A tiszafüredi tiszti gyűlés, 1849. március 3-5.

A legújabb hadtörténeti kutatások szerint az 1849. március 3-5. között Tiszafüreden történt eseménysor „tiszafüredi tiszti gyűlés”, illetve „tiszafüredi fővezérváltás” néven szerepel az 1848/49-es forradalom és szabadságharc történetében (HERMANN R. 2000, VADÁSZ I. 2013). Ez a tényszerű és tárgyilagos megfogalmazás hosszú vita nyomán született meg és csak a legutóbbi időben váltotta fel a korábbi megnevezéseket. Kezdetben, főleg a forradalom és szabadságharc leverését követően ugyanis a korabeli dokumentumok nagyobb része árulásról (pl. Kossuth nem egy levele, vagy Szemere Bertalan sokáig kiadatlan kézirata), vagy Görgei tábornok ármánykodásáról beszél és ezek a megfogalmazások a későbbi emlékiratok egy részét is jellemzik. Mészáros Lázár például egyenesen „tiszafüredi katastropáról”, „összeesküvésről”, Asbóth Lajos Görgei „viszályt szító” túlzott becsvágyáról ír. A későbbi írások, még a XX. század első felében született feldolgozások is az „árulás” címszóval illetik az eseményeket (BREIT J. 1929.). Ez az álláspont lényegében véve az 1970-es évekig uralta a szaktudományi megítélést (sőt még a történelmi témájú irodalmi feldolgozásokat is; pl. Ilyés Gyula: Fáklyaláng, 1952; Németh László: Az áruló, 1954). Az azt követő néhány évtizedben született munkák már kissé árnyaltabban, de még mindig erős szavakkal „tiszafüredi tiszti zendülésként”, „tiszafüredi szégyenteljes eseményekként” kezelték a történteket (BORUS J. 1975, 2000.). Csak a legutóbbi két évtizedben vált meghatározóvá a „tiszafüredi tiszti gyűlés” vagy „tiszafüredi döntés”, „tiszafüredi fővezérváltás” értelmezés használata.

A vitatott esemény azt a döntés-sorozatot foglalja össze, amelynek során a Tisza mögé visszavonult magyar hadsereg tisztikara felmondta az engedelmességet a hibát hibára halmozó főparancsnok, a lengyel származású Dembinski Henrik altábornagy iránt és Görgei Artúr tábornok fővezérsége mellett állt ki.

Ha kronológiai szempontból vizsgáljuk az ide vezető eseményeket, akkor a kápolnai csatától és a rákövetkezővisszavonulástól kell indulnunk. Vagyis ki kell emelnünk, hogy az 1849. február 26-27-én vívott kápolnai csata elvesztéséhez olyan tényezők járultak, amelyek Henrik Dembinski altábornagy hadvezetési hibáiból és személyiségének kedvezőtlen jegyeiből fakadtak. A Tarna mente térségben manőverező, a Miskolc – Gyöngyös - Pest útvonalon tétován előnyomuló magyar sereg ugyanis számbeli fölényben volt, ám ez az előny a már említett okok miatt nem érvényesült.  Az itt felvonuló, Görgei vezetése alatt álló VII., a Klapka György ezredes által dirigált I. hadtest, továbbá a Poroszló - Tiszafüred közötti tiszai átkelőhely közelében állomásozó, Répásy Mihály tábornok vezette II. hadtest alakulatai ugyanis meglehetősen szétszórtan helyezkedtek el a Verpelét – Kál – Poroszló – Maklár - Bükkábrány közötti területen. Így a csata első napján a rendelkezésre álló 23 dandárból mindössze 7, a csata második napján is legfeljebb 16-18 dandár kapcsolódott be a küzdelembe. Mindezt tetézték az egyes seregrészek irányítása és ellátása körüli gondok is, így a kétnapos csata után Mezőkövesd-Maklár térségébe húzódott vissza a magyar sereg. Egy nappal később pedig attól délre Egerlövő – Szentistván – Borsodivánka - Négyes között tervezett pihenőre vonulni, de már március 1-jén megkezdte a visszavonulást a Poroszló-Tiszafüred közötti tiszai hídon a folyó biztonságosnak vélt túlsó partjára. Ilyen körülmények között a Dembinski által irányított magyar sereg nagyobb részét alkotó, négy hadosztályból álló, Görgei Artúr vezérőrnagy vezetése alatt működő VII. hadtestben (amelyet ráadásul még a kápolnai csata előtt „hadosztállyá” minősített át a magyar hadvezetés) egyre inkább nőtt az elégedetlenség. Ugyanez mondható el a Klapka György ezredes által irányított, 2 hadosztállyal és 1 dandárral rendelkező I. hadtest tisztikaráról is, melynek tagjai között szintén nagyon komoly fenntartások fogalmazódtak meg a lengyel származású, nemrég kinevezett tábornok hadsereg-fővezéri tevékenységét és képességét illetően. Mindezek az I. hadtesttel együtt visszavonuló II. hadtestbeli egységek egy részére, a kápolnai csatában érintett egyik hadosztályra, illetve a II. hadtest tisztikarának a dokumentumokból nehezen megállapítható részére is átterjedtek.

