Petőfi – Táncsics – Klauzál Gábor
Széljegyzetek

Március 15. A magyar sajtószabadság napja

„Szabad a sajtó!” – kezdi nyomtatásban is megjelent naplóbejegyzését Petőfi Sándor Pesten, 1848. március 15-én.
„(...) Ma született a magyar szabadság, mert ma esett le a sajtóról a bilincs...”  ̶   írja néhány sorral tovább. A Magyar nyomdászat című, havonta kétszer megjelenő pesti közlöny szerzője 40 évvel a március 15-i események után is  ̶  bár a sorok között  ̶  cenzúra létezésére utal: ”Ha fájdalmas és lealázó a fizikai rabság az isten képére teremtett embernél, kétszerte lealázóbb, ha ez isten képére teremtett embernek nemesebb része, annak szelleme, viseli a bilincset.”[1]

Ha a felfokozott érzelmek hatásával nem számolunk, akár mulatságosnak is tűnhet a Petőfi által megalkotott kép: a sajtó megszemélyesítése, mint valami rab szabaddá tétele. Emlékezzünk az 1847 decemberében írott Vasúton zárósoraira is:

Kossuth Lajos: Törvényhatósági tudósítások

A hatásos politizálás és a sajtó összefüggését az 1830-as országgyűlésen gróf Andrássy György tornai követ vetette fel – Felsőbüki Nagy Pál, Sopron követe azonban a cenzúra meglétére figyelmeztette a jelenlevőket.[2] Az Ifjabbik Wesselényi Miklóst pörbe fogták és engedély nélküli nyomtatásért ítélték súlyos börtönévekre, Kossuth Törvényhatósági tudósításai is veszedelmesnek számítottak a korabeli kormányzat szemében. A hétköznapok politikai diskurzusa a belföldi lapok kormányzati cenzúrája miatt a forradalomig (és utána is jó darabig) a szóbeliségben vagy a kéziratos nyilvánosságban zajlott.

A Budapesti Hírlap 1848. március 4-én hírt adott arról, hogy előző nap délutánján az országgyűlés kerületi ülésén felmerült a szabad sajtó kérdése, de nem tárgyalták: Ruttkai István kerületi elnök „Az országgyűlési ifjúságnak, egy petícióját nyújtá be a szabad sajtó tárgyában, melyet felolvastatni vélt. («Halljuk» a hallgatóság részéről). Szentkirályi M. jegyző a határozat szerint e magánpetíciót a választmányhoz utasíttatni véleményezé (helyeslés a követek részéről).”[3]

12 pont avagy Mit kíván a magyar nemzet?

Nem csoda hát, ha a sajtó szabadsága bekerült a márciusi ifjak által megfogalmazott 12 pont (Mit kíván a magyar nemzet?) közé, sőt első pontként, és hogy a kérdés a forradalom napjaiban több formában is napirendre került. (Egyed Ákos kutatásaiban hangsúlyozza, hogy az erdélyiek terveiben  viszont „a szent cél, a békés átalakulás” reményében Erdély és Magyarország Uniója szerepelt első helyen, s hogy az unió mellett foglalt állást az 1846-47-es országgyűlés is.[4] Bár a sajtóviszonyok nem különböztek a magyarországitól.)

A többnyire jogi tanulmányokat végzett forradalmárok a törvényesség útját keresték a forradalmi fellépés után. Milyen alapon kívántak a meglévő törvényeken változtatni? A nemzeti ébredések korában a korszerű tájékozottságnak próbáltak érvényt szerezni a sajtó szabadságához – bár nem csak ahhoz – fűzött politikai reményekkel. A felelős képviselet, felelősségeket vállaló jelenlétnek, végeredményben a nyilvános szónak, a vélemény szabadságának kérdése ez.

Wesselényi Miklós

„Ha mód volna egy nemzetnek minden másokkali közösülését meggátolni; ha lehetne egy országot hermetice minden idegen ’s uj gondolatok előtt el- s bézárni – mellyeknek bizonyos hogy egy része nyugtalanságot s jóra nem vezető békételenséget szül. – úgy talám minden vágyások nélküli csendet, sirbólti nyugalmat lehetne eszközölni.”[5] – veti papírra nagyon is időszerű gondolatait a Balítéletekről erdélyi szerzője, báró Wesselényi Miklós.

