Klauzál Gábor
Klauzál Gábor Társaság

Beszámoló a Klauzál Gábor Társaság 2018. évi tevékenységéről

A Klauzál Gábor Társaság non-profit civil egyesület elnöke által benyújtott éves beszámoló a Társaság 2018-as esztendejéről, mely elhangzott a Klauzál Gábor Társaság 2019. március 28-án megtartott 18. Közgyűlésén.

2004. év végi megalakulásunk óta, a tizennegyedik teljes évünk volt a 2018-as esztendő, ami Társaságunk céljainak megvalósítása szempontjából tízedik alkalommal tette lehetővé az adók 1%-ának gyűjtését.

Egyesületünk tagsága 2018 folyamán 2 fővel bővült: Fábián Edit és Szelei Mihály – programjaink régóta rendszeres résztvevői – rendes tagok lettek, míg dr. Janóczki Katalin alapító tagunk pártoló tagságából újra rendes tagunk lett, így 2018. évi záró taglétszámunk: 51 fő, melyből: 40 fő rendes tag, 6 fő pártoló tag és 5 fő tiszteletbeli tag.

Együttműködésünk folytatódott a Budafok-Tétény, Budapest XXII. kerület Önkormányzatával, az Iparművészeti Múzeum Nagytétényi Kastélymúzeumával, a Vojnovich-Huszár Villával, a Lics Pincészettel, a Záborszky Pincével, a Klauzál Házzal, a Pytheas Könyvmanufaktúrával és több civil szervezettel.

Az év folyamán összesen 10 alkalommal tartottunk (július-augusztus kivételével) minden hónap utolsó csütörtökén este fél 7-től nyilvános Társasági ülést (átlagos részvétel: 9 fő), ebből egy alkalom, márciusban az éves rendes közgyűlésünk volt (részvétel: 22 fő). Hó végi összejöveteleink 8 alkalommal a Klauzál Házban rendelkezésünkre bocsátott különteremben voltak, míg hagyományosan egy-egy alkalommal, a félévzáró illetve évzáró társasvacsoráinkat kerületi éttermekben: nyár elején a Lics Pincészetben (19 fő részvételével) – a díszpolgár-találkozóval egybekötve –, míg évvégi társas-vacsoránkat a budatétényi Borköltők Társasága Pinceétteremben (24 fő részvételével) tartottuk.

Az év folyamán folyamatosan készültek és jelentek meg írások (beszámolók Társaságunk rendezvényeiről, rendezvényeinken meghívott előadóink írásos anyagai, önálló kutatások, meghívók, stb.) honlapunkon, a saját tulajdonú klauzal.hu domainünkön. Múlt évi programjainkat a 175 évvel ezelőtti, 1843/44. évi országgyűlésen: a magyar nyelv hivatalossá tételéért folytatott küzdelmekről, s Klauzál Gábornak ebben vállalt vezérszerepe emlékezetére felfűzve rendeztük meg, ennek apropóján: a honlapunkon hagyománnyá vált elemeket: az aktuális év programnaptárát és a médiamegjelenéseket összegző híradásokat, ez évben is folyamatosan frissítve megtartottuk.
A honlap anyagainak kezelésében két tagunk: Prim György és Hódi Szabolcs vett részt. A fő kommunikációs csatornánk továbbra is a honlapunk, mely mellett közösségi oldalunkat (facebook.com/KlauzalGaborTarsasag/) is folyamatosan karbantartjuk, Sáfrány Tímea tagtársunk jóvoltából.

A kerületi díjak átadása 2017 óta – Budafok első polgármesterének – Záborszky Nándornak születésnapján: június 21-én történik. Társaságunk nevében a „XXII. kerület – Budafok, Budatétény, Nagytétény, Baross Gábor-telep díszpolgára” kitüntetésre – amint 2010 óta folyamatosan – így immáron 9. alkalommal – Bartos Mihály helytörténész, alapító tagtársunkat terjesztettük fel.

A 2018. esztendő egyesületi programjait 1848/2018 évfordulója kapcsán, a 170 éve alakult Batthyány-kormányra emlékezés illetve a magyar nyelv hivatalossá tétele 1843/44. évi országgyűlési küzdelmei 175. évfordulójára való emlékezés jegyében tartottuk.

2018. évi programjaink voltak:

Március 13.

A Klauzál Gábor Társaság (Budapest XXII. kerület városrészi megemlékezéseinek sorában: budatétényi) március 15-i megemlékezése – 2015-ös hagyományteremtéssel – 2018-ban is a Klauzál-villától a Klauzál Házig tartó útvonalon – Ambrus Károly tagtársunk tárogatójátékával kísért – 1848/49-es nótákat éneklő „tavaszi fényhozó” fáklyás emlékmenet volt. Indulás előtt a Budatétényi Polgári Kör elhelyezte megemlékezése koszorúját a Klauzál-villánál. A Klauzál Házhoz érve – a 2012 áprilisában közadakozásból felállított – egészalakos Klauzál-szobornál idén is ünnepi megemlékezést tartottunk, melynek előadója (hagyományaink jegyében mindig egy felkért tagtársunk) Réffy Balázs alapító tagunk volt, előtte Ambrus Károly tagtársunk ’48-as katonanótákat adott elő tárogatójával illetve Sisak András karnagy vezetésével elsőként elénekeltük a Himnuszt, majd zárásként a Szózatot. Társaságunk koszorúját Lükőné Örsi Gabriella és Hódi Szabolcs tagtársaink helyezték el.
Koszorúztak még: a Budatétényi Polgári Kör részéről: Kolláthné Hollóssy Rita elnök és Géczi Gábor, a Nagytétényi Polgári Kör részéről Lászlóné Varga Éva elnök, a Klauzál Ház részéről Szabó Éva és Funk Ivett művelődésszervezők, míg utolsóként (elmaradhatatlan szokásához híven) Hajas Ervin volt polgármester helyezte el megemlékezése virágszálait.
Megemlékezésünk végén csoportkép készült, 57 fő részvételével, köztük kerületünk díszpolgárával (Molnárné Golda Magdolna) illetve díszpolgár özvegyeivel (Priska József Tamásné és Munkácsy Károlyné), a budatétényi r.kat. egyházközség több tagjával és elnökével (Lévai Pál), a POFOSZ XXII. kerület elnökével (Péter Árpád), több kerületi civil egyesület tagjával, a Kempelen Farkas Gimnázium diákjaival illetve egyesületünk 25 tagjával.

