„Különösen tisztelt Tanitó Úr!”
Klauzál Gábor levele egy tanítóhoz

Az Országos Széchenyi Könyvtár Kézirattárában őriznek egy levelet, melyet Klauzál Gábor 1840. március 8-án írt egy Heves vármegyei tanítónak. A Kézirattár a címzettet ismeretlennek jelöli[1]...
Bartos Mihály tagtársunk legújabb Klauzál kutatásának első közlése.

Klauzál kézírását bogarásztam, silabizáltam többször is, mindannyiszor rácsodálkozva és elgondolkodva annak egy-egy részletén. Ezek a részletek azok, amelyek akaratlanul is vallanak az emberről, teljessé téve amúgy is dicső portréját.

Ha az ember sokat foglalkozik egy adott kérdéssel, akkor igyekszik mindent megtenni azért, hogy minél többet megtudjon annak részleteiről is. Így voltam ezzel a levéllel magam is, mígnem sikerült megszemélyesíteni annak címzettjét és némileg megismerni a levélben leírtak utóéletét is…

A reformkor egyik központi kérdése volt a magyar nemzet felemelkedésének ügye. Ehhez alapnak, nélkülözhetetlen eszköznek tekintették a magyar nyelv elismertetését, hivatalossá tételét. Több évtizedes küzdelem folyt szinte az élet minden területén, hogy a nemzet nyelve és ezáltal kultúrája is, az őt megillető helyre kerüljön. Ehhez kapcsolódó adalék ez az egy ívnyi, valamivel több, mint három oldalon beírt levél is.

Klauzál Gábor 1840-ben már a második országgyűlési időszakát tölti Pozsonyban. A reformellenzék egyik vezető alakja Deák Ferenc mellett, akinek már neve van, országszerte közismert és tisztelt személyiség. Köztudott az is, hogy a magyar nyelv ügyének egyik legkiemelkedőbb harcosa. Mindezek ismeretében, figyelemre méltó a levél elején a címzett felé tett megszólítása: „Különösen tisztelt Tanitó Úr!”. Már ebben a rövid mondatban is a levélíró sajátos értékrendje tükröződik, aki elsősorban nem a származás, a társadalmi hierarchiában betöltött hely, szerep szerint tekint az emberekre, hanem másokat magával egyenrangúnak tekintve, őket munkájuk, tetteik alapján ítél meg.[2]

Klauzál Gábor levelének kezdete…

A levél nem előzmény nélküli, első szakaszából megtudható, hogy a címzettnek, az 1839. évi október hónapban küldött korábbi megkeresésére írt válaszát, „Papszáz Lajos[3] Heves Vmegyei követ Úrnak” adta át továbbításra, mely vélhetőleg, azóta már kézbesítve is lett.

A jelen válasz – ahogy az a második szakaszból kitűnik – a Tanító Úrtól 1840. február 17-én vett küldeményre íródott. Nem egyszerű levél jött, hanem küldemény, ugyanis a Tanító Úr „betses leveléhez csatolt, a’ Magyar Nemzet miveltségi és technikai kifejlése tárgyában írott munkáját” is kézbe vehette általa Klauzál. A Kézirattár sajnos nem őrzi a levéllel együtt megküldött tanulmányt, így csak a válaszlevélben leírtak alapján alkothatunk magunknak képet arról.

Klauzál általánosságban így értékeli a megismert munkát: „néhány barátimmal által olvasván, abban olly sok jót s’ hasznost találtunk, hogy annak közrebocsájtását nem ohajtani lehetetlen.” A levélből az is kiderül, hogy nem egyszerű udvariassági forma ez a dicséret, hanem Klauzál érdemben is foglalkozott az anyaggal, sőt azzal kapcsolatban észrevételei is vannak: „Azon betses bizodalomnál fogva mellyet tisztelt Uraságod munkájának meg küldésével erántam bizonyitott kötelesnek érzem magamat, éppen azért mivel ezen munkának nyomtatásban megjelentetését ohajtom önt e’ következőkre figyelmeztetni”. Ezt követően pontokba szedve tesz észrevételeket, hivatkozva a kéziratban tett megjelöléseire. Az észrevételek általában kihagyandó részeket jelölnek, de van olyan szakasz is, ahol a több oldalon megfogalmazottak helyett, más gondolat kifejtésére tesz javaslatot. Figyelme a jegyzetekre is kiterjed, ezekre vonatkozóan is van intése.[4]