Klauzál Gábor

Szentes város belső szerveződésének előzményeit vizsgálva Barta László hangsúlyozza egy reform-elképzelés, pontosabban a Coordinationale Planum, a város szervezési és működési szabályrendelete fontosságát. A választójog kérdésében az elaborátum szerint főleg a tulajdon szabja meg, ki hány vokssal szólhat bele a város ügyeinek intézésébe, de az iskolázottság jelentős szerepet kap; Klauzál Gábor javaslata szerint megmaradnak ugyan a feudális szavazati rendszer hagyományos keretei, de az értelmiségi lakosok kilenc szavazatra jogosultak: Barta László kutatásai szerint „a diploma tehát egy egész telket – 34 hold szántó, 22 hold legelő — ért a szavazati jog gyakorlásában”.[6] A hagyományos jogrendszer és a tudomány alkalmazásának igénye legalább ennyiben találkozott. A terjedelmes okmánnyal szerzője, Klauzál Gábor nagy lehetőséget kapott: „kidolgozhatta egy felszabadult mezővárosnak az egész működését átfogó rendjét: olyan igazgatási rendszert alkothatott, amelyet a törvények – jelesen az 1836: 9. községi törvénycikk – nem ismertek, szinte teljhatalmú pártfogóként (protector) részt vett kialakításában, irányíthatta működését, és – elszenvedhette saját művének kudarcát”.[7] A szentesi kísérlet és leszavazása történetét így foglalja össze a historikus,  nekünk pedig Petőfi követségének esete jut eszünkbe; hatalmas reménysége, amelyet a népképviselethez fűzött és megrázó szembesülése a helyi (szabadszállási) korteskedéssel. Írásaiban a közvetlen hatás problematikussága mindegyre kifejezést nyer. 

1818 március 17-én a Helytartótanácsnak a cenzúrát eltörlő rendelete alapján a választmány sajtóvétséget elbíráló bizottmányt hozott létre (25 tagú volt a bizottmány, ebben az ifjúság soraiból csak Irinyi János szerepelt). A Pesti Rendre Ügyelő Bizottmány létszáma másnapi bővítésének jegyzékében (60 személy neve között) Petőfi Sándoré is felbukkan.[8]

Petöfi Sándor újabb költeményei 1847-1849

Visszatérve Petőfi írásaihoz, hadd emlékezzünk arra, hogy Emich Gusztáv 1852-ben Petőfi Sándor újabb költeményei 1847–1849 : egy kötetben címmel rendezett sajtó alá egy gyűjteményes kiadást, ennek forgalmazását azonban a hatóságok megtiltották (ezért lett „elkobzott kiadás”). Ebben  a kötetben már benne volt Az apostol is... De hát akkor nem kerülhetett az olvasók szeme elé. Ezen a különleges verses elbeszélő művén 1848 július ̶ augusztus hónapjaiban dolgozott a költő, az egész költemény a romantikus hős himnusza. Benne a bilincs-motívum a záró – a 20. –  részben:

Petőfi Sándor:  Az Apostol

Dolgozni kezde, írt...

A rab Táncsis... ...és a bebörtönzött Apostol

19. századi kézisajtó

Kölcseynek már a 30-as években sem volt jó véleménye a magyarországi sajtóviszonyokról.[10] Országgyűlési naplóját kézinyomda segítségével tették terjeszthetővé hívei: Keresztessy és Dobrossy István, ők vásárolták meg ugyanis és használták titokban a korabeli sokszorosító gépet. Az utóbbi személy, Dobrossy István egyébként korábban Táncsics Mihály védőügyvédje volt. Tőlük vásárolta meg aztán, kiszabadulása után Táncsics a felszerelést, hogy Önvédelmét kinyomtassa (ezt a kéziratot azonban a védőügyvéd nem bocsátotta a rendelkezésére), majd, hogy saját maga által írott újság révén terjessze a feudális privilégiumok ellen irányuló nézeteit.[11] Ez volt a Munkás Újság.