Március 15.

Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzata idén új helyszínen: az 1849. január 3-i tétényi ütközetben résztvett honvédtiszt Zámbelly Lajos huszárezredes 1973-ban állított nagytétényi emléktábláinál tartotta meg az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hősei tiszteletére rendezett kerületi megemlékezést, melyen egyesületünk több tagja is jelenvolt. Az ünnepséget megelőzően a Nagytétényi Kastélymúzeum előtti parkban 1996-ban felállított Tétényi Honvéd Emlékműnél társaságunk nevében Lükőné Örsi Gabriella és Lükő Szabolcs tagtársaink helyezték el koszorúnkat.

Április 20-21.

2018-ban 13. alkalommal rendeztük meg hagyományos éves főrendezvényünket, a Klauzál Napok Tétényben programsorozatot.

Április 20. péntek - Iskolások vetélkedője

A 10-14 éves diákoknak megrendezett Klauzál-ismereti versenyt a múlt évhez hasonlóan a Klauzál Ház Mászáros Csaba Kamaratermében tartottuk meg, 5 kerületi iskola (Gádor-, Baross Gábor-, Bartók Béla- és Kossuth Lajos Általános Iskolák illetve a Kempelen Farkas Gimnázium) 7 (háromfős) csapatának részvételével. A verseny központi témája „Klauzál Gábor és a Batthyány-kormány” volt, a 170 éve alakult első felelős minisztériumra emlékezve.
A vetélkedő szakmai szervezője és vezetője (kezdetektől): Kincses Katalin történelem szakos tanárnő, tagtársunk volt, míg segítői: Kincses Anikó, Janóczki Katalin, Király Elvira, Sz. Magassy Márta, Bartos Mihály és Gönczi János tagtársaink voltak.
A versenyt fej-fej melletti szoros küzdelemben (végül 1 ponttal) a Baross Gábor Általános Iskola 1. csapata: Orbán Fanni, Herka Szabolcs és Kazup Krisztián nyerte meg, 2. helyezett a Baross Gábor Általános Iskola 2. csapata: Bajczár Laura, Holczer Dorottya, Téger Zsuzsanna (mindkét 8. osztályos csapat felkészítőtanára: Monostoriné Szeleczky Gabriella), míg a 3. helyen a Kossuth Lajos Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola csapata végzett.
A KNT 1. napján összesen 31 fő vett részt: 21 kisdiák 3 felkészítő tanár, és egyesületünk 7 tagja, továbbá jelenlétével hagyományosan megtisztelte vetélkedőnket Gavlik István, a Kossuth Szövetség tb. elnöke.

Április 21. szombat (1. rész) – Megemlékezések Klauzál Gábor budatétényi emlékhelyeinél

Délelőtt 11 órai kezdéssel – Klauzál Gábor és Schmidt Emma 1853. április 27-i egybekelésének színhelyén – a Szent Mihály kápolnában, a 165 évvel ezelőtti jeles napot megidézve: „1848-as miniszter kistétényi esküvője” címmel tartott vetített-képes előadást Hódi Szabolcs, a Klauzál Gábor Társaság titkára. „Fikciós” előadásában arra próbálta keresni a választ, hogy a „’48-as miniszter” férj és az „aradi vértanú özvegy jegyese” ara rokonságából illetve baráti köréből: vajon kik lehettek jelen? – a Bach-korszakban, 1848/49 eszméi melletti kiállásként is értelmezhető házasságkötésen. Az előadás után, templomi megemlékezésünk hagyományos részeként Janzsó János tagtársunk vezetésével alkalomhoz illő közös éneklésben vettünk részt, majd – hagyományosan házaspár tagtársainkat felkérve – Fábián Edit és Szelei Mihály tagtársaink elhelyezték kiskoszorúnkat Klauzál Gábor 1914-es templomi emléktáblájánál.
Déli 12 órakor – az 1853-as esküvő násznépe által megtett úton – a kápolnától a Klauzál-villához sétáltunk, ahol az egyesületünk által 2007-ben megmentett „Deák széke” emlékhelynél Hódi Szabolcs titkár tartott rövid köszöntő-megemlékezést, melyet követően Lükőné Örsi Gabriella tagtársunk, Örsi Orsolya és dr. Grófné Domokos Mária budatétényi „őslakosokkal” közösen elhelyezték Társaságunk koszorúját a Klauzál-villa falán – egyesületünk által 2006-ban, közadakozásból elhelyezett – Klauzál-emléktáblánál.
Koszorúztak még: a Budatétényi Polgári Kör nevében: Janzsó János és Tóth Avanti Péter Budafok-Tétény, Budapest XXII. kerület Önkormányzata képviseletében: Karsay Ferenc polgármester és Krieger Krisztina önkormányzati képviselő.
Mindkét helyszínen elkészültek hagyományos csoportképeink.
A KNT 2. napja délelőtti helyszínein összesen 29 fő vett részt, köztük egyesületünk 14 tagja.

Április 22. szombat (2. rész) – Történelmi előadások a Nagytétényi Kastélymúzeumban

Du. 3 órától a Nagytétényi Kastélymúzeumban folytatódott a második nap programja. Az emeleti díszteremben megtartott hagyományos szimpóziumunk meghívott előadói idén rendhagyó módon (Klauzál Gábor és Schmidt Emma házasságkötésének évfordulójára rímelve) egy történész-irodalomtörténész házaspár volt. Mindketten Klauzál Gábornak – a 175 évvel ezelőtti 1843/44-ben lefolyt pozsonyi országgyűlésen – a magyar nyelv hivatalossá tétele ügyében tett küzdelmeit idézték fel.
A rendezvényünket befogadó Kastélymúzeum részéről Juhász Károly igazgató köszöntötte előadóinkat és a megjelent vendégeket .
A magyar nyelv hivatalossá tételének több mint félévszázados küzdelmeit két tudományág irányából – s egyben egymásra reflektálva – elsőként: dr. Völgyesi Orsolya történész (MTA Bölcsészettudomány Központ Történet-tudományi Intézetének tudományos főmunkatársa) „A magyar nyelv ügye az 1843/44-es országgyűlésen” címmel, majd dr. Szilágyi Márton irodalomtörténész (egyetemi tanár, az ELTE Bölcsészettudományi Kar 18-19. Századi Magyar Irodalomtörténeti tanszék vezetője) „A magyar nyelv ügye az 1840-es években – irodalmi és irodalmon túli szempontból” címmel tartott a hallgatóság elismerését kiváltó nagysikerű előadást. A közönség soraiból többen is reflektáltak az elmondottakra (Bartos Mihály, dr. Pálmány Béla, Ambrus Károly és Hódi Szabolcs).
A KNT 2. napja délutáni helyszínén összesen 27 fő vett részt, köztük egyesületünk 13 tagja. Vendégeink voltak (többek között): dr. Pálmány Béla történész, a Magyar Országgyűlés Levéltára ny. főlevéltárosa, Devescovi Balázs irodalomtörténész és dr. Nagy Ferenc, a Szegedi Közéleti Kávéház részéről.

A KNT két napjának összes résztvevője: 71 fő volt, köztük egyesületünk 23 tagja.

Május 9.

Hagyományos rendezvényeinken túl, minden évben igyekszünk valami rendhagyó programmal vagy helyszínnel még színesebbé tenni a Klauzálhoz köthető korszak és emlékek megismerését. Idén, Hódi Szabolcs titkár szervezésében egy különösen izgalmas kultúrtörténeti látogatást tettünk a Fővárosi Állat- és Növénykertben, ahol Hanga Zoltán, az állatkert sajtófőnöke kalauzolásában „időutazáson” vehettünk részt, megidézve az 1866-ban – Klauzál Gábor halála után 6 nappal – megnyílt kezdeti hőskorszak nyomaiban még fellelhető emlékeit.
Látogatásunk különös apropója az állatkert legújabb jövevénye: barnamedve egyesületi örökbefogadása volt, mellyel a 150 évvel ezelőtti első látogatók legjelesebbje, ’48-as minisztertárs Deák Ferenc és az általa legjobban kedvelt Kristóf nevű barnamedve emlékének is adóztunk.
Programunkon: 16 fő vett részt, köztük egyesületünk 13 tagja.

Június 29.

Prim György és Hódi Szabolcs tagtársaink szervezésében immáron 15. alkalommal került sor – (a június 21-i Kerület Napja díjátadását követő hét péntekén) állandó helyszínünkön: a budafoki Lics Pincészetben megtartott – 2004-ben útjára indított Díszpolgártalálkozóra. Hagyományok jegyében itt kerül sor a kerület legújabb díszpolgárának ünnepélyes „befogadása” a Díszpolgárok Társaságába. Az idei kitüntetett-ünnepelt László Istvánné Varga Éva a Nagytétényi Polgári Kör alapító tagja, 15. éve elnöke, laudátora: Bogó Ágnes díszpolgár volt. A díszpolgárok falán leleplezésre került az előző évi díszpolgár, Udvarnoky László budatétényi plébános emléktablója, melynek elkészülte: Prim György, Hódi Szabolcs és Réffy Balázs tagtársaink munkáját dicséri.
Az összejövetelen köszöntöttük élő díszpolgárainkat és megemlékeztünk a köreinkből már eltávozottakról, és külön megemlékezés keretében búcsúztunk a 2017. december 17-én elhunyt dr. Gömöry Géza díszpolgártól.
Az esten elkészült a díszpolgárok hagyományos csoportképe, majd Prim György vetített-képes előadását láthattuk-hallhattuk az elmúlt évek díszpolgártalálkozóiról. Idén meglepetés zenei produkciók is színesítették az estet: elsőként házigazdánk kislánya Lics Nóra, majd tanárnője Juhász Anikó gitárművész (Juhász Péter – Dorn Zsuzsanna tagtársaink leánya) játszottak ukulelén, majd az est zárásaként Ambrus Károly tagtársunk tárogatójátékával búcsúztunk.
Rendezvényünk összes résztvevője: 54 fő volt, köztük a díszpolgárok és hozzátartozóik 29 fővel, egyesületünk 19 tagja képviseltette magát.

Augusztus 4.