A már február közepe óta jelentkező, ám a kápolnai csatát, a mezőkövesdi hátrálást majd a tiszai átkelést követő elégedetlenség végül akkor került nyíltan a felszínre, amikor a tiszai visszavonulás sikeresen lezajlott, azaz a fősereg zöme Tiszafüredre érkezett és település különböző részein, illetve néhány környező helységben elhelyezkedett. Erre az időre a főparancsnok és a két hadtestparancsnok közötti szóváltások már sorozatosak voltak, melynek nyomán Dembinski altábornagy Görgei tábornokot és Klapka ezredest ellenszegüléssel, parancsmegtagadással vádolta meg. Sőt Dembinski kezdeményezte Klapka eltávolítással felérő (amúgy tábornoki előléptetés formájában előterjesztett) elmozdítását is. Tiszafüredre érve Dembinski Henrik fővezér a tiszai átkelőhelyet figyelemmel tartó hadtest vezetőjének, Répásy Mihály tábornoknak a szállására, a Bernáth-kúriába szállásolta be magát. Ez a szállás az akkori város központjában, a református templom szomszédságában volt. Ez alatt a további hadseregrészek fő- és törzstisztjei Tiszafüred belterületének nyugati peremén, a tiszai átkelőhely közvetlen közelében lévő másik kúriában, a Pankotay Jósa György-féle kúriában, illetve annak környezetében, az elhagyatott, befejezetlenül maradt úgynevezett Veres-kastély környezetében gyűltek össze, tanácskozásra.

Lipcsey Imre kúriája	Veres-kastély	Jósa Gyuri kúriája

A tanácskozás lefolyásáról, illetve az egész nap fejleményeiről közel annyiféle leírással bír az utókor, ahány résztvevő, illetve közelben tartózkodó főtiszt, tiszt visszaemlékezést készített. A hadtestparancsnokok közül ismerjük Görgei Artúr és Klapka György, a kormánybiztosok közül Szemere Bertalan és Beniczky Lajos, továbbá Dembinski tábornok, valamint néhány törzstiszt és tiszt (például a későbbi aradi vértanú Lázár Vilmos ezredes, Matolai Ede százados, Karsa Ferenc hadnagy) visszaemlékezéseit. Ezen kívül Kossuth Lajos levelei és a hadügyminiszterként működő Mészáros Lázár tábornok visszaemlékezései, továbbá Vetter Antal tábornok kéziratban fennmaradt emlékiratai is segítik (vagy nehezítik) az eligazodást. Mindezekből, s főleg Mászáros Lázár emlékirataiból tudjuk, hogy 8-10 hadtest- és hadosztályparancsnok, valamint 30-40 főnyi dandár- és zászlóaljparancsok részvételével zajlott a tiszti gyűlés, vagyis Hermann Róbert kutatásai szerint mintegy 50 fő vett részt a döntéshozatalban.  Ez alapján úgy tűnik, hogy a Klapka vezette I. hadtest parancsnoka és vezérkara, valamint a hadtest legalább egyik hadosztályának főtiszti és törzstiszti állománya csaknem teljes egészében és a másik hadosztály egyes zászlóaljaiból néhányan szórványosan csatlakoztak az elégedetlenkedőkhöz. Több adat – főleg visszaemlékezés - Klapka hadtestének kezdeményező szerepét emeli ki, de a legtöbb résztvevő minden bizonnyal Görgei tábornok hadtestéből kerülhetett ki. A VII. hadtest 3 hadosztályának fő- és törzstisztjei egészen bizonyosan – több esetben a dokumentumokban név szerint is megemlítve – résztvevők voltak, kivéve Guyon Richárd ezredes hadosztályát és annak tisztikarának zömét, mivel a hadosztályparancsnok és Görgei között már korábban igen feszült viszony alakult ki. Megoszlanak viszont a források közlései arra vonatkozóan, hogy az elégedetlenségnek mennyire voltak támogatói a II. hadtestben. Van olyan adat, hogy a gyűlés a hadtest teljes részvétele nélkül, (sőt tétlensége mellett) zajlott, míg más források nem zárják ki, illetve említik is a hadtest néhány fő- és törzstisztjét, mint résztvevőt.