Az észrevételeket követően rátér a tanulmány nyilvánossá tételének kérdésére. Az egyik lehetőség „a’ Magyar tudos társaság által” való kiadás, míg a másik az „ön költségén ugyan de az ezt biztositó előfizetés utján” történő megjelentetés. Majd így folytatja: „Ha tisztelt Uraságod ez utobbi modot választja, tessék a’ munkának aképi ki igazitása után hogy annak ki jötte, az általunk nem változtatható, Censura által ne gátoltathassék, felszámítva a’ kiadási költségeket, olly előfizetési árt határozni, hogy a’ kiadás legalább ön kárával öszve kötve ne legyen, s’ az előfizetési jelentést s’ ivet Heves Vmegye követeinek[5] mentül elöbb meg küldeni kik vélem együtt mindent mit tsekély hatás körünk enged el fognak követni hogy a’ szükséges elö fizetök meg szerzése által, ezen Önnek szép lelkületét – érzelmeségét, s’ tudományát tanusitó hasznos munkának kiadatását előmozdithassuk.”

Klauzál Gábor levelének kötelezettségvállalási része, előfizetők gyűjtésére

Végezetül levelét, e’ szavakkal zárja: „szives indulatiba ajánlott tisztelettel maradok / Tisztelt Uraságodnak / Pozsonyban Martius 8iaki 840 / le kötelezett szolgája / Klauzál Gábor mp[6]”

A levél befejező része, Klauzál Gábor kézjegyével

E’ búcsúszavak nem puszta formalitásból, hanem Klauzál lényéből, életét meghatározó értékrendjéből fakadóak. Az élete maga, egy sírig tartó szolgálat volt, amit személyében tudatosan is felvállalt. Iskolai tanulmányai befejezésétől kisebb-nagyobb közösségek, majd a reformországgyűlések idején, az ország egésze szolgálatában állt és élete egy szakaszában – a szó valódi értelmében is[7] – a nemzet szolgája lett. Amikor 1848. március 22-én – hosszas gondolkodás után – elvállalta a Batthyány-kormányban a neki felajánlott miniszterséget, azt a korabeli Pesti Hírlap tudósítása szerint, a következő kitétellel tette: „…nem annyira miniszter mint inkább barát akar lenni s a hatalommal, mely kezébe van letéve, nem sujtani, hanem boldogítani óhajt és polgártársa legkisebbikétől is szívesen fogadja el a tanácsot.” Vállalt szolgálatait mindenkor a legnagyobb alázattal, szakmai és emberi tisztességgel, becsülettel teljesítette is.

Különösen tisztelt Tanító Ur!

A’ mult évi October hónapban küldött betses levelére irt válaszomat Papszáz Lajos Heves Vmgyei követ Úrnak adtam által, ki azt a’ Megyéhez intézett követi jelentéssel le küldeni nem késett – úgy hiszem tehát, hogy ez eddig már tisztelt Uraságod kezéhez jútatott.

A’ m. h. 17kén vett betses leveléhez csatolt, a’ Magyar Nemzet miveltségi és technikai kifejtése tárgyában irott munkáját tisztelt Uraságodnak néhány barátimmal által olvasván, abban olly sok jót s’ hasznost találtunk, hogy annak közrebocsájtását nem ohajtani lehetetlen. Annak az Ország Rendeiveli közlését azomban, mint egyébként is szokatlant, az abban foglalt némelly ollyas fejtegetésekért mellyek könnyen balra magyaráztatnának, tanátsosnak nem láttuk, s’ azt a’ nép nevelés tárgyában javalat készitésel meg bizott kerületi küldöttséggel is annyival kevésbé közölhettük mivel ezen küldöttség a’ mint annak Elnökétül értesítve vagyok munkálatát már végkép be’ fejezte.

Azon betses bizodalomnál fogva mellyet tisztelt Uraságod munkájának meg küldésével erántam bizonyitott kötelesnek érzem magamat, éppen azért mivel ezen munkának nyomtatásban megjelentetését ohajtom önt e’ következökre figyelmeztetni

a) A’ 8ik 11ik 13ik és 16ik lapon alá huzottak itéletem szerént ki hagyandok lennének

b) a’ Nemzetiségrül írtakat a’ 20ik lap vég soraitul kezdve a’ 27ik lapon látható jegyig elhagyandóknak vélem s’ ezek helyett az lenne véleményem szerint ki fejtendö hogy Maga Felséges Urunk a’ leg utobbi de jelen Ország Gyülésén is leg szebb bizonyságát adá a’ törvényeknek magyar nyelven alkothatása a’ felirásoknak pedig egyedül hazai nyelvünkön felterjeszthetése megengedése által, Nemzetiségünk előmozdítása eránti leg kegyelmesebb szándékának

c) Végre valamint a’ balitéletekbül mint olly munkábul melly meg engedve nints vett jel mondatot ugy a jegyzetek 4. 5. 6. s’ 8ik pontjait a’ 12ikbül pedig az alá huzott szavakat szinte kihagyandoknak gondolnám –

