In memoriam: dr. Szász Erzsébet II.

Nagyon korán, fiatalon ment el dr. Szász Erzsébet. Nekem Szász Erzsi, akinek az életét már serdülő kora óta figyelemmel kísérhettem. Fiatal tanárként kaptam meg osztályukat, s négy éven át tanítottam, tanultam velük a történelem csodálatos világát. Erzsi minden tárgyban igyekvő és lelkiismeretes diák volt, de a történelem és a földrajz iránti érdeklődése, lelkesedése kimagasló volt. Ám a gimnáziumi évekből nemcsak a szorgalmas diák képe maradt meg bennem, hanem ami Erzsi lényének legfőbb jellemzője volt: a segítőkészség, a lelkiismeretesség, a mások iránt érzett felelősségérzet. Versenyek, kirándulások kedves emléke él bennem ezekről az időkről.

Kapcsolatunk nem szakadt meg egyetemi évei alatt sem, levelekben számolt be szegedi élményeiről, s többször felkeresett otthonunkban, beszámolva előmeneteléről, életéről. Szegeden bekapcsolódott a diákkör munkájába, s a Documenta Historica sorozat köteteinek megírásába. Ebben a munkában később is részt vett. Örömmel hozta a saját és társai keze alól kikerülő értékes tanulmányokat. Kötetei ma is ott állnak könyvtáram egyik polcán a tilsiti békéről írtaktól a Hét Sziget Köztársaság történetéig.

Az egyetem elvégzését követően mint végzett történelem-földrajz szakos tanár szívesen fogadta el invitálásomat, hogy csatlakozzon a Kempelen Farkas Gimnázium tanári karához. Fontos volt számára, hogy a kerületben taníthat, s mindkettőnket örömmel töltött el, hogy közösen dolgozhatunk. Így nemcsak a gimnázium nyert egy kiváló tanárt, hanem én is lelkes munkatársat, aki tanári, osztályfőnöki munkája mellett lelkesen részt vett a gimnáziumban folyó tankönyvfejlesztési munkálatokban, s megírta a gimnázium történelem tankönyvsorozatában az egyetemes kora újkori kötetet. Ezt a könyvet később a Műszaki Kiadó is kiadta.

Útjaink akkor sem váltak el se szakmai, se emberi szempontból, mikor én egy másik gimnáziumban helyezkedtem el. Folytattuk a közös tankönyvírást immár országos terjesztésű kiadóknál, s közös kötetünket széles körben alkalmazták az oktatásban. Erzsi megszerezte a doktori fokozatot, ismeretterjesztő könyvei jelentek meg, melyek közül a Magyarország képes történelmi atlaszát (Lilliput, 2005) és a Magyarország történetét (Guliver, 2018) emelhetjük ki, melyekben mint lektor dolgozhattam vele együtt. 

A sok közös munkát és élményt hozó folyamatos tevékenység új lendületet kapott a kétezres évek elején, mikor mindketten részt vehettünk a kétszintű érettségi előkészítő munkálataiban. Erzsi pontos, lelkiismeretes munkájára mindig lehetett számítani. Hasonlóan érdekes és a közös munkára építő tevékenység volt az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny történelem bizottságában való részvétele. Itt, e csapatmunkában mutatkoztak meg Erzsi erényei: a kreativitás, a munka iránti alázat, a szerénység, a munkatársak iránti türelem.

Az egymást váltó évtizedek alatt azonban nemcsak a szakma kötött össze bennünket. A tanítványi, majd kollegiális viszony mély barátsággá alakult. Életünk jelentős eseményeiben kölcsönösen jelen voltunk. Erzsi a barátságban is empatikus és mindig segítőkész volt. Jól jellemzi Erzsi mentalitását egy úgy jó tíz évvel ezelőtti történet. Már a nyugdíjhoz közeledő tanárként nem volt kedvem az akkor bevezetett minősítési eljárásoknak megfelelő procedúrát elvégezni. Végül Erzsi unszolására nekiláttam a munkának, de nemigen kerekedett ki semmi használható és elfogadható a kezem alól. Ezt látva Erzsi több alkalommal eljött hozzánk, mellém ült a számítógéphez, és jó beszélgetések mellett kedvesen rászorított, rávett, hogy készítsük el a szükséges munkát. 

Nehéz kimondani, hogy elment, hogy nem találkozunk többet, hogy nem figyelmeztet, mit felejtettem el, hogy elmaradnak a mindkettőnket megnyugtató beszélgetések történelemről, oktatásról, az életről.

Száray Miklós

Ha jól emlékszem, Erzsi, ismeretségünk a tilsiti békével indult úgy három évtizede. Lelkiismeretesen, precízen, érdeklődéssel csináltad meg. Úgy tűnt, hogy kissé száraz tudóstípusnak készülsz. Tévedtem, szívós szakmai munkálkodásod közepette képes vagy régi és újabb emberi kapcsolataidat szívedbe zárni és ott megőrizni. Aztán jött párkapcsolatod Tamással. Kissé meglepődtem és nagyon megörültem kettősötöknek. Mostanában ritkán találkozunk már, az ásotthalmi tanya se jött össze. Mindent ad acta tettél ugyan, de előbb vagy utóbb összefutunk még. Addig is jó utat. És a távolból ügyelj tovább Tamásra.

Húsz esztendeig végeztük együtt a történelem OKTV bizottságban valamint szakközépiskolásoknak és Kárpát-medencei magyar középiskolásoknak történelem vetélkedők zsűrijeiben a közös munkáinkat. Mindig precízvolt, halk szavú, jóindulatú és mindig jó időben és helyen lehetett számítani rá.

A szakma szabályai szerint végzett, kiváló pedagógusi, történészi és történelemtanári teljesítménye szelídséggel és türelemmel párosult, aminek a segítségével a bizottsági tevékenységeinkben, közös szakmai útjainkon mindig ráirányította a figyelmemet a valóban fontos dolgokra és értékes elemekre. Teljes bizalommal adtam, adtuk neki az OKTV bármelyik munkarészét: a szakirodalmi feladatok készítésétől a második forduló esszéin át a döntők kérdező- értékelő munkálataiig.  Emellett leginkább a mindig figyelmes jelenlétét, szakmai alázatát és barátságos, segítőkész emberségét adta nekünk, és szívbemarkoló elvesztésével ez fájdalmasan hiányozni fog sokunknak. Vacakabb lett a világ Erzsi nélkül, kevesebb egy hiteles emberrel, önzetlen baráttal. És a családjának ezúton is kifejezve részvétemet, remélem, hogy nemcsak biológiai a létezésünk, és ha valakinek üdve lehet, az ő, Szász Erzsi.

A megemlékezés írása nagyon nehezemre esett. Egy talán ismert tanmeseszerű történettel zárom soraimat, mert Erzsi kedves, figyelmes lényével kapcsolatban sokszor az alábbi történet indiánja jut eszembe róla.

Ötvös Zoltán
üv. alelnök
Történelem OKTV-Bizottság

Dr. Szász Erzsébetet személyesen az OKTV bizottság tagjaként ismertem meg. Hosszú évek óta dolgoztunk együtt az ország legrangosabb történelem versenyét koordináló, egyetemi és középiskolai tanárokból álló grémiumában. Tesztsorokból és esszékből álló feladatlapokat készítettünk, aztán ezeket – a bizottság többi tagjával együtt – aprólékosan megvitattuk, ízekre szedtük, csiszoltuk, véglegesítettük. A szóbeli döntőn pedig nem győztünk ámulni az odáig eljutó és ott kiválóan helytálló diákok felkészültségén. 

Most mégis inkább a tankönyvszerzőre szeretnék emlékezni, hiszen pályánk során ez is találkozási pont volt. A szerző 1999-ben megjelent tankönyve még fekete-fehér nyomású volt (viszonylagosan gyenge pontja egyedül a képek minőségében volt fellelhető). Viszont a sok, és egyáltalán nem túlzsúfolt térkép éppen az erősségek közé tartozik. A leckékben 28, a témákhoz kapcsolódó térkép található, a könyv végén meg még 11, amelyek az egyes kontinenseket (vagy egy részüket) ábrázolják. Nem is véletlen, hogy Szász Erzsébet könyvében sok a jó térkép (ez esetben egyébként a fekete-fehér színeket előnynek látom), hiszen a szerző földrajz szakos, és később meg is jelentetett egy kiváló történelmi atlaszt. 