Kossuth Lajos	Beniczky Lajos	Görgei Artúr	Henryk Dembiński

A gyűlésre egyébként meghívták a hadsereghez érkező Szemere Bertalan kormánybiztost, az Országos Honvédelmi Bizottmány tagját, de ott volt Beniczky Lajos őrnagy, kormánybiztos is, így a megbeszélés lényegében legálisan, a központi kormányzati szerv egyik tagjának és egy másik kormánybiztosának a jelenlétében történt. Terjedelmi okok miatt nincs lehetőség a tiszti gyűlés, az egész nap és az események kivizsgálásával eltelt következő két nap eseményeinek részletes ismertetésére, ám a történések lefolyása és a kormánybiztosok jelenléte két szempontból is lényeges körülménynek bizonyult. Ez még akkor is kijelenthető, ha a szereplők cselekedeteit a későbbi visszaemlékezések, elemzések és leírások ellentmondásosan ítélik meg. A kormánybiztosok jelenléte ugyanis amellett, hogy teljesen alkotmányos keretet biztosított a folyamatnak, abból a szempontból is fontosnak bizonyult, hogy a kormánybiztosok összekötő szerepet játszhattak az eseményt „távolról” (de valójában egy-két kilométerről) szemlélő Dembinski, illetve a Debrecenben lévő, majd a riasztó hírek vétele nyomán Tiszafüredre siető felső politikai és katonai vezetés között.

Mészáros Lázár	Guyon Richard	Dessewffy Arisztid	Pöltenberg Ernő

A legrészletesebb leírások szerint maga a tiszti gyűlés délelőtt egy előkészítő megbeszéléssel indult, majd a déli órákban Szemere Bertalan elnökletével vette kezdetét. Szemere kormánybiztos megnyitója után az elégedetlenkedők nevében Görgei és Klapka hadtestparancsnok, illetve Kmety György ezredes, az egyik hadosztály parancsnoka, valamint Aulich Lajos ezredes, hadosztályparancsnok szólt hosszabban.  A sérelmek lényegében a Tarna menti felvonulás és a kápolnai csatavesztés körülményeinek taglalásával kezdődött, majd a hadvezetés, és a hadseregellátás körüli hiányosságok, valamint a tiszai visszavonulás körülményeinek felsorolásával folytatódott. Az elmondottak alapján a résztvevők arra jutottak, hogy a seregrészek vezetőinek bizalma megrendült a fővezérben. A további hibák megelőzése érdekében végül olyan megoldás körvonalazódott, hogy Szemere kormánybiztos menjen küldöttségbe és kérje fel a fővezért arra, hogy a továbbiakban ismertesse a hadtestparancsnokokkal a terveit és tartson rendszeres haditanácsot. A késő délutáni órákra bebizonyosodott, hogy Dembinski erre nem hajlandó. A folytatódó tanácskozásra ezzel a hírrel visszatérő Szemere közreműködésével végül a gyűlés úgy döntött, hogy ebben az esetben Szemere kezdeményezze és jelentse be Dembinskinek, hogy Görgeit helyettes fővezérré nevezte ki és egyben azt is közölje a főparancsnokkal, hogy a hadműveleti iratokat át kell adnia Görgeinek. Időközben mind a gyűlés résztvevői, mind Szemere, mind pedig Dembinski futárokat vagy leveleket küldött Debrecenbe, sürgetve a vezetők tiszafüredi megjelenését. Mivel Dembinski Szemere legújabb intézkedést sem volt hajlandó elfogadni, több visszaemlékező úgy tudja (Beniczky Lajos, Mészáros Lázár tábornok és Lázár Vilmos ezredes), hogy ezek után a késő esti órákban Görgei őröket állíttatott Dembinski lakrészének ajtajába.