Klauzál Gábor halálának 152. évfordulóján megtartottuk hagyományos Kalocsa-Szeged-i kegyeleti megemlékezésünket: Klauzál Gábor augusztus 3-i halálának és augusztus 6-i temetésének helyszínén, a kalocsai Szabó-Simig háznál és szegedi sírjánál: Andrásofszky Csilla, Markó László és Kecskeméti Tibor tagtársaink szervezésében.
A Klauzál Gábor Társaság 11 fős csapata három autóval (1.: Andrásofszky Csilla, Markó László, Bartos Mihály, Kecskeméti Tibor, 2.: Fábián Edit, Szelei Mihály, Hajas Ervin és Hajas Ervinné, 3.: Sz. Magassy Márta, Kincses Katalin és Hódi Szabolcs) reggel fél 8 órakor indult a Klauzál-szobor elől.
Kegyeleti megemlékezéseink első városa (9 órai érkezéssel): Kalocsa, a Szent István király úton lévő Szabó-Simig ház, ahol Hódi Szabolcs titkár tartott rövid emlékbeszédet, Klauzál Gábor 1866. július 23-augusztus 3. közti – Kalocsán eltöltött – végnapjairól. A visszatekintést követően Fábián Edit és Szelei Mihály tagtársaink helyezték el koszorúnkat, míg a kalocsaiak nevében Romsics Imre, a Viski Károly Múzeum igazgatója koszorúzta meg Klauzál Gábor 1996-ban felavatott emléktábláját.
Megemlékezésünk után átsétáltunk a 48-asok terén lévő Batthyány-kormány szoborcsoporthoz, ahol főhajtással adóztunk a 160 évvel ezelőtti első felelős kormányunk miniszterei előtt, és emlékszalagot helyeztünk el Klauzál Gábor mellszobránál. Útközben megálltunk a Szent István király úti szoborsétány „érseksora” – Klauzál Gáborral azonos évben elhunyt – Kunszt József: szobránál, megemlékezve róla, mint a Klauzál leányokat (Emmát és Máriát) tanító Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek leányiskolája szerzetesrendjét 1860-ban Kalocsára meghívó érsekről.
Kalocsai megemlékezésünkön összesen: 12 fő vett részt.
Kegyeleti megemlékezéseink második városa (12 órai érkezéssel): Szeged, ahol csatlakozó tagtársainkkal (dr. Nagy Péter, dr. Bogoly József Ágoston és Sáfrány Tímea) illetve a Szegedi Közéleti Kávéház érdeklődőivel kiegészülve Klauzál Gábor sírjánál kezdtük hagyományos megemlékezésünket.  Hódi Szabolcs köszöntőjét követően, dr. Bogoly József Ágoston irodalomtörténész, tb. tagtársunktól hallhattunk egy igazán szenvedélyes beszédet „Klauzál Gáborról, villanófényben” címmel, előadása emlékezetes lezárásaként, az ókori görög filozófus Kleanthész szavait idézve.
Koszorúkat, a Szegedi Közéleti Kávéház részéről: dr. Szondi Ildikó, dr. Nagy Péter és dr. Bogoly József Ágoston, míg a Klauzál Gábor Társaság részéről Sáfrány Tímea és Markó László tagtársaink helyezték el Klauzál Gábor – és az idén 250 éve született anyósa: Prezetska Venczelné Hils Borbála –sírjánál.
Megemlékezésünket követően átsétáltunk a Kis Virág Cukrászdába, ahol a „Klauzál 150 Emlékév” keretében 2016-ban felavatott emléktáblánál rövid megemlékezést tartottunk és Kecskeméti Tibor illetve dr. Nagy Péter révén elhelyeztük hagyományos virágcsokrunkat.
A 200 éve elhunyt Dugonics András piarista tudósra emlékezve programunkat a Dugonics temetőben folytattuk, ahol sírjánál: Bartos Mihály tagtársunk idézte fel a kegyesrendi egyetemi tanár Szegedhez, Pesthez és a mi Tétényünkhöz kötődő életútját, majd dr. Szondi Ildikó és Bartos Mihály közösen elhelyezték egyesületeink kegyeleti koszorúját.
Szegedi kirándulásaink hagyományos lezárásaként a Tisza-parti Kiskörössy Halászcsárdában estebédeltünk szegedi barátainkkal közösen.
Szegedi megemlékezésünkön összesen: 19 fő vett részt, köztük Kószó Jenő barátunk – a Szegedi Magyar Királyi Klauzál Gábor Gimnázium – 1949-ben végzett évfolyama öregdiákja, és egyesületünk 14 tagja.

Október 5.

A 2004-ben útjára indított, Hódi Szabolcs tagtársunk állandó szervezésében, immáron 15. alkalommal rendeztük meg a budatétényi Vojnovich-Huszár Villában Történelmi szalonestünket. Idei meghívott előadónk: Pajkossy Gábor történetkutató (ELTE Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézet egyetemi docense) volt, aki a 2018-as esztendőnk főtémájában tartott előadást: „A magyar államnyelv megszületése és Klauzál Gábor” címmel, megidézve a 175 évvel ezelőtti eseményeket, mikor a törvényhozásban, a közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban és a felsőbb oktatásban addig kizárólagos hivatalos „államnyelv” latint végre felváltotta az államalkotó nemzet anyanyelve.
Az előadást követő interaktív részben, a közönség soraiból többen is kérdezték az előadót illetve reflektáltak a hallottakra (Bartos Mihály, dr. Linczényi Endre, Ambrus Károly, Ráday Mihály, Fodor Péter, Géczi Gábor és Hódi Szabolcs).
A szalonesten több mint 30 főnyi hallgatóság vett részt, köztük egyesületünk 9 tagja.

Október 27.