Táncsics Életpályám

Táncsics Életpályám című önéletírásában említi Petőfit. Egy év és két hétig tartott budai fogságából való nevezetes március 15-i kiszabadítása után gyűjtést rendeztek a számára. Az összegyűlt ezerkétszáz pengőforintot nagy tervei egyikének megvalósítására szánta: egy házat a telekkel együtt megvásárolta hogy rajta majd Művész-növeldét hozzon létre. A gyűjtés egy pillanatát mintegy meghatottságát palástolva így idézi fel: Ezerszáz s még  néhány forint gyűlt össze, a gyűjtők neveire nem emlékezem, annál kevésbé, hogy tudomásomra sem igen jutottak, de jött ki hozzám, aki, ha jól emlékezem, nyolcvan forintnyi gyűjteléket hozott. A fiatalember, aki március 15-e előtt személyesen sem engem nem ismert, sem pedig én nem ismertem őt, e fiatalember Petőfi Sándor volt.[12] Petőfi regényének, A hóhér kötelének emlékező narrátora, a méltánytalanságokért vendettára is képes Andorlaki Máté. Hogy Táncsics Mihálynak egyik írói álneve is ez volt, nem jelentés nélkül való, nem lehet jelentéktelen egybeesés. Petőfi magatartását értékelő  véleményét egy Széchenyivel való beszélgetését felidézve is rögzíti:

”Mikor Petőfi Sándor szabadszálláson képviselőjelöltül föllépett, én őt a Munkások Újságában ajánlottam. Az ajánlatot Széchenyi István gr. elolvasván, az erre szövetkezett országos gyűlés alkalmával a folyosón elében kerülve megszólít, hogy és igazán alkalmas képviselőnek tartom Petőfit, hiszen ő még nagyon fiatal. Azt felelém a grófnak: Petőfi minden fiatalsága dacára jobban megfelel a választói várakozásnak, mint akármelyik idősebb gróf vagy mágnás. Ezzel elváltunk.”[13]

Önéletírásában Klauzál Gáborral való találkozását is megörökíti Táncsics. Ő mint kiadói vállalkozó a kartell-jellegű kiadói együttműködéséről mit sem tudva határozta meg az általa foglalkoztatott szedők bérét, ez irigységet szült a szakmában és az anyagi hátrányban levők éppen őt kérték fel a közbenjárásra a hatóságnál. A következőképpen idézi fel a történteket:

Táncsics Mihály és Klauzál Gábor

Ismervén az emberi gyarlóságot, jó eleve útját akartam szegni a történhető visszaélésnek, károsításnak, de csalódtam, tudniillik nyomdászaimnak jobb fizetést adtam mint más nyomdászok. Ennek híre terjedt a fővárosi szedők közt, bennök is tehát fölébredt a vágy főnökeiktől nagyobb fizetést követelni. Hozzám fordultak, hogy fognám pártjukat, tennék a minisztériumnál lépéseket, hogy az ő fizetésük is emeltessék. A Munkások Újságában szólaltam fel ügyökben. Föllépésemet érdekükben siker koronázta, mert Klauzál Gábor ipar- és kereskedelmi miniszter a nyomdászokat és segédeiket értekezletre hívta össze, mi a városházi teremben tartatott meg. Én is megjelenvén itt is a nyomdászmunkások érdekében, az ő javukra szólaltam fel, annak következtében fizetésük javítása határoztatott el. Ezek ügyének védelme miatt a gazdag nyomdatulajdonosok ellenségeimmé váltak, de az összes munkásszemélyzet irántam viseltető hálából „a nyomdamunkások atyja” díszes címével tisztelt meg.” [14]

A lap a Szemere Bertalan belügyminiszter által jóváhagyott és támogatott, Vas Gereben által szerkesztett A nép barátja című (egy darabig a nem magyar ajkúak számára szlovák, horvát, román, német nyelven is kiadott lappal) került versenybe, és ebben a versenyben anyagi,[15] illetőleg terjesztési okok miatt szerinte alulmaradt,[16] gyakorlatilag azonban 1849 decemberében betiltották.

A megszólalás irodalmi és politikai formáira, emberi és eszmei találkozásokra itt tett reflexiómmal tisztelgek kétszáz éve született költőnk, Petőfi Sándor, az 1848-as forradalom és Klauzál Gábor felelős miniszter emléke előtt.

dr. Egyed Emese
irodalomtörténész
Babeș-Bolyai Tudományegyetem
Magyar Irodalomtudományi Intézet
(Kolozsvár)

2023. április

Megjegyzések: