Klauzál Gábor
Klauzál Gábor Társaság

Az özvegy és a történelem

A 2016. évi Klauzál Napok Tétényben rendezvénysorozatunk április 23-i Szent Mihály kápolnában megtartott megemlékezésénél Joó Alfréd politológus, Batthyány-kutató előadását halhattuk, gróf Batthyány Lajosné Zichy Antónia grófnő születésének 200. évfordulója alkalmából.

200 éve, 1816. július 14-én született Pozsonyban gróf Batthyány Lajosné Zichy Antónia grófnő.

A bicentenárium szinte elsikkad a 2016-os kiemelt évfordulók között - melyek közül "mutatóba" néhány:

- az 1956-os forradalom 60. évfordulója
- Szigetvár hősi védelmének 450. évfordulója
- Szent Márton születésének 1700. évfordulója
- Széchenyi István születésének 225. évfordulója
- Bartók Béla születésének 135. évfordulója
- Nagy Imre születésének 120. évfordulója.


Ám talán mégis sikerül ráirányítani a figyelmet arra az asszonyra, akinek méltán van helye a Magyar Nagyasszonyok között.

Ez az írás - melynek első része Urbán Aladár Professzor Úr dolgozatának felhasználásával készült - is ezt kívánja szolgálni.


  
1849 után hazánkban sok asszony maradt özvegyen. Ez a sors jutott osztályrészéül az első felelős magyar kormányfő feleségének is. Batthyány Lajosné gr. Zichy Antónia harminchárom évesen, három kisgyerekkel maradt özvegyen 1849. október 6-án. Férje végakaratának megfelelően a kivégzést követő hónapokban külföldre távozott. Hosszabb távollét után 1855-ben kapott engedélyt arra, hogy családjával hazatérjen. Az emigráció éveiben látványos politikai aktivitás nélkül külföldre menekült neves politikusok kis csoportja alakult ki körülötte.
Gróf Zichy Antóniát nem csak férje halála után tüntette ki figyelmével a nemzet. Ez a részvét tiszteletével egészítette ki azt a népszerűséget, amelyet a grófnő 1848-ig élvezett. Zichy Antónia 1834-ben tizennyolc éves korában ment férjhez Batthyány Lajoshoz. Férje oldalán 1839-ben, a pozsonyi diéta idején ismerkedett meg az országos szintű, politikával átszőtt társadalmi élettel.

1840-ben az országgyűlés befejezésekor Batthyány mint a főrendi ellenzék vezetője, úgy döntött, hogy a központból folytatja politikáját. 1841 tavaszán Pesten kibérelte a Cziráky-palotát (a mai Kossuth Lajos és Szép utca sarkán), ahol felesége a különböző rendezvényeken szépségével és kedvességével támogatta férje politikáját. Egyidejűleg hasonló szerepet töltött be a fővárosi előkelő társasági életben a közeli Károlyi-palota háziasszonya, Batthyányné húga: Károlyi Györgyné Zichy Karolina is. Így ők voltak a reformkor utolsó éveiben a legnépszerűbb arisztokrata hölgyek. A kortárs Horváth Mihály írta, hogy ők viseltek estélyeiken elsőként hazai anyagokból készült ruhákat. „Honi kelmékbe öltözködtek; s ha azok nem is voltak olyan finomak, mint a külföldi áru, nem volt szégyen viselni azokat.” Példájukat sokan követték. Mindketten lelkes hívei voltak a Védegylet mozgalomnak, s jelentős szerepük volt abban, hogy a külföldi divat és termék helyébe a hazai lépett.

Egy másik történetíró szerint a Zichy-nővérek a nemzeti szellem ébresztésében nagy szerepet játszottak, s példájukkal egész sereg mágnás asszonyt térítettek a nemzeti oldalra. „Ők voltak az elsők, kik termeikben a nemzeti nyelvet, társalgásukban a nemzeti szellemet divatossá tették.”

