Zsitkóci Deák Ferenc Emléknap
- 2017. október 21. -

Deák Ferenc Söjtörön született, de családja Zsitkócról származott. Ősei már a XVII. században itt éltek, a család első ismert tagja Deák János 1644-ben saját szőlővel és szántófölddel rendelkezett a szomszédos dobronaki határban. Az 1700-as évek elejéről több irat is származik, melyeken a Deák család tagjai, mint zsitkóci lakosok szerepelnek. Feltehetően Deák Ferenc nagyapja Deák Gábor is itt született.

A Dobronakhoz csatolt, alig 100 lakosú Zsitkóc napjainkban is emlékezik a századokkal ezelőtt itt élt család leghíresebb utódjára.

Deák Ferencnek emléktáblát állítottak, a faluház emeletén egy emlékszobában kiállítást rendeztek be és évről évre Deák ünnepséget szerveznek muravidéki és magyarországi résztvevőkkel.

2017-ben Társaságunk is meghívást kapott az ünnepségre, négyen vettünk részt nagy örömmel az eseményen.

Az útleírást Bartos Mihály tagtársunktól idézném:

Az ember néha képes már az első útja során is azonnal beleszeretni egy helybe, egy településbe, egy tájba, azután úgy érzi, ide feltétlenül vissza kell még térnie. Így jártam bő egy hete, a Mura-vidék egy kicsiny zugával, ahová barátaimmal, egy kedves meghívásnak eleget téve utaztunk… Zsitkóc kicsiny település, Lendvától nem messze, még Dobronak előtt. Neve a magyar történelmet és ezen belül is a Deák család históriájával tisztában lévők előtt nem ismeretlen, hiszen a családnak már a XVII. században ősi fészke ez a település. Deák Ferenc nagyapja még szorosan kötődött Zsitkóchoz, unokája viszont már egy másik birtokközpontban, Söjtörön született, hogy azután Kehidán éljen, végül Pesten fejezze be életét… Tornyiszentmiklósnál léptük át a jelenlegi szlovén-magyar képzeletbeli határt, ugyanis – mindkét ország az EU tagja lévén –, oda-vissza, egy-egy árva táblán kívül, semmi nem utal arra, hogy ország választónál járunk. Azért is érdemes volt erre mennünk, mert így – az autópályák sivártalan egyhangúsága helyett – rácsodálkozhattunk a természeti tájra és az emberlakta településekre, az azokat körülvevő gazdálkodás jeleire. Rendezett, jól karbantartott, tiszta falvak, meredek domboldalakon művelt szőlőültetvények között érkeztünk el Lendvára, a szlovéniai magyarság központjába. A város történelme gazdag, jól dokumentált, az érdeklődőknek akad bőséges forrása ennek tanulmányozására. A város központjában, az Szent (Alexandriai) Katalin tiszteletére emelt templomnál parkoltunk le, hogy gyalogos sétát tegyünk a városközpontban. A városka utcáinak monarchia végi látványa még úgy is elbűvölő, hogy a szocreál hosszú évtizedeinek stílustalan, emeletes, városképszennyező dobozait ők sem kerülhették el. Miután kellemesen kávéztunk a Bánffy Központban, megtekintettük a Zala György téren álló színház és hangversenytermet. Ezt jobb lett volna kihagyni, ugyanis a Makovecz-tervezte, 2004-ben emelt épület külsejének málló lábazata siralmas állapotban van. Esetében nagyon igaz a mondás: nem csak építeni, hanem utána gondozni is kell! Néhai Dr. Laubhaimer Oszkár (1852-1918) m. kir. közjegyző egykori lakóháza impozáns, szépen felújított épület, jelenleg a városi könyvtár van benne, magán viselve az épület adottságaiból fakadó, kisebb-nagyobb kompromisszumokat. Ezek egyike például, hogy a belső teremben lévő fali domborművek és díszítő stukkók a sűrűn álló, magasodó polcoktól teljes szépségükben élvezhetetlenek. A Fő utca 52. alatti egykori lakóház földszintjén berendezett helytörténeti kiállításon, egy korabeli patikabelső, polgári lakószoba enteriőr, a helyi nyomdászat, a legendás ernyőgyártás relikviái tekinthetőek meg. Kicsiny helyen, roppant gazdagság – kihagyhatatlan élmény! Mindezek után, megtekintettük a lendvai várat, annak kiállításait. Számomra az alsólendvai születésű Zala György emlékszobája jelentette a legtöbbet. Figyelemre méltó a tetőtér kihasználásának módja, ahol éppen művészi fémöntvények láthatóak. Utunk ezt követően, a lendvahegyi Szentháromság-kápolnához vezetett. Ha Lendvából mást nem is láthatok, ez a hely, önmagában mindenért kárpótolt volna… A legmagasabb pontján is csak 334 méteres Lendvahegy egyik kiugró – vízválasztó-gerincen megközelíthető –, talpalatnyi platóján áll a XVIII. század első harmadában épült Szentháromság-kápolna, körülötte egy parányi kis temetővel. Sajnos a temető öreg sírkövei lassan pusztulnak, helyüket az újabb, stílustalan „csodák” veszik át. Kár érte, mert – a helybéliek talán nincsenek is tudatában vele – igazi kincsek lelhetőek még itt fel. A régi családi sírköveken látható szimbólumokon túl, még szívalakú sírjeleik is vannak. Azután itt található Ráth Nepomuk János (1827-1912), az 1848/49. évi magyar forradalom és szabadságharc honvéd századosának síremléke is. A platóról – a ködöt oszlató bágyadt őszi napsütésben – a körkörös panorámában is gyönyörködhettünk… Lendváról Hosszúfalu–Hidvég–Göntérháza–Kámaháza útvonalon értük el Zsitkócot. Időnk még bőven lévén, először megnéztük a falu jelenlegi temetőjét, ami már a mai kor képét mutatja, a múlt emlékei nélkül. Innen még átmentünk Dobronakra, ahol a Dobronoki György Házban lévő helytörténeti kiállítás anyagával ismerkedtünk meg. Ugyanitt, kellemesen elbeszélgettünk néhány magyar ajkú fiatallal múltról, jelenről, jövőbeni elképzeléseikről. Jó volt hallgatni őket, ugyanakkor szomorkásan érzékeltük lelkünkben, a békés asszimiláció jövőképét… Délután kettőkor kezdődött Zsitkócon a hagyományos Deák Ferenc Emléknap, de kis delegációnk még előtte koszorút helyezett el a Szent Flórián kápolna oldalában álló, első és második világháborúban hősi halált halt honvédeink emlékművénél.” Bartos Mihály, 2017. október 29. (https://www.facebook.com/mihaly.bartos.58)

