Klauzál Gábor
Klauzál Gábor Társaság

Legendás szakállak, harcias bajuszok

A 2017. évi Klauzál Napok Tétényben rendezvénysorozatunk április 22-i Szent Mihály kápolnában megtartott megemlékezésénél dr. Fogarasi Klára néprajzkutató-fotótörténész vetítettképes előadásában ismerhettük meg a reformkortól a kiegyezésig tartó időszak szakállviselet-történetét
ÚJ!

 

 A bajusz csakúgy, mint a szakáll (...) olyan, akár az igazság:
földre tiporhatják, mégis feltámad újból.
” 

Napjainkban, amikor a bajusz és szakállviselet ismét újult lendülettel hódít a férfiak köreiben - örömmel fogadtam a Klauzál Társaság felkérését az előadásra[1]. A Kiegyezés 150. évfordulója alkalmából történő összegzés pedig talán új megközelítést, gondolatokat adhat a témakör iránt érdeklődőknek.

A Kiegyezést – a magyar történelem fontos eseményét – a divattal (így a bajuszokkal) összefüggésben vizsgálni némi rosszallást, vagy csodálkozást válthat ki némelyekben. De akik behatóbban foglalkoztak valaha históriánk egyes korszakaival, jól tudják, meglepő adatokkal szolgál a témakör. A mindenkori divat része volt férfiaink orcájának dísze: a szakáll- és bajusz is, mely a történelmi időkben nem csupán szőrcsomó, dísz vagy divathóbort, hanem önmagán túlmutató jel, viselőjének identitására utaló fontos kellék volt.

Erre vonatkozóan a korai magyarországi történelmi források pontos adatokkal legtöbbször nem szolgálnak, de a különböző ábrázolásokon (templomi oszlopfőn, freskók megfakult rétegei mögül előtűnő képeken, síremléken, kódexek lapjaira rajzolt iniciálékon, festményeken, szobrokon) bajusz ékeskedik a magyar uralkodók, főurak, katonák, jobbágyok és polgárok arcán egyaránt. Mégpedig igen látványos méretű és formájú bajuszok. Emlékezetünkből sorra felidézhetjük az iskolai tanulmányainkból jól ismert arcokat (államalapító királyunk, I. István portréját a Képes Krónika lapjáról, Hunyadi János szobrait, II. Rákóczi Ferenc arcképét Mányoki Ádám festményéről, stb.). Van azonban a magyar kultúrtörténetnek olyan kiemelkedő jelentőségű alakja is, akiről életében nem készült portré egyetlen technikával sem – noha a tudománytörténet korszakos jelentőségű, egyetemes értékteremtő alkotóként tartja számon. Ilyen volt Bolyai János, az abszolút, ún. nemeuklideszi geometria felfedezője (az 1820 és 1824 között megírt, s 1831-ben publikált Appendix c. munkája alapján.) Nyomtatásban több munkája nem jelent meg, holott 1837-1855-ig készült, sok ezer oldalas kéziratos hagyatékából megállapítható, több jelentős felfedezést tett, ezek azonban nem kerültek a nyilvánosság elé. Sajnos, életében nem kapott elismerést, mellőzöttségét bizonyítja, hogy hiteles arcképe sem maradt ránk (holott ekkor már Magyarországon is voltak, akik „fénnyel írtak”, azaz fényképeztek). Bolyai János halála után készült a Marosvásárhelyi Kultúrpalota homlokzatán látható kicsi dombormű, amely feltehetően a zseniális matematikus vonásainak leghitelesebb ábrázolása, eszerint bajuszt és szakállt egyaránt viselt.

A 19. század negyvenes éveitől számítandó korszak több szempontból fordulópont: történelmi emlékezetünk ettől kezdődően sokkal elevenebb és élőbb, gazdagabb és részletesebb, mint a megelőző időszakokból. Köszönhető ez jónéhány tényezőnek: az ipari forradalom és polgári átalakulás hozta meg azt a „modern kort”, melynek köszönhetjük többek között a képrögzítés feltalálását. Az 1839-ben világszabadalommá váló fényképezés elterjedésének köszönhetően a látható világ – így az arcmások – legapróbb részletekig hű leképezése a közvetlenség, személyesség soha nem tapasztalt élményével ajándékozta meg a nézőt, mellyel a korábbi dokumentumok – rajzok, festmények, visszaemlékezések, stb. nem rendelkeztek. Így elöljáróban érdemes három portré erejéig a sokat emlegetett „nép fiai”-nak fényképeit megnézni (ugyan a felvételek évtizedekkel később készültek), mégis a korábbi generációk földműveseinek, zselléreinek, pásztorainak hagyományos (hosszú és csimbókba font) haj, szakáll- és bajuszviseletéről tájékoztatnak. A szabadságharcot megjárt honvédek haját sorozáskor ugyanakkor levágták, s a rövid hajviseletet később, idős korukban is megtartották.