A kiadhatás két modon történhetik meg, vagy t. i. a’ Magyar tudos társaság által, mit ugy lehet el érni ha tisztelt Uraságod ezen munkát a’ tudós társaságnak bé küldené – vagy ön költségén ugyan de az ezt biztositó elöfizetés utján – Ha tisztelt Uraságod ez utobbi modot választja, tessék a’ munkának aképi ki igazitása után hogy annak ki jötte, az általunk nem változtatható, Censura által ne gátoltathassék, felszámítva a’ kiadási költségeket, olly előfizetési árt határozni, hogy a’ kiadás legalább ön kárával öszve kötve ne legyen, s’ az előfizetési jelentést s’ ivet Heves Vmegye követeinek mentül elöbb meg küldeni kik vélem együtt mindent mit tsekély hatás körünk enged el fognak követni hogy a’ szükséges elö fizetök meg szerzése által, ezen Önnek szép lelkületét – érzelmeségét, s’ tudományát tanusitó hasznos munkának kiadatását előmozdithassuk.

Egyébberánt vissza zárva az említett munkát, az általam többekkel közlött nem tsekély érdekü mü tudományi folyoirattal együtt melynek meg szünését részemrül igen sajnálom, szives indulatiba ajánlott tisztelettel maradok

Tisztelt Uraságodnak
Pozsonyban Martius 8ikai 840

lekötelezett szolgája
Klauzál Gábor mp

„Klauzál Gábor 1840. március 8-ai levelének teljes átirata”

Mindezek ismeretében vált izgalmassá a kérdés: ki lehet a címzett? Néhány támpont a levélben adott volt: az idő 1839/1840. évek, a tanító Heves vármegyei, a tanulmány pedig „a’ Magyar Nemzet miveltségi és technikai kifejlése tárgyában” íródott. Ez utóbbi vált a kutatás kiinduló pontjává!

Klauzál vizsgált levelét követően, 1841-ben Budán megjelent a „Nézetek a’ magyar nemzet miveltségi és technikai kifejlése tárgyában” címmel egy könyv, melynek szerzője egy bizonyos Joo János, aki Egerben „a’ rajzolás és építészet nyilv. tanítója”.[8] A könyv összesen 207 oldal terjedelmű, azt a Szerző a „nagy méltóságu és méltóságos gróf széki Teleki Jósef úrnak, a’ magyar Szent Korona őrének” ajánlotta, aki egyben „a’ Magyar Tudós Társaság elölülője” is.

A vizsgált levélből kiszűrhető támpontok mindegyike teljesülni látszik: az 1840. évi Klauzál-levelet követően, egy éven belül jelenik meg egy Heves vármegyei, azon belül is egri tanítónak a levélben is említett, azzal szó szerint megegyező című műve.[9] Amennyiben ezek után, még kétségek támadnának a levél címzettjének személyét illetően, azok eloszlatására, vizsgálódjunk tovább…

A kötetet a Szerző magánkiadásban jelentette meg. Klauzál ajánlásának megfelelően, a nyomdai munkákhoz szükséges források előteremtésére előfizetőket gyűjtöttek. Ennek igazolását a kötet végén találjuk, ahol „A’ T. Cz. előfizetők és aláirók névsora” olvasható. Ez a névsor sok mindenről vall, érdemes alaposabban megnézni.

Az előfizetők kilenc gyűjtőíven írhattak alá. A gyűjtőíveket Debrecenben,[10] Kassán,[11] Nagyváradon,[12] Sopronban[13] és Veszprémben[14] egy-egy derék, a kötet megjelentetését fontosnak tartó, köztiszteletben álló személy kezelte. Gyűjtői ívet kezelt még Sisvay Márton egri érseki titoknok[15] és maga a Szerző[16] is. Számunkra legérdekesebb az 1840. évi országgyűlés alatt, Pozsonyban megnyitott két előfizetői ív!

Az egyiket báró Eötvös József kezelte, összesen 83 példányra, 35 előfizetőt gyűjtve. A előfizetők között ott találhatóak többek között: Batthyány Lajos, Eszterházy Pál, Károlyi György és Zichy Ödön grófok, valamint Scitovszky János pécsi püspök, a későbbi esztergomi hercegprímás-érsek, bíboros is. Eötvös József egymaga 10 példányt jegyzett a majdan megjelenő műből.[17]

A másik pozsonyi gyűjtői ívet pedig Klauzál Gábor és Papszász Lajos kezelték. Ketten, összesen 217 példányra, 109 előfizetőt toboroztak, ebből Klauzál egymaga 3, míg Papszász 5 példányt jegyzett. Az általuk vezetett íven többek között aláírt: Deák Ferenc és br. Prónay Gábor 5-5, Pulszky Ferenc és Kárász István[18] 3-3, valamint Szentkirályi Móricz is egy példányt.