Hódi Szabolcs tagtársunk szervezésében folytattuk múlt évben megkezdett országház-túránkat, melynek során avatott idegenvezetők kalauzolásában kerestük fel sorra a Pest-Budai Régi Országházakat. Túránk „utolsó láncszeme” az 1849. július 2-i ún. „egynapos ország-gyűlés” helyszínéül szolgáló belvárosi Egyetemi-templom, ahol dr. Diós István atya, pápai prelátus, a Magyar Katolikus Lexikon főszerkesztője és nem utolsó sorban a Pálos Könyvtár vezetője mutatta be nekünk a pálosok által (Szent Gellért püspök sírja felett állt, Pest város legrégebbi temploma helyén) emelt barokk templomot, melynek 270 éves faragott szószékéről egykoron Prohászka Ottokár, Tóth Tihamér és Sík Sándor igehirdetései hangzottak. Röviden felidéztük az 1849-es eseményeket, amikor a Debrecenből visszatérő Szemere-kormány – a papneveldében egyedüliként helyén maradt Szilasy János dékántól – lefoglalta és az országgyűlés számára átalakíttatta a templombelsőt (megszabadítva minden mozdítható szakralitásától), majd a képviselők meghallgatván Kossuth helyzetértékelését elfogadták gyorsan az ülés egyetlen napirendi pontját: a kormány és a képviselőház székhelyének azonnali Szegedre áthelyezését.
A főtemplom után körbejártuk a Központi Papnevelő Intézet kvadrumát: a szeminárium épületét (körfolyosóit, a Tóth-kápolnát), végül bebocsátást nyertünk a Pálos Könyvtárba, ahol megcsodálhattuk a szerzetesrendi gyűjtemény 8000 kötetes antikváit.
Programunkat az Egyetemi-templommal átellenben lévő Petőfi Irodalmi Múzeumban folytattuk, ahol dr. Kalla Zsuzsa gyűjteményi igazgató kalauzolásában megtekintettük az általa berendezett (kurátora) Arany János bicentenáriumi emlékkiállítást.
A teljeskörű tárlatvezetést követően körbebejártuk a múzeumnak helyt adó Károlyi-palota „Klauzál-kori” helységeit, megidézve az épület falai között – Bártfay László (gr. Károlyi György titkára) által – egykor működtetett, s Klauzál Gábor által is (bizonyára) látogatott reformkori irodalmi szalont.
A Klauzál Imrével belső jóbarátságban lévő szalonfőről elnevezett ún. Bártfay-teremben (eredetileg gr. Károlyi Györgyné Zichy Karolina lakosztálya) töltötte utolsó szabad napjait Batthyány Lajos mártír miniszterelnökünk, egészen 1849. január 8-i Haynau általi letartóztatásáig. Napunk végeztével: főhajtással adóztunk a magyar függetlenség vértanújának elfogatása mementójaként – a Károlyi-palota Henszlmann Imre utcai főhomlokzatán 1941-ben felállított – kődombormű előtt.
Programunkon 18 fő vett részt, köztük egyesületünk 15 tagja.

November 4.

A halottak napi megemlékezésekhez csatlakozva 2018-ban, immáron 14. alkalommal rendeztük meg a Budatétényi Ősök Napját, a 2005-től Társaságunk gondozása alatt álló Wolf kripta és emlékkertben. Idén rendhagyó módon a Budatétényi Polgári Körrel közös rendezvényünket Sarnóczay György: „Budatétényi temető 1875-1988” c. könyve (melynek megjelenését egyesületünk is támogatta) köré szerveztük.
A Szent Imre Otthonban megtartott könyvbemutatót követően átsétáltunk az emlékkertbe, ahol Glattfelder Tamás elnök köszöntőjét követően Hódi Szabolcs titkár mutatta be a 40 évvel ezelőtt felszámolt temető sírjairól készült képekből összeállított kiállítást. A megemlékezésünk második részében Sisak András karnagy-tagtársunk által kiosztott – alkalomhoz illő – zsoltárokat énekelve, vezetésével alkalomi kórussá váltunk, végül Janzsó János tagtársunk rövid felvezetését követően – egy doberdói katonadal – közös eléneklésével emlékeztünk meg a 100 éve befejeződött első világháború áldozatairól.
Megemlékezésünkön 43 fő vett részt, köztük egyesületünk 15 tagja.

November 7.