A reformkor – a kiegyezést megelőző időszak - a magyar történelem fontos periódusa abból a szempontból is jelentős, mivel ezt követően készültek a korszakot alakító neves személyiségek hiteles portréi. A történeti kutatások révén ugyanis nagyrészt ma már tudható, hogy ki, mikor és kivel készíttetett fotográfiát – arcképe tehát az akkori, tényleges, valóságos fizikai megjelenését mutatja az utókor érdeklődőinek. A korabeli nyomdatechnika ugyanakkor még nem tette lehetővé maguknak a fényképeknek a közlését – ezért a sajtóban a felvételek után készült metszetek és nyomatok jelenhettek csak meg. Nézzük tehát, kik a köz-, a tudományos, ill. művészeti élet fontos szereplői, és miképpen követték vagy alakították a korabeli bajusz- és szakállviseletet?

  

A korszak egyik kulcsszereplője, Kossuth Lajos, a magyar történelem egyik legnagyobb formátumú politikusa, a reformkori liberális ellenzék és az 1848-49-es szabadságharc vezéralakja. Hosszú élete során sok fénykép készült róla, így nyomon követhető, hogy fiatal és idős korában más-más típusú szakállt viselt. A forradalmat megelőző időszakban közepes hosszúságúra nyírt körszakálla volt, az állat szabadon hagyva, kicsit nagyobb bajusszal. Ez a forma a későbbi időkben divatot teremtett: a Kossuth-szakáll a 48-as eszmék iránti hűség kifejezésére - jellegzetes viseletté vált a férfiak körében. (Érdekes módon az 1848-as márciusi forradalom másik főszereplőjének, Petőfinek kicsi bajusza ugyanakkor nem talált követőkre.)

  

A főnemes, polihisztor, író, politikus és reformer „legnagyobb magyar”ról, Széchenyi Istvánról sajnos – (mai tudásunk szerint) – fénykép nem készült. A fotografálást megelőző időszakokban szokásos eljárásokkal készült portrék: festmények, litográfiák őrzik vonásait. A ma ismert ábrázolásokon legtöbbször közepes méretű bajuszt és ő is állát szabadon hagyó szakállt viselt.


A forradalom napján, 1848. március 15-én a rabságból kiszabadított Táncsics Mihályt a korabeli képeken hosszú, dús, bozontos szakállal látjuk – érthetően, a börtönélet viszontagságainak külső nyomaival. Későbbi arcképein valamivel rövidebb és formázottabb ugyan a szakálla, de a városi viseletben szokásosnál hosszabb. A dunántúli kis községben gyerekeskedő, zsellér-, és uradalmi cselédsorból magát értelmiségivé küzdő, arisztokrata családoknál házitanítóskodó Táncsics, aki később az első népképviseleti országgyűlés tagja, harcos röpiratok szerzője, s akinek később is hosszú börtönbüntetéseket kell letöltenie - feltehetően ezzel is a „nép”-hez való tartozását[2] akarta kifejezésre juttatni.


  

Az 1850-es évek polgárosuló Pestjén élő, életüket a köz (a tudomány vagy a kultúra) szolgálatának szentelő férfiak szakállviselete ugyanakkor hasonló volt, nemcsak áldozatvállalásaik. Semmelweis Ignácnak, - a Bécsben, majd Pesten praktizáló szülészorvosnak, aki felfedezte a gyermekágyi láz kórokozóját[3] - rövidre nyírt körszakálla volt, mint Heckenast Gusztávnak. Heckenast nemcsak az 1848. március 15-i forradalmi szabad sajtó első termékeinek, a Nemzeti dalnak és a Tizenként pontnak a kinyomtatója, hanem nyomdász, könyvkiadó, könyvkereskedő, kölcsönkönyvtár tulajdonos is volt, továbbá az  első magyar könyvészeti folyóirat (Bibliographiai Értesítő) megindítója, később a korabeli magyar irodalmárok műveinek kiadója, a gyűjteményes sorozatok kiadásának meghonosítója, a Vasárnapi Újság megalapítója is. Ő szintén erősen megnyírt, kicsi, de állban hegyesebbre formázott szakállal látható a róla készült portrékon.





Az Első Független Felelős Magyar kormány tagjai – akik 1848. április 11-én tették le az esküt -, és október 2- ig voltak hivatalban – elsősorban történeti szerepük, küldetésük miatt érdemelnek figyelmet, de szakáll-viseletük is „beszédes”. A négy főnemes, és öt köznemes közül egyedül herceg Esterházy Pál, „a király körüli személyi ügyek” felelőse volt az, akit bajusz és szakáll nélkül látunk a közös tablóképen. Ez nem véletlen, hiszen személyében a nyugat-európai „felső körök” divatja volt képviselve: a kifogástalan modorú arisztokrata, és tapasztalt diplomata korábban nyugati országokban teljesített szolgálatot, a Batthyány kormányban pedig a birodalmi érdekek és az uralkodóház képviselője volt, aki a „korona és a nemzet közötti” közvetítő szerepét töltötte be[4]. Ezzel szemben a „rebellis magyarok” kormányának miniszterelnöke, gróf Batthyány Lajos hatalmas, tekintélyt parancsoló szakállal látható. Főúri származása ellenére már az 1839-40-iki országgyűlésen az ellenzéki mágnás-csoport vezetője, s az ellenzék egyik vezéreként, szervezőjeként az 1843-44-es országgyűlésen is ő vezette a főrendi házi ellenzéket, s jelentős szerepet játszott az Ellenzéki Párt megszervezésében is.[5]




A Batthyány Kormány további 5 tagja Kossuth-szakállt viselt – gróf Széchenyi István és báró Eötvös József ugyanúgy, mint a köznemes Klauzál Gábor, Szemere Bertalan és maga Kossuth. Ketten nem viseltek szakállt, de „rendes” bajuszuk nekik is volt. A sokat idézett kitétel, amely a kormány tagjainak társadalmi összetétele, és az általuk képviselt politikai irányzatok és felfogások párhuzamaira vonatkozott[6] – szakáll és bajuszviseletük mikéntjében, képmásuk tudatos megformálásában is jelen volt. Klauzál Gábor népszerű reformpolitikus, ünnepelt szónok, a polgári átalakulásért küzdő reformellenzék vezére, az első felelős magyar kormány földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztere volt, később ő lesz az, aki Deák Ferenccel a kiegyezést majd előkészíti. A róla készült ábrázolásokon mindenhol Kossuth-szakállt viselt, tekintélyes méretű bajusszal, és zsinóros kabátot – az akkori szokásnak megfelelően. A korabeli visszaemlékezések szerint 1832-1844 között felszólalásait mindig tapsvihar követte – tehát felkészültsége, lelkesült előadása, és külső megjelenése egyaránt garantálta számára a sikert.


A magyar szabadságharc idején az erdélyi hadsereg főparancsnoka, - később altábornagy - a lengyel származású Jozef Zachariasz Bem volt – akit a magyarok csak Bem apónak hívtak. A nemesi családból származó főhadnagyot fiatalkori arcképén még bajusz és szakáll nélkül, később minden portrén már közepes méretű, nyírt, telt szakállal és bajusszal láthatunk. Zseniális szervező-készségével tűnt ki a gdanski erőd védelmének irányításakor, előtte részt vett Napóleon 1812-es orosz hadjáratában, később bejárta Nyugat-Európát, a magyar szabadságharc idején pedig győzelmek sorozata fűződött nevéhez. Sikereit kiváló hadvezéri képességeinek, tapasztalatainak, taktikai érzékének és emberi tulajdonságainak (szigorúságának és következetességének) köszönhette, katonái rajongtak érte. Csak így érhette el, hogy nem egyszer jelentős túlerővel szemben is sikereket tudott elérni. Ehhez feltehetően külső megjelenése és viselkedése – barátságos, szükség esetén szigorú fellépése – egyaránt hozzásegítette.[7]


Görgey Artúr vezérőrnagy portréját legtöbben Barabás Miklós 1849-ben készült festményéről ismerjük. Az 1849-es győztes tavaszi és nyári hadjáratok parancsnokának arcát nem szokványosan borotvált szőrzet borítja: bajusza vékony, de hosszan leérő, szakálla oldalt keskeny, elöl kicsit dúsabb, mely állát szabadon hagyja. Görgey ekkor 31 éves, jónéhány győzelemmel a háta mögött, nem egyszer többszörös túlerőben lévő ellenséges hadtestekkel megküzdve, katonáival emberfeletti kitartást igénylő gyalogmenetekkel, majd ez volt az az év, amikor a magyar szabadságharc végét jelentő világosi fegyverletétel megtörtént. A köztudat, és hosszú időn keresztül a történészek is árulónak bélyegezték, miközben katonái körében nagy tisztelet övezte, tehetségét, zseniális katonai megoldásait, bátorságát még ellenségei is elismerték. Fiatalabb éveiben ez az ívesen borotvált szakáll-forma látható a portrékon, de időskori képén (98 évet élt) gondosan nyírt, rövid, tömör körszakállt viselt, dús bajusszal. (Az utókor azóta igazságot szolgáltatott, amikor elismerte, hogy Görgey Artúr „a magyar történelem egyik legkiválóbb és legtehetségesebb katonai vezetője, stratégája és hadvezére volt.”)[8]

  

A szabadságharc leverésének hírhedt, gyűlölt alakja: a császári haderők teljhatalmú főparancsnokának 1849. május 30-án kinevezett Julius Jacob von Haynau volt. A közepes képességű, vérengző hajlamú katonatiszt nem véletlenül kapta a „bresciai hiéna” gúnynevet: különös szenvtelenséggel végrehajtott kegyetlenkedései, könyörtelen módszerei tették nevét ismertté szerte Európában. Ő volt a magyar forradalom és szabadságharc leverését követő megtorlások vezetője és végrehajtója: az aradi vértanúk és Batthyány Lajos kivégzését elrendelő vérszomjas parancsnok, a szabadságharc résztvevőit Kufstein, Munkács, Olmütz várbörtöneibe, míg a magyar honvédeket a Habsburg Birodalom olasz és német tartományaiba küldő császári fővezér. Az őt ábrázoló portrén a simára borotvált arc és szertelenül lógó, zilált hosszú bajusz határozza meg alapvetően karakterét.


Az aradi tizenhárom vértanú tábornok portréit szempontunkból vizsgálva egyértelműen megállapítható, hogy egyrészüknek csak bajusza, a többieknek rendes szakálla és bajusza is van, teljesen borotvált arc ugyanakkor nincs. Ez annál is meglepőbb, ha tudjuk, hogy dúsgazdag erdélyi nagybirtokos, elszegényedett felvidéki főnemes, hazai kisbirtokos s vagyontalan nemes és polgári származású egyaránt volt közöttük. Származásukat tekintve hasonlóképpen különbözők: egy szerb, négy magyar, két magyar-örmény, négy német, egy horvát, és egy osztrák tábornok harcolt és halt hősi halált a magyar szabadságért 1848-49-ben. Az osztrák nagybirtokos nemes Poeltenberg Ernő ugyanúgy, mint a dúsgazdag Kiss Ernő, vagy a frissen házasodott Dessewffy Arisztid. A forradalom eszméiért való elkötelezettségük miatt öltötték magukra mindannyian a magyar honvédek tábornoki egyenruháját[9] – viselve hozzátartozóan a különböző méretű és formára nyírt bajuszokat - dús szakállal vagy anélkül.

  

A magyar történelem 1848-as forradalom és szabadságharc utáni fájdalmasan szomorú időszaka a Bach-korszak, 1851-1859-ig. Nevét Alexander Bach belügyminiszterről kapta, aki eredetileg ügyvéd volt, és a bécsi forradalom lelkes híve, kiváló szónok – s mint ilyen jutott a miniszteri székbe. Később azonban ugyanilyen hévvel az abszolutizmus és centralizáció híve és végrehajtó hatalma lett. Magyarság iránti ellenszenve közismert volt, így ő volt az, aki az önállósági törekvések megszüntetése érdekében az önkényuralmi rendszer kiépítésének alapelveit kidolgozta. 1849-ben készült portréján közepes méretű bajusszal és szakáll nélkül, borotvált arccal látjuk, a kor divatjának megfelelően nyírt hajviselettel.