És ami ma is fontossá teszi a kiadványt: már nagy hangsúlyt fektetett a forrásközpontúságra. A leckéken belül ott vannak a „kötelező források”, például. a tordesillas-i szerződés, a manufaktúrákat bemutató angol balladarészlet, Erasmus és Macchiavelli alapművei, Luther 95 pontjából vett részletek, Kálvin: A keresztyén vallás tanítása, az augsburgi vallásbéke, a nantes-i edictum, a Jognyilatkozat.

És megtalálhatjuk a kevésbé ismert, de érdekes és fontos forrásokat, mint az inka teremtéstörténet, a 16. század végi regensburgi birodalmi gyűlés határozatai, Thomas Mun írása a 17. századi Hollandiáról, ugyancsak 17. századi feljegyzések az oroszországi viszonyokról, egy francia orvos tengerentúli levelei Colbert-nek, vagy éppen Budai Parmenius István utazó levele. És minden forráshoz néhány jól átgondolt, lényegre törő kérdés kapcsolódik.

Jó összefoglalások vannak minden lecke végén, amelyeket évszámok, fogalmak, nevek, földrajzi nevek gyűjteménye egészít ki. Az adatokat a modern oktatás követelményeinek szolgálatába is lehet állítani, hiszen a diákok telefonjaikon utánanézhetnek a tartalmaknak vagy éppen játékosabb formát is találhatunk: a kahoot elnevezésű játék alkalmazását.

A könyv végén fogalomtár, földrajzi nevek gyűjteménye (atlasz) és olyan kronológia található, amely országokra lebontva tartalmazza a legfontosabb eseményeket. A kiadvány kiválóan alkalmas dolgozatokra, versenyekre, és érettségire való készülésre is. A tankönyvi szövegeket mindig igyekszem úgy olvasni, hogy vajon nem csak a tanár, hanem a diák számára is érthető-e. Nincs-e a szavak mögött olyan ismeretre utalás, amire a diák tanári segítség nélkül nem jöhet rá. És Erzsi könyve végig logikus, érthető, gördülékeny, sehol nem bicsaklik meg a stilus.

El is határoztam, hogy az emelt szintű csoportjaim számára ismét „rendszerbe állítom” a sorozatot, különösen Erzsi könyvét, hiszen a kora újkor története azok közé az időszakok közé tartozik, amelyeket – finoman szólva – nem lehet eleget ismételni.

Az biztos, hogy Szász Erzsébet műveltsége, szerénysége, precizitása és segítőkészsége még sokáig fog nekünk hiányozni.

Néhány mondat

Nem hiszek abban a mondásban, hogy minden ember pótolható. Véleményem szerint, ha valaki megtalálja a helyét és a feladatát, az talán csak helyettesíthető. 

Aki csak egy kicsit jobban belelátott az életedbe, annak tudnia kellett, hogy milyen óriási terhet és felelősséget vittél a válladon. Tetted mindezt szeretetből és szeretettel de, éreztük, hogy a hétköznapok emberfeletti erőfeszítést kívánnak Tőled. Ezt a szeretetet és hitet nem lehet pótolni. Amikor megtudtam, hogy milyen alattomos és kíméletlen betegséggel harcolsz, vártam a jó híreket. Reméltük, hogy ha valaki, akkor Te győzöl, mert mást nem is tudtam elképzelni. Aztán jött az a telefon….

Ez a fura, sokszor kiismerhetetlen világ tovább működik, de valami megkopott és nem olyan, mint volt. Hiányzik egy jó szó, egy csendes megértő mosoly, egy végtelenül jószándékú lélek, aki hatalmas bizalmat táplált embertársai iránt, akit nem érdekelt, hogy ki honnan jött, milyen szándékkal érkezett, bármikor és szó szerint bárkinek önzetlenül segített. 

