Klauzál emlékhelyek nyomában Budatétényben
Gondolatok egy helytörténeti séta margójára

Sétánk kiindulási pontja a Klauzál Ház előtti téren 2012. április 28-án egyesületünk által közadakozásból felállított Klauzál Gábor egészalakos bronzszobra volt, ahol szokásainkhoz híven kezdésként egy csoportképpel indítottunk. Útvonaltervünk szerint a Jókai Mór utca – Kápolna utca – Klauzál Gábor utca mentén képzeltük bejárni Klauzál emlékhelyeit.

Elindultunk hát a „hegynek” felfelé a Jókai Mór utcán…

„Klauzál Gábor, ki az első és 11. pontok rögtöni életbeléptetését is kívánta; a pontok a tanács által aláírattak, s az ablakon át a népnek felmutattatának. E pontok azóta minden utcaszegleten olvashatók.” 

Mocsonyiak vs. Klauzál A Jókai Mór utca 1938-ig „különös módon” a Mocsonyi utca nevet viselte, mely elnevezését a XIX. századra erős pest-budai jelenléttel bíró görög (helyesebben: makedoromán, még pontosabban: moscopolei aromán, magyarul: cincár) diaszpóra egyik jeles kereskedőfamíliájáról kapta. Az 1800-as évek utolsó harmadában több cincár család is birtokot szerzett városrészi településeinken, így Kistétényben Lyka A. György (1845-1907†) pesti bérpalota tulajdonos épített szép úrilakot (melynek pincéjéhez érdekes helyi anekdota fűződik, jelesül hogy benne görög szertartás szerinti Bacchus oltárt emeltetett, s boroshordóit a pesti pópával áldatta meg, amint az olvasható a Vasárnapi Újság 1878. évi egyik számában), míg Budafokon a Szakellarosz/Sacelláry-család emelt szecessziós stílusú villát (a Törley József pezsgőgyárossal házasságra lépett Irénének). Ez utóbbi család béli székási Sacelláry György (1824-1898†) tehetős bankárral állt üzleti kapcsolatban, s lehet bírt kistétényi birtokkal foeni  Mocsonyi Sándor dr. Mocsonyi Sándor (1841-1909†) mo-i román nemzetiségi politikus, 1865-74 között ogy-i képviselő, a Román Nemzeti Párt alapító első elnöke, akiről nagy valószínűséggel az 1920-as években elnevezését „nyerte” a Kápolna Dűlő (Kapellen Ried) alsó szakasza. A Klauzált is felvonultató 1865. évi országgyűlésben mandátumot nyert 24 román nemzetiségi képviselő között különben négy „móc” Mocsonyi (Mocioni) is helyet foglalt, mindannyian a Klauzál által képviselt magyar nyelvűség „ellenlábasaként”, a román nyelv Magyarországon belüli föderális alapon való használatának fő szószólója volt. Érdekes életúti párhuzamok: míg Klauzál az osztrák önkénnyel szemben vállalta a passzív rezisztenciát, addig Mocsonyi „képviselőtárs” a Klauzál által is képviselt magyar politikai rendszerrel szemben vonult passzív ellenállásba. Tovább árnyalja a Mocsonyi-Klauzál képet a Deák-párt padsoraiban Klauzál mellett helyet foglalt gr. Csernovics Péter (1810-1892†) magyarbarát érzelmű szerb honatya (Damjanich és Láhner aradi vértanú tábornokok titokbani eltemettetője), kinek veje, az 1865-ben szintén ogy-i képviselőséget nyert Andrei Mocioni (1812-1880†), aki szemben a Batthyány-kormány által 1848-ban temesi főispánná és délvidéki kir. biztossá kinevezett apóssal, a szabadságharc utáni dicsőséges 1849-52 közti schwarzenbergi-időszakban látta elérkezettnek az időt politikai karrierjének kiépítésére, s lett a közvetlen osztrák igazgatás alá került Temesvár polgári kerület császári főbiztosa. Unokájának, baronul Antoniu Mocioni de Foen-nek (1882-1943†) sikerült ennél is tovább mennie, s 1920-tól Nagy-Románia Csonka-Magyarországra akkreditált első budapesti nagykövete lett. Később mégfeljebb lépett, s tovább közeledve Bukaresthez, a román király fővadászmestere lett. Vele azonban a Mocsoni-Mocioni-család férfiága ki is halt… Kérdéses ezek után, hogy Trianont követően a román-unionista Mocsonyi-család mely érdemeit kívánták utcaelnevezéssel a kistétényiek elismerni? Lehet az ekkor első ízben miniszterelnökünk, a „görög anyanyelvű” széki gr. Teleki Pál (1879-1941†) édesanyja, vagy inkább felesége felmenői előtt kívánt tisztelegni, az ekkor már Budatétény néven futó község elöljárósága?:) Földrajztudós főcserkészünk feleségének nagymamája ugyanis Mocsonyi lány volt: az 1865-ös országgyűlés „négy móctestvér” képviselője harmadikjának, Gheorghe Mocioninak (1823-1887†), Georgina nevű leánya (férjezett nevén: gr. Bissinger-Nippenburg Rezsőné), míg édesanyja a budafoki villaépítő Sacelláry György, Mária nővérének, a szintén cincár Murátisz Konstantintól született (Muráty) Irén (férjezett nevén: gr. Teleki Gézáné) nevű leánya volt…  Különben, Klauzálhoz hasonlóan Lyka A. György is „kétlaki” kistétényi volt. A teleket a némileg komfortosabb pesti Vörösmarty téren álló, talán legismertebb Mocsonyi-házban „vészelte” át, ahol esténként hallhatta a Mocsonyi-családnál gyakorta vendégeskedő Liszt Ferencet, amint a zongorahúrok közé csapva eljátszotta a gyászos hangú Magyar történelmi arcképek sorozatának (Batthyány-kormány tagjainak emléket állító): Széchenyi elégiáját, lassú Deák csárdását, vagy Eötvös siratóját. Ez utóbbival emlékeztetve – a nemzet fogalmát „populusként” értelmező – házigazdát, az 1868-as Eötvös-féle nemzetiségi törvény országgyűlési vitájában vitt ellenlábasi vezető szerepére. A bérpalota Váci utcai I. emeleti sarkán különben ma is látható a Mocsonyi Sándor monogramjával díszített Fehér Elefánthoz címzett egykori üzletük kovácsoltvas cégére.  Mocsonyi elefánt Régi szép thai-szokás volt a sziámi uralkodó részéről, hogy fehér elefántot „ajándékozott” kegyvesztett alattvalójának, hogy azt a szentként tisztelt falánk állat tartásával járó magas költségek miatt anyagilag tönkretegye. Innen vette át a modern közgazdaságtan a fehér elefánt kifejezést, a veszteséget „termelő” vállalkozások jelzőjeként. Hogy kit illet jobban a fehér elefánt: a szkipetárok földjéről (a délalbán Voskopojëből) menekülve Magyarországon „hazára” lelt, s itt magasba felemelkedett, végül az Erdéllyel egyesült Romániában csúcsra ért – Mocsonyiakat, vagy a Magyarországban maradt Klauzál utódait, azt mindenki eldöntheti magában...

Első megállónk – szemben a romjaiban lezárt, 1780-as évek béli szerb Athanas Pulljevics mester szabadkőműves pincekápolnájával – a Jókai Mór utcai Pokorny József Sporttelep. A budatétényi „stadion” névadója a Ferencváros 1902/5 közötti ötszörös válogatott labdarúgó középcsatára: Pokorny József (1882-1955†), aki 1902-ben tagja volt – a Monarchia házi rangadójaként megrendezett – Ausztria elleni 5:0-s vereséggel kezdő első nemzeti tizenegyünknek (a csapat kapitánya a kétszeres úszó olimpiai bajnok Hajós Alfréd volt). Később a csehek elleni mérkőzést kihagyva, a soron következő négy osztrákok elleni derbin is játszva, összesen 5 gólt rúgott a sógoroknak. 1925-ben a községnek adományozta telkét, melyen ma a Budatétényi SE focicsapata küzd a BLSZ2-be való bennmaradásért, vagy éppen visszakerülésért...

Pokorny Endre

Fia, vitéz Pokorny Endre (1914-2006†), a második világháború előtti és alatti Magyar királyi Honvéd Légierő főhadnagy vadászpilótája. A szovjet légtérben tett kalandozásaiért „cserébe” a hadifogságból hazatérve 1948-61 között végigjárhatta a kommunista Magyarország majd összes börtönét, a szabadtéri recski munkatábort is beleértve („természetesen”), majd a budafoki borospincék aviata avatott raklapszegecselőjeként „kamatoztathatta” légi jártasságát. A rendszerváltás után rehabilitált ny. repülő ezredest volt alkalmunk személyesen is megismerni, mikor jelenlétével megtisztelte az egyesületté válásunkat megelőző Szent Imre Otthonban megtartott 2004. novemberi első Klauzál-előadásunkat.

2004 szeptemberében a BUDAFOK-TÉTÉNY: múlt, jelen, jövő „asztaltársaság” fórumán az alábbi hozzászólás olvasható (kicsit csiszolva), egy bizonyos Hatanbátormakszardszav „tollából”, válaszul a kerub néven fórumozó Sarnóczay Gyuri fórumtársnak:

Jódalok A Csebi Pogány Gyula festőművész által ábrázolt Wolf (későbbi nevén: Juhász, még későbben: Tétényi úti Kórház kezelésében lévő szülőkórház, végül a Fővárosi Önkormányzat Szent Imre Kórházának pszichiátriai rehabilitációs külosztálya)-villával szemközti Dézsmaház utca - Jókai Mór utca sarkán „garázsosított” pincesor helyi elnevezésében, az 1930-as évek végén tulajdonosává lett családról: Jódal Pincészetként ismerik a „régi” Budatétényiek... Jódal Pincészet A Dél-bácskai Jódal Mátyás szabómester és a székely felmenőkkel rendelkező Kassai Paula (Éva néni dédnagyszülei) házasságából 11 gyermek született, köztük hetedikként, Óbecsén (a nagyapa) Jódál János (1875-1931†), aki a sördinasztia Dreher-család Kőbányai Serházban talált magának munkát (egészen pontosan a harmadik sörgenerációt képviselő tulajdonosnak, Dreher Jenőnek volt a jobbkeze), letelepítve egyben családját Pesten. Később a terjeszkedő Dreherék felvásárolta budafoki Haggenmacher Sörgyárban lett művezető. Fiát (az édesapa) Jódal Gyulát (1902-1957†) azonban ez nem befolyásolta, és a malátacefréről nemesebb nedűre váltva, Budatétényben 1938/39 fordulóján „Jódal Borpince és Borgazdaság” néven egy végül rövidéletű bornagykereskedést alapított, a fent említett Dézsmaház utcával szemközti Jókai Mór utcai pincében. „Gyula diák” borászati ismereteit a Gráf-féle bornagykereskedésben pallérozta (melynek vezetőjét, Gráf Ferencet – nem mellékesen – (gáborjáni) Szabó Lőrinc költőnk „nevelőapjaként” tisztelte)... Jódal-villa Jódal Gyula – Budatétény főutcájának alján – a Jókai Mór utca 9-11. sz. alatt 1931-ben impozáns villát épített, az eredeti pompájában a környék talán legszebb épületeként: toronnyal, díszesen tagolt homlokzattal, és kertjében „Margit-szigeti ősparkkal” övezett Jódal-villát az 1944. november 30-i (a túlparti csepeli gyárkomplexumnak szánt, ám Budatétény szerencsétlenségére célt tévesztett) szovjet láncbombázás súlyosan megrongálta, azóta torzón, csonka maradványaiban hirdeti egy letűnt szebb kor emlékeit...

Sarnóczay György

2002. évi helytörténeti séta

Elbúcsúzva Éva asszonytól, utunkat az Erzsébet királyné útján haladva folytattuk tovább, egy korábbi, a mostanihoz hasonló séta emlékét felidézve: a múltév májusában elhunyt Sarnóczay György (1943-2015†) kistétényi helytörténész barátunkra emlékezve. 2002. október 12-én jártuk végig először Budatétény promenádját, a szegélyező villák múltját legjobban ismerő Gyuri barátunk avatott vezetésében. Érdekes, hogy akkor is – mint most – nyolcan voltunk (igaz az egyikünk még pocakban). Szinte hihetetlen, hogy azóta eltelt már 14 év…

Visszatérve Erzsébet királynéhoz…

A bajor hercegi, rajna-pfalzi gróf, brandenburgi őrgróf majd választófejedelmi német-római császári, magyar, dán, norvég, cseh, svéd és persze görög királyi Wittelsbach-házból való Elisabeth Amalie Eugenie von Wittelsbach (von Österreich-Ungarn), röviden: Sisiről elnevezett út először 1920-45 között viselte Erzsébet királyné nevét, majd a 45 éven át tartó „átmeneti időszakban” a munkásmozgalom „múlhatatlan emlékű” teoretikusáról, a történetesen szintén rajna-pfalzi (e tartomány béli Trier városában született) Marx (Károlyról) neveztetett el, kettős devalvációjaként egyben útról utcává fokozva le a villasori közterületet, hogy aztán 1990-től visszakapja régi nevét és úti státusát. „A múltat végképp eltörölni” sajnos nem lehet, nyomaiban még fellelhetők a „dicső” kor emlékei…

A 2002. évi villaséta állomásaiból – ezúttal csak a Hűség utcáig bandukolva – 5 régi épület illetve maradványa vagy hűlt helyénél álltunk meg, segítségül hívva Sarnóczay Gyuri barátunk 2009-ben megjelent „Erzsébet királyné úti villák” c. útikalauzát:

Elsőként a Rizling utca sarkán lebontott Tögl- (leánykori nevén – a korábban már említett – Lyka) villa eltemetett Bacchus oltára fölé emelt lakóparknál gyönyörködtünk az elmúlás szépségeiben.

Néhai villája, egykoron Dunára néző ablakaiból telente bizonyára büszkén tekinthetett le a kistétényi születésű (névmagyarosítása után) Tőry Kálmán (1891-1975†) gyémántdiplomás vízépítő mérnök, a folyamszabályozás nemzetközileg elismert szaktekintélye, a Vízrajzi Intézet egykori igazgatója, vagy ahogyan tisztelői nevezték: „a Duna szerelmese”, s akit a hazai hidrológia: a Duna görgetett hordalékhozamának első felmérőjeként, a magyar Duna-szakasz első részletes feltérképezőjeként és mélységvonalas medertérképének elkészítőjeként tart számon, és aki nem utolsó sorban a dunai jégtörő-flotta létrehozásának kezdeményezője volt.

Széchenyi jégtörő

Budatétényi akadémikusok Haszpra-féle világnapóra Nem Tőry Kármán volt az egyetlen budatétényi vízépítő mérnök, egyetemi tanár. Itt lakott ugyanis a Húr utcában az igen sokoldalú prof. dr. Haszpra Ottó (1928-2012†) akadémikus, a Budapesti Műszaki Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Intézetének egykori igazgatója, egyetemi éveim boldogemlékű hidraulika tanára, aki szakterülete elismert kutatójaként (pl. hidroelasztikai rezgéskísérletek, kvadratikus bukógátak alakja, stb.) mellett az első világnapóra megalkotója, és nem utolsó sorban nemzetközi hírű eszperantista is volt, mint ilyen: irodalmi műfordítóként Jókai Mór: Fekete gyémántok c. Bonda-völgyi kőszénbánya tárnarománcát „Nigraj diamantoj” címmel eszperantó nyelvre ültette… Születésének 145. évfordulóján emlékezzünk meg egy másik – halálában tragikus sorsú – egykoron Budatétényen élt akadémikusról, dr. Steiner Lajos (1871-1944†) meteorológus-geofizikusról, aki a földmágnesesség világhírű kutatójaként (ebben társa volt br. Eötvös Lórándnak), a Steiner-féle öbölháborgás elmélet megalkotója, 1892-1932 között az Országos Meteorológiai Szolgálatnak (akkori nevén: Magyar Királyi Meteorológiai és Földdelejességi Intézet) 40 éven át munkatársa, nyugállományba vonulása előtti utolsó 5 évében igazgatója, s ebbéli minőségében a hazai időjárás előrejelzés meghonosítója volt. Az 1930-es években Budatéténybe költöző (először a Jókai Mór utcában, majd a Hant végül a Templom utcában lakó) Lajos bácsira és feleségére Elza nénire (báró Szabady Erzsébetre), szeretettel emlékeznek ismerőik. „Tündériek voltak”, ahogyan felidézi emléküket Jódal Éva, kinek szüleivel összejáró sakkpartnerek voltak... A fokozódó zsidóüldözések hatására, Magyarország németek általi megszállását követően, az újonnan kinevezett Sztójay-kormány által elsők között (1944.03.29-én) meghozott 1240/1944 M.E. sz. kormányrendelet értelmében, a zsidóság számára április 5-i hatállyal kötelezően előírt sárga csillag viselése miatt: 1944. április 2-án, az önérzetében vérig sértett tudós, 73 évesen, súlyos betegen, budatétényi otthonában (Templom /ma: Kistétényi/ utca) öngyilkos lett (megmérgezve magát). A budatétényi temetőben Desits István plébános atya temette el, utolsó útjára az Őt tisztelő kartársai nem mehettek el, sírja a temető 1988-as gyalázatos felszámolása eredményeként (a többi sírhellyel együtt) megsemmisült, hasonlóan Tőry Kálmán Farkasréti „végső” nyughelyéhez…

Második állomásunk a Lyka-Tögl-villával ellentétben „eredeti” szépségében megmaradt Urbach-Bíró-villa (mai elnevezésében, egyben funkciójában: Varázskastély Tagóvoda). A villa építője dr. Urbach István neves pesti ügyvéd, majd államosításáig új tulajdonosa Bíró Árpád bankár, az 1890-1949 között volt Angol-Magyar Bank Rt. igazgatója.

Harmadik lassításunk az egykoron „kiemelkedően szép tornyú” Pauks-Mamusich-villából egyedüliként megmaradt (helyesebben 2005-ben még látható) utcafronti bejárati kapu hűlt helye volt. A villa névadói, az építtető: Pauks Albert (1944†), a Magyar Acélárugyár Rt. felsőbb ranglétráját végighaladta főmérnöke, igazgatóhelyettese majd gyárigazgatója, és veje: Mamusich István (1891-1958†) m.kir. honvéd ezredes…

Közbeiktatott állomásunkként Oláh Béla borász Erzsébet királyné út - Hűség utca sarki házánál, némi erőt merítendő koccintottunk egyet házigazdai nedűjéből, melyhez túravezetőnk hátizsákjából – kísérőként – előkerült némi rágcsálnivaló…

Frissen feltöltekezve és Béla barátunk útitársunkká szegődött Bogáncs nevű pulikutyájával kiegészülve, befordultunk a Hűség utcán, ahol negyedik (kettős) „látnivalónk” (a sűrű növényzettől benőve valójában alig látható) a jobbról első saroktelken álló, Kistétény egykori (1928-ig volt) Községháza, és a községi elöljáróság fejének, vele egy udvarban lévő szállása: a bírólak.

Dvoracsekek Az 1880/1930-as évek között – majd 50 éven át – virágzott Pesten egy hentes/mészáros/ pacalos Dvoracsek-család. A cseh-morva eredetű famíliának (névváltozatai: Dworacsek, Dvoraček, Dvoratschek, Dvoratsek, stb.) az Üllői úton (a SOTE-Ludovika tér közti részen) több hentesüzlete is volt. A hentesdinasztia gyökerei a dél-morvaországi Tischnovitzből (ma: Tišnov) – eredeznek, a ferencvárosi honalapítónak több fia: János, Antal és – a „budatétényi” Dvoracsek – atyja: Ferenc (1841-1917†) is már az 1880-as évek elején mészárosmesterek (lat.: lanio) voltak. Dvoracsek Nándor (Ferdinánd Ferencként keresztelve, 1877-ben született „Franzstadtban”) – édesapja a századfordulón még „csak”: sertéskereskedő és pacalos (vagyis húsfeldolgozó, bélárusító) – hentesipari karrierjét az I. vh. sertéságazatot érintő gazdasági fellendülése meredeken felfelé ívelő pályára állította: 1916-ban hentesmester, 1917-ben hentesáru kereskedő, nagyiparos, míg 1920-ban már hentesárugyáros. Ez időszak alatt tehetett szert esetleg egy budatétényi nyári lakra (állandó lakhelye és egyben vállalkozása székhelye ugyanis a IX. ker. Viola utcában volt, de 1920-ban lakással rendelkezett a „szomszédos” Budafokon is, a Beniczky (ma Leányka) utca 1. sz. alatt...). 1928-ban már „sertésnagyvágó és húsbizományos”, üzlete a főváros legjobb helyén, a Fővám téri Központi Vásárcsarnokban volt (79. sz. fülke). Feleségétől, Gundl Margittól (1884-1946†) három gyermeke született, elsőként a csecsemőként   elhunyt Ferenc (1902†) majd a két leány, a budatétényi templom régi imapadján is nevesített:  Janka (később Horváth Lajosné) és Mária (Irma)… Dvoracsek Nándor bőkezű támogatója volt községünknek: 1918 októberében a „budatétényi állami elemi népiskolát látogató és a hadbavonult községi lakosok gyermekei között 8000 korona [...mai árfolyamon kb. 3 millió Ft...] értékű karácsonyi ajándékot, 400 korona értékű vizsgai jutalomkönyvet és az állami népiskolák részére Ő felsége IV. Károly király életnagyságú mellszobrát ajándékozta”... Özv. Dvoracsek Nándorné (családja utolsó Gundl-jaként, testvérei ugyanis a századforduló névmagyarosításai során Mártonfi-Aczélok, Bársonyok, Zászlósok és Hunyadiak lettek, de ez már egy másik család története...) 1946.12.18-án, 62 évesen hunyt el, 12.21-én temették a Fiumei úti temető 70-es parcellájában lévő családi sírboltba, melyet (az elhunytak végső nyughelye iránti „kegyeletből”) 1975-ben – az itt található összes sírral együtt – felszámolt a szocialista iparosítás „lendülete”, hogy az így „felszabadított” terület helyet adjon a Taurus Gumiipari Vállalat (röviden: Gumigyár) legújabb épületszárnyának... Ezzel a Ferencvárosban egykor virágzó Dvoracsek-hentesdinasztia talán utolsó (és szó szerint) „kitapintható” nyomai – mára csak a budatétényi templomunkban őrzött imapadokon maradtak fenn... Vigyázzunk rá!

Ha az Erzsébet-Marx-Erzsébet királyné út (oda-vissza) névcseréjét megjegyeztük, említsük meg itt is (még a Hűség utca elején), hogy annak első neve 1910-ben még Elemér utca volt, talán a község megelőlegezett bizalmaként, a későbbi, 1928-45 közti elöljárójának: dr. Csaba Elemér (1892-?) főjegyzőnek (tart. hadnagyként az első világháború hős katonatisztje, az 1916-os Bruszilov-offenzívában történt sebesülése után,, többek között: fogolytábor-parancsnok Albániában, s a „legjobb” pillanatban, a hírhedett  matrózlázadás idején a cattarói katonai hajóállomás parancsnoka...) aki elébe menve a neve körül kialakuló személyi kultusznak, székhelyét gyorsan a Dózsa György utcai (ma Park utca) Joszipovich-kúriába (ma Huncutka Tagóvoda) tette…

Baranyai-villa

Hűség utcai utolsó villaállomásunk Sarnóczay Gyuri barátunk „legkedvesebb” egyben legfájóbb úrilaka, a Baranyai-villa, melyet anyai dédnagyapja – az 1901-ben kistétényi lakossá vált – Baranyai József (1859-1919†) épületszobrász, a Magyar Királyi Állami Felsőipari Iskolai gipszöntő műhelyének tanára vásárolt 1903-ban dr. Reichfeld Izor fővárosi ügyvédtől 25.000 koronáért (mai aranyértéken számítva kb. 85 millió Ft-ért).

Csebi Pogány Gyula

A villa másodgenerációs lakója, Baranyai József veje Csebi Pogány  Gyula (1884-1925†) festőművésznek köszönhetően közelebbi ismeretségbe kerültek Budatéténnyel egykori vendégei, a kor neves piktorai, így többek között: a nagy csavargó, vagyonát a rászorulók között szétosztó báró Mednyánszky László (1852-1919†) és a gyógyszerész végzettségű, autodidakta „őrült zseni” Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919†) festőművészek… Az 1950-es évek eleji államosításkor a villaépület a Béke MGTSZ központjaként, az új „földbirtokos” Szabó Mihály TSZ elnök szolgálati lakásává nemesült. A villa lényegében sértetlenül átvészelte a XX. századot, ma magántulajdon, de a történelmi igazságszolgáltatásnak „hála” nem az örökösöket boldogítja…

Még 500 méter séta, és végre megérkeztünk a Szent Mihály kápolnához, tulajdonképpeni első (szorosan vett) Klauzál emlékhelyünkhöz:

„A Batthyány-kormány 49 éves egykori minisztere, Klauzál Gábor 1853. április 27-én a kistétényi Szent Mihály Kápolnában kötött házasságot, az Aradon kivégzett Nagysándor József vértanú honvéd tábornok unokahúgával egyben ’özvegy’ jegyesével, a 21 esztendős Schmidt (Kovács) Emmával.”

Sauer Ignác

A nevezetes házasságkötés tanúi, a férj révén: dr. Sauer Ignác (1801-1863†) orvosprofesszor, belgyógyász, a különös kór- és gyógytan nagytekintélyű tanára (orvosegyetemi dékán, rektor), a szabadságharc nemzetőrségének és honvédseregének egykori főorvosa, míg a feleség révén: Nagy István voltak. Az eskető pap: Klauszrigler János nagytétényi plébános. Róla a következőket sikerült megtudnunk (Mózessy Gergely levéltárosnak, a Székesfehérvári Egyházmegyei Gyűjtemény igazgatójának adatközlése és kiegészítései nyomán):

Klauszrigler atya szikár életrajzába „becsúszott” egy figyelemkeltő adalék, jelesül a Batthyány-családnál eltöltött rövididejű tanítóskodása, mely részletesebben így szerepel az 1824. évi papi névtárban (Schematismus): „D. Joannes Klauszrigler, apud Illustr. D. Comitem Stephanum a Batthyán Herulorum Educator, in Polgárdy”. Azaz a Fejér megyei Polgárdiban a XIV. sz. végétől 1945-ig  birtokos, ott templomot és kastélyt épített Batthyány-családnál volt nevelő, ahol a polgárdi születésű németújvári gr. Batthyány István (1786-1865†) és gr. Bolza Antónia (1788-1836†) alábbi három, 1823/24-ben 8 és 11 év közötti gyermekeit oktatta hittanból:

• gr. Batthyány István (1812-1880†), később az 1848/49-es szabadságharcban Székesfehérvár nemzetőr őrnagya, harcolt a horvát felkelőseregek ellen, Klauzál küzdőtársaként országgyűlési képviselő, 1848 decemberétől - 1849 májusáig az országgyűléssel Debrecenben tartózkodik, Fejér megye kormánybiztosa, Világos után Törökországba menekül, az ’50-es évek közepén amnesztiával hazatér, a hazai telivértenyésztés egyik élharcosa, a gr. Széchenyi István által létrehozott Pesti Lovaregylet alelnöke, stb.
• gr. Batthyány Gabriella (1814-1845†), későbbi férje br. pallini Inkey József (1813-1900†) iharosberényi földbirtokos, a Klauzált is soraiban tudó 1861. évi Országgyűlésben képviselő, 5 gyermekük született,
• gr. Batthyány László (1815-1881†), később 1848/49-es szabadságharc honvédtisztje, Világos után kényszersorozták, felesége tolnai Festetics Celestina (1814-1896†), 10 gyermekük született.

Klauszrieger atyának tehát, a Batthyány-kormány minisztere Klauzál Gáborral való „talákozása” előtt is volt Batthyányakkal, ráadásul Klauzálhoz köthető Batthyányakkal kapcsolódása…

Visszatérve Polgárdiból a kistétényi esküvőhöz, egy megkésett „visszhang”, a Batthyány-kormányban volt egykori minisztertárstól: „Klauzál, a vén banya megházasodott...” – írja párizsi emigrációjában vezetett naplójában, a távollétében  (in contumaciam) halálra ítélt Szemere Bertalan (1812-1869†). A szarkasztikus megjegyzés tisztába tétele érdekében, a Szemere-kutató Pelyach István történészhez fordultam levélben, válasza alább olvasható:

Szemere vs. Klauzál Szemere Bertala Szemere, a sértett, magára hagyatott, örökkön Kossuth árnyékában élő ember lévén mindenkire haragudott, hiszen - véleménye szerint - őt nem értették meg, méltatlanul háttérbe szorították, ráadásul emigrációba kényszerült. Ott nagyon sok csapás érte. Felesége Párizsi kiutazásának első percétől betegeskedett, állandó pénzügyi gondjaik voltak, gyermekei meghaltak, megtakarított pénzüket egy magyar emigránstárs elsikkasztotta, írásait nem értették meg, gazdasági jellegű vállalkozásai sorra befuccsoltak, kiszorult az emigráció vezető testületeiből, még irányadónak sem fogadták el! Ugyanakkor elmerengett a dicső múlton, amelynek mégis csak részese, alakítója volt, s úgy érezte, ehhez a dicső múlthoz még azok is méltatlanok lettek, akik formálói voltak. S persze szembenézett azzal is, hogy sorra haltak meg a barátai, pályatársai, s nem volt méltó „utánpótlásuk”. Az idézett bejegyzést 1857 decemberében írta Naplójába, a következő szövegkörnyezetben:   „Apródonként eltűnnek azok, kiket szerettem, kik életem hajnalán az első alakok voltak, mikkel találkozám, még néhány év, és ha hazatérnék, új embereket találnék, kiket nem ismerek. (...) Így lesz nekünk idegen a haza, a föld s ég ugyanaz, lakói mások, ismeretlenek. (...) De ha a jelesek, a régiek elmennek, támadnak-e újak s nagyok? Ó nem, 1848 óta semmi téren nem támadt egy jeles. Sem költő, sem író, sem művész, sem hazafi, sem nagy áldozó férfiú nem támadt, még a régi jók és jelesek is eltörpültek. Klauzál, a vén banya megházasodott, Szentkirályi, a nagy ész orvosi pályára adta magát, Deák társalog, elméskedik, dohányoz és heverész, sem nem tesz, sem nem ösztönöz, Széchenyi I. még mind az őrültházban ül - de nem őrült, Eötvös ír, de nem mint régenten írt, Apponyi és konzervatív társai oldalt vonultak, a kormányt nem segítik, de a nemzetért sem tesznek semmit."   És így tovább. Hogy Klauzált banyának nevezte, nincs jelentősége, ez a jelző jutott eszébe! S mint látni, a bejegyzés nem az esküvő után született közvetlenül, hanem négy évvel később, vagyis nem a nászt ítélte el konkrétan, hanem Klauzált, aki szintén méltatlan lett '48 örökségéhez, s ahelyett, hogy tenne valamit a hazáért (hogy mit kellene tennie, az persze kérdéses), megnősült!

Néhány szóban a kistétényi kápolnáról:

1914. évi emlékokmány

A  XVIII. sz. első felében, a Rajna vidékéről a Tétény melletti pusztán letelepedett rajna-pfalzi (honnan máshonnan!) németek, s a török pusztítások után töredékében megmaradt magyarok, vagyis összefoglaló névükön: kleintetingi-kistétényiek – akik a hely elsődleges adottságaként főként szőlőművelésből éltek – a tétényi birtokos szentgyörgyi gróf Hugonnai-család által támogatva 1780 körül kis templomot építettek. A kápolnát Klauzál Gábor az 1850/60-as években „hosszú éveken át saját költségén jókarban tartotta”, amint az a jeles mecénás előd emlékét (is) méltató, a templom 1914. évi újjáépítését megörökítő okmányban az utódok méltóképpen megőriztek, további elismerésként a 16 tagú Építtető Bizottság tagjainak emléktáblái fölötti központi helyen Klauzált is felvették.

Az egyhajós belsőterű, félköríves szentélyű műemléki barokk kápolna a Klauzál Gábor Társaságnak kezdetektől fontos emlékezőhelye. Éves főrendezvényünk, a házasságkötés napjához (április 27.) legközelebbi hétvégére eső Klauzál Napok Tétényben programsorozata második napjának hagyományos indító helyszíne. A templom falai között 2006 óta minden évben (eddig tizenegy) Klauzálos előadást hallhattak az emlékezéseken megjelentek:

A kápolna padjaiban helyet foglalva Janzsó János és András fia tolmácsolásában meghallgattunk két, az alkalomhoz választott verset: előbb Petőfi Sándor: Távolból (1843) c. költeményét, majd Radnóti Miklós: Nem tudhatom (1944) c. ódáját.

Mindkét költemény (ahogy minden:) köthető Klauzálhoz.

Petőfi verse közvetlenül, hiszen az a vándorszínészkedései közti országgyűlési kitérője alatt született. 1843-ban ugyanis Petőfi Sándor (1823-1849†) rövid ideig a pozsonyi diétákról a sajtó útján tudósító, Kossuth által elindított Országgyűlési Tudósításoknál kapott munkát. A lapot ekkor szerkesztő Záborszky Alajos (1805-1862†, későbbi ’48-as ogy-i képviselő, kinek (lehet nem csak név-)rokona Záborszky Nándor (1883-1952†), Budafok 1926-39 közti első polgármestere) alkalmazásában a kéziratos újság egyik szorgos kezű másolója. Mivel az 1843/44. évi diétán (Deák távollétében) az ellenzék vezérszónoka Klauzál volt, így Petőfinek alkalma lehetett többször is, a sűrűn (és az írnok bánatára igen hosszan) felszólaló Klauzál Gábor gondolatait lejegyzetelni. A jövedelmezőnek éppen nem nevezhető szkriptori munkája miatti szűkölködése szülte verse kezdő sora akár Kistétényben is születhetett volna: „Kis lak áll a nagy Duna mentében”…

Petőfi verse után 100 évvel, Radnóti Miklós (1909-1944†) 1944 januárjában írta hazaszeretetről szóló „himnuszát”. Míg Petőfi két vándorszínészkedése közti nyomorúságában, addig Radnóti (korántsem összehasonlíthatóan) két munkaszolgálat között vetette papírra halála után megjelent hazafias versét.
Radnóti több szállal is kötődött Klauzál városához, Szegedhez, többek között: a város egyetemén – 1930-34 között magyar-francia-szakos hallgatóként – szerzett bölcsészdiplomát, s két verseskötete: a Lábadozó szél (1933) és az Újhold (1935) is Szegeden jelentek meg. Az 1898-ban alapított szegedi főgimnázium: 1922-1950 közti Szegedi Magyar Királyi Klauzál Gábor Gimnázium neve 1950-től Radnóti Miklós Gimnáziumra változott.

