Klauzál Gábor
Klauzál Gábor Társaság

2022. március 15-i megemlékezésünk

Két év kényszerű szünet után 2022. március 11-én végre újra megtarthattuk hagyományos Tavaszi fényhozó fáklyás emlékmenettel egybekötött '48-as ünnepi megemlékezésünket...

2004 decemberi megalakulásunkat követő első év, 2005 óta Egyesületünk minden évben megemlékezett a március 15-i eseményekről, kezdetben csak a Tétényi Honvéd Emlékműnél tartott kerületi közös rendezvényen való részvétellel, majd a 2006 áprilisában állított első emléktáblánknak köszönhetően 2007-től már önálló budatétényi helyszínként a Klauzál-villánál, melyet 2015 óta fáklyás emlékmenettel kötöttünk össze a Klauzál Ház előtt 2012-ben közadakozásból állított egészalakos Klauzál-szoborral, ahová egyben áthelyeztük fő megemlékezésünket...

A koronavírus járvány miatt 2020-ban és 2021-ben is elmaradt hagyományos programunk, de természetesen ekkor sem hagytuk koszorúzatlanul a Klauzál-szobrot, a magunk módján 2020-ban és 2021-ben is – megfelelő óvintézkedések közepette – megemlékeztünk a 48-as eseményekről...

     
 2020. évi koszorúzásunk  2021. évi koszorúzásunk 

Ilyen előzmények után végre 2022-ben újra a hagyományos módon ünnepelhettünk, immáron 10. alkalommal a Klauzál-szobornál..., természetesen a Klauzál-villa elől induló fáklyás emlékmenetünkkel kezdve programunkat...

    
 Fáklyagyújtások a Klauzál-villa előtt

  Csoportkép a Klauzál-villa előtt
     
  Fáklyás emlékmenet

A Klauzál Ház előtt Glattfelder Tamás, Társaságunk elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, köztük Alpolgármesterünket, a civil egyesületek képviselőit és minden érdeklődő résztvevőt..., Himnuszunk közös eléneklése után Ambrus Károly tagtársunk mondta el ünnepi beszédét, melyet még a 2020-as megemlékezésünkre felkérve hallhatunk volna Tőle:

Miért vagyunk itt?

 Ambrus Károly

Mondhatnánk: MEGSZOKÁSBÓL. Mert ezt láttuk szüleinktől, ezt tanították az iskolában. De felnőtt fejjel azért elgondolkodik az ember, mit is akartak felmenőink? Mert abban azért egyetérthetünk, hogy a jelenleg élők többsége felmenőként tekint azokra, akik 1848. március 15-én elkezdtek valamit.

Tudom, az emberek nem ugyanúgy vélekednek még a nagy történelmi eseményekkel kapcsolatban sem. Vannak történészek és laikusok, akik részleteket kiragadva olyan következtetésre jutnak, hogy ilyen, vagy olyan szempontok alapján a márciusi eseményekre és az azt követő szabadságharcunkra nem lehetünk büszkék. És indoklásul megemlítik a magyarok felforgató eszmékre fogékonyságát, vagy a forradalom és szabadságharc hősei elleni rágalmakat, amelyeket bőkezűen szórják a nép által hősnek tartott Kossuth Lajosra és a szabadságharc más vezéreire.

És itt inkább egy személyes véleményt hagy mondjak el, milyennek képzelem én ezeket a férfiakat, hősöket, akik személyes boldogulásukat gondolkodás nélkül dobták sutba, amikor a Haza ezt kívánta tőlük. Az Úz-völgyi katonai temetőben történt megemlékezés egyik szónoka a következő történetet mesélte az ott nyugvó katonákról. Egy faluból két jóbarátot is besoroztak. A kiképzést együtt teljesítették, együtt kerültek a frontra, majd együtt estek át az első tűzkeresztségen is.

Majd a csaták egyre súlyosabbak lettek, az áldozatok száma egyre növekedett mindaddig, míg egy csata után egyikük nem tért vissza. A visszatért katona azonnal kérte a parancsnokot, hogy visszamehessen megkeresni legjobb barátját. A parancsnok azonban szigorúan megtiltotta ezt, így a katona csak sötétedés utáni szökéssel tudott eleget tenni belső parancsának, azaz elindulni bajtársa után. Csak reggelre tért vissza, karjában halott barátjával, maga is halálos sebet szerezvén. Parancsnoka önkívületi állapotban dühösen förmedt rá: mondja, megérte elmenni érte?

- Igen, mondta a katona, mert mikor megtaláltam még élt, és azt mondta: tudtam, hogy visszajössz értem.

Hát így képzelem én azokat a katonákat és valamennyi résztvevőjét ennek a forradalomnak és szabadságharcnak.

Ilyenkor a szónokok általában felolvassák a 12 pontot, amely mint cél önmagáért beszél. Én a pontok között meghúzódó egyik részletről beszélnék, amelynek előzménye még az ezernyolcszázhúszas évekre nyúlik vissza.