Friedreich Endre, Batthyány tragikus sorsának kutatója szerint a két grófnő vett fel először hazai kartonból készült ruhát, hozta divatba a hazai termékek és készítmények vásárlását, „s meghonosították az eddig elzárt főúri termekben a hazafias szellemet, megteremtették a magyar szalonéletet”. A Zichy-nővérek nemcsak saját társadalmi közegükben váltak példaképpé, de népszerűek voltak azon kívül is. Így a védegyleti bálon vagy a hagyományos jogászbálokon, ahol védnöki (bálalanyi) szerepet vállaltak. Fellépésüket a nyilvánosság is lelkesen fogadta. Ilyen alkalom volt 1844. augusztus 15-én a pesti polgári őrhad eskütétele a Rákoson, ahol Batthyányné és Károlyiné voltak a zászlóanyák.

Az arisztokráciától a későbbiekben magát hangsúlyozottan távol tartó Petőfi Sándorra is olyan hatást gyakorolt a két főrangú hölgy fellépése, hogy rögtön megírta a Batthyányné és Károlyiné grófnék című lelkes költeményét. Ennek utolsó versszaka így kezdődik: Ragyogjatok ti ébredő hazánknak / Hajnalsugárral, testvércsillagok.

A pozsonyi országgyűlés befejezését követő napon, 1848. április 12-én Kossuth Lajosnéval együtt vezette azt a társadalom minden rétegét képviselő asszonyküldöttséget, amely díszes emlékalbumot adott át István nádornak. A küldöttségnek tizenkét mágnásasszony, tizenkét követné, néhány polgár- és jobbágyasszony volt a tagja.
Nem a miniszterelnök feleségének, hanem korábbi népszerűségének köszönhető, hogy Garay János frissen megjelent verseskötetét Batthyányné Zichy Antóniának ajánlotta, aki azt nyilvánosságra hozott levélben köszönte meg.

Ikerváron, a június 13-án megszerveződött nemzetőrség zászlószentelésére ő ajándékozta az „Alkotmányos hazánk védelmére” feliratú lobogót. A tudósítás szerint Zichy Antónia lelkesítő beszédet tartott.

Pesten június 24-én került sor az öt hét alatt toborzott és kiállított 1. és 2. honvédzászlóaljak ünnepélyes eskütételére. A zászlóanyák Batthyányné és Károlyiné voltak.
Augusztus 13-án Batthyányné volt a pesti lovas nemzetőrség zászlóanyja a Rákoson tartott eskütételen.
A horvát sereg közeledése miatt Budán elkezdték a sáncolást. A Marczius Tizenötödike szeptember 23-án arról tudósított, hogy a földmunkáknál a Zichy-nővérek talicskát raktak.

Batthyány Lajosné az 1849 utáni emigrációban nem játszott aktív szerepet. Mint a hamis vádak alapján kivégzett első felelős magyar miniszterelnök özvegye szimbólummá vált az európai magyar emigráció számára. Ez magyarázza az osztrák politikai rendőrség folyamatos érdeklődését, ami csak egy évtizeddel hazatérése után szűnt meg.
Férje halála után gyermekeivel elhagyta az országot. Minden bizonnyal szabályosan, útlevéllel, ti. a hatóságok számára ez kívánatos volt. Emlékezései szerint utolsó találkozásuk alkalmával férje azt ajánlotta, hogy menjen Pozsonyba atyjához, Zichy Károlyhoz. Ő azt felelte, hogy sógornőjéhez, Amáliához (gróf Karol Westerholt feleségéhez) készül Bajorországba.

Az özvegy 1850-ben a Zürich melletti Rorschachba költözött. Vele ment mint gyermekei nevelője a vagyontalan és jövedelem nélküli Horváth Mihály. Batthyány vagyonát elkobozták, de felesége saját vagyonából gond nélkül élhetett.

Az emigrációban Batthyányné segélyezte a birtokaitól megfosztott, jövedelem nélküli Teleki Lászlót. A segélyeket a gyermekei mellett nevelősködő Horváth Mihály útján juttatta el. 1852. márc. 21-dikén Vukovics Sebő levélben közölte, hogy 32 fontról szóló váltó összege Batthyány grófnő adománya a menekülteknek

Batthyányné az emigrációban férje kabinetjének még egy miniszterével volt segélyező kapcsolatban, Mészáros Lázárral, aki Törökországon át Angliába, majd az Egyesült Államokba távozott. Még Jersey szigetén tartózkodott, amikor 1852. május 8-án, majd 29-én köszönte meg „az áldott grófnő” jótékonyságát. Az Államokba hajózva Mészáros Batthyányné támogatásával New Jersey államban 23,5 acre földet vásárolt, mint beszámolt arról 1853. december végén Vukovics Sebőnek. A balszerencse azonban üldözte Mészárost. Háza leégett, a szélsőséges időjárás tönkretette gazdaságát.
Batthyányné újabb 100 talléros segélyéről 1856 februárjában már a New York melletti Long Islandról tájékoztatta Vukovicsot.

Batthyányné 1856-ban engedéllyel hazatérhetett gyermekeivel. 1860-ban vidékre, a Pápa melletti Dákára költözött, de Batthyányné nem vonult vissza a közélettől, attól, amit az adott politikai viszonyok engedtek. 1861. március 15-én részt vett a „Nemzet Gazdasszonyai” alakuló ülésén. A szervezet az országgyűlés feloszlatása után a „Magyar Gazdasszonyok Egylete” néven folytatta munkáját. 1862-ben megkapta a működési engedélyt. Az első közgyűlésen Damjanich Jánosnét, a másik köztiszteletben álló özvegyet választották elnöknek, Batthyányné a választmány tagja lett. Folyamatosan részt vett a szervezet munkájában. 1877–1886 között alelnök volt, illetve az egylet által létre hozott árvaház tanügyi bizottsága elnöki tisztét töltötte be.

Batthyányné jótékonykodásának ismerjük egyedi eseteit is. 1863-ban a Magyar Írók Segélyegylete megjelentette a Részvét könyve című kötetet. Ez a kortársak írásait tartalmazza, egyébként azonban sem előszót, sem bármiféle információt a kiadványról nem közölt. A kötet belső címlapja előtt található Batthyányné fényképe, ez jelzi kétségtelen támogatását.
1863-ban és 1866-ban az országos ínség idején Batthyányné részt vett a rászorulók segélyezésére rendezett bazárokon és más rendezvényeken.

Utolsó ismert nyilvános szereplése 1870 júniusában férje ünnepélyes újratemetése volt, ahol lányaival, azok férjével és Elemér fiával vett részt. A Vasárnapi Újság július 5–19. között három számban foglalkozott az országos politikai rendezvénnyel. A lap június 19-én Batthyányné életútjának fontosabb eseményeit tekintette át. A címlapon közölte gyászruhás arcképét, amely mintegy sugallta, hogy ő a „nemzet özvegye”.
Az 1870-es években folytatott tevékenységét, nyilvánosságot kerülő jótékonykodását Friedreich Endre szépen foglalja össze a Gróf Batthyány Lajosné című munkájában.

Zichy Antónia a gyászruhát férje halála után lélekben sohasem vetette le. Emlékezéseiben gyermekeihez intézett előszavában így írt: „Ezen gyászos nap (ti. 1849. október 6.) szívemben egy mély sebet ejtett, mely azóta sohasem hegedett be, és ha családom és barátaim körében jól is éreztem magamat, víg is voltam, nem múlt el egy nap sem, amelyben nem emlékeztem volna azon óráról, mely engem özveggyé és titeket árvákká tett.” Batthyányné 1888. szeptember 29-én, a pákozdi csata 40. évfordulóján a dákai kastélyban hunyt el.

1849 szomorú eseményeiről számos emlékezést ismerünk, köztük női szerzőktől is. Ezek közül kétségtelenül a legdrámaibb Batthyány Lajosné visszaemlékezése férje fogságáról és a halála előtti kilenc hónapról.
Hamarosan megjelenik Urbán Aladár professzor úr tanulmányával és előszavával „Az özvegy és a történelem – Gróf Batthyány Lajosné Zichy Antónia grófnő visszaemlékezései férje fogságára és halálára” című kötet.