Magyarország beolvasztását a birodalomba egy újonnan kiépített hivatalnok-réteg segítségével igyekezett megvalósítani, akit a lakosság ellenszenvvel fogadott, és gúnyosan „Bach-huszároknak” titulált. Pedig a német, cseh császári és királyi katonák egyenruháját tudatosan úgy tervezték, hogy elnyerje a köz rokonszenvét (zsinóros attila, görbe kard, prémes kalpag). Kitétel volt ugyanakkor, hogy „körszakállt nem viselhettek, mivel a bécsi udvar szemében ez a szabadságharc szimbóluma volt.[10] A zsinóros mente, passzos nadrág, csizma, és a viselhető kisebb-nagyobb bajusz azonban még nem volt elég ahhoz, hogy a közvéleménnyel elfogadtassék a hivatalnokok jelenléte. Egyértelművé vált, hogy az öltözetdarabok önmagukban ekkor nem képviselhették azokat az ideákat, eszméket, amelyek korábban a nép számára olyan fontosak voltak. Az arc az, amely leginkább az önazonosság hordozója. A rajta megjelenő egyértelmű és jól látható jelek tájékoztatnak arról, kik vagyunk valójában. Történelmünknek ez olyan időszaka volt tehát, amely (egyesekben kialakította, másokban megerősítette) azt a gondolatot, hogy a férfiak arcán növesztett körszakáll és bajusz a hazafiasság, „magyarosság”, a tudatosan vállalt identitás kifejezésének a jele.


Krúdy Gyula a közélettől ekkoriban visszavonult Podmaniczky Frigyes óriási méretű szakálla kapcsán írta: A Kossuth-szakállas férfiról nyomban meg lehetett állapítani, hogy ambíciói közé nem tartozik az a cél, hogy valaha udvari bálon is megjelenhessen. Mellőzés, néha még üldözés is járt ezzel a szakállviselettel, de még papok is viselték, például a lengyel határszélen, a podolini magyar piaristák, ahova ritkán jött látogatóba felettes hatóság. És akkor is azt mondhatták a szerzetesek, hogy a szűk, kemény papi gallér miatt nem tudják nyakukról leberetváltatni a szőrzetet.[11]

A Kossuth szakáll mellett azonban gyakori volt a (nagyobbra hagyott vagy rövidebbre nyírt) teljes szakáll. Kialakításának lélektani okait Kőváry László publicista és történetíró 1860-ban így összegezte: Minél inkább nyomta valami elháríthatatlan a nemzet szívét, annál nagyobbra hagyá szakállát.”[12] A korabeli országos hírű hazafiak között pl. Jókai Mór és Barabás Miklós viselt ilyen nagy szakállt (utóbbi nagyjaink: Wesselényi, Vörösmarty, Petőfi, Széchenyi, Arany portréját is elkészítette). Ennél kisebbre nyírott teljes szakálla volt az orvos Markusovszky Lajosnak[13] és Korányi Frigyesnek.[14] Az önkényuralom elleni passzív ellenállás évei alatt született jelentős irodalmi művek szerzői Madách[15], Arany János[16], Jókai[17]. Madách Imre rövidre nyírott (teljes) szakálla a hosszan lenyúló harcsabajusszal egyedi változat,– míg Jókai teljes, nagy szakállt viselt, tekintélyes vastagabb bajusszal.






A szabadságharc, bukás, vérengzések, s passzív ellenállás évtizede után Magyarországon 1860-tól az élénkülő közélet, az aktív ellenállás, a nemzeti mozgalmak ideje következett. Ennek főszereplője volt Deák Ferenc, a kiegyezés létrehozója: az udvar és a magyarok közötti közvetítő politikus. Életének minden szakaszában borotvált állal, szakáll nélkül, nagy bajusszal látható a képeken. Bajusza mindig hosszan lelógó harcsabajusz. Deák nincs egyedül ezzel a változattal: a fiatal és a középkorú Arany János szintén így viselte nagy bajuszát, szakáll nélkül – de ő idős korában szakállt növesztett (rövid, nyírott, teljes szakállt, míg Deákot mindvégig csak bajusszal látjuk). Teleki László arcát szintén csak bajusz ékesíti (bár kisebb jóval, mint Aranyé). Ez érthető is, hiszen Nyugat-Európában szolgáló diplomata volt. Később Gárdonyi Géza és Heim Pál is borotvált arccal és (ugyan eltérő méretű) bajusszal mutatkozott.