A múlt örökségét és a jelen valóságát felvállalva alakították meg Klauzálos öregdiákok és Radnótis ifjúdiákok 1997-ben a Klauzál-Radnóti Baráti Kört, melynek vendégeként és Rimóczy Károly (1930-2007†) elnök kalauzolásával járta be egyesületünk először Szeged klauzáli állomásait, 2005 nyarán. Idegenvezetőnk, Szeged nagy ismerője lassan már 10 éve, hogy örökre elment. Ezzel az írással rá is emlékezzünk! Sajnos a Klauzál-Radnóti Baráti Kör halálával megszűnt, s az egykori földrajztanára nevét őrző, a város általános és középiskolai diákjainak, városszerető felnőttjeinek (e három kategóriában) 2008 óta néhány évet megélt várostörténeti játéka, a Rimóczy Károly Emlékverseny is, a kezdeti lelkesedés után néhány év múltán hamvába holt. Talán a 150. évforduló Klauzál Emlékéve életet lehelhet a szegedi helytörténeti vetélkedőnek…

Zárásként (mint minden Szent Mihály kápolnás programunkat) közös énekléssel zártuk. Ezúttal az „Isten, hazánkért térdelünk elődbe…” kezdetű XVII. századi dallamokra írt, magyar szentek himnuszára esett a választás, mely versezete Mentes Mihály (1891-1960†) papköltő szerzeménye.

Búcsúzva a kápolnától, előkerült János sokszor megízlelt vaskeresztesi vörösbora…

Emléksétánk utolsó állomása a Klauzál-villa. A Szent Mihály kápolna és a villa közti útvonal az, melyet Klauzál – ha nem is pont a mai nyomvonalán – de egészen biztosan nemegyszer bejárt, hogy (amint az említve volt) jókarban tarthassa házasságkötése szentélyét.

A Klauzál-családfa kutatása során 2011-ben sikerült kapcsolatba kerülnünk a Norvégiában élő dr. Degré Miklós (1936) oslói egyetemi professzorral, aki őrzi nagyapja dr. Degré Miklós (1867-1945†) kiadatlan visszaemlékezéseit, benne Klauzál Gábor menyére, ifj. Klauzál Gáborné Degré Katalinra (1860-1929†) vonatkozó érdekes feljegyzésekkel. Ebből egy a tétényi utak korabeli minőségére vonatkozó apró adalékot kiragadva, megtudható, hogy az 1887. évi esküvő után a kistétényi villába nászútra érkező ifjú férj gyomrát az út göröngyei annyira felkavarták, hogy a belvárosi indulás előtt elfogyasztott fagylalt Téténybe érve visszatért az anyaföldhöz…

A Degré-családnál érdekességképpen megemlíthető, hogy három generációja lefedi történelmünk 1848 és a XX. század végi „napjaink” közti korszakát, hiszen a márciusi ifjak egyikeként jeleskedő dr. Degré Alajos 1819-ben született, míg unokája dr. Degré Alajos jogtörténész, levéltáros 1984-ben hunyt el, Degrééknél tehát a három emberöltő, a „szokásos” 120 év helyett kitolódott 165 évre…

A nagy előd iránti tisztelet jeleként mindazonáltal a kistétényi képviselőtestület az 1900-as évek elején Klauzál Gábor utcaként nevesítette a mai Bíbic utca és Kápolna utca közti, akkor még bizonyos szakaszaiban szabályozatlan földutat. Az 1950-es évek „rendcsinálása” a Bíbic utca és a Park utca közti szakaszt leválasztva Klauzálról, a Baross Gábor telepi szokásjog alapján 809. utca néven „beszámozta”, hogy aztán az 1968. évi új gazdasági mechanizmus „farvizén” Klauzál utca néven újraegyesítsék. Régi-új (kereszt)nevét végre 1987-ben kapta vissza, azóta újra Klauzál Gábor a Klauzál Gábor utca,megemlékezvén a három generáción át Gáborokra: Klauzál Gáborra (1804-1866†), ifj. Klauzál Gáborra (1857-1939†) és ifj.ifj. Klauzál Gáborra (1891-1918†)…

10 órai indulásunk után, a déli harangszóra érkeztünk meg végcélunkhoz a Klauzál-villához. Érkezésünkkor mindkét budatétényi templom harangjátékát hallhattuk: a Szent István király plébániatemplom tornyában pontban déli tizenkettőkor megszólaló (II. János Pál pápa Magyarországon tett millecentenáriumi látogatásának emlékére 20 éve öntött) 350 kg-os nagyharangot és a Szent Mihály kápolna (a nagy testvért 1 perc „késéssel” követő) „Christus vincit!” dallamú gépi harangjátékát.

A Klauzál-villa tulajdonosai közül közismert az építtető Klauzál-család, ahol az özvegy, Klauzál Gáborné Schmidt Emma (1832-1889†) halálát követően nem sokkal a gyerekek eladták a kistétényi nyári lakot. Tudjuk, hogy lakója volt a villaépületnek dr. Arz Artúr von Straussenburg báró (1857-1935†) cs. és kir. vezérezredes, az Osztrák-Magyar Monarchia haderőinek utolsó vezérkari főnöke, és ismert a villa államosítás előtti utolsó tulajdonos családja, az Auguszt cukrászdinasztia.

Emléksétánk végére megfogyatkozott csapatunkról készült még egy zárócsoportkép, egyetértésben állapítva meg: igazán jól sikerült ez a 2,5 km-nyi séta…

(Köszönet az utcanév elnevezések krónikásának Garbóci László helytörténésznek…)

Emléktúra útvonala