A Klauzál Gábor Társaság 2018. évi legnagyobb és végeredményében legsikeresebb vállalása, egyben a megvalósítás lépcsői tekintetében az egész évünket meghatározó legjelentősebb eseménye: a pesti Piarista Gimnáziumban közadakozásból felállított Klauzál-emléktábla, a 200 éve „primus eminens” végbizonyítvánnyal, vagyis kitűnők közül az elsőként végzett piarista diák: Klauzál Gábor emlékére, aki 1813-1818 között: a kegyesrendiek nagy múltú intézményében végezte el hatévfolyamos középiskolai tanulmányait.
Kezdeményezésünk „előzményeként”: a piaristák pesti főgimnáziuma által 2017-ben ünnepelt 1717. november 7-i alapítás 300. évfordulója megemlékezéseinek részeként, múlt év május 27-én leleplezték az alma mater „leghíresebb” diákjait nevesítő „Öregdiákok Emléktábláját”, melyen a 88 „főpiarista” között megtalálható az 1848-as Batthyány-kormány minisztere, Klauzál Gábor neve is.
Emléktábla-állításunk legfontosabb állomásai a következők voltak: március 28.: Bartos Mihály tagtársunk közgyűlésünkön kezdeményezte: állítsunk emléktáblát az osztályelső diákként 200 éve végzett piarista Klauzálnak; április 10.: hivatalos megkereséssel fordultunk Horváth Bálinthoz, a Piarista Gimnázium igazgatójához, aki április 13.: válaszában hozzájárulását adta; április 15.: a „projekt” megvalósítása kezdetét vette; április 16-21.: a bronzdombormű öntészeti és a mészkő emléktábla elkészítési-beépítési árajánlatainak begyűjtése; április 26.: hóvégi ülésünk „felirati vitáján” eldőlt az emléktábla szövege; május 2.: helyszínbejárásunk Ujkéri Zsolt gondokkal, az emléktábla leendő helyének kiválasztása (Piarista utca 1. sz. alatti főbejárat felőli jobb szárny főlépcsőháza, félemeleti pihenője: ún. „Eötvös-forduló”); május 4-15.: Hódi Szabolcs titkár elkészítette a tulajdonosi hozzájárulási kérelemhez szükséges építészeti-műszaki tervdokumentációt, melyet május 17.: beadtunk és június 6.: tulajdonosi hozzájárulást megkaptuk; június 11.: Tóth Avanti Péter tagtársunk tervei alapján elkészült adománykérő felhívásunk felkerült a honlapunkra illetve kikerült partneri levlistánkra; szeptember 1-13.: bronzrelief elkészítése (Szabó Öntészet Kft.); október  26-november 5.: emléktábla elkészítése (Strausz György kőfaragó).
Fentiek sikeres lebonyolításáért köszönet: Bartos Mihály ötletgazdának, Györök Natália szobrász-restaurátornak, Kecskeméti Tibor koordinátornak, Tóth Avanti Péter grafikusnak és Hódi Szabolcs projektfelelősnek.
A közadakozásból felállított emléktáblánkat összesen 43 fő támogatta anyagilag, köztük egyesületünk 31 tagja, összességében közel 340.000,- Ft értékben.
Az ünnepélyes emléktábla-leleplezés az alábbi forgatókönyv szerint zajlott: Glattfelder Tamás elnök köszöntője után, Bartos Mihály tartott emlékbeszédet „Klauzál Gábor, az egykori piarista diákból lett miniszter” címmel, ezt követően Horváth Bálint igazgató üdvözlő beszédével befogadta az emléktáblát, majd közösen leleplezték és megkoszorúzták, végül csoportkép készült a résztvevőkről.
Az ünnepség befejezése után Horváth Bálint igazgató körbevezetett minket az iskolán, bemutatva a kegyesrendi szerzetesek által éppen 100 éve, 1917-ben (majd 2011-ben újra) birtokba vett épületet, benne az 1918-ban felszentelt Kalazanci Szent József piarista kápolnát és Szent István, Szent Imre, Szent László szobrait.
Az emléktábla ünnepélyes felavatásán összesen 24 fő vett részt, köztük egyesületünk 16 tagja.

November 15.

Klauzál Gábor születésnapja alkalmából 2016. évi indulással, a Szegedi Közéleti Kávéházzal közösen rendezzük meg a Szegedi Klauzál emlékestet, idén új helyszínen a MTA Szegedi Akadémia Bizottság impozáns székháza dísztermében. A résztvevő Klauzálosok (utazók: Markó László, Kecskeméti Tibor és Bartos Mihály, helyben csatlakozott: Meréteyné Helyey Magdolna és szegedi tb. tagtársaink).
Az emlékest főszervezője Kecskeméti Tibor tagtársunk, házigazdája dr. Nagy Péter a Szegedi Közéleti Kávéház alapító tagja volt, a tudományos előadást „Őrségváltás Deák Ferenc és Klauzál Gábor Között” címmel dr. Bogoly József Ágoston irodalomtörténész-kultúrakutató tartotta.
Az előadást követően az emlékest részvevői átvonultak a Kis Virág Cukrászdába, ahol a 2016-ban állított Klauzál emléktábla előtt, dr. Nagy Péter felolvasta a Délmagyarország című napilapban két éve megjelent emléktábla-állításról szóló írását, majd Bartos Mihály röviden felidézte a budafoki Klauzál-hordó történetét. A nap zárásaként elkészült az emléktábla előtti hagyományos csoportkép.
Rendezvény összes résztvevője: 21 fő volt, köztük egyesületünk 7 tagja.

November 18.