A megnyitott 9 előfizetői íven, együttesen 218 fő, összesen 391 példányban[19] jegyezte le a kiadásra váró könyvet. Amit feltétlenül ki kell emelni: Klauzál Gábor állta a szavát, ahogy azt a levelében is írta: „mindent mit tsekély hatás körünk enged el fognak követni hogy a’ szükséges elö fizetök meg szerzése által, ezen … hasznos munkának kiadatását előmozdithassuk.” A könyv pedig, 1841-ben megjelenhetett. Mindezek után, ismerkedjünk meg közelebbről is a Szerzővel!

Joó János Mátyás[20] Szegeden született 1807. február 14-én, Joó János és Séni Magdolna fiaként. Szülővárosában szerezte rajztanári képesítését. Egerbe 1828-ban, Pyrker érsek[21] idejében került,[22] ahol a Lyceum épületében működő Schola Graphidis (rajziskola) első tanára lett. Ugyanezen évben már az Egri Szépítő Comissiónak[23] tagja, majd a város képviselőtestületébe is beválasztják.

Az egri Lyceum, ahol Joó János tanított (1854)

Az Egri Kaszinó 1833-ban alakult, Joó már a következő évben annak választmányi tagja, majd később könyvtárosa is. Miután 1838-ban kifejti nézeteit a kisdedóvók szükségességéről, 1844-ben megnyitja Eger első ilyen intézményét.

A reformkor változást sürgető törekvései mély hatást gyakorolnak rá, maga is igyekszik lehetőségeihez mérten bekapcsolódni a nemzet felemelkedését elősegítő munkába. "Ez időben hangzottak föl Széchenyi lángszavai melyek az ifjabb nemzedéket tettre lobbantották a haza újjászületésére közremunkálni. Én is ez úttörők közé állottam" – írja Joó János önéletrajzi írásában.[24]

Az 1831-ben, Széchenyi Istvánnak írt levelében, egy nemzeti művészeti társaság felállításának gondolatát vázolja fel, sürgetve annak mielőbbi megvalósítását. Széchenyi az 1832. január 13-ai válaszában elismerőleg szól javaslatairól: "Igen tisztelt Hazámfia! Hazafiúi meleg érzéssel teljes sorait a napokban vettem, mellyben egy Művész-Társaságnak Pesten leendő felállíttatását javasolja; világosan a legnyomósabb okokkal tünteti ki abban ezen Intézet' szükséges voltát, valamint elmulhatlan hasznát ; s errül én szint úgy meg vagyok győződve, mint annak lelkes javaslója. Azonban tudom, Ön igen átlátja milly sokra van hazánknak szüksége, mennyiben vagyunk hátra, s azt is, hogy egyes mind ezen hátramaradások gyökeres orvoslására elégtelen, valamint hogy egynek mindent egyszerre kezdeni nem lehet.”. Széchenyi – bár egyetért a javaslattal, de erejét a meglévő feladatai mellett, ennek kivitelezésére[25] már elégtelennek tartva – így fejezi be levelét: „Dolgom sok, igen sok; de felelet nélkül hagyni levelét mind a' mellett nem akarom - levelét, - melly a' haza java előmozdítását czélozza. Vegye egyenes őszinteségemet bizodalmam 's tiszteletem jeléül, 's legyen meggyőződve, hogy hazafiúi érzésének örökös tisztelője maradandók.”[26]

A magyar nyelv fejlesztése és általánossá tételének elősegítése érdekében, Joó az ipari és művészeti jellegű idegen szakkifejezések magyarítására, külön szójegyzéket készít.

Hivatalos engedéllyel, „Hétilapok Műtudomány és Egyéb Hasznos Ismeretek Terjesztésére” címmel, 1838-ban folyóiratot indított, melynek szerkesztője és kiadója is volt egy személyben. A folyóirat 1838. július 7-től december 29-ig, hetenként jelent meg egy-egy kőnyomatos rajzzal, majd a 26. számot követően – elsősorban anyagi okok miatt – megszűnt.[27] Vállalkozása így is úttörő jellegű, hiszen ez volt az első magyar ipari folyóirat! Később, 1847. január 1. és szeptember 30. között, „Egri Hetilapok” címmel feltámasztotta korábbi lapját, de ez már vegyes tartalmú folyóirat volt. Ez a vállalkozása sem volt hosszú életű, mindössze 39 lapszámot tudott megjelentetni. Saját folyóiratainak kiadása mellett, számos gazdasági, irodalmi cikket is írt, melyek a kor jelentősebb helyi és országos lapjaiban jelentek meg.[28]