Történt ugyanis, hogy a Napóleoni háborúk után a Magyar Királyság pénzét is a Habsburg császárság bocsátotta ki. Ezt a helyzetet kihasználva egyenlőtlen volt a császárság területén, illetve a királyság területén működő termelők pénzhez, hitelhez jutása, melyről Széchenyi könyveiben ír: Hitel, Világ Stádium. Az osztrák bank által kibocsátott pénz elértéktelenedése is sújtotta a magyar nemességet, rajta keresztül pedig az egész országot. A magyar országgyűlésnek a megoldásra tett javaslatát több évig elfektették a császári hivatalokban, mire Kossuth Lajos 1848. március 3-án megfogalmazott kérése, illetve annak németre fordított szövege hozzájárult ahhoz, hogy Bécsben kirobbant a forradalom. Mi volt ennek a lényege? – Saját, ellenőrzött és szabályozott pénzkibocsátás a Magyar Királyság területén, melyet Kossuth meg is valósított a Kossuth-bankók formájában. Ennek érdekessége, hogy annak nemesfém fedezetét önkéntes adományok formájában adták össze, amelyet tudomásom szerint a császári seregek magukkal „vittek”. Az már csak hab a tortán, hogy a bizalom megléte miatt a Kossuth által kibocsátott pénz azután is működött, miután a nemesfém fedezetét ellopták.

Ez volt tehát a forradalom és szabadságharc egyik, ha nem a legfőbb célja: megszüntetni a pénz általi rabszolgaság továbbélését.

És manapság mit tapasztalunk: - a döntéseket az emberiség egészsége, jobbléte, kényelme és boldogulása befolyásolja? – Akkor miért tarolnak őserdőket a nagyobb haszon reményében, miért kerül az élelmiszer termelés óriási monopóliumok kezébe, hogy végeláthatatlan táblákon folyjék a monokultúrás gabona, vagy más növények termesztése? 

Végezetül hadd idézzem Kossuth Lajos egy olyan mondatát, amely máig érvényes:

Soha le nem mondani, soha el nem csüggedni, ha kell, mindig újra kezdeni!

Beszéde végén szokásához híven megszólaltatta tárogatóját is, három alkalomhoz választott 48-as nótát hozva közénk: „Zavaros a Tisza vize, babám nem akar megszállni”, „Magyarország körös-körül füstölög, Kossuth Lajos szent ágyúja dübörög” és „Kossuth Lajos táborában, Két szál majoránna”...

      
 Ünnepi megemlékezők

Ünnepi megemlékezésünk végén Klauzál Gábor egészalakos szobránál koszorút helyeztek el a Klauzál Gábor Társaság (Janzsó András és Lükő Balázs), Budafok-Tétény, Budapest XXII. kerület Önkormányzata (Dankóné Hegedüs Jolán alpolgármester), és a Budatétényi Polgári Kör (Tóth Melinda elnök) képviselői.




Klauzál Gábor társaság   Budafok-Tétény Önkormányzata  Megemlékezés koszorúi

 Megemlékezés részvevőinek csoportképe

Megemlékezésünket a Szózat közös éneklésével és a hagyományos csoportképünkkel zártuk. Köszönet az emléksétánkon és a Klauzál-szobornál tartott megemlékezésünkön résztvevőknek, hogy két év kényszerű szünet után újra együtt ünnepelhettünk!

Hódi Szabolcs – 2023. április


Nyomtatható verzió, nyomtatás Továbbküldés, ajánlás

 

Adószámunk:
18474048-1-43
Köszönjük, ha a 2022. évi adóbevallása elkészítésekor gondol a Klauzál Gábor Társaságra és támogatja egyesületünk tevékenységét személyi jövedelemadójának
1 %-ával
, ezzel Ön is hozzájárul a Podmaniczky-díjjal kitüntetett civil, értékőrző és értékteremtő, közösségszervező tevékenységünkhöz, honlapunk fenntartásához és rendezvényeinkhez.

KÖSZÖNJÜK!


Adomány-köszönő emléklap


Adomány-köszönő emlékplakett

Klauzál Gábor (78)
Közhasznúsági jelentések (16)
Egyesületi élet (284)
Közélet (143)
Klauzál Gyűjtemény (7)



KLAUZÁL 150 EMLÉKÉV (48)
2016. évi médiamegjelenések (1)
2016. évi programnaptár (1)
2017. évi médiamegjenések (1)
2017. évi programnaptár (1)
2018. évi médiamegjenések (1)
2018. évi programnaptár (1)
2019. évi programnaptár (1)
2020. évi programnaptár (1)
2021. évi programnaptár (1)
2022. évi programnaptár (1)
2023. évi programnaptár (1)



1848/49 (52)
Barangolások (34)
Budatétényi Ősök Napja (30)
Díszpolgárok (19)
Helytörténet (18)
Kastélymúzeum (19)
Klauzál Napok Tétényben (129)
Lics Pincészet (15)
Történelmi szalon (43)
Wolf-kripta (21)