Idén 11. alkalommal láttuk vendégül partnereinket Klauzál Gábor születésnapján a budafoki Záborszky Pincében megünnepelendő társaságunk névadója születésének 214. évfordulóját, egyben megköszönve barátainknak – a megalakulásunk óta eltelt 14 év alatt – vállalásainkban tett együttműködését.
A kiállító csarnok díszhordósorában egyesületünk által 2008-ban megfaragtatott Klauzál-hordó előtt Glattfelder Tamás elnök köszöntötte vendégeinket, megnyitója után invitálva a jelenlévőket a hagyományos, borkóstolóval egybekötött pódiumbeszélgetésünkre.
A bormustra előtt a Piarista Gimnáziumban közadakozásból felállított és november 7-én ünnepélyesen leleplezett Klauzál-emléktáblát támogatóknak köszöntük meg nagylelkű adományaikat, egyben névszerint megszólítva mindannyiukat, adományozói emléklapot nyújtottunk át a következőknek (a vastagon szedettek az esten is megjelenteknek): Ambrus Károly, Bartos Mihály, Budatétényi Polgári Kör nevében Tóth Melinda elnök, Ehal Zsuzsanna, Fábián Edit és Szelei Mihály, Géczi Gábor és Andrási Anna, Glattfelder Tamás, Gönczi János, Györök Natália, Hajas Ervin és Hajas Ervinné, Hódi Szabolcs, Horváth Miklós, Janóczki Katalin, Janzsó János, Karsay Ferenc, Kecskeméti Tibor, Kincses Katalin, Kovács Zoltán és Kovácsné Tapolcsányi Valéria, Krieger Krisztina, Lics-család, Lükő Szabolcs és Lükőné Örsi Gabriella, Markó László és Andrásofszky Csilla, Mátyássy László, Meréteiné Helyey Magdolna, Pásti Imre és Pástiné Bóna Krisztina, Pázmándi Péter János, Réffy Balázs, Sáfrány Tímea, Stumpfné Bekes Margit, Sz. Magassy Márta, Szabó Zoltán Lajos, Szász Erzsébet, Tamás Györgyné, Tóth Avanti Péter, Turcsik István, Ujkéri Zsolt, Zsidákovits János.
Idei meghívott vendégünk a badacsonyi Skizo Borház volt. Vezetőjével Sike Balázs borásszal (a meghívásában oroszlánrészt vállalt) két tagtársunk: Lükőné Örsi Gabriella és Lükő Szabolcs beszélgettek.
A pódiumbeszélgetés folytatásaként több vendégünk is kérdéssel fordult a meghívott borászhoz (Ráday Mihály, Ipolyvölgyi János, Karacs Zsigmond, Bartos Mihály), majd jószokásához híven Ambrus Károly tagtársunk köszöntette tárogatójátékával a résztvevőket.
Az est végén Géczi Gábor tagtársunk idegenvezetésével bemutatta a Budafok Borváros földalatti skanzenjét, a Mesterségek Múzeumát és a Záborszky Pince faragott díszhordósorait.
Az est sikeréért köszönet az előmunkálatokban résztvett: Krieger Krisztinának, Andrásofszky Csillának, Markó Lászlónak, Gönczi Jánosnak, Janzsó Jánosnak, Hajas Ervinnek, Hajas Ervinnének, Andrási Annának, Sz. Magassy Mártának, Glattfelder Tamásnak és Szabó Zsombornak (a budatétényi egyházközség által biztosított hangtechnika) kezeléséért, az est hangosításáért.
Rendezvényünk összes résztvevője: 62 fő volt, köztük számos díszpolgárunk, történész barátaink, civil egyesületek képviselői és a Klauzál Gábor Társaság 23 tagja.

November 25.

Hódi Szabolcs tagtársunk szervezésében idén második alkalommal tartott Udvarnoky László budatétényi plébános (Budafok-Tétény 2017. évi Díszpolgára) a kerületünk élő és elhunyt díszpolgárokért és hozzátartozóikért díszpolgár misét a Szent István király plébániatemplomban.
A misén díszpolgárok és hozzátartozóik részéről 13 fő vett részt, továbbá eljött (többek között) Zugmann Péter alpolgármester, és jelen volt egyesületünk 5 tagja.

December 28.

A 2018-es esztendő méltó lezárásaként és az év hagyományos zárórendezvényeként, december 28-án este a Klauzál Gábor Társaság tagjainak és meghívott vendégeinek részvételével, 2016 óta immáron 3. alkalommal Klauzál társas-vacsorát tartottunk, idén új helyszínen: a budatétényi Borköltők Társasága Pinceétterem különtermében.
A köszöntőket és pezsgős koccintást követően az est „szónoklataként” Hódi Szabolcs ismertette „Trisectio Klauzealiensis” c. korreferátumát, melyben elsőre a hely szelleméhez igazodóan gasztronómiai „szöghámozást” említett, valójában azonban a bécsi hadmérnöki akadémiát végzett Klauzál József 165 évvel ezelőtt közzétett matematikatörténeti „felfedezését” mutatta be, mellyel az Oxfordi Egyetem nevezetes jutalomdíjára aspirált Klauzál Gábor egykori 1848/49-es honvédőrnagy bátyja, hite szerint igazolva látta „átvágnia” a szögharmadolás több mint 2000 év óta megfejtetlen Gordiuszi-csomóját.
Az est második fele a kötetlen beszélgetés és a társas-vacsora kulináris élvezeteié volt. Búcsúzóul a megjelentek között kisorsoltuk a Piarista Gimnáziumban ajándékba kapott 2017. évi „Piarista bor”-t (Molnár Pincészet száraz vörösbora), a szerencsés nyertes: Szelei Mihály majd boldog új évet kívánva emeltük poharainkat a 2019. évi sikeres folytatásra.
Évzárónkon összesen: 24 fő vett részt.

2018. évi kártyanaptárunkat – hagyományosan – Tóth Avanti Péter tagtársunk készítette el. Kártyanaptárunkkal a Piarista Gimnáziumban idén 200 éve végzett Klauzál Gábor emléke előtt tisztelegtünk.

2018-ban is számos helyszínen (Budafok-Budatétény-Nagytétény szerte, Budapesten több helyen: Fővárosi Állat- és Növénykert, Központi Papnevelő Intézet, Egyetemi-templom, Pálos Könyvtár, Petőfi Irodalmi Múzeum, Piarista Gimnázium – országszerte: Kalocsa és Szeged (két alkalommal) szerveztünk programokat illetve voltunk jelen: vendégként, meghívott/felkért előadóként. Idén is sok tagunkat, barátunkat és partnerünket sikerült programjainkkal megmozgatnunk.