Hiányzik egy olyan ember, aki hiteles, mert azt csinálta, amit mondott, aki mindig csak adott, ha kellett hitet, reményt, időt, vigaszt, vagy bármit, amit csak módjában állt.

 Hiányzik egy olyan tanár, aki szeretettel és megértéssel fordult a diákok felé, aki az egész életével mutatott követendő példát az ifjúságnak. 

Mindezt Te adtad nekünk Erzsike és tartottál óhatatlanul tükröt, amibe, ha belepillantottunk, akkor hát be kell látnunk, hogy éreztük, hogy jóval gyarlóbbak voltunk/vagyunk Nálad.

Hiányzol, mert, ahogy éltél, az a stabil erkölcsi értékrend, amit képviseltél, az a normális élhető élethez nélkülözhetetlen.

Lehőcz Róbert

A tanárokról valahogy az a hír járja, elnyűhetetlenek; diákjaik évtizedek múltán visszatérve sem rejtik véka alá csalódottságukat (örömüket?), hogy a „tanárnőn” tanár úron” bizony nem fognak az évek. Talán ezért felfoghatatlan egy közeli munkatárs, főleg egy „szakmabeli” fájdalmasan gyors búcsúja. Főleg akkor, ha nem a mindennapi szaktanári együttlét, az óratartások rutinja, a tanári szobák zsúfoltsága, hanem egy „szakmai elit grémium” közös ethosza kapcsol össze minket. A Történelem OKTV Bizottságban több, mint másfél évtizeden át dolgozhattunk együtt.

Ma már emlékeink jelentős részét a számítógépek memóriájába rejtett mappákban őrizzük. Ha az OKTV fájlokat megnyitom, a neve ott áll a közösen, sokszor – mi tagadás izzasztó együttlétek után – késő estébe hajló üléseken, végtelen vitákon át megvalósult feladatok garmadáján. 

Ő mindig ott volt, felkészülten, s végtelen türelemmel hallgatott minket, többieket, szakmai vitáinkat, vagy talán csak szakmai vitáknak álcázott csevegéseinket a történész szakmáról, a történelemtanításról, iskoláinkról – meg egyszerűen csak saját magunk kibeszéletlen dolgairól. Hogy aztán azzal a halvány, jellegzetes, kis „alig-mosollyal” visszahozzon (engem mindenképp) a valóságba, hogy itt most bizony egy feladatot is el kellene végeznünk, „fiúk”.

Érdemes volt figyelni rá. Felkészültsége, a feladatállításban szerzett szinte végtelen rutinja, a tudományos munkássága alatt felhalmozott „háttér” eleve biztosította, hogy közös munkánk szakmailag hiteles, vállalható legyen. Precizitása, segítőkészsége példamutató volt, s engem is arra sarkallt, hogy minden pillanatban igyekezzek együttműködni vele. Ha a „szaszerzsinek” fájlnevekre nézek, újra és újra fájóvá lesz kedves kollégám hiánya. Térképeket, képeket küldözgettünk egymásnak (én, egy „térképésznek”), s eközben, a bizottsági üléseken kívül is, eszmét tudtunk cserélni – hát persze, hogy a minden tanár kedvencéről – közoktatásunk állapotairól, a tehetséggondozás gondjairól vagy éppen partnerintézményeinkről. Másról nem; végtelenül diszkrét volt, de ha bármi gondom akadt, meghallgatott, tanácsot is adott.

Mindig üdítő volt a verseny döntőjében hallgatni a kérdéseit. Tanítandó kérdéskultúrával rendelkezett, még ebben, a végsőkig kiélezett helyzetben is megnyugtatólag hatott a versenyzőkre visszafogott, segítőkész személyisége. Akkor gyakorta gondoltam arra, hogy ilyen szakmai-módszertani felkészültséggel nála bizonnyal jó kézben vannak a diákok.

Jó kézben voltak. És végtelenül sajnálom, hogy a többiek, a most kezdő osztálya már nem lehet e jó kezekben.