A grófnő 1850-ben, a svájci Rorschachban kezdte írni emlékezéseit. Az előszóban említi, hogy férje halála után leírt minden szót, amit az hozzá intézett. Feltételezhetően ez ösztönözte, hogy a kezében lévő dokumentumok segítségével időrendbe foglalja össze az eseményeket. A munka három részre oszlik: az első 1849. január 2-tól április 23-ig, a második április 23-től szeptember 1-ig, a harmadik szeptember 9-től október 6-ig. A feljegyzések elevenen idézik fel az egyes események izgalmait és fájdalmait, a gyötrelmes utazásokat, hogy fogságban lévő férjét láthassa, az aggodalmat, ha gyermekeivel utazik vagy azok nélkül indul útnak. Meggyőző erővel idézi fel a férjével való találkozás többnyire fájdalmas örömét.

Az Emlékezés összefoglalja azt is, hogy férje miként vélekedett az 1848. évi átalakulás esélyeiről: „Fogsága alatt egyszer azt mondta nekem, hogy ő nem tartotta kivihetőnek Magyarország elszakadását Ausztriától, mert nem hitte, hogy a többi államok ismerik el mint független országot. Hogy az első percztől fogva az orosz intervenciótól tartott, és azért is a kiegyenlítés mellett volt, de nem hitte volna, mi szerint a nemzet anyi erőt fog kifejteni, és anyira lelkesedni, hogy ebben a tekintetben Kossuth jól ismerte a nemzetet, jobban, mint ő.”

És néhány gondolat a híres búcsú levélről: Batthyány Lajos 1849, október 5-én este fél tízkor lefeküdt, papírt és tintát kért, amit a főporkoláb engedélye alapján megkapott. Az ágyban írta meg búcsúlevelét feleségéhez, segítségként az egyik foglár a tintát, a másik a gyertyát tartotta. Egy négy rétre hajtott ívpapírt kapott, annak egyik oldalára írt, majd azt letépte. Az üres papírt a foglár az asztalra tette, a levél Batthyánynál maradt. A nyomozás megállapította, hogy azt Hasenteufel profosz átvette azzal, hogy juttassa el Károlyi grófnőhöz, Batthyány sógornőjéhez. A levelet a foglár október 6-án az elítéltet a vesztőhelyre kísérő Ungváry György tábori káplánnak adta át, hogy juttassa el a kívánt személyhez.

Batthyányné a német nyelvű búcsúlevelet húgától, Karolintól kapta meg. Mint emlékezéseiben írta, magyarra fordítva többször lemásolta, de az volt a kívánsága, hogy az eredetit mint ereklyét helyezzék koporsójába. A szöveg magyar fordítását elsőként Horváth Mihály a szabadságharcról szóló munkája harmadik kötetében jelentette meg.
Közölte a levél megszólítását és az első mondatot: „Drága, kedves nőm! Hasztalan reméltünk az emberiség, [így!] utolsó szikrájában, midőn egymást látók, ― ezt is megtagadták tőled.” Ezt követően a levél felesége szerinte meg nem érdemelt tiszta szerelméről szól. Horváth közlése itt pontokkal jelölte az özvegy által kihagyott személyes részeket. A közlésből továbbá kihagyta Batthyány nyilatkozatát következetes politikai magatartásáról, amely meggyőződése szerint halálának okozója lett.

1870-ben, Batthyány újratemetését követően két kiadvány is megjelent, ezek azonos szöveggel publikálták a levelet, pótolva azokat a részeket, amelyeket Horváth Mihály hagyott ki. Horváth közleményéhez hasonlóan azonban ezek is kipontozással jelölték az első bekezdés végén azt, amit Batthyányné kihagyni szándékozott.

Az özvegy hagyatékában fennmaradt az eredeti levél német másolata, ebből ismerjük a kihagyott sorokat, amelyek a következőt tartalmazzák: Mint fentebb szó volt róla, férje arról írt, hogy hálás az asszony tiszta szerelméért, amelyet sohasem érdemelt meg. A halál küszöbén ez az egyetlen vétek, amelynek tudatát a sírba viszi. Ezt követően az özvegy által kihagyott részek magyarul így szólnak: „Istennek még örömet és kárpótlást kell adnia neked, te Angyal, és ha akad férfi, ki méltó a te szívedre, ó! akkor az önfeláldozásnak rád oly jellemző túlzásával ne taszítsd el őt magadtól!” Batthyányné ezt érthetően nem kívánta nyilvánosságra hozni.
A továbbiakban Batthyány arról írt, hogy gyermekeinek nem kell őt szégyellniük, halálának gyalázata a „hálátlan és igazságtalan” gyilkosokra hullik vissza. Ünnepélyesen esküszik, hogy a királyt és a monarchiát nem árulta el, de ugyanilyen hű volt hazájához is. A törvény és a király esküje volt vezérfonala, ettől se jobbra, se balra nem hagyta magát eltéríteni, ezért ölik meg. Felesége a gyerekekkel menjen külföldre. Az asszony vagyona elég lesz számukra, abból szerényen megélhetnek. A továbbiakban a levélben ez áll: „az én szegény, jó kedves nővérem! Menj mindjárt hozzá, szükségetek lesz egymásra, hogy egymást támogassátok.” Batthyány nővére, Amália gróf Westerholt udvari tanácsos feleségeként Bajorországban élt. Nem valószínű, hogy a halál küszöbén ez lett volna a kívánsága. A levél eredeti szövegében az „én nővérem” helyett a „te nővéred”állhatott. Ez Batthyányné húgára, Károlyiné Zichy Karolinára vonatkozhatott, amit az emlékezések egyértelművé tesznek. A családi viszonyokkal ismerős kortársak ezt a módosítást kegyeleti okokból nyilván tudomásul vették. A levél szép búcsúsorai fontos információkat tartalmaztak az előző órákban a felesége által számára odacsúsztatott tőrre vonatkozóan. Az eredeti alapján készült fordítás szerint: „Azt a gonosz gyalázatot, amelyet ezek nekem szántak, remélem, elkerülöm, erre a célra már régóta egy mentőeszközt tartok magamnál! És még egyszer a búcsúcsókot. Isten veled. Úgy halok meg, hogy csak a Te képed van a szívemben, a Te neved az ajkamon. Viszontlátásra!”

Néhány gondolat németújvári gróf Batthyány Lajosról
(1807. február 10 - 1849. október 6.)



Az első magyar miniszterelnök, a magyar alkotmányosság vértanúja. Apja Batthyány József gróf, anyja Skerlecz Borbála bárónő volt. Tizenhat éves korában belépett a hadseregbe, ahonnan aztán nagykorúsága elérésével 1831-ben leszerelt, s ekkor átvette Vas megyei, ikervári birtokai irányítását. Sokat olvasott, s ez keltette fel benne a tudományok iránti tiszteletet. 1827-ben a zágrábi jogakadémián jogtudományi vizsgát tett, majd hosszabb európai útra indult, s élénk figyelemmel kísérte a nyugati államok politikai és gazdasági fejlődését. 

Hazatérése után a mezőgazdaság, a sport, a kaszinó és a gazdasági egyletek érdekelték, de Széchenyi és Wesselényi befolyása alatt mindinkább meghódította az országos politika: 1830-tól a felsőtábla tagja. 1834-ben feleségül vette Zichy Antónia grófnőt (1816- 1888), akitől két lánya és egy fia születik. 

Az országgyűléseken alkotmányos monarchista politikusként a főúri ellenzék egyik vezérszónoka és szervezője. Az 1843-44-es országgyűlésen már ő vezette a főrendi házi ellenzéket. 1845-ben az ellenzék központi választmányának lett az elnöke. 1847-ben jórészt az ő anyagi, szellemi és erkölcsi segítségének volt köszönhető, hogy Kossuth Lajos Pest vármegye képviselőjeként bejutott az országgyűlésbe. 

Szerteágazó tevékenységet folytatott első miniszterelnökünk, az ország egyik legnagyobb főura. Nevéhez fűződik az Iparegyesület, a Magyar Kereskedelmi Társaság, a Pesti Cukorfinomító Gyáregyesület, a Gyáralapító Társaság, a Jégverés Ellen Kölcsönösen Biztosító Magyar Egyesület, a Gyorsírók Egyesülete létrehozása, melyekben az elnöki funkciót is ő töltötte be. 
De ő szervezte az első Iparmű Kiállításokat is, s komoly szerepe volt Batthyány Kázmér mellett a később Kossuth nevéhez kötődő Védegylet létrehozásában. 
Birtokán tenyésztettek selyemhernyót, termeltek cukorrépát, gyártottak cukrot, s ő maga szakcikket is írt a Magyar Gazda folyóiratba (1846) a cukorrépa termesztésről, és a cukorgyártásról. Nevét viseli a Herendi Porcelángyár egyik, ma is használatos mintája.

