekötötték a zsírsavhomológok preparatív és analitikai munkái (a kocsonyává szappanosítás fortélyai), így köszönettel, de nem fogadta el a tanársegédi állást. Lehet azonban nem is kutatása izgalmai marasztalták a cseh sör fővárosában, hanem sokkal inkább Redtenbacher prof. leányának hugenotta társalkodónője, a francia-svájci határ menti Pontarlierből származó elárvult mademoiselle Aubouin Adéle (1822-1900) kisasszony bájai, akit előbb 1848. március végén elvett (még mindig Prágában), majd közös gyermekeikkel: Bertával (1850-1934) és Kornéllal (1855-1933) együtt későbben kitagadott végrendeletéből…
Visszatérve a Prágától alig 900 km-re lévő Lemberghez, ahogyan az ottani katedra nem hozott szerencsét a szomorú véget ért politikai kalandor, jakobinus vezér, cs. és kir. titkos ügynök, nem mellékesen II. Lipót magyar király, német-római császár udvari vegyésze Martinovics Ignác (1755-1795) kémia professzornak, úgy hasonlóan lefejezett „vegytársához”, a híres-hírhedt vidini levéllel politikailag Görgeyt is „lefejezték”…
TDK dolgozatát mindenesetre 3,5 héttel tiszti reaktiválása előtt 1848. május 21-én szülőfalujában, Toporcon befejezte, s már nagyban szervezi honvédzászlóalját az osztrák (valójában akkor még csak a déli végeket vegzáló szerbek) ellen, mikor Redtenbacher előadja azt az Osztrák Tudományos Akadémián, a bécsi professzorok legnagyobb megelégedésére.
A sikeres prezentációt követően még ugyanezen forradalmi év szeptember 2-án – mint rangos nemzetközi tudományos szakfolyóiratban elsőként megjelenő magyar publikáció – nyomtatásban is kiadatik „von Arthur Görgey aus Toporez in Ungarn” név alatt vagy ahogyan akkor – mint a tiszáninneni önkéntesen mozgó nemzetőrség parancsnokát – Magyarországon nevezték Görgey Artúr honvéd őrnagy hiánypótló tanulmánya az „Annalen der Chemie und Pharmacie” osztrák szaklap 66. évfolyama 290-314. oldalán: „Ueber fie festen, flüctigen, fetten Säuren des Cocosnussöles” címmel. Nemhiába, talán a kókuszolaj magas laurinsav tartalmának – mely ötször annyi C16-ot tartalmaz mint az anyatej – köszönhette hosszú életet a visegrádi remete, némi viszonzásaként a legkedvesebb zsírsavjával eltöltött évekért…
A kémia óra további érdekességei voltak még a durranóhigany vagy higany-fulminát másképpen Hg(CNO)2 salétromsavban való oldása és alkoholátvitele, illetve a molibdénsav előállítása klagenfurti ólompátból, de ezek levezetésénél már elvesztettem a fonalat…

Utolsóként az érdi Magyar Földrajzi Múzeum látogatásunk során megismert múzeumigazgat dr. Kubassek János geográfus,  tudománytörténész előadását hallhattuk, a „görög anyanyelvű” Teleki Pált mint iskolateremtő földrajztudóst bemutatandó. Itt is elhangzott számos, kevésbé közismert életrajzi adalék, hogy csak néhányat említsek:
- a híresen szomorú „vörös térkép” (vagy ahogyan a Nagy-Trianon kastély „La galerie des Cotelles” oldalfolyosóján kiterített mappát a művelt franciák nevezték „carte rouge”) módszertani újításai (népcsoportok számarányos, a népsűrűséget figyelembe vevő ábrázolása), mely sajnálatosan nem hatotta meg a versaillesi „urakat”, hiába tűzte ki térképészeti mottójául Teleki, hogy: „jobb valamit egyszer megmutatni, mint százszor elbeszélni”,
- a Jomard-díjjal elismert „Atlasz a japáni szigetek cartographiája történetéhez” c. térképtörténeti alapmű csodás földrajzi térképe Formosa szigetéről, mellyel emléket állított a Tajvanon első magyarként járt gróf Benyovszky Móric (1746-1786) világutazó, kalandornak, Madagaszkár királyának,
- a Moszul Bizottság tagjaként, részt vett a török-iraki határrendezést megelőző felmérésekben, melyek során felhívta a Népszövetség figyelmét (végeredményében visszhangtalanul) a hovatartozási viták legproblematikusabb népcsoportjára, a nomád életmódot követő („teveháton született”), önálló államiságra törekvő, hazátlan kurdokra (mely etnikum első analitikusa volt), s külön kitért a muzulmán többségű régió vallási kisebbségeire, így a kurd nemzetiségű miszticista jezidikre (kiket a magukat „könyv népének” valló muszlimok hitetlen ördögimádónak bélyegeznek) és a magukat őskeresztényként definiáló nesztoriánusokra,
- az Első és Második bécsi döntés tárgyalásain elfogadott határrevíziók során bemutatott, a nemzetiségi viszonyokat nagy részletezettséggel ábrázoló térképeit a szakmai elismerések mellett maga a szovjet diplomácia „kalapácsos” főembere, az akkortájt még német kollégájával Ribbentrop nemzetiszocialista külügyminiszterrel barátilag együttműködő Molotov kommunista külügyér is megdicsért,
- egykori tanárával, a magyar geográfia egyik legnagyobb alakjának számító Cholnoky Jenő (1870-1950) földrajztudóssal közös észak-amerikai körutazása, melynek során bejárták az Egyesült Államok legjelentősebb nagyvárosait, tájait, köztük a világon elsőként (1872-ben) védetté nyilvánított nemzeti parkot, a Sziklás-hegységben lévő Yellowstonet, melynek védelembe helyezését követően alig 100 évvel, Magyarországon is megszületett az első nemzeti park, az észak-amerikai „nagytestvérhez” képest 1/10-nyi területen fekvő, 82 ezer hektáros Hortobágy,
- stb., stb.

Az előadások végén sok új és főként érdekes információval gazdagodva távoztunk. Talán csak egyetlen kérdés maradt nyitva, melyet Szotyori-Nagy Ágnes tett fel még a tárlat felvezetéseként: „Ami Washingtonnak a rókavadászat, Garibaldinak a méhészet, Adenauernek a rózsanemesítés, Churchillnek a kertészkedés, Mandelanak a lovaglás és Bushnak a horgászat…”, na az mi Klauzálnak?

Hódi Szabolcs – 2016. április