Kiemelt helytörténeti értékű Egerről és annak fürdőiről írt, 1840-ben megjelent tanulmánya, mely többek között az 1854-ben, Kubinyi Ferenc és Vahot Imre által kiadott és szerkesztett „Magyar- és Erdélyország képekben” című könyv Egerre vonatkozó fejezeteinek egyik forrását is jelentik.[29]

Szeged látképe a XIX. század elején (Rajzolta: Joó János)

Az 1841-ben megjelent és a Klauzál-levél kapcsán kiemelésre került „Nézetek a’ magyar nemzet miveltségi és technikai kifejlése tárgyában” című munkájában, a nemzeti műveltség színvonalának emelése érdekében tesz javaslatokat a népiskolai rendszer kialakítására és annak működtetésre, valamint egy ú.n. „Magyar Athenaeum” felállítására. Elgondolása szerint, ez a közérdekű intézet több szakirányú területet foglalna magába, így a néptanítókat-képző intézetet, a tudós társaságot, a polytechnikumot, festészeti- és szobrászati osztályokkal, valamint kereskedői és takács iskolákat. Művében egyidejűleg foglalkozik még a nőiskolák és a tanítónőket képző intézetek,[30] továbbá a kézműves céhek fejlesztésének kérdéseivel is.[31]

A magyar forradalom és szabadságharc idején sem tétlenkedik. Az egri Érseki Lyceumi Nyomda – melynek kurátora 1846-tól[32] – több más aktuális közérdekű kiadvány mellett, kinyomtatja az 1848. évi áprilisi törvényeket is. Közvitézként a helyi nemzetőrség 1. zászlóaljának 3. századába osztják be, de egészségügyi okok miatt felmentést kap és eltanácsolják a fegyveres szolgálattól.[33] Kossuth Lajosnak 1849. májusában, levélben ad tanácsokat a honvédsereg szervezési kérdéseiben. A szabadságharc után, a titkosrendőrség megfigyeli.[34]

Ha Eger, akkor a szőlészet-borászat megkerülhetetlen egy ott élő ember életében. Így volt ezzel Joó János is! Nevével már az 1844-1845. évi ún. „borháború”-ban találkozhatunk. Történt pedig, hogy Vörösmarty Mihály 1844. júniusában – elégedetlenségét kifejezve anyagi megbecsülésének hiánya miatt, ’mely így csak kocsmai lőrét juttat neki –, megírja a bor fordított dicséretére a „Rosz bor” című versét. Ennek 3. versszakában tűzi pennája hegyére az egri bort is:

„Mondják: Egernél híres bor terem.

Verembe szűrik tán? nem ismerem.

Megénekeltem harcait, borát,

S mind e napig nem láttam áldomást.

Csapláros, méregkeverő!

Ne pislogj, egrit adj elő.

Cudar biz ez; de ám igyunk,

Hiszen magyar költők vagyunk.”

Ahogy megértették ezt a keserű üzenetet széles e hazában, úgy megértették azt az egriek is. Joó János a leghíresebb borból, az egri vörösből küldött be Pestre egy jókora hordóval a költőnek. A küldeményhez kísérőül, Tárkányi Béla[35] írt verset. A költemény is jó volt, de vélhetőleg az egri bor még jobb.[36] Hasonlóan cselekedtek a többi jeles borvidékeken is. Nem is maradt el a hatás, Vörösmarty feleletül, 1845. nyárelőn megírta a Jó bor című versét, melynek kezdete ez:

„Kit illet e pohár,

Mely kézről kézre jár?

A hős Egert,

Hevesnek fiait.…

De mit beszélek? itt a bor,

Csepjeiben hősök vére forr,…”

Joó János nevével és boraival a későbbiekben is találkozhatunk. A Gyöngyösön, 1858. november 20-22. között megrendezett gazdasági kiállításon, a borászati osztály eredménylistáján a következők olvashatóak: „…első rendű dicsérő oklevéllel érdemesíttettek: … Joó János egri … vörös aszu-boraik.”, valamint ugyanott, a továbbiakban: „…másod rendű dicsérő oklevéllel jutalmaztattak: … Joó János … különböző fehér és vörös boraik.”[37]