Batthyány Lajos 1848. március 15-én tagja volt annak a küldöttségnek, amely az országgyűlés reformköveteléseit tartalmazó feliratot Bécsbe vitte. Március 17-én V. Ferdinánd miniszterelnökké nevezte ki, 23-án felterjesztette kormánya névsorát. Március 31-én ő maga, április 7-én minisztériuma is hivatalba lépett. Kormánya az uralkodó előtt április 11-én tette le az esküt. Az első független magyar kormány legsürgősebb teendői közé tartozott a honvédelem megszervezése és az államkassza alapjainak biztosítása. Miniszterelnöksége alatt felállították a Honvédséget. Nevéhez fűződik a nemzetőrség megszervezése, és az első tíz honvédzászlóalj felállítása. Amikor Jellasics horvát bán betört az országba, szeptember 10-én lemondott, majd visszavonult ikervári kastélyába. Másnap azonban ismét vállalta a kormányalakítást. Azt igyekezett elérni, hogy az önállóság biztosítása mellett az országot az alkotmányosság talaján is megtartsa, nehogy az udvarnak ürügy kínálkozzék a nyílt beavatkozásra. Mivel ez utóbbit nem tudta elérni, 1848. szeptember 28-án Bécsbe utazott, és miniszterelnöki megbízatását visszaadta a császárnak. Lemondott egyszersmind országgyűlési követi tisztéről is, és visszavonult a magánéletbe. 

Decemberben újra Pestre jött, hogy részt vegyen az országgyűlés munkájában. 1849. január 6-án Pesten elfogták, letartóztatták. Előbb Budán, majd Pozsonyban, Laibachban, végül Olmützben raboskodott. Az ellene indított felségárulási perben a bíróság, amelynek illetékességét hiába vonta kétségbe, előbb néhány évi börtönre, utóbb halálra ítélte, de kegyelemre ajánlotta. A teljhatalmú Haynau magát a formaságokon túltéve, október 5-én kihirdette előtte a kötél általi halálról szóló ítéletet. Utolsó éjjel a felesége által becsempészett tőrrel sikertelenül kísérelte meg, hogy maga vessen véget életének. Súlyos sebei miatt azonban 1849. október 6-án „golyó és lőpor” által végezték ki az Újépületben. Azt mondta: ha már meg kell halnia, akkor nem kötél által, mint egy lótolvaj, hanem katonához méltón – ezért is ejtett súlyos sebet a nyakán. Az ítélet világszerte részvétet és felzúdulást keltett; a világsajtó éles támadásokat intézett Ausztria ellen. 

Dank Agáp ferences házfőnök (gvardián) és Szántófy Antal józsefvárosi plébános titokban, cselhez folyamodva, az osztrák katonaság éberségét kijátszva a pesti ferences templom altemplomának kriptájában helyezték el holttestét. A kriptát egy kő zárta le, rajta három betű: GBL (azaz Gróf Batthyány Lajos). Ennek a két kiváló egyházi személynek köszönhető, hogy a mártír miniszterelnök holttestét évtizedekkel később nem egy jeltelen sírban kellett keresni. Itt nyugodott 21 évig, míg a kiegyezés után, 1870. június 9-én országos gyász közepette szállították át a Kerepesi temetőbe, majd 1874. május 26-án helyezték végső nyugalomra az akkorra elkészült Mauzóleumban. Kivégzése helyén az 1926-ban emelt Batthyány-örökmécses hirdeti emlékét.