Lázár Vilmos	Kmety György	Répásy Mihály	Aulich Lajos

Vetter Antal

Kossuth Lajos, az OHB elnöke és a kíséretében lévő Mészáros Lázár tábornok, hadügyminiszter valamint Vetter Antal vezérőrnagy, a minisztérium táborkari osztályának vezetője 1849. március 4-én indult el Debrecenből Tiszafüredre. Kossuth kezdetben azzal a céllal kelt útra, hogy a zendülőket példásan, lázadókhoz méltóan kivégeztetéssel bünteti. Útközben, a hortobágyi országúton Tiszafüred felé haladva módosult az álláspontja. A nagyhortobágyi csárda és a Debrecen közötti úton előbb Beniczky Lajos majd Szemere Bertalan érte el Kossuthot és kíséretét. Az utazókocsiban hallott beszámolók közben elérték a nagyhortobágyi csárdát, ahol pihenőt tartottak. Ez alkalmat adott arra, hogy Kossuth átértékelje a helyzetet. Az OHB elnöke a helyszínen nyert tapasztalatoktól tette függővé azt, hogy Dembinski felmentését összeköti-e Görgei megrendszabályozásával — amelyet Mészáros és Vetter egyaránt javasolt — vagy jóváhagyja Szemere döntését.

Lipcsey Imre

Úgy döntöttek, hogy Tiszafüredre érve ő előbb a fővezér, valamint Görgei és Klapka meghallgatását végzi, ezalatt pedig a két katonai vezető az érintett hadtest-, dandár- és zászlóaljparancsnokokat hallgatja meg a tényleges helyzet pontos felmérésére. Kossuth és kísérete 1949. március 4-én dél tájban érkezett meg Tiszafüredre és Lipcsey Imre kormánybiztos-helyettes kúriájában (a mai Kiss Pál Múzeum épületében) szálltak meg. Itt kezdődtek el azok a megbeszélések, amelyekről természetesen jegyzőkönyvekkel nem rendelkezünk, így az utólag készült dokumentumok (levelek, visszaemlékezések) nyomán tudjuk, hogy ezek egész nap folytak. Kossuth külön megbeszélést tartott Dembinskivel, Görgeivel, Mészáros pedig magához rendelte a hadtest-, hadosztály-, dandár- és zászlóalj-parancsnokokat. Haditanácsot is tartottak, Kossuth Mészáros,Vetter, Szemere, Dembinski, Görgei, Répásy, Aulich és Klapka részvételével.

Kossuth március 8-án Bemhez írott levelében, március 9-én pedig a képviselőházban tartott beszédében számolt be az eseményekről. A dokumentumok szerint Kossuth Mészáros, Vetter
és Dembinski jelenlétében felszólította a hadtestparancsnokokat, nyilatkozzanak arról, milyen okok miatt tettek olyan lépést, amely a lázadással határos és fegyelmet is súlyosan veszélyezteti. Erre az érintettek a különböző vádakat, a korábban kiadott fővezéri intézkedések állítólagos képtelenségét és veszélyességét hozták fel. Dembinski is megtette a maga nyilatkozatát, melynek nyomán azzal vádolta a hadtestparancsnokokat, hogy nem elégséges mértékben működtek együtt, érzése szerint ellene esküdtek össze. A többszöri négyszemközti tanácskozás után Dembinski végül Kossuthnak felajánlotta lemondását, Kossuth pedig úgy látta, hogy Görgei elkötelezettsége a szabadságharc ügye mellett nem kérdőjelezhető meg. A katonai vezetők pedig azt látták, hogy közel 50 törzs- és főtiszt akarata ellen tenni egyenesen a hadsereg feloszlatásával lenne egyenlő.