  

Ferencz József osztrák császár, amikor magyar királlyá koronázták a kiegyezést követően, 37 éves. A festményeken, fotókon oldalt dúsan hagyott szakállt és nagy bajuszt viselt, álla azonban borotvált. Idősebb korában is megmarad ez a forma, bár némelykor egyes festményeken „megszépített” formában (rövidebbre nyírva, íveltebb bajusszal). Forgalomban volt azonban egy nyomat, amely különböző életkoraiban ábrázolta a császárt: ebből tudható, hogy 21 évesen még sem bajusza, sem szakálla nem volt, 24. életévében egy vékonyka, 26. évében nagyobb, kacskaringósra formázott bajusszal jelent meg. 32 éves korában növesztett szakállt, amely haláláig dúsabb-kisebb változatban keretezte az arcát. 




Ez a forma az udvarnál gyakorta megforduló magyar arisztokratáknál is követésre talált: ilyen széles császár-szakálla volt 
Festetics Györgynek és Eszterházy Pál Antalnak (aki tapasztalt diplomataként az első független magyar minisztérium külügyminisztere, Festetics György pedig az Andrássy kormány minisztere volt, aki az uralkodó személye körüli teendőket látta el).


Az Andrássy kormány tagjai között egy Kossuth-szakállas főt találunk (Eötvös József). Első pillantásra úgy tűnhet, maga Andrássy miniszterelnök is ilyet viselt, de középen, a borotvált áll fölött ott volt egy meghagyott tincs (különböző életkoraiban hol kisebb, hol nagyobb); kétoldalt pedig: egyszer körszakáll-formára, máskor dúsan meghagyva, szögletesre volt nyírva. Bajusza méretes, vége időnként kunkorodóra idomítva. Ezt a változatot szélesebb-keskenyebb formában még három miniszter viselte: az igazságügy-miniszter (Horváth Boldizsár), a pénzügyminiszter (Lónyay Menyhért), és a földművelés-, ipar-, és kereskedelemügyi (Gorove István). Az utóbbié így inkább császár-szakáll lett, míg Lónyayé a Kossuth-szakállhoz hasonlított. Teljes, dús szakállt viselt Weinkckheim Béla belügyminiszter, és szakáll nélküli közepes méretű bajuszt Mikó Imre közmunka- és közlekedésügyi miniszter.

  

S hogy arcuk szőrzetének ápolása mennyi időt vehetett igénybe? Az életrajzokban erről nincsenek adatok – palotáik, udvarházaik reggeli magányában ezek a pillanatok valószínűleg ugyanúgy a napi rutin részét képezték, mint egy mai férfiembernek. Igazi, valóságos gondjaikat – amelyek napjaikat és egészségüket emésztette – azok az országos, sürgetően megoldandó feladatok jelentették, amelyek pozícióikból adódóan rájuk hárultak. Andrássy Gyula pl. nagy formátumú, európai látókörű politikus volt, diplomáciai és politikai tehetségének köszönhetően nevezték ki később a Monarchia közös, császári és királyi külügyminiszterévé. Így vált lehetővé – először a Monarchia történetében -, hogy a speciális magyar érdekek is érvényre juthassanak. Utazások, tárgyalások, titkos egyezmények, országok közötti szövetségek, kongresszus szervezése és lebonyolítása kötötték le nappalait, s feltehetően töprengések és előkészületek az éjszakáit – hogy előnyös megállapodások szülessenek ….


Eötvös József négy regényt írt[18], később egy kétkötetes politika- és jogfilozófiai munkát[19] , az Akadémia tagja, másodelnöke, majd elnöke, (1839, 1855, 1866), a Kisfaludy Társaság megújítója, majd elnöke volt (1847, 1860); az országgyűlésben, később miniszterként a börtönviszonyok javítását szorgalmazta, felszólalt a parlamentáris kormányzat, a nemzetiségi kérdés megoldása ügyében, törvényt alkotott és fogadtatott el a népiskolai közoktatásról, a nemzetiségi kérdésről, a zsidók emancipációjáról, a vegyes házasságból született gyermekek vallásának szabályozásáról, lapot alapított (Politikai Hetilap).[20] Ezek egyenként is jelentős, nagy teljesítmények, amelyek nemcsak a kortársakból váltottak ki komoly elismeréseket – mi is ámulattal vegyes csodálattal kérdezhetjük: hogy fért mindez egyetlen életbe, amely mindössze 58 évig tartott?





Hasonló kérdések merülnek föl a további szakállak és bajuszok gazdáival kapcsolatosan is, akik a kiegyezést követő évtizedekben a gazdasági és közéleti fellendülés szereplői voltak. Nagyméretű, bozontos, telt szakálláról volt ismert Orbán Balázs (A Székelyföld leírása nagy, kétkötetes munka szerzője), Zsolnay Vilmos (világszerte ismert kerámia-manufaktúra létrehozója), Zichy Mihály (az orosz cár udvari festője, Az ember tragédiája és Arany balladáinak illusztrátora), Zichy Jenő (ipar-politikus, Ázsia-kutató és szakíró), a fiatal Munkácsy Mihály (a párizsi szalonok ünnepelt festője), az idős Herman Ottó (természettudós, etnográfus, polihisztor és politikus), és Brassai Sámuel (az Erdélyi Múzeum igazgatója, később a Kolozsvári tudományegyetem tanára, majd rektora, tudós és szerkesztő). A bajusz méretét és formáját tekintve közülük Orbán Balázst illeti az elsőség: hatalmas szakállából a látványosan ég felé ívelő, valószínűtlenül nagy bajusz teszi jellegzetessé a róla készült fotográfiákat.




A szabályosan nyírott, rövidebb-hosszabb körszakállak és különböző méretű bajuszok is gyakoriak voltak, látjuk Erkel Ferenc, Ganz Ábrahám, Vámbéry Ármin portréin. Az olasz szabadsághős önkéntes csapatában harcoló Türr István volt az, aki rendkívüli méretű bajuszt növesztett, és az itteniek körében megszokott, összetartozásukat jelző hegyes szakállt. Nevét azonban nem emiatt őrzi a történelem, hiszen bátorsága, ügyessége és tehetsége révén Garibaldi seregében tábornok lett, később Nápoly polgári és katonai kormányzója, majd Viktor Emánuel olasz király szárnysegédje, akire kényes és fontos diplomáciai küldetéseket lehetett bízni. Hazatérni csak az 1867-es osztrák-magyar kiegyezés és általános amnesztia után tudott. A béke éveiben ugyanúgy hasznossá tette magát: a felnőttoktatás és ismeretterjesztés ügyéért dolgozott, létrehozta a Központi Népnevelési Kört. Csatornaépítő mérnök és vállalkozó lett, vízrendezési terveket készített. Olyan nagyszabású külföldi vállalkozásokban is részt vett, mint a Panama-csatorna előkészítő munkálatai.[21]





Érdekes módon, a parasztság körében, még a 20.század elején is csak változatos formájú, nagyméretű bajuszok a gyakoriak (borotvált arccal, vagy borostával). [22] A nemesek körében a bajusz ugyanakkor a 19. sz. folyamán sokszor szakállal párosult. Az 1848-as forradalmak, ill. az ezt követő mozgalmak demokratái körében divatos volt a körszakáll, ill. itthon a Kossuth-szakáll. Történelmünk neves alakjainak arcképeit látva, a szakállak és bajuszok szemrevételezése megerősít bennünket abban a véleményünkben, milyen kommunikatív ereje van az emberi arcnak. Ezért fontos, hogy ki-ki megtalálja a karakteréhez leginkább illő stílust. Nem feledkezhetünk meg ugyanakkor Hegel figyelmeztetéséről: miszerint az emberi arcot „a szellem munkája”, a „belső lélek és szellemiség” alakítja elsősorban. Az itt felsorolt példák is ezt bizonyítják: a jellegzetes Kossuth-szakáll is egy nemzeti-politikai eszmékkel való azonosulás vállalását jelentette, nem pusztán egy divat követését…

 


dr. Fogarasi Klára
néprajzkutató-fotótörténész



2017. szeptember




Megjegyzések:

[1]  A Klauzál Gábor Társaság által szervezett 12. Klauzál Napok Tétényben 2017. április 21-22-én zajlottak. A Társaság célja az, hogy az első felelős kormány minisztere elfoglalja méltó helyét a magyar köztudatban.
[2]A „Nép szava Isten szavacímű röpiratának megírásáért tartóztatták le és börtönözték be 1847-ben bírói ítélet nélkül.
[3]„Semmelweis Ignác gyermekágyi lázzal kapcsolatos felfedezéseinek 1847 és 1861 között … megjelent egyes dokumentumait 2013-ban az UNESCO a világemlékezet részévé nyilvánította.” Forrás: http://semmelweis.hu/az-egyetemrol/az-egyetem-tortenete/semmelweis-ignac-elettortenete/
[4] Forrás: http://www.regnumportal.hu/regnum2/node/243
[5] Forrás: http://www.ckik.hu/kossuth200/Honlap/Html/Tetelek/keret_batthyany.html
[6] A kormánynak négy főnemes és öt köznemes tagja volt, összetétele tükrözte a politikai irányzatokat és felfogásokat a liberális balszárnytól a dinasztia iránti lojális magatartásig. (Forrás: MTI)
[7] Forrás: http://mult-kor.hu/cikk.php?id=11822
[8] Forrás: http://tortenelemklub.com/node/59 (Magyar idők, 2016.03.15.)
[9] (A hesseni nagyhercegség területén született, elszegényedett német főnemesi család honvéd tábornokká lett fia, Leiningen-Westerburg Károly pl., aki végigharcolta a tavaszi hadjáratot – így kapott tábornoki kinevezést, az őröket megvesztegetve érte el, hogy kötél általi kivégzésekor magyar honvéd tábornoki egyenruháját viselhesse.)
[10] Forrás http://mnl.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/nap_tippje_/_dokumentuma/a_bach-huszarok_egyenruhajanak_a_terve.html  (2017.aug.29.)
[11] Krúdy Gyula: Podmaniczky Frigyes szakálla, 1924. forrás: Kossuth szakálla - https://hajmereszto.wordpress.com/2012/03/14/kossuth-szakalla-2/
[12] Forrás: u.o.
[13] Markusovszky Lajos a kiegyezés utáni egészségügyi- és oktatási-fejlesztések kulcsembere volt. Az 1848-as forradalom és szabadságharcban való aktív részvétele miatt megfosztották állásától, így a kiegyezés után minisztériumi alkalmazottként a hazai orvosképzés és közegészségügy korszerűsítésén dolgozott. Forrás: http://www.parkorseg.hu/tudjuk-e-ki-volt-az-a-markusovszky-0
[14] Korányi Frigyes a magyar orvostudomány megalapítója, aki a legkorszerűbb tudományos vizsgálatokat vezette be és  alkalmazta az általa alapított I. sz. belklinikáján. Forrás http://www.weborvospro.hu/cikkek/orvostortenet/barokoranyifrigyes(1827a1913).html
[15] Az ember tragédiája, 1860.
[16] Történeti balladái: V. László, Ágnes asszony, Szondi két apródja, A walesi bárdok.
[17] Egy magyar nábob, Kárpáti Zoltán c. regénye
[18] „Karthausi” (1841), A falu jegyzője (1845), Magyarország 1514-ben (1847), Nővérek (1857)
[19] A XIX. század uralkodó eszméinek hatása az álladalomra I-II. kötet (1854)
[20] Forrás: https://www.hirmagazin.eu/eletrajzok-eotvos-jozsef-neveles-vallas-es-kozoktatas
[21] Forrás: https://baloghpet.com/2017/08/11/1825-augusztus-11-en-szuletett-turr-istvan/
[22] A parasztságot a 18. században szakállbírsággal büntették – a szokásrend így még sokáig fennmaradhatott.


Nyomtatható verzió, nyomtatás Továbbküldés, ajánlás

 

Adószámunk:
18474048-1-43
Köszönjük, ha a 2017. évi adóbevallása elkészítésekor gondol a Klauzál Gábor Társaságra és támogatja egyesületünk tevékenységét személyi jövedelemadójának
1 %-ával
, ezzel Ön is hozzájárul a Podmaniczky-díjjal kitüntetett civil, értékőrző és értékteremtő, közösségszervező tevékenységünkhöz, honlapunk fenntartásához és rendezvényeinkhez.

KÖSZÖNJÜK!


Adomány-köszönő emléklap


Adomány-köszönő emlékplakett

Klauzál Gábor (77)
Közhasznúsági jelentések (12)
Egyesületi élet (278)
Közélet (142)
Klauzál Gyűjtemény (7)



KLAUZÁL 150 EMLÉKÉV (49)
Emlékév média-megjelenések (0)
Emlékév programnaptár (1)



1848/49 (40)
Barangolások (33)
Budatétényi Ősök Napja (22)
Díszpolgárok (16)
Helytörténet (18)
Kastélymúzeum (19)
Klauzál Napok Tétényben (97)
Lics Pincészet (15)
Történelmi szalon (32)
Wolf-kripta (13)