„Egy nagy és szép ügy hősi vértanúja, aki lelkét visszaadta Istennek, de emléke örökké élni fog szíveinkben, emléke élni fog az utolsó magyar legutolsó lélegzetvételéig.” (Teleki László 1811 - 1861)

A magyar nemzet kiemelten tiszteli és szereti történelmi hőseit. Így az aradi vértanúk emlékezetét is számos formában őrzi, kultuszuk már szinte a kivégzésük napján, 1849. október 6-án elkezdődött. Ugyanezen a napon végezték ki Pesten az első felelős magyar kormány miniszterelnökét, gróf Batthyány Lajost. Búcsúlevelében írt jóslata beigazolódott: ”az én halálomnak gyalázata… azokra hull vissza, akik engem igazságtalanul és hálátlanul meggyilkoltak”.

Halála után 167 évvel is úgy érezzük, hogy első miniszterelnökünk a történelem folyamán, a Bach-korszaktól napjainkig nem kapta meg azt az elismerést, amely őt megilleti.
A Vas megyei Ikervár település lakói az ott lévő Batthyány-kastély megmentéséért vívott harcukkal, Batthyány első egész alakos magyarországi szobrának több mint 100 éve saját költségen történt felállításával ápolják, és életben tartják Batthyány gróf emlékét.
  

Ezt a hagyományt követi és példát mutat minden honfitársunknak határon innen és túl az Ikervári Batthyány Lajos Honismereti Kör a Batthyány házaspárt megörökítő kerámiaszoborral, melyet Józsa Judit kerámiaszobrász, a Kultúra Lovagja készített. Gróf Batthyány Lajos feleségéről, gróf Zichy Antóniáról ilyen formában még senki sem emlékezett meg, pedig méltó helye van történelmi nagyasszonyaink sorában.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János is üdvözölte ezt a kezdeményezést:

„…Önök gróf Batthyány Lajos és felesége gróf Zichy Antónia történelmi alakjának ápolásával hozzájárulnak ahhoz, hogy kimagasló példájuk sose halványuljon a magyar nemzet számára…a leendő Miniszterelnökség épületében pedig majd egy külön szoba állít méltó emléket Magyarország legnagyobb kormányfőinek.”

Amíg a Miniszterelnökség nem költözik új épületbe, s ott nem lesz emlékszobája Batthyány Lajosnak - addig ideiglenesen a Belvárosi Ferences Templomban lesz emlékszobája a mártír miniszterelnöknek. Abban a Templomban, ahol kivégzése után titokban temették el, s ahol 21 évig, 1870-es újratemetéséig pihent.

Terveink szerint az emlékszoba felszentelése Zichy Antónia születésének 200. évfordulóján, július 14-én lesz.

 

Batthyány Lajos magyarságával, és esküjéhez való hűségével példaképül szolgálhat minden magyar ember számára.




Joó Alfréd 
újságíró – politológus
(részben Urbán Aladár írásainak felhasználásával)

2016. április


Nyomtatható verzió, nyomtatás Továbbküldés, ajánlás

 

Adószámunk:
18474048-1-43
Köszönjük, ha a 2017. évi adóbevallása elkészítésekor gondol a Klauzál Gábor Társaságra és támogatja egyesületünk tevékenységét személyi jövedelemadójának
1 %-ával
, ezzel Ön is hozzájárul a Podmaniczky-díjjal kitüntetett civil, értékőrző és értékteremtő, közösségszervező tevékenységünkhöz, honlapunk fenntartásához és rendezvényeinkhez.

KÖSZÖNJÜK!


Adomány-köszönő emléklap


Adomány-köszönő emlékplakett

Klauzál Gábor (78)
Közhasznúsági jelentések (14)
Egyesületi élet (281)
Közélet (143)
Klauzál Gyűjtemény (7)



KLAUZÁL 150 EMLÉKÉV (48)
2016 Emlékév média-megjelenések (1)
2016 Emlékév programnaptár (1)
2017. év médiamegjenések (1)
2017. évi programnaptár (1)



1848/49 (44)
Barangolások (33)
Budatétényi Ősök Napja (27)
Díszpolgárok (18)
Helytörténet (18)
Kastélymúzeum (19)
Klauzál Napok Tétényben (98)
Lics Pincészet (15)
Történelmi szalon (34)
Wolf-kripta (13)