A házigazda Bacsi László, a Zsitkóci Helyi Közösség elnöke volt és részt vett a megemlékezésen Marjan Kardinar Dobronak polgármestere is. A helybélieken kívül megjelentek a Deák Ferenchez köthető települések: Söjtör (Könyves Gábor), Zalatárnok (Gombos Antal Csaba), Kehidakustány (Lázár János) polgármesterei, Tófej alpolgármestere, Vígh László zalai országgyűlési képviselő, Göncz László a szlovén parlament magyar nemzetiségi képviselője, valamint Horváth Ferenc a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke.

Ott volt Cár Anna, a Dobronak Községi Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának elnöke is, aki alig két hónappal azelőtt, augusztus 20-án az Országházban „a Külhoni Magyarságért Díjat” vehette át a muravidéki magyarság hagyományainak ápolása, kulturális egyesületeinek segítése, valamint a kézművességi mesterségek oktatására létrehozott központ megnyitása érdekében végzett kitartó munkájáért.

Bacsi László megnyitó beszédében utalt azokra a tevékenységekre, - az emléktábla elhelyezésére és az emlékszoba létrehozására - amelyek fontos szerepet játszanak a helyi közösség nemzettudatának erősítésében.

Az ünnepi szónokok közül Pál Imre a Kehidakustányi Történeti Társaság tagja Deák Ferencnek a Kiegyezés előkészítésében vállalt meghatározó szerepéről beszélt.

A levert szabadságharcot követő időszak kulcsfigurájaként emlékezett Víg László zalai országgyűlési képviselő is Deák Ferencről, kiemelve, hogy a Kiegyezést követő időszakban Budapest hatalmas fejlődésen ment keresztül, ebben az időszakban épültek a főváros napjainkban is kiemelkedő épületei, városrészei.

Göncz László nemzetiségi parlamenti képviselő a 90-es évek fontos kulturális és megmaradást segítő eredményének nevezte a Deák-emléktábla és az emlékszoba kialakítását, emlékeztetve, hogy Deák Ferenc a XIX. századi Európa egyik legnagyobb gondolkodója és legkiemelkedőbb képességű jogásza volt, de a XX. század első felében a család muravidéki származása teljesen feledésbe merült és csak az emléktábla elhelyezésekor kezdett elterjedni a köztudatban a család kötődése e vidékhez.

Bartos Mihály tagtársunk A pozsonyi diétától a kiegyezésig... - Adalékok Deák Ferenc és Klauzál Gábor közötti baráti kapcsolatokhoz címmel tartott a hallgatóság által nagy érdeklődéssel követett  előadást, közelebb hozva a jelenlévőkhöz Deák Ferencen keresztül Klauzál Gábort is. Az előadás végén átnyújtottuk házigazdáinknak és a vendégeknek a Klauzál Gábor Társaság Zsitkóci Deák Nap emlékére készült ajándékát, egy emléklapot, melyen nemzeti színű keretben ifj. Klauzál Gábor Deák Ferenc halálának 2. évfordulójára írt „Deák Ferenc halálanapján” c. verse volt olvasható.

Az ünnepi műsort a Kehidakustányi Történeti Társaság két tagja, Gergely János és Pál Imre tréfás Deák-anekdoták előadásával, Bacsi Júlia, a helyi Gyöngyvirág Művelődési Egyesület énekkarának szólistája pedig muravidéki népdalok éneklésével színesítette.

Az ünnepség végén a résztvevők megkoszorúzták Deák Ferenc emléktábláját, majd a vendéglátók terített asztalok mellé ültették a jelenlévőket. Helyi specialitást, a háromféle húsból (disznó, marha és vad) készülő bográcskát ehettünk, mellé fehérbort kínáltak, majd helyi süteményeket.

A kellemes falatozás és jó hangulatú beszélgetés után a házigazdáink részéről Bedő Andreával és a Budatétényből(!) ismert Horváth Ferenccel közösen megtekintettük a faluház emeletén kiváló ízléssel és megfelelő szakmai érzékkel berendezett Deák Ferenc emlékszobát és a hetési néprajzi gyűjteményt.

Már esteledett, amikor vendéglátóinktól búcsúzva, élményekkel telve hazafelé indultunk, mindnyájan azzal az érzéssel, hogy ide szívesen visszajönnénk.

Andrásofszky Csilla
2018. szeptember