Klauzál Gábor
Klauzál Gábor Társaság

Pesttől Csabáig – Petőfitől Munkácsyig
Milyen kapcsolatai voltak a költőnek, a festőnek
és családjaiknak Békés vármegyéhez?

2023. évi Klauzál Napok Tétényben rendezvényünk Szász Erzsébet Történész Műhelyének ötödik írásában Szalay Ágnes békéscsabai történész, a 200 éve született Petőfi Sándor és családjának megyéjéhez és a békéscsabai kötődésű világhírű festőművészhez fűződő kapcsolatait mutatja be...


2023-ban emlékezünk Petőfi Sándor (1823 — 1849) születésének 200. évfordulójára. A magyar irodalomtörténet egyik legjelentősebb költőjének nevét 1899 óta viseli Békéscsabán közterület (Petőfi tér). Halálának 50. évfordulóján hatalmas ünnepségeket tartottak megyeszerte, akkor még élénken élt a Békés megyeiek között az ő és családjának emléke. Írásunk első részében ezt idézzük fel, utolsó útját, amely vidékünkön keresztül vezetett, fiának, Petőfi Zoltánnak, illetve öccsének, Petőfi Istvánnak megyénkkel való kapcsolódását. Ez a történet ugyanakkor visszavisz a fővárosba. Mert megismerkedett ott a forradalom költője egy olyan fiatal ügyvéddel, aki később Békéscsabára került, és talán maga sem gondolta, hogy ilyen hosszú időt fog városunkban tölteni.

I. Petőfi és Békés megye

I. 1. „Keljen fel, bíró uram, teremtettét, Petőfi Sándor áll előttünk!”

 
 Munkácsy Mihály: Petőfi búcsúja szülei házától.
Miután 1841-re elszegényedtek, Petrovics Istvánnak nehéz fizikai munkát kellett vállalnia, ez sok feszültséget okozott fia és közte. 1841. június 23-án távozott a költő a dunavecsei otthonból, ez ihlette a „Fölszedtem a sátorfám...” kezdetű versét, az pedig Munkácsyt.

Petőfi Sándor atyai és anyai felmenői a Felvidékről származnak.[1] Édesanyja Hrúz Mária a Turóc vármegyei Necpálon született,[2] szlovák nyelvi környezetben nőtt fel, és csak amikor már Aszódon lakott a nagybátyjánál, Hrúz György tanítónál, mint afféle cseléd, ott tanult meg magyarul. Atyja, idősebb Petrovics István ezzel szemben a Pest, Pilis és Solt Törvényesen Egyesült Vármegyékben fekvő Kartalon látta meg a napvilágot,[3] amit a herceg Grassalkovich család felvidéki szlovák ajkú lakosokkal telepített be 1784-től kezdődően.[4] Ezek a lakosok pedig vélhetően hamar elmagyarosodtak[5] és Petrovics István minden bizonnyal már magyarnak érezte magát a kezdetektől fogva, magyarul beszélt, sőt, verekedett is, ha tótnak nevezték.[6]

A Petrovics családnak - ahogyan a Hrúzoknak is - az országban sokfelé voltak kötődései, mert mindig sok testvér született minden generációban, akik gyakran költöztek különböző településekre. Azonban volt egy viszonylag távoli családi kapcsolatuk a Békés vármegyei Mezőberénnyel, ami később meghatározta a költő élete utolsó szakaszát. A közös kapcsolódási pont Petőfi atyai nagyanyja, Petrovics Tamás mészárosmester felesége, Salkovics Zsuzsanna volt, aki ugyancsak felvidéki gyökerekkel bírt. A történet persze kissé bonyolult, tekintve, hogy a hölgynek nem ez volt az eredeti vezetékneve. Az atyját Kamhall Jánosnak hívták, aki 1752 körül elhunyt, ekkor Zsuzsanna még kisgyermek volt. Az anya, Pastoralis Zsuzsanna másodjára is férjhez ment, mégpedig Salkovics Péterhez, Aszódon.[7] Ő a leányt örökbe fogadta – innen a névváltoztatás -, de ebből a második házasságból egy közös gyermek is született, akit ugyancsak Salkovics Péternek hívtak. Az ő leánya Petrich[8] Sámuel mezőberényi csizmadiához ment feleségül, és az ő fiuk volt Orlai Petrich Soma (anyakönyvezve Sámuel)[9] festőművész. Azaz Petőfi apai nagyanyja és Orlai anyai nagyapja féltestvérek voltak, így ők – hozzávetőleges megfogalmazással – fél-másodunokatestvérek voltak.


 Az egykori Fehér Bárány Fogadó épülete Szarvason. Jelenlegi címe Szabadság út 11.
Ma szakorvosi rendelők működnek benne, homlokzatán emléktábla található Petőfi tiszteletére.

Akár a Békés megyei Mezőberényben is találkozhattak volna elsőként, de erre a Vas megyei Ostffyasszonyfán került sor, ahol Orlai nagybátyja élt. Orlai Petrich Soma édesanyjának legalább még 6 fiatalabb testvére született, akik fél-unokatestvérei voltak Petőfi Sándor atyjának. Az egyik testvér, Mihály rávette fél-unokatestvérét, idősebb Petrovics Istvánt, a későbbi költő atyját, hogy kétezer pengő[10] értékben adjon számára kölcsönt váltó formájában, és hogy különböző ügyeiben vállaljon érte kezességet. Mivel azonban a rokon soha nem fizetett, az apa földjét elárverezték, és a család tönkrement.

Az ifjú Petőfi szülei egy év tandíjra valót még össze tudtak gyűjteni, hogy a selmeci líceumban tanulhasson a fiuk. De ő több ok miatt is otthagyta, és Pestre szökött, hogy színésznek álljon. Vagy anyja szavára enyhült meg a fiatal Petőfi, vagy valamelyik Salkovics-rokon ismerte fel, mindenesetre Salkovics Mihály – hogy enyhítsen a lelkiismeretén – felajánlotta, hogy szárnyai alá veszi a fiatalembert. Mérnök testvéréhez, Péterhez küldte Ostffyasszonyfára, aki jómódú életet folytatott a kis faluban. Nála töltötte az 1839-es iskolai nyári szünidőt Orlai Petrich Soma is – akit édesanyja legifjabb öccse, Károly kísért el idáig, és aki maga is egykorú volt a fiúkkal -, ekkor és itt találkoztak hárman először, és kötöttek életre szóló barátságot a rokon gyerekek.

Salkovics Péter házitanítónak szegődtette Sándort a saját fia mellé, és látta, hogy tehetséges is, ezért úgy döntött, hogy a soproni líceumba küldi tanulni. Csakhogy egy tekintélyes földbirtokos leányának titokban szerelmes verseket írt, és ezeket véletlenül megtalálták nála. Ekkor nagyon felmérgelte magát Salkovics mérnök, és Somát meg Károly öccsét küldte a soproni líceumba tanulni, míg a feleségének azt írta: „… Sándornak azonban adj egypár forintot, s menjen, amerre tetszik neki, belőle úgysem lesz egyéb komédiásnál.”[1] Ezt követően állt be Petőfi katonának.