Bizonnyal közhelyes a befejezés: „pótolhatatlan veszteség” ő. A következő bizottsági ülésen nem csak a helye lesz üres.

Mert hát „ilyen az ember, egyedüli példány….”

Dr. Herber Attila

„Az igaznak az emlékezete áldott”  

Ülünk a vonaton, beszélgetünk, messze még Budafok, ahol Erzsike majd leszáll. Éppen a hűséget, a tisztességet szembesítjük a köpönyegforgatással, az érvényesülés mindenhatóságával. Míg az előzőek porladoznak, utóbbiak tort ülnek romjain. Befogadó, empatikus a másikra figyelő beszélgetőtárs. Nemcsak partner, hanem olykor lelkigondozó, akinek személyiségét áthatja a lutheránusság derűje. Soha nem panaszkodik munkájáról, főnökéről, helyzetéről. Ha megemlíti ezek valamelyikét, nem háborogva teszi, nem vár el sajnálatot vagy együttérzést. De meghallgat, bíztat, ha csüggedek, örül, ha gyermekeim életéről beszélek.

Az OKTV bizottságban osztjuk a feladatokat, a kidolgozandó témákat. Ő a végére marad, neki jut, amit más nem vállal. Nem lázadozik, miért ő, nem méltatlankodik. Elvégzi, precíz szakmaisággal megoldja feladatát. Átveszi az írásbelik javítását, ha valaki kiesik. Nem dicséretért, hanem mert a szolgálat, a segítés természetes számára, a személyiségéből fakad. Visszafogott a megbeszéléseken, nem kérkedik tudásával, tanítványaira gondol, ők miként birkóznának meg a feladatokkal. 

Az OKTV döntőjében más összegzi már a pontszámokat, vállalja elsőként a nyárvégi teendőket, dolgozza ki a megoldókulcsokat. Bízom abban, az őt jellemző történelem iránti hűség, a tisztességes munka megbecsülése szellemében folytatjuk a ránk bízott teendőket.

Ülök a vonaton, a velem szemben helyet foglaló arcán nincsen érzelem. Felidézem tekintetét, gesztusait, hangját, a vele töltött perceket, és rámosolygok utastársamra, aki valószínűleg nem érti, miért.

Hálás vagyok, mert egy igaz embert ismertem meg Szász Erzsikében, akit lelki barátomnak tekinthettem.  Bizonyossággal vallom róla az igével: „Az igaznak az emlékezete áldott” Péld 10,7 

Szász Erzsike áldott az emberek és az Úr előtt. 

ABFRA

Tombor László
történelemtanár

Szász Erzsire emlékezem!

Erzsivel közel 30 évet tanítottunk együtt a Kempelen Farkas Gimnáziumban. Neki az első munkahelye volt, és sajnos már tudjuk, hogy az utolsó is.

Ez alatt az idő alatt öt osztálynak volt az osztályfőnöke. Azon kevés osztályfőnök egyike, akire nem hallottam „panaszt” a gyermekektől és a szülőktől. Voltunk párhuzamosan is osztályfőnökök. Azóta is büszke vagyok rá, hogy a két osztály ilyen jól együtt tudott dolgozni, a programjaink többsége közös volt.

Tanúja lehettem, hogy Erzsi Száray Tanár Úr növendékéből az iskola vezető történelem tanára – munkacsoport-vezetője – lett. Megtisztelt azzal, hogy az általa írt könyvből adott nekem is. Beszélgethettem vele a doktorijáról is (biztosan jókat nevetett).

Nem tudtam összeszámolni, hogy hány kiránduláson, táborban voltunk együtt, nagyon sokban.

A nevelő testületből Ő volt az, akire mindig számíthattak a gyermekek, kollégái és az iskola vezetése.

Csak pár hónapja nem jár be nap mint nap az iskolába, de lépten nyomon hiányzik. Ezer dologgal kötődik az iskolához. Ezeket csak fokozatosan vesszük észre („Ez is Erzsihez kötődik.” „Ezt is Erzsi szokta csinálni.”).

Én nem csak kollégának, hanem barátnak is tartottam. Remélem Ő is engem.

Nyugodj békében!

Békefi Gábor