2018-ban összesen: nyolc saját rendezvényünk volt, ebből hét az éves hagyományos programjaink: XIII. március 15-i megemlékezés, XIII. Klauzál Napok Tétényben, XV. Díszpolgártalálkozó, VIII. Szeged-i és V. Kalocsa-i kegyeleti megemlékezés, XV. Történelmi szalon, XIV. Ősök Napja, XI. Klauzál születésnap és két rendhagyó történelmi séta: az országházak túránk harmadik állomása és az állatkerti időutazás.

Volt kettő közösen szervezett rendezvényünk: III. Szegedi Klauzál-emlékest (a Szegedi Közéleti Kávéházzal) és második alkalommal Díszpolgár mise (Budatétényi Egyházközséggel).
Két külső szervezésű rendezvényen vettünk részt: a március 15-i kerületi megemlékezésen és a Budatétényi Polgári Kör által a Szent Imre Otthonban megrendezett Sarnóczay György: „Budatétényi temető 1875-1988” c. könyvbemutatóján.

2018. évi rendezvényeinken összesen közel 440 fő vett részt, köztük a Klauzál Gábor Társaság 51 tagjának több mint 43 főnyi aktív szerepvállalásával.

Ez évi programjainkon számos nagyszerű előadást hallhattunk a felkért  történészektől, irodalomtörténésztől, történet- és kultúrakutatótól, teológustól, muzeológustól, művészettörténésztől – dr. Völgyesi Orsolya, dr. Szilágyi Márton, Hanga Zoltán, dr. Bogoly József Ágoston, Pajkossy Gábor, dr. Diós István, dr. Kalla Zsuzsa – többségüktől írásban is megkaptuk előadásaikat, ezáltal értékes anyagokkal gazdagodott honlapunk, archívumunk.

Klauzál Gáborral kapcsolatos ismereteinket bővítve, 2018-ban is születtek újabb tanulmányok (egy részük még megjelenés alatt): Bartos Mihály helytörténész, dr. Pálmány Béla történész, Sáfrány Tímea történész, Hegedűs Elemér hadtörténész, dr. Szabó Péter Gábor matematikatörténész, és Hódi Szabolcs helytörténész kutatásaiból.
Az idei évben, együttműködésben Sáfrány Tímea történész doktorandusz tagtársunkkal – aki „Klauzál Gábor politikusi pályája” munkacímű disszertációjával, 2018 szeptemberétől az egri Eszterházy Károly Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolája PhD-ösztöndíjasa – több forrásértékű kutatási eredménnyel gazdagodtunk, melyekről hóvégi üléseinken Hódi Szabolcs tartott rendszeres – saját kutatásaival kiegészített – ismertetéseket.

A kutatásainkban kiemelt együttműködő partnereink: Kalocsai Főegyházmegye Levéltár (Csongrádi Gabriella levéltáros) és a Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár (Mózessy Gergely levéltárvezető), továbbá 2018 novemberétől kutatásainkat támogatandó szabad hozzáférést kaptunk az Arcanum Adatbázis Kft. online böngészhető adatbázisához.

Idei évben kilenc alkalommal jelentünk meg (riport, tudósítás, beszámoló formájában) különféle médiumokban, így az írott és elektronikus sajtóban (Városházi Híradó, Lokál Extra XXII, Városunk, budafokteteny.hu, allatkertalapitvany.hu, jegesmackó blog) melyek mindegyike, összegyűjtve olvasható honlapunkon, a „2018. évi médiamegjelenések” rovatunkban.

Az év során folytattuk – a 2005-től Társaságunk „védnöksége” alatt álló – Wolf-kripta és emlékkert gondozását, köszönet ezért elsősorban Szabó Gábor tagtársunknak a kert folyamatos gondozásáért.

A Társaság elnöksége köszönetét fejezi ki valamennyi tagtársunknak, az év során teljesített több mint 7.500 órában végzett önkéntes munkájáért, továbbá a támogató és együttműködő partnereinknek mindazon segítségéért, melyekkel hozzájárultak ahhoz, hogy a 2018. évi feladatainkat sikeresen és eredményesen megvalósíthattuk!

 

2019. március 1.

Glattfelder Tamás sk.

 

A beszámolót összeállította: Hódi Szabolcs.


Nyomtatható verzió, nyomtatás Továbbküldés, ajánlás

 

Adószámunk:
18474048-1-43
Köszönjük, ha a 2022. évi adóbevallása elkészítésekor gondol a Klauzál Gábor Társaságra és támogatja egyesületünk tevékenységét személyi jövedelemadójának
1 %-ával
, ezzel Ön is hozzájárul a Podmaniczky-díjjal kitüntetett civil, értékőrző és értékteremtő, közösségszervező tevékenységünkhöz, honlapunk fenntartásához és rendezvényeinkhez.

KÖSZÖNJÜK!


Adomány-köszönő emléklap


Adomány-köszönő emlékplakett

Klauzál Gábor (78)
Közhasznúsági jelentések (16)
Egyesületi élet (284)
Közélet (143)
Klauzál Gyűjtemény (7)



KLAUZÁL 150 EMLÉKÉV (48)
2016. évi médiamegjelenések (1)
2016. évi programnaptár (1)
2017. évi médiamegjenések (1)
2017. évi programnaptár (1)
2018. évi médiamegjenések (1)
2018. évi programnaptár (1)
2019. évi programnaptár (1)
2020. évi programnaptár (1)
2021. évi programnaptár (1)
2022. évi programnaptár (1)
2023. évi programnaptár (1)



1848/49 (52)
Barangolások (34)
Budatétényi Ősök Napja (30)
Díszpolgárok (19)
Helytörténet (18)
Kastélymúzeum (19)
Klauzál Napok Tétényben (129)
Lics Pincészet (15)
Történelmi szalon (43)
Wolf-kripta (21)