Petőfi és Orlai barátsága sosem szakadt meg, és mindvégig leveleztek egymással. 1842-ben együtt érkeztek Mezőberénybe Cegléden és Szarvason át, ahol a festő bemutatta őt a szüleinek. A következő évben szintén ellátogatott ide a költő, akkor Gyulára is tettek egy kis kitérőt, hogy a vár romjait megnézzék.[12] 1847-ben Arany Jánost látogatta meg Nagyszalontán, ekkor Pestre tartó útja során Okányon és Körösladányon átutazott, amelyek egynémely verseinek is ihletői voltak. Utoljára 1849 júliusában fordult meg itt, ekkor családjával érkezett rokonaihoz Kecskemét-Szolnok-Öcsöd-Békésszentandrás irányából. Elsőként Szarvason a Fehér Bárány Fogadóban szálltak meg. Az épület azért érdekes, mert 1848. március 17-én ide érkezett az a menetrend szerinti postakocsi, aminek utasai először adtak hírt a pesti forradalom kitöréséről, és így Szarvas népe szerzett tudomást először ezen nagy horderejű eseményről a megyében.


 A bal oldalon egy, a századfordulón készült gyomai képeslap részlete látható. Piros nyíllal jelöltük azt a fogadót („Holler”), amelyben vélhetően megszállt egy ideig Petőfi Sándor és családja. 1912-ben lebontották, miután tetőszerkezete leégett, és a megközelítő helyébe épült a jobb oldali képen látható eklektikus szállodaépület. Vele szemben, az út másik oldalán az 1889-ben épült városháza (ma kormányhivatal).

Ezt követően Gyomára érkeztek,[13] ahová a város lovai vitték a családot. Tovább viszont nem mehettek, ott kifogták a városház előtt az állatokat és bevitték valószínűleg a városháza udvarán felállított istállóba, ahogy ez minden településen szokás volt. Ekkor Petőfi bement a városházára, és a bírónál kérvényezte egy forspontos kocsi számára való átengedését, amivel Mezőberényig utazhatnának.[14] A városvezetés megvitatta a dolgot, kiderült, hogy van szállító. Hanem hát kérték az ismeretlen urat, hogy valami igazolványt mutasson, ami alapján jogosult erre a „szolgáltatásra”.

Amint jegyző uram átvette az igazolványt, elkerekedett szemekkel pattant fel a lócáról, s szaladt bíró uramhoz: „Keljen fel, bíró uram, teremtettét, Petőfi Sándor áll előttünk!” Akkor nem csak kerítettek neki kocsit, de még ki is doboltatták tüstént a városházán, hogy a nagy költő városukba érkezett. Akkor a bíró, a jegyző meg a többi városvezető maguk robogtak ki az épület elé és maguk húzták be annak udvarára a kocsit.


 Gyomaendrőd, régi városháza. Ennek az épületnek a helyén állt az a helységháza, ahová Petőfi Sándor saját elmondása alapján betért, hogy a forspontos kocsihoz lovakat kérjen. A képen látható épületet az orosházi Schloszárik József tervei szerint emelték 1889-ben, építésében részt vettek a békéscsabai Zamecsnik Ádám ács- és építőmester, valamint Schuch Soma lakatosmesterek is. Sarkán az idézett történetnek emléket állító tábla látható, jelenleg kormányhivatal működik falai között, az önkormányzati hivatal másik városháza épületet kapott.

Hirtelen megjelent egy egész tömeg, akik a vállukra vették és körbehordozták a fiatalembert, majd emelvényre állították, ahol beszédet tartott. Akkor aztán adtak neki városi lovakat, és elvitték Mezőberénybe. Legalábbis idősebb Petrich Sámuel, Orlai Petrich Soma atyjának visszaemlékezése szerint így történt a dolog, melyet állítólag maga Petőfi mesélt neki még akkor.[15] A történetben említett gyomai városháza már nem áll, a helyén magasodik az újabban épített elöljárósági épület,[16] amelynek alapkövét 1889. július 14-én tették le.

Ugyanakkor Mikes Lajos és Dernői Kocsis László egészen máshogy adták elő ezt a történetet, amit Szendrey Júlia által hátrahagyott iratok alapján dolgoztak fel. A leírás szerint ekhós szekéren utazott a család, egy idegen parasztcsaládhoz csatlakozva, és velük utazott Zoltán kisfiuk dajkája is. Gyomára beérve a fogadónál álltak meg, ahol ételt, italt, szállást kínáltak nekik, és ugyan nem olyan nagy csinnadrattával körítve, mint a fenti történetben szerepel, de a fogadós felismerte őket, és úgy beszélgetett Petőfivel, mintha ezer éve ismernék egymást. Másnap indultak tovább ugyanezzel a családdal Mezőberénynek.[17]

A történetben szereplő vendéglő (vagy inkább csárda) az akkori városházával szemközt, az országút másik oldalán állt a Hármas-Körös partjának tőszomszédságában, és korabeli képeslapokon is megfigyelhető. 1910-ben vette meg Holler Sámuel és felesége, Kohn Fáni, de még ugyanabban az évben a teljes tetőszerkezete leégett. Szerették volna felújítani, de nem kaptak rá engedélyt, végül 1912-ben megvásárolta tőlük a község, és építtette megközelítő helyére azt az új szállodát, ami ma is ott látható. Jelenleg Körös Szálló és Étterem a neve, de Gyomaendrődön és a környéken ma is csak „Holler” néven emlegetik.[18]


Fent Orlai Petrich Soma szülőháza, amely Mezőberény központjában, egy Y-alakú útkereszteződésben állt. Lebontását követően épült a helyére a jelenleg is ott látható városháza (jobbra), falán emléktábla őrzi a költő arcképét, és említi a korábban itt állt házat. Békésre a kép bal oldala felé húzódó út visz ma is.

Az utolsó, 1849-es úton Mezőberényben az egykori Petrich-házban szálltak meg, ahogy korábban is tette Petőfi, és várta az Erdélyből, Bem felől érkező híreket. Eközben többször is ellátogatott Gyulára, és a megyegyűlésen is felszólalt. Utolsó ismert verse Mezőberényben született, és Orlai itt festette meg Petőfi utolsó arcképét. A mezőberényi Körös-parton áll az emlékoszlop, amely jelzi azt a pontot, ahol a Petőfi-családot szállító szekér 1849. július 18-án átlépte az Alföld és a Partium határát.[19] Eredetileg csak Aradra indultak volna, hogy Petőfi tájékozódjon az Erdélyi harci helyzetről és Bem seregéről, de a sors úgy hozta, hogy onnan már nem tért vissza.


 
 Orlai Petrich Soma Petőfi utolsó portréját ábrázoló festménye.

A csabai lapok szerint, amikor Petőfi utolsó éjszakáját töltötte Orlaiéknál, mielőtt nekiindult volna Erdélybe, ott értékes iratokat rejtett volna el a házban. Az épületet dr. Berényi Ármin vette meg a festő családjától, ő mesélte a lapnak, hogy a Petrichek Pilisről származtak Mezőberénybe, és a még élő családtagok az 1870-es években ellátogattak a településre. Felkeresték az egykori családi házat, az egyik falról mértéket vettek, majd egy meghatározott helyről egy vályogtéglát kiemeltek. Mögötte állítólag a forradalom korából származó iratokat, és idősebb Petrich Sámuelnek az abból az időből való kalendáriumát emelték ki, amelyben ő pontosan feljegyezte Petőfi háromszori mezőberényi tartózkodását, de Petőfi maga két költeményt is írt neki bele.[20] Az épület 1902 óta nem áll, a helyére épült a jelenlegi városháza, de emléktábla őrzi rajta Petőfi emlékezetét.[21] Orlai Petrich Soma az 1870-es években költözött a fővárosba, de hamarosan gyermekeit, majd feleségét is elvesztette. Élete 58. évében ő is eltávozott, és a Kerepesi úti temetőben (ma: Fiumei Úti Nemzeti Sírkert) helyezték örök nyugalomra.[22]

I. 2. Petőfi Zoltán, „a szarvasi közönség bálványa”


 
 Petőfi Zoltán 20 éves kora körül.

Petőfi Sándor egyetlen fia, Zoltán 1848. december 15-én született Debrecenben, keresztszülei Arany János és felesége voltak. A segesvári csata után a költő özvegye, Szendrey Júlia és kisfia az asszony atyja, Szendrey Ignác segítségével 1850-ben visszaköltözött Pestre. Kisvártatva, júliusban Júlia ismét férjhez ment Horváth (máshol: Horvát) Árpád történészhez, rendes egyetemi tanárhoz, aki az MTA levelező tagja volt. Közös gyermekeikkel együtt nevelték Zoltánt, aki 1858-ban került be a Peregrinyi Intézetbe, hol magán-, hol nyilvános tanulóként tanult, de hatodikos korában megbukott.[23]

Anyja ellenezte, hogy Pesten tanuljon tovább - valószínűleg ekkor kezdődött a fiatalember kicsapongó életmódja -, és egy szigorú, következetes férfi gondjaira kívánta bízni. Ebben pedig az ideális jelöltet Petőfi Istvánban, első férje öccsében, saját sógorában találta meg, aki Zoltán gyámja lett. 1858. december 29-én kérte fel őt az asszony e feladatra, ekkor küldte hozzá először nyári vakációra, aki ekkor még Dánoson lakott. Majd amikor már 1863-ban elfoglalta új pozícióját a Békés megyei Csákón a Geist-uradalomban, mint uradalmi ispán, így ide érkezett ebben az évben.

Először 1863. augusztus 9-én írt innen levelet a fiatalember,[24] és kezdetben tetszett is neki az uradalmi élet, de a nagybátyjával hamar összekülönbözött, akkor visszaküldték Pestre. Itt kezdte a fiú a következő tanévet, de ott megbukott, ezért megint lekerült Csákóra 1864-ben. Mintha semmi sem történt volna, Petőfi István megbocsátott a fiatalembernek – és ez nem egyszer, hanem minden alkalommal megtörtént hasonló esetben, Irányi István kutató talán joggal ebben a mindig megbocsátásban látta a fiú lezüllésének egyik okát. Ezt követően a szarvasi evangélikus gimnáziumba íratták be, mint magántanulót, ahol „… a szarvasi közönség bálványa volt. Tárt karokkal fogadták a családok, de elkényeztették alaposan. Mulatságból mulatságba vitték s így elvonták őt teljesen a komoly munkától.”[25]

Az 1864/5-ik évre bejegyzett gimnáziumi tanulók névsorában, a VI. osztályosok között ott találjuk Petőfi Zoltánt, mint aki a Békés megyei Csákón illetékes, ugyanebben a listában ott van a Békéscsabáról bekerült Omaszta Gyula neve is, aki Munkácsy Mihálynak igen jó ismerőse volt, és akinek atyja vette meg éppen 10 évvel korábban Munkácsy rokonaitól azoknak lakóházát. 1865-ben még a VII. évet is együtt kezdték meg az iskolai értesítő szerint, de Zoltán „tanév vége előtt eltávozott”.[26] Ezt követően a fiatalember az ország számos pontján, számos iskolában fordult meg, végül érettségi bizonyítványt nem szerzett. Rövid szenvedés után, 1870. november 6-án, 22 évesen fejezte be életét, nagyapja temettette el, még azon a napon, amikor meghalt.[27]

I. 3. „Jöjjön már Pista, mert megkésünk!” - Petőfi István Csákópusztán

Petőfi Sándor öccse, István 1825. augusztus 18-án született a Kis-Kun kerületben fekvő Szabadszálláson. A szabadságharcban is részt vett, majd a világosi fegyverletételt követően besorozták az osztrák császári seregbe, végül egy félreértés következtében 3 évi sáncmunkára ítélték, ahonnan csak 1857-ben szabadult. Még ebben az évben innen került a Pest-Solt megyei[28] Dánszentmiklósra, Gaylhoffer János uradalmába. Ide egy ismerőse, Böhm János mérnök segítségével jutott be, aki katonatársa volt, és akivel sokáig együtt raboskodott.[29] Gaylhoffer úr két kisebbik fia mellé keresett nevelőt, és Petőfi István – annak ellenére, hogy a mészáros szakmát tanulta ki, és nem végzett el túl sok iskolai osztályt - elég művelt volt ahhoz, hogy a feladatot ellássa. Azt is írták róla, hogy a börtönévek alatt franciául tanult,[30] németre hibátlanul fordította bátyja költeményeit, maga is verseket írt, azaz egy intellektuális, életszerető 32 éves férfi volt.


 
 Petőfi István arcképe.

Nem csodálkozhatunk, ha a Gaylhoffer család fiatalabbik leánya, Antónia belészeretett. A vonzalom kölcsönös volt, de ez a nevelőség az apa szemében nem számított biztos, sem jól fizető állásnak (hozzátesszük: Antónia 15 éves volt ekkor). Így sosem adta volna hozzá a leányt, akit a leggazdagabb kérők ostromoltak, s a fájdalmas búcsút követően István Pestre tért vissza, Szendrey Júliához. Az asszony igyekezett mindent megtenni a szerelmesekért – különösen, hogy Antónia jó barátnője volt -, és ebben atyja támogatását is bírta. Szendrey Ignác így beajánlotta Petőfi Istvánt a Geist-uradalom csákói birtokára, mint uradalmi ispánt. A szabadságharc bukása után az addig a Batthyányik tulajdonában lévő birtokot öreg Geist Gáspár vette meg, és fényűző uradalommá fejlesztette, különösen a virágzó juhtenyésztés révén.[31] Az egykori Békés-Csanád vármegyei Kiscsákó-Csákópusztán elterülő birtok ma omladozó, romos állapotban van, Kondoros külterületén fekszik.

A tiszttartói kúriában lakó Petőfi István józan mérséklettel élt, szorgalmasan dolgozott, a gazdaságot pontosan és lelkiismeretesen vezette és a fizikai munkából maga is kivette a részét. A hely igen gyakori helyszíne volt az úri vadászatoknak, és ez a mozgalmas élet jól jövedelmező állást is jelentett, pozíciója közmegbecsülést szerzett neki, amit jól mutat, hogy 3400 holdon, 65 cseléddel kellett a munkát végeztetnie.[32] Végül 1863-ban hivatalosan is megkérte Antónia kezét – ekkor már uradalmi tiszttartó volt -, és a szülők is beleegyeztek a házasságba, majd a fiatal pár Csákópusztára költözött. Ekkor került hozzá, mint neveltje, Petőfi Zoltán.[33]



 A kiscsákói Geist-féle vadászkastély.

Ez a házasság azonban hivatalosan 8 hetet ért meg. Egy nőtlent legényember – mint amilyen Petőfi István is volt a házassága előtt - olyan életet élt, amibe egy gazdaság vezetése beletartozott, de egy háztartás vezetése nem. Azt mindenes házi cselédek vagy gazdaasszonyok végezték. A nőtlen Petőfinek gazdaasszonya volt, akit Schneider Erzsébetnek hívtak, ő vezette a háztartást, a férfinak gondját viselte. A szarvasi juhászfamíliából származó, művelt asszony egy évvel volt idősebb Petőfinél, kulcsárnőként[34] dolgozott a csákópusztai uradalomban, de egyéb szervezési és házvezetési teendőket is ellátott, így lehetett a jó kiállású gazdatiszt gazdaasszonya is.

Nem tudjuk megmondani, hogy mikor kezdődött kapcsolatuk, de tény, hogy Schneider Erzsébet és Petőfi István női-férfi kapcsolatot ápoltak a nyilvánvaló munkakapcsolaton túl is (az más kérdés, hogy egyiket a másikhoz milyen érzelmi szálak kötötték). Tartott ez akkor is, amikor Petőfi megnősült - egyes források szerint az öreg Gaylhoffer szólította fel erre, amint hogy úriember megtartja a korábban tett ígéretet. Mindenesetre két hónap után Petőfi Istvánnak egy napon az uradalom ügyeivel kapcsolatos hivatalos intéznivalója akadt Szarvason.

Felesége reggel összecsomagolta férje úti holmiját, és csókkal búcsúzott. Az utazókocsiban egyrészt azonban már ült egy, Antónia számára ismeretlen asszony – maga Schneider, aki a házasság után is ragaszkodott állásához -, másrészt a hosszan elhúzódó búcsúzkodás láttán a nő sürgető hangon kikiáltott: „Jöjjön már Pista, mert megkésünk![35] A sürgetés, a megszólítás és a hangnem, gyanút keltett a feleségben, eleget ahhoz, hogy tudakozódni kezdjen, és mindenre rájöjjön. Ezután csendben összecsomagolt és elköltözött onnan. Életükben soha többé nem találkoztak, és bár Petőfi számtalan bocsánatkérő levelet írt az asszonynak, az sosem válaszolt rájuk. Sosem váltak el.


 
Petőfi Istvánné Gaylhoffer Antónia egészalakos portréja az 1870-es évekből. 

Schneider Erzsébet és Petőfi István utóbbi haláláig férj és feleség módjára éltek együtt. Irányi István kutató azonban tudott egy másik olyan nőről is, aki kedves volt a híres férfi szívének, ez pedig özv. Bartl Ferencné Varga Mária volt. A nő Geistéknél kisinasként szolgált és könnyebb házimunkára is alkalmazták. Nővére révén került az uradalomba, aki a família házvezetőnője volt, valamint ifj. Geist Gáspár és Gyula nevelője. Bartlnének és Petőfi Istvánnak minden jel szerint közös gyermeke is született 1876-ban, Bartl István néven. A fiút az apa hivatalosan nem vehette a saját nevére, hiszen házas ember volt, de gondoskodott róla, Csákón nevelkedett a gazdaságban, később Geisték taníttatták Szarvason. Onnan Berlinbe küldték, de ott már könnyelmű életet élt az egyébként jófejű fiatalember, egyszer állítólag váltót is hamisított. Tudta, hogy ki az igazi apja, derék embernek tartotta, de nem ismerte igazán, mivel ő csak 4 éves volt, amikor meghalt. Élete további részéről nem tudunk, az I. világháborúban nyoma veszett.[36]

Schneider Erzsébet túlélte a szeretett férfit. Együttélésük legfontosabb bizonyítékaként azt a két aranyrámás olajfestményt hozta fel Imre Lajos kutató,[37] amelyek pontosan egyméretűek, és Gyulay László[38] festette őket Csákón, 1874-ben. Az azonos méretű, azonos stílusú keretbe foglalt, egymás mellé helyezve összetekintő férfi-női párt ábrázoló portrék rendszerint összetartozó társakat szoktak ábrázolni, leggyakrabban házaspárokat. A festő személye különösen érdekes, mivelhogy a bécsi és a müncheni Képzőművészeti Akadémiákon is osztálytársak, a városokban lakótársak voltak Munkácsy Mihállyal. Ugyanúgy Adam Ferenc és Wagner Sándor voltak a mestereik, és barátságuk egy életre szólt. Gyulay 1874-ben hazatért és főként illusztrátorként dolgozott, de tájképeket és portrékat is festett. Így a Petőfi Istvánt és Schneider Erzsébetet ábrázoló portrépárja az egyik első hazai munkája lehetett a visszatérését követően.[39]

Visszatérve Schneider Erzsébetre, ingatlant nem hagyott rá a férfi, de mintegy 15,000 forintot igen,[40] ami biztosította az élete végéig tartó jómódot. Gyomára költözött, ahol kvázi „Petőfi Istvánnéként” élhetett, viszonylagos közmegbecsülésben (mert ott senki sem tudta, hogy nem voltak házasok). Pénzéből kamatra adott kölcsönöket, ez volt az egyik jövedelemforrása. Egy nála nevelkedő kislányt fogadott örökbe, ő állíttatta sírkövét, amely ma is megvan a lezárt gyomai evangélikus (német) temetőben.[41]


  
 Schneider Erzsébet fiatalkori portréja.

Petőfi István képességei és megbízhatósága miatt 1857 — 1880 között Kondoros község pénztárnokaként is működött, munkájáért tiszteletdíjat kapott (ami ott még ekkor ritkaságnak számított). 1880. május 1-én hunyt el, a csákói uradalmi temetőben temették el. Ezt a területet ő maga hasíttatta ki még az 1873-as kolera-járvány idején, és gondoskodott felszenteléséről. Külön érdekesség, hogy Gunda Béla[42] - néprajzkutató, a történelemtudományok doktora, a Debreceni Egyetem néprajz tanszékének vezetője, az MTA tagja – nagyapja Petőfi István legbizalmasabb belső cselédje volt, és ő ravatalozta fel Petőfi Istvánt a halálakor. „Elmondta: a hullamerevség miatt kabátját kénytelen volt hátul kettévágni, s két oldalról a karjára húzni.[43] Sírjele a temető közepén volt elhelyezve,[44] 1908-ban azonban a Petőfi Társaság engedélyt kért az alispántól, hogy a maradványokat exhumálhassák, és a fővárosi családi sírboltban helyezzék el. A szülők eredetileg a józsefvárosi temetőben voltak elhantolva, innen a társaság jóvoltából átkerültek a mai Fiumei Úti Nemzeti Sírkertbe, a sírjelet is ők állíttatták, amelybe belefoglalták az eredeti, Petőfi Sándor által állíttatott vörösmárvány sírkövet. 1908-ban szállíttatták ide Csákóról Petőfi István hamvait, de Szendrey Júlia és Petőfi Zoltán is itt nyugszanak.[45]


 Schneider Erzsébet sírjele Gyomaendrődön. Felirata: „Itt nyugszik Schneider Erzsébet élt 69 évet meghalt 1893. február 24. Béke hamvaira Emeltette nevelt lánya: Róza”

Végrendeletét halála után 2 nappal hirdették ki a szarvasi királyi járásbíróságon. Minden ingatlan vagyonát, 400 holdas dévaványai birtokát, amelyet az utolsó években vett törlesztésre,[46] valamint egy jelentős összeget feleségére, Gaylhoffer Antóniára hagyott. Rendelkezett egyébként birtokkal a gyomai határban is, Körössziget és Varjaspuszta környékén kiváló, állattartásra alkalmas földön gazdálkodott.[47] Volt ezenkívül egy szekrénye, tele a bátyja kézirataival, verseivel, leveleivel, Petőfi Zoltánról szóló iratokkal, Petőfinek Bem általi őrnaggyá való kinevezési papírjával, a tábornok eredeti leveleivel és ereklyéivel, arcképével, amit Petőfi rajzolt, további eredeti fogalmazványokkal, nyomtatványokkal, Petőfi körözőlevelével, és további ereklyékkel, ezt a Nemzeti Múzeumra hagyta végrendeleti úton.[48]

II. Az Ellenzéki Kör – az ügyvéd és a költő

Petőfi Sándor kétségkívül az egyik legismertebb alakja volt a pesti forradalomnak, és aktív résztvevője az eseményeknek. A reformkori politika formálódásából is kivette a részét, ugyanis a legjelentősebb ellenzéki csoportnak, az Ellenzéki Körnek nem csak tagja volt, de az egylet irodalompártoló munkájának köszönhetően szerzett nagyobb népszerűséget. Később ebből nőtte ki magát a „márciusi ifjak” asztaltársasága a Pilvaxban - köztük Petőfivel -, akik a pesti forradalom vezető szerepét vállalták magukra.

Mi ennek a később politikai szervezetté fejlődött csoportnak a történetét igyekszünk a lentiekben vázlatosan bemutatni, méghozzá az egyik, elsőre jelentéktelennek tűnő tag, Reök István[49] szemszögéből, aki a kezdetektől tagja, egy ideig jegyzője is volt az Ellenzéki Körnek, közvetlen és jó ismerőse Petőfinek és másoknak, és aki 1850-ben Békéscsabára került, majd élete hátralevő részében Békés vármegye és Csaba felemelkedésén munkálkodott. Ez a politikai fórum volt az a fontos kapcsolódási pont, amely a viharsarki települést Pesthez kötötte Reök által, és egy kicsit Csabát is Petőfihez, még ha csak közvetett módon is.

Elöljárójában fontosnak tartjuk kiemelni, hogy az Ellenzéki Körnek, annak előd- és utódszervezeteinek kialakulását és működését rekonstruálni nagyon nehéz. A különböző eseményeket sok korábbi tag sokféleképpen örökítette meg, jellemzően a saját szemszögéből, és általában az ő szemszögükből vizsgálták e szervezet tevékenységét. Maga a szakirodalom sem egységes, és a Pesti Körnek illetve az Ellenzéki Körnek a MNL OL állományában megtalálható dokumentumait is az egyes személyek, valamint a sajtótörténet szempontjából vizsgálták. Mi összefoglalóan és vázlatosan, az 1837-es kezdetektől az 1849-ben történt feloszlásig próbáljuk meg ismertetni működésüket, kapcsolatukat Petőfihez, Reökhöz és másokhoz.

II. 1. Színházkedvelők asztaltársasága

A hazai reformnemzedék aktív közéleti tevékenysége a felvilágosodás korából nőtte ki magát, az új eszmerendszerek, technikai újítások, a társadalmi változások születése nyomán. Ekkor vert gyökeret a haladás, az újítás, a nemzeti felemelkedés gondolata a hazai társadalom vezető rétegének erre fogékony tagjaiban, akik neveltetésük és utazásaik során látták hazájuk és a nyugat-európai államok közti különbségeket, és a versenyben maradás zálogát a társadalmi, politikai, és gazdasági megújulásban látták. Maguk vették kezükbe a modernizáció, a továbbfejlesztés népszerűsítését és előmozdítását, amely eszméhez egyre többen kezdtek csatlakozni.[50]

Hasznosnak bizonyult, hogy az azonosan gondolkodók egy társaságba, egyletbe kezdtek tömörülni, amelyek valamilyen pártolási vagy ismeretterjesztő célzattal alakultak, és a szellemi élet felpezsdítéséhez nagymértékben hozzájárultak, kiegészítve valamilyen publicisztika (folyóirat, kalendárium, stb.) megjelentetésével. Asztaltársaságok szerveződtek, amelyek tagjai bizonyos időközönként vendéglőkben vagy kávéházakban összegyűlve vitatták meg a legfontosabb kérdéseket, és a korszak vezető politikusai, közéleti szereplői ilyen társaságokból, egyletekből ismerték egymást.


 
 A színház- és irodalomkedvelő Reök István ügyvéd, aki mély hangján kiválóan tudott verset mondani, és nagyszerűen hegedült.

Ezek közül az egyikből, a Lamacs vendéglőben[51] vacsorázó színészek, írók, ügyvédek, orvosok, hivatalnokok asztaltársaságából alakult meg 1837-ben a „Kör irodalom és művészet barátainak egyesülete”, röviden: Kör.[52] A kezdetekről részletesebben Reök István tollából olvashatunk. Reök a Szabolcs vármegyei Mándokon született, az 1820-as évek második felében, ’30-as évek első felében az eperjesi kollégiumban tanult, ahol diáktársai és tanárai is élénk figyelemmel kísérték a reformkori politikai mozgalmakat, így a tanulók később maguk is elhivatott követőivé váltak. Tagja volt annak az iskolai diáktársaságnak, amelyhez tartozott akkor Vahot Imre, Irányi Dániel, Hunfalvy János, és még sok más későbbi nagy tudós. Reök közöttük a színészet és a színház világáért rajongott, maga is itt képzelte el a jövőjét, de mégis jogi tanulmányokba kezdett Pesten. A színház iránti lelkesedése azonban mindvégig megmaradt, és a Pesti Magyar Színház (később: Nemzeti Színház) 1837. augusztusi megnyitóján többek társaságban maga is részt vett.[53]

Visszaemlékezése szerint ő, és még hozzá hasonlóan több, értelmiségi pályára lépő, hasonlóan gondolkodó fiatalember az 1830-as évek második felében jelentős számban költözött fel Pestre. A színház világa hozta őket össze, de emellett maguk is figyelemmel kísérték a reformkori politikai küzdelmeket. Magával ragadta őket a színház megépülése és a magyar nyelvű előadások világa, amikre lelkesen el is látogattak. A színészekkel is igyekeztek megismerkedni, akik a Magyar utcai Lamacs-féle sörházba jártak.[54] A társaság kedvéért ezek a lelkes fiatalemberek is rendszeresen betértek ide, ahol tisztességes vacsorát is lehetett fogyasztani, és összeismerkedni kedvenc színészeikkel. Idővel csatlakoztak hozzájuk írók, ügyvédek, orvosok, hivatalnokok is, mint Vörösmarty Mihály, Vahot Imre, vagy Bajza József (részben korábbi iskolatársak, részben a jogi egyetemről ismerték egymást). Maga Reök 1838-ban tett ügyvédi vizsgát,[55] tehát még az egyetemi évei alatt csatlakozott ehhez a csoportosuláshoz.

II. 2. A Lamacsból a Csigába

Addig-addig gyűltek még tagok ehhez az asztaltársasághoz, hogy a végén külön kis szobát kaptak Lamacsnál, hogy mind elférjenek, és rendszerint irodalmi, politikai témákat vitattak meg. De így sem volt megfelelő a jelentős létszámú csoportnak a hely, érezték, hogy változtatásra van szükség. Reök István ekként írta le az esetet: „Új társasággá alakultunk tehát, fogadván magunkhoz számos többeket és átköltöztünk (…) egy másik sörházhoz jutottunk, de a hegyibe ám, az emeletbe, a Sebestyén-téren, a »csigába«.[56] [57] A Sebestyén téri vendéglő emeleti helyiségébe tették át székhelyüket, elnöknek Vörösmarty Mihályt választották. Hogy erre mikor került sor, nem írja, de nagyon valószínűnek látszik, hogy ez lehetett 1841-ben, ekkor alakult át ez a csoport egyszerű asztaltársaságból, ha nem is hivatalosan is szabályozott formátumú egyletté, de valami komolyabbá.[58]

Kezdetben csak az egyesülés volt a céljuk, a tagok politikai eszmecseréket folytattak, és az aktív irodalompártolást is feladatuknak tekintették, versek, zeneművek kiadását támogatták. A „Kör” 1843. december 10-én nevet változtatott, és vette fel a „Nemzeti Kör” nevet, ekkor alakultak szabályszerű egyesületté.[59] Akkori székhelyüket a „Csigában” igen restellték, és átköltöztek a Hatvan utcai Heinrich-házba.[60] Elnökük Fáy András, alelnökük Fényes Elek volt.[61] Reök feleleveníti, hogy Irinyi János vegyészt is soraik között tudhatták, aki a robbanásmentes gyufa feltalálója volt. Állítólag ki nem állhatta, ha „gyufás” –nak hívták. „Petőfi is itt mutatta be legelső kötet versét kéziratban pártolás és kinyomatás végett…[62]


 
 Csiga-vendéglő, amelynek emeletén működött egy ideig a Kör.

Székhelyüket idővel az Országúton állt Kunewalder-házba helyezték át.[63] Tagjai közt vallási felekezetre tekintet nélkül foglaltak helyet a polgári értelmiség széles rétegei, valamint a közép- és kisnemesség polgári foglalkozású tagjai, soraik között tudták Vörösmarty Mihályt, Deák Ferencet, Kossuth Lajost, Trefort Ágostont, Vásárhelyi Pált, Erkel Ferencet, Perczel Mórt, és még másokat. Fontos tevékenységük volt továbbra is az irodalom és a művészet pártolása, amit az is bizonyít, hogy 1844-ben kiadták Petőfi verseit. Az egykori asztaltársaságból lett egylet emellett pár év alatt jelentős politikai tényezővé erősödött.

A Nemzeti Kör 1845-ben kettévált. Az október 4-én tartott rendkívüli közgyűlésen elnökükké választották Teleki Lászlót,[64] de a tagok közötti politikai állásfoglalás ekkorra markáns különbségekké érett, azaz hogy az ellenzéki politikában radikálisabb, vagy mérsékeltebb irányvonalat fogalmazzanak meg.[65] A Nemzeti Kör megmaradt Teleki elnöksége alatt, míg az innen kiváló Kossuth-párti kisebbség „Pesti Kör” néven alapított új egyletet, elnökükké Ráday Gedeont választották. Alelnöke Fényes Elek lett, de Kossuth, Nyáry Pál, és Petőfi is csatlakozott hozzájuk.[66] A szétválást követően a Nemzeti Kör a Hatvani utcába tért vissza, a Horváth-ház elegáns termei szolgáltak otthonukként.

Megalakulását követően a Pesti Körhöz kezdett közelíteni a „Közhasznú Gyűlde” nevű konzervatív egylet, akik az ellenzéki szakadást megpróbálták kihasználni, és maguk mellé állítani az új egyletet. Ezzel azonban éppen ellentétes irányú folyamatot indítottak el, az egylet tevékenysége közelebb hozta egymáshoz a két ellenzéki csoportot. Ennek eredményeképp, Batthyány Lajos és Kossuth Lajos kezdeményezésére,[67] 1847. január 20-án[68] hivatalosan is egyesültek, és felvették az „Ellenzéki Kör” nevet.[69] Erre az Úri utcai br. Laffert-házban került sor,[70] [71] amely újabb székhelyükké lett. Az elnök Teleki László maradt, alelnökök Vörösmarty Mihály és Fényes Elek.[72] Tagjaik közt tudhatták például Petőfi Sándort,[73] Vasvári Pált, Irinyi Józsefet (a kémikus János testvére, műfordító), Irányi Dánielt, Jókai Mórt, Vajda Jánost,[74] Madách Imrét,[75] Erkel Ferencet,[76] vagy azt a Csány László Zala megyei birtokost, aki a szabadságharc alatt működött Szemere-kormánynak volt közmunka- és közlekedésügyi minisztere.[77] Az Ellenzéki Kör alakulásakor Reök Istvánt választották meg jegyzőnek.[78]

II. 3. A forradalom sodrában

1847. március 15-én a kör konferenciát rendezett, amely az ellenzék programját dolgozta ki, ez volt az Ellenzéki Nyilatkozat. A politikai életben jelentős szervezőerővel bírt, és olyan kiemelkedő politikai viták zajlottak sorai közt, amelyek a forradalom során megszövegezett 12 pont alapjait képezték, az irányelvek tehát már az itt tömörülő fiatalok között ismertek voltak. Azonban azt már nem a kör fogalmazta meg, hanem az innen külön asztaltársaságba tömörült „márciusi ifjak”, ami 1847. december 6-án alakult meg a Pilvax kávéházban (tagja volt mások mellett Petőfi, Vasvári Pál, Irinyi József, Irányi Dániel, Jókai Mór, Vajda János, azaz kikristályosodott egy radikalizálódó irányvonal).

Kossuth az Ellenzéki Körön keresztül vette fel velük a kapcsolatot, és biztatta őket, hogy követeléseiket öntsék írásos formába, petícióba, ezt Irinyi szerkesztette meg. 1848. március 11-én ezt meg is vitatták, de a mérsékeltebbek – köztük Klauzál Gábor – túl korainak tartották, ők az óvatosabb mértékű politizálásnak voltak hívei.[79] 13-án azonban az Ellenzéki Kör ülése elfogadta ezeket a követeléseket, amelyeknek összefoglalóan a „12 pont” nevet adták. 14-én délután üléseztek a nyilvánosságra hozatal és a felterjesztés módjáról. Klauzál ezen alkalommal szintén a tapintatosabb politizálás mellett érvelve azt javasolta, hogy a 12 pontot előbb az ország lakosságával kellene megismertetni, minél szélesebb rétegeket az ügy mellé állítani, míg a radikális fiatalság petíció, azaz követelések gyanánt azonnal Pozsonyba szándékozott azt küldeni.[8] Végül a mérsékeltek elérték, hogy az ellenzék országos ülése tárgyalja meg a dokumentum sorsát és köröztesse az országban ismertetés céljából.

1848. március 15-én azonban a radikális pesti értelmiség az utcára vonult, kitört a forradalom, de a mérsékeltek is igyekeztek csatlakozni a tömeghez, hogy minél inkább megpróbálják az eseményeket törvényes keretek között tartani.[81] 1848. április 16-án az Ellenzéki Kör átalakult, és vette fel a” Radical Kör” nevet[82] Nyáry Pál indítványára. Elnök maradt Teleki, tagja Fényes Elek, Perczel Mór, Vörösmarty, Irányi.[83] Reök azonban mindig a mérsékeltekkel szimpatizált, és ezt Czeglédi Imre kutató (†2023) több adattal is alátámasztotta. Április 30-án még ő fogalmazta meg a Radical Kör azon feliratát a kormányhoz, amelyben a nemzetőrség toborzásának megkezdését sürgetik.

Május 2-án történt a tisztújító közgyűlés, amelyen továbbra is Reök volt a jegyző, de a szavazatokkal csak a második helyet szerezte meg a pozícióra, aminek következtében lemondott. Az 1848. május 7-i tisztújító választáson nem csak hogy részt vett Petőfi, de a szavazatszedő bizottság tagja volt, és a bejegyzés szerint választmányi tag is.[84] A választmánynak Reök is tagja maradt, és a Radical Kör rendkívüli közgyűlésén 1848. május 18-én még részt vett.[85] Itt határozta el a szervezet, hogy a kormány által felállítandó önkéntes hadsereg toborzását rendkívüli országos adománygyűjtéssel segíti elő, de a kormány kívánságára lemondtak erről és csak a körön belül gyűjtötték a hozzájárulásokat.[86] Ezt követően Reök István nevével a Radical Kör iratai közt nem találkozni. Az egylet feloszlatását az 1849. június 21-i közgyűlésen mondták ki.[87]

Reök István politikai kapcsolatai segítségével jónak ígérkező állást szerzett,[88] 1848 májusától[89] a mérsékeltekhez tartozó Klauzál mellett vállalt részt az első felelős magyar kormány működésében. A földmívelés, ipar és kereskedésügyi minisztériumban (a minisztere Klauzál Gábor volt), annak kereskedési osztályának kereskedési szakosztályán volt titoknok.[90] [91] A szabadságharc utolsó szakaszában a bizonytalan közbiztonsági helyzet miatt Cserépvárra menekült bátyjához, Antalhoz, aki a Coburg hercegi uradalom kasznárja volt. Csak 1849 novemberében tért vissza Pestre, ahol feleségét, két kisgyermekét hagyta.


 Reök István sírjele a lezárt békéscsabai Bogárházi temetőben. A létesítmény egy részét az 1970-es évek közepén felszámolták, hogy a Bajza utca nyomvonalát meghosszabbítsák, az úttest másik oldalán lakóházakat építsenek. Czeglédi Imre szóbeli közlése alapján az útalap ásásakor az úttest nyomvonalának közepén találták meg Reök maradványait és költöztették mai nyughelyére. Egykori belvárosi kis kúriáját ugyanekkor bontották le.

Korábbi barátait, a pesti ismert művész- és írói világ tagjait kihallgatták, folyamatos titkosrendőri megfigyelés alatt tartották, többeket börtönbe, sáncmunkára ítéltek. Ő maga a további megtorlástól félve családjával Csabára költözött,[92] ahol nővére, Karolina (a családban Saroltának hívták) lakott, akinek férje az 5500 holdas Apponyi-birtoktest uradalmi inspektora, Steiner Jakab volt. Steiner anyagi jólétét mutatta, hogy jelentős vagyonnal rendelkezett (klasszicista kúriát építtetett lakóház gyanánt a városhatáron túl, földjei, földbérletei, szárazmalmai és kocsmái voltak), társadalmi megbecsülését pedig az, hogy a csabai evangélikus egyházközségnek világi felügyelője volt 1837 — 1853 között.[93] Ez a tekintély nyújtott Reök Istvánnak biztonságot, és habár állandó titkosrendőri megfigyelés alatt állt, de a csabai főszolgabírói jelentések ezért hallgatták el’48-as múltját.[94]

Reök István, a jogi végzettségű, színészet- és színházkedvelő férfi, aki az 1830-as, 1840-es években a pesti politikai és művészvilág elitjének köreibe tartozott, aktív részese volt a reformkori politikai küzdelmeknek, Klauzál Gábor közvetlen munkatársa, a haladást követelő, de mérsékelt lépésekkel megvalósító politikai tömörülés tagja, személyes ismerője Vörösmartynak, Petőfinek, és sokan másoknak. Csabán még mostohábban bánt vele a sors, amikor két kicsiny gyermeke elhunyt, feleségével eltávolodtak egymástól, az asszony elköltözött tőle, s ő városunkban agglegény életmódot folytatott. De nem hagyta el magát, és idővel a helyi és a megyei társadalom jól ismert alakja lett. Neki köszönhető a színészet beindítása Csabán, jótékonysági akciókat szervezett támogatói céllal, maga is gazdálkodásba kezdett, elsőként javasolta, hogy Csaba legyen a vármegye központja. 1877-ban bekövetkezett haláláig nagyrészt városunkban élt.

1852-ben, élete talán legnehezebb szakaszában kénytelen volt magához venni elárvult unokaöccsét, Lieb Miskát, hogy gondoskodjon róla és gyámja legyen. Délelőttönként tanítgatni próbálta, délutánonként pedig elsétáltak Steiner úrhoz és Sarolta nénihez a házukba – ők Miska húgát, Gizellát fogadták örökbe -, hogy ott ebédeljenek, és a testvérek játszhassanak a szomszéd gyerekekkel. Ez közel fél éven keresztül minden nap megismétlődött.


 Munkácsy Emlékház (Steiner – Omaszta-kúria), épült 1845 körül. Az épületet Munkácsy Mihály rokonai építtették, a festő gyermekként a nagybáty-jával, Reök Istvánnal vendégeskedett a házban. A rokonoktól Omaszta József ügyvéd, városi jegyző vásárolta meg, akinek fia, Gyula együtt járt iskolába Petőfi Zoltánnal.

Nem gondolta talán soha, hogy világhírű festőművész lesz abból a fiúból, akit a legkevésbé sem érdekelt a tanulás kezdetben. Pedig csak egy jó tanítóra, Szamossy Elekre volt szüksége ahhoz, hogy a benne rejlő tehetséget kibontakoztassa. Miután erről Reök is megbizonyosodott, kiterjedt pesti kapcsolatrendszerét felhasználva ajánlólevelekkel látta el, hogy segítse célja megvalósulásában. A fiatalember meghálálva a törődést Pesten, Bécsben, Münchenben, Düsseldorfban képezte magát szorgalmasan, majd 1870-ben a világ is megismerte a nevét. De nem Lieb Miskaként emlegetjük őt ma sem, hanem a szülővárosa után felvett művésznevén: Munkácsy Mihály. Reök István pedig nem más volt, mint Munkácsy édesanyjának, Reök Cecíliának az öccse, a festőművész anyai nagybátyja. Sírja Békéscsabán, a Bajza utcai, lezárt Bogárházi temetőben található.

Az egykori Steiner-kúriát, ahol egy fél éven keresztül minden nap vendégeskedtek az ifjú Munkácsyval, később a felvidéki származású, kisnemes Omaszta József városi jegyző vásárolta meg a festőművész rokonaitól, az ő fia volt az a már fentebb említett Omaszta Gyula, aki Szarvason osztálytársa volt Petőfi Zoltánnak. Ma is áll ez az épület, és nem csak az Omaszta család eredetileg is idevásárolt bútoraival van berendezve, de ez ma a Munkácsy Emlékház, ahol a Mesternek 21 eredeti festménye[95] látható.

 


Szalay Ágnes
történész
Munkácsy Emlékház
(Békéscsaba)

2023. április

 

Képek jegyzéke:

1. Munkácsy Mihály: Petőfi búcsúja a szülei házától. Olaj, vászon (Pest, 1866) Szépművészeti Múzeum — Magyar Nemzeti Galéria Lsz.: NG 2728 Kiállítóhely: Munkácsy Emlékház, Békéscsaba. Kép: https://mng.hu/bucsu-az-esztendotol/ (2023-04-16)
2. Kép: Szalay Ágnes, 2023
3. Üdvözlet Gyomáról! Gyoma látképe. Szilágyi István kiadása, Gyoma, é. n. [1889 — 1910 között] (fekete-fehér képeslap) Forrás: „Gyoma régen” nyitott Facebook-csoport (admin, 2017. július 23.) Elérhető: https://hu-hu.facebook.com/people/Gyoma-r%C3%A9gen/100027232467161/ (2023-04-16)
A képeslapon látható környezet napjainkban. Kép: Szalay Ágnes, 2023
4. Békés Megyei Kormányhivatal, Gyomaendrődi kirendeltség. Jelenlegi címe: Szabadság tér 1.
Kép: Szalay Ágnes, 2023
5. Orlai Petrich Soma szülőháza Mezőberényben. (ismeretlen alkotó) Közli: Mezeiné Bátori Valéria és Fodor Anna: Orlay Petrics Soma. (é. n.) Elektronikusan: https://serinusanna.wordpress.com/orlay-petrics-soma/ (2023-04-16)
Mezőberény, Városháza. Kép: Szalay Ágnes, 2018
6. Orlai Petrich Soma: Petőfi Mezőberényben (Petőfi utolsó, élet utáni portréja; papucsos változat). Olaj, vászon (Mezőberény, 1849) Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM), Lsz.: 65.44.1. Digitalizálva: https://200petofiszabadon.pim.hu/orlai-petrics-soma-petofi-mezoberenyben (2023-04-16)
7. Frankó Miklós: Petőfi Zoltán műtermi portréja. Fekete-fehér képeslap (Kecskemét, 1868 körül) Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) Lsz.: F.3768. Digitalizálva: https://opac.pim.hu/record/-/record/PIM762541 (2023-04-17)
8. Petőfi István arcképe. (ismeretlen rézmetsző) Nyomtatásban megjelent: Vasárnapi Újság. XXVII. évf. 19. sz. (1880. május 9.) p. 305. Digitalizálva: (EPA) https://epa.oszk.hu/00000/00030/01366/pdf/01366.pdf (2023-04-17)
9. Kiscsákó, Geist Gáspár-kastély (Kondoros külterületén). Fekete-fehér fénykép (1983) Forrás: Jankó Attila/Fortepan (Ksz.: 75721) Elérhető: https://fortepan.hu/hu/photos/?q=Kiscs%C3%A1k%C3%B3 (2023-04-17)
10. Petőfi Istvánné Gaylhoffer Antónia. (Simonyi, 1870-es évek) Nyomtatásban megjelent: Vasárnapi Újság. LXV. évf. 32. sz. (1918. augusztus 11.) p. 467. Digitalizálva: (EPA) https://epa.oszk.hu/00000/00030/03375/pdf/VU_EPA00030_1918_32.pdf (2023-04-17)
11.Schneider Erzsébet fiatalkori képe. Nyomtatásban közli: Irányi István, Petőfi István. Békési Élet. 1973 (8. évf.) 1. sz. p. 29. Digitalizálva: (LibHun) https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesiElet_1973/?pg=30&layout=s (2023-04-17)
12. Schneider Erzsébet sírjele Gyomaendrődön. Felirata: „Itt nyugszik Schneider Erzsébet élt 69 évet meghalt 1893. február 24. Béke hamvaira Emeltette nevelt lánya: Róza”.
13. Reök István portréja. (fekete-fehér fénykép) Nyomtatásban közli: Czeglédi Imre: Munkácsy ősei és rokonsága. A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 31. Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága, Békéscsaba, 2001. p. 91.
14. A Sebestyén tér és Irányi utca sarka a lerombolás előtt. — A volt „Csiga” vendéglő épülete. (Lovich, 1896) Nyomtatásban megjelent: Vasárnapi Újság. XLIV. évf. 28. sz. (1897. július 11.) p. 451. Digitalizálva: (EPA) https://epa.oszk.hu/00000/00030/02264/pdf/02264.pdf (2023-04-17)
15. Reök István sírja. (Bogárházi temető, Békéscsaba; lezárt) Kép: Szalay Ágnes, 2023
16. Munkácsy Emlékház. Kép: Szalay Ágnes, 2023

Megjegyzések:

[1] Vö. Péter László, Petőfi félig sem szerb. Páratlan Oldal. XLVII. évf. 13. sz. (2003. március 28.) Elektronikusan: (Élet és Irodalom) https://www.es.hu/cikk/2003-03-31/-/petofi-felig-sem-szerb.html és Józan Lajos, Petőfi Sándor a családtörténet tükrében. Kárpátalja. (2016. március 30.) Elérhető: https://karpataljalap.net/2016/03/30/petofi-sandor-csaladtortenet-tukreben (2023-04-05)
[2]  Balló Rudolf adott arról először hírt kutatásaiban az 1880-as években, hogy Ljesnón született volna Hrúz Mária. Dienes András és Sándor 1958-ban végzett kutatásaiban azonban megtalálták az anyakönyvi bejegyzését, és a kislány bizonyosan Necpálon született, ahogyan annak apja, Hrúz János is. (Mezősi Károly: Petőfi anyja. In: Ikvai Nándor (szerk.): Studia Comitatensia (Tanulmányok Pest megye múzeumaiból) Pest Megyei Múzeumok igazgatósága, Szentendre, 1972. pp. 275 — 290.) (p. 282.) Library Hungaricana (LibHun) https://library.hungaricana.hu/en/view/MEGY_PEST_Studia_01/?pg=277&layout=s (2023-03-18)
[3]  Mindkét szülő 1791-ben született.
[4]  Bognár László, Kartal rövid története. Kartal Nagyközség Honlapja. (é. n.) Elérhető: http://www.kartal.hu/kartal-tortenete/ (2023-04-05)
[5]  A Békés megyei Endrőd lakossága például egyetlen nemzedék alatt elmagyarosodott.
[