Ezért másnapra megszületett a megoldás: a személyi kérdések rendezésével új hadtest- és hadosztályparancsnoki kinevezések születtek, Görgeit pedig ideiglenesen megbízták a VII. hadtestből, az I. hadtest és a II. hadtest Tiszafüred környékén álló egységeiből álló seregrészek ideiglenes vezetésével. Ez lényegében véve a tiszafüredi tiszti gyűlés céljaival egyezően történt, s ez a tény már eleve cáfolja a „lázadás”, „tiszti zendülés” fogalmak használatát. A korabeli hadi helyzetre és a politikai viszonyokra azonban jellemző, hogy néhány nappal később, az 1849. március 5-én Debrecenbe visszatérő Kossuth és a katonai vezetés máshogyan döntött. Március 8-án a Tisza középső részének bal partján manőverező, a március 5-én Szolnokon győztes seregrészekkel (mint III. hadtesttel) kiegészülő fősereg vezetésével ugyanis Vetter Antal altábornagyot bízták meg. Feladatul az ellentámadás megszervezését és végrehajtását kapta. A történelem vagy a sors szeszélye azonban úgy alakította, hogy a felvonulás során Vetter  március végén súlyosan megbetegedett és március 30-án újra Görgei Artúr lett az ideiglenes főparancsnok – elődje betegségének idejére -. Immár egy nagyobb csapattest fölött diszponálva. Ez a fősereg pedig rövidesen megkezdte legnagyobb hadisikerének, a tavaszi hadjáratnak a kivitelezésétt.

Felhasznált irodalom:

ASBÓTH Lajos emlékiratai az 1848-iki és 1849-iki magyarországi hadjáratból I-II. kötet, Pest, 1862
BREIT [BÁNLAKY] József: Magyarország 1848/49. évi függetlenségi harczának katonai története I. kötet. Budapest, 1929.
BORUS József: Dembinski fővezérsége és a kápolnai csata. Az ellentámadás problémája 1849 februárjában. Budapest, 1975.
BORUS József: Tiszafüred a szabadságharcban. In: Tiszafüredi Tanulmányok. 4. Fejezetek az 1848/49-es szabadságharc tiszafüredi történetéből (Szerk.: Füvessy Anikó). Szolnok, 2000. pp. 5-30.
HERMANN Róbert: A tiszafüredi fővezérváltás. In: Tiszafüredi Tanulmányok. 4. Fejezetek az 1848/49-es szabadságharc tiszafüredi történetéből (Szerk.: Füvessy Anikó). Szolnok, 2000. pp. 31-104.
KARSA Ferenc: Szabadságharcos napló. „A körülöttem és velem 1848. és 1849. évben történt események”. Sajtó alá rendezte Bona Gábor, Budapest, 1993.
LÁZÁR Vilmos 1849-i honvéd ezredes aradi várfogságában kivégeztetése előtt írt emlékirata. Fordította és kiadta Matolai Ede [Etele]. Sátoraljaújhely, 1883.
MATOLAI Ede: Visszaemlékezésem honvéd életemre, Sátoraljaújhely, 1883.
GÖRGEY Artúr: Életem és működésem Magyarországon 1848-ban és 1849-ben. I. kötet. Sajtó alá rendezte Katona Tamás. Budapest, 1988.
KLAPKA György: Emlékeimből. Sajtó alá rendezte a Klapka György 1850-1886 közötti  művei alapján Katona Tamás. Budapest, 1986.
KOSSUTH Lajos összes munkái, XIV. kötet. Kossuth Lajos az Országos Honvédelmi Bizottmány élén. II. rész. 1849. január 1 - április 14. Sajtó alá rendezte. Barta István. Budapest, 1953.
MÉSZÁROS Lázár emlékiratai. Az eredeti kéziratokból közrebocsátja Szokoly Viktor. II. kötet. Pest, 1867.
STEIER Lajos (szerk.): Beniczky Lajos bányavidéki kormánybiztos és honvédezredes visszaemlékezései és jelentései az 1848/49-iki szabadságharcról és tót mozgalomról. Budapest, 1924.
SZEMERE Bertalan: Politikai jellemrajzok. — Okmánytár. Sajtó alá rendezte Hermann Róbert és Pelyach István. Budapest, 1990.
VETTER Antal emlékiratai. Az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára. Quart Hung 3030. A német eredetiből fordította Abafi [Aigner] Lajos.
VADÁSZ István: A tiszafüredi tiszti gyűlés és a tavaszi hadjárat előkészítése, 1849 márciusában Múzeumpedagógiai sorozat 2013/1. (https://docplayer.hu/41536258-A-tiszafuredi-tiszti-gyules-es-a-tavaszi-hadjarat-elokeszitese-1849-marciusaban.html) [Letöltve: 2021. április 20.]

(A képeket összeválogatta: Hódi Szabolcs)