Heves megye és a Jászkerület gazdasági egyesülete által Egerben, 1868. augusztus 27-29. között megrendezett általános gazdasági kiállításon, boraival – a borbírálati jegyzőkönyv tanúsága szerint – több elismerést is szerzett: „172. a magyar kormányi II. dij, 1 arany Joó János 1859. évi termés egri vörös kitünő borának; … 173. aranyos okl. Joó János 1863. term. egri vörös kit. borának; … 176. A gazd. egyes. 1 dij, 1 arany, Joó János 1866. egri rizling kitünő borának itéltetett; … 175. A gazd. egyes. ezüstös II. dij, 2 tallér, Joó János fehér kitünő borának.”, ugyanakkor a jegyzőkönyv a „még bevégezetlen forrásuk miatt meg nem birálhatók” között megemlítést érdemlőként dicséri: „177. Joó János 1863. évi termés egri vörös aszuja; … 278. Joó János 1866. évi termés egri vörös aszuja;” mintáját is.[38]

Nemzetközi versenyeken is megmérette borait. Az 1867. évi párizsi világkiállításon – ahol a világkiállítások történetében Magyarország első ízben jelent meg Magyar Királyság néven, önálló kiállítóként – Joó János borai is ott szerepeltek a hazai legjobbak között.[39] Az 1869. évi hamburgi világkiállításon egri vörösborával bronzérmet nyert.

A magyar irodalom iránti elkötelezettsége is töretlen maradt. Amikor 1867. október 13-án Félegyházán – Perczel Mór tábornok és több jeles honvéd, valamint a költő öccse, Petőfi István jelenlétében – emléktáblát avattak és az első országos Petőfi-ünnepélyt tartották, az azt követő lakomára Joó János egy akó egri vörösbort küldött a költő tiszteletére.[40]

Joó János köztiszteletben és –megbecsülésben álló polgárként, „hosszasb gyöngélkedés után elhunyt”[41] élete 67. évében, 1874. november 29-én Egerben. A Grőber-temetőben[42] temették el, ahol sírja ma is áll.[43] Napjainkban, Eger városában utca és egy tagóvoda, valamint a város története iránt érdeklődők emlékezete őrzi nevét…

Klauzál Gábor alig négyoldalnyi kis levélkéjéből kiindulva, mintegy fél évszázadnyit barangoltunk a XIX. századi történelmünkben. Megismertük a levél címzettjét, életútja jelentősebb állomásait. Joó János Mátyás számunkra immáron nem egy Heves vármegyei névtelen tanító, hanem Klauzál Gábor kortársaként, a reformkor nemzeti küzdelmeinek egyik jeles alakja. Élete, munkássága beleillik azokba a folyamatokba, amelyek a nemzet felemelkedését szívükön viselő, azért cselekvésre is hajlandó kortársai életútját jellemzik. Joó János Mátyás alakja szűkebb pátriájában, Egerben többé-kevésbé ismert, annak határain túl, legfeljebb néhányaknak mond valamit. Úgy gondolom, ezen kis írás most hozzájárul ahhoz, hogy Társaságunk és baráti körünk tagjai ismeretekben gazdagodva, tisztelettel fejet hajtsanak előtte és őrizzék meg emlékét. Mert bizony, Ő is méltóvá vált erre…

Bartos Mihály

helytörténész

Klauzál Gábor Társaság alapító tagja

2018. június

Megjegyzések:

[1] OSZK Kézirattár, Levelestár – Klauzál Gábor levele ismeretlenhez, 1840. március 8.
[2] Tételezzük fel, egy mai országgyűlési képviselő levelet kap az ország másik fertályából, egy másik választókerületből, egy névtelen tanítótól, aki ráadásul még munkát is ad neki egy nagyobb terjedelmű írás elolvasásával. Eljátszhatunk a gondolattal, miszerint napjainkban mi történne ezzel a megkereséssel, milyen levélváltás történne ez ügyben, ha egyáltalán történne…
[3] Papszász Lajos, liberális párti politikus, a Tiszáninneni kerületből Heves vármegye követe, akit a névszerinti szavazás során, a négy jelölt közül a legtöbb szavazattal választottak meg.
[4] A b) pontban tett észrevételei a 20-tól a 27-ik lapon leírtakra vonatkozik, ami elárulja, hogy nem néhány oldalas kis írásról van szó.
[5] Papszász Lajos mellett, az ugyancsak liberális párti politikus, Beöthy Lajos volt Heves vármegye másik követe.
[6] m(anu) p(ropria) rövidítve helyesen: m. p. (lat.) a.m. saját kezűleg
[7] minister (lat.) a.m. szolga, segítő, segéd
[8] Nézetek a’ magyar nemzet miveltségi és technikai kifejlése tárgyában. Írta: Joo János, a’ rajzolás és építészet nyilv. tanítója Egerben. Budán, a’ Magyar Kir. Egyetem betüivel. 1841.
[9] Érdekes adalék, hogy az olvasóhoz intézett ajánlás Szerzői keltezése: „Egerben télelőhavában 1839.”
[10] Gyűjtő: Bereghszászy Pál tanító; előfizető: 3 fő; előfizetett példányok száma: 3 pld.
[11] Hagén Károly könyvárus; 4 fő; 5 pld.
[12] Hoványi Ferenc püspöki titoknok, akadémiai oktató; 16 fő; 16 pld.
[13] Kiss János ev. superintendens (egyházkerületet vezető, választott lelkész; rk. a.m. megyéspüspök); 2 fő; 2 pld.
[14] Zsoldos Ignác megyei főjegyző; 1 fő; 4 pld.
[15] Sisvay Márton áldozópap, érseki titoknok; 23 fő; 27 pld.
[16] Joó János tanító; 25 fő; 34 pld. Ezen az íven gr. Teleky József koronaőr, egymaga 10 példányt jegyzett.
[17] Ugyanezen gyűjtőíven Eötvös mellett, gr. Szápáry Miklós udvari kamarás és gr. Károlyi György helyettes főispán is 10-10 példányt jegyzett.
[18] Kárász István akkor, Csongrád vármegye főjegyzője.
[19] A többes jegyzések: 11 fő 2 pld.; 18 fő 3 pld.; 4 fő 4 pld; 16 fő 5 pld.; 1 fő 6 pld.; 5 fő 10 pld.
[20] Családneve eredetileg Joo, de már saját korában is Joó néven ismert, így ez utóbbi változat az általánosan elfogadottabb. Itt jegyzem meg, nevezettről – minden erőfeszítésem, illetve a korral, valamint az adott szakterülettel foglalkozó szakemberek megkeresése ellenére – képi ábrázolást nem sikerült felkutatni!
[21] felsőőri Pyrker János László (1772-1847) ciszterci szerzetes, egri érsek, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja.
[22] Más forrás szerint, már 1825-től az egri érseki lyceumi könyvnyomda ügyvezetője – ld. pl. Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái adott szócikk.
[23] Napjainkban ennek megfelelője: Egri Városszépítő Egyesület.
[24] Bayer József: Egy művész-társaság eszméje 1832-ben és gr. Széchenyi István. – Művészet. II. évf. 2. szám, 1903. 103-108.o.
[25] Bár a hazai művészeti élet fejlődését célzó, Joó János-féle kezdeményezés akkor nem valósult meg, de annak szükségességét bizonyítja, hogy Trefort Ágostonnak egy Pesten felállítandó, hasonló intézményre tett 1838. évi indítványára, a Műegylet 1840-ben megalakulhatott.
[26] Bayer József: Egy művész-társaság eszméje 1832-ben és gr. Széchenyi István. – Művészet. II. évf. 2. szám, 1903. 103-108.o.
[27] A lap piacra való bevezetése terén mutatkoztak az elsődleges gondok. „A’ Hétilapok t. cz. Előfizetőinek névsora 1838-ban” listája szerint, mindössze 74 az előfizetők száma, ezek közül is 11 a hírlapi szerkesztőség az ország különböző részeiből. Kellő tőke hiányában, törvényszerű volt a lap pénzügyi ellehetetlenülése.
[28] Írásai jelentek meg többek között a következő lapokban: Regélő, Századunk, Athenaeum, Társalkodó, Magyar Gazda, Gazdasági Lapok.
[29] Magyar- és Erdélyország képekben. IV. kötet. – Kiadják és szerkesztik: Kubinyi Ferenc és Vahot Imre. Pest, 1854. Emich Gusztáv Könyvnyomdája. 48.o. és 60.o.
[30] Ha belegondolunk abba, hogy a nők iskoláztatásának ügye még a XIX. század végén is sokaknál vita tárgyát képezte, jóval korábban Joó János sem kerülhette meg ezt a kérdést. Álláspontja határozott volt és a részletekre is kiterjedt. Erre egy gondolat-sorát érdemes könyvéből idézni: „Hogy a’ nőnemnek czélszerü nevelése szinte olly szükséges mint a’ férfiaké, azt ki sem fogja tagadni; ennélfogva a’ nőiskolák felállitása csak ugy megkivánja a’ nemzet figyelmét, mint amazoké. … A’ tanulmányok között a’ házi- és kerti gazdaság, legszükségesebb varrások és egyéb női munkák foglalnák a’ fő helyet; általán az intézet czéljának kellene lenni: a’ nőnemnek erkölcsiség mellett dologra, munkásságra szoktatása. … A’ nőnemnek hasznos nevelése ’s mivelődése alkalmas nőszemélyek által történhetvén, … a’ nőszemélyek természetes ösztönnél fogva is anyáskodásra és háziasságra hajlandók, … A’ tanítónők képzésében a’ valláson kívül főleg előfordulna: a’ gyermekekkel való bánás mestersége, irás, olvasás és számtan, magyar és német nyelv, történet- és földleirás, természettan, rajzolás, ének, és némi hangászi isméret; a házi- és kerti gazdaság, mindennemü varrások és más efféle női foglalkozások.” – ld. könyve 107-108.o. Ez természetesen nem jelentette azt, hogy a nők ettől a közép- és felsőfokú tanulmányok terén is egyenrangúak lehettek volna a férfiakkal, de jogaik kiteljesedéséhez, ezeket a lépcsőfokokat is végig kellett járni…
[31] Érdemes lenne egyszer összevetni Joó János ezen gondolatait, javaslatait Eötvös József és Trefort Ágoston későbbi oktatás- és nevelésügyi munkásságával, reformjaival…
[32] 1853. márciusától igazgatója, 1856. január 1-től 1859-ig pedig a nyomda haszonbérlője.
[33] 1848-as nemzetőrök Heves és Külső-Szolnok vármegyében. A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 6. Összeállította, bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta: P. Kovács Melinda, Kozma György Bertalan, Szabó Jolán. Heves Megyei Levéltár Eger, 1999. 36.o. – „Joó János 40 éves, rajztanító, birtoka van, lakása: Belváros I. negyed, Szent János utca 205., beosztása és tisztsége: 3. század, tanácsilag felmentetett orvosi bizonyítvány következtében, közvitéz”
[34] Az 1850. évi, október havi Stimmungs-Rapportban (hangulatjelentés), a 6. Gendarmerie Regiments Commando részéről így írnak róla: „Egerben igen keveset törődnek az iskolás gyerekekkel. Az uralkodó jólétéért való imát elferdítik. Joó János rajztanár a függetlenségi nyilatkozat kiadója, írt egy ‹Utószót›, tele szidalmakkal Isten és a dinasztia ellen, tele forradalmi szellemmel. Bessey apát, iskolaigazgató, ezzel nem törődve protegálja Joót.” – Breznay Imre: Eger város múltjából. A szomorú idők. Egri Népújság, XXVIII. évf. 108. szám, 1921. május 15. 1.o.
[35] Tárkányi (Viperina) Béla József (1821-1886) egri kanonok, költő, műfordító, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság tagja.
[36] Joóról és borküldésének történetéről Eötvös Károly is megemlékezik a Balatoni utazás c. könyvében. – Eötvös Károly: Balatoni utazás. I-II. Magvető Könyvkiadó, Budapest é.n. (1982.) II. 338.o.
[37] Vasárnapi Újság, V. évf. 49. szám, 1858. december 5. 585.o.
[38] Eger. Politikai s vegyes tartalmu hetilap, VI. évf. 37. szám, 1868. szeptember 10. 322.o.
[39] Vasárnapi Újság, XIV. évf. 21. szám, 1867. május 26. 259.o. – a világkiállításhoz adalékul megjegyzendő, hogy a magyar kiállítók szereplését előkészítő bizottságban Korizmics László és Entz Ferenc is ott tevékenykedett, a kiállítás magyar kormánybiztosa pedig Térey Pál volt. A kiállítók között boraival ott volt még a Dietzl cég is. Mind a négy név jól ismert Promontor-Tétény helytörténetéből.
[40] Vasárnapi Újság, XIV. évf. 42. szám, 1867. október 20. 519.o. – Irodalom-történeti érdekességként megjegyzendő: ezen az ünnepségen volt először alkalma néhány jelenlévőnek olvasnia Petőfitől az ún. Zsuzsika-verseket, melyeket erre az alkalomra, a költő által hallhatatlanná tett hölgy özvegye elküldött Petőfi Istvánnak.
[41] Eger. Politikai s vegyes tartalmu hetilap, XIII. évf. 49. szám, 1874. december 3. 389.o.
[42] A város által 1866-ban vásárolt területen kialakított temető id. Grőber Ferenc nevét őrzi, aki jelentős adománnyal támogatta az ingatlan megvásárlását. A temető Egerben a Szederkényi és Király utca sarkán található. Mint helyi jelentőségű temetőkertet Eger városa 1998-ban védetté nyilvánította. A temetőben jelenleg csak urnatemetések történhetnek.
[43] Joó János földi maradványait a temető 126. számú sírhelye őrzi. – Vele nyugszik felesége Svéger Johanna (1809-1875), aki – hosszabb szenvedés után – 1875. február 9-én hunyt el. – Eger. Politikai s vegyes tartalmu hetilap, XIV. évf. 6. szám, 1875. február 11. 46.o.

„Különösen tisztelt Tanitó Úr!”Klauzál Gábor levele egy tanítóhoz

KÖSZÖNJÜK!

„Különösen tisztelt Tanitó Úr!”
Klauzál Gábor levele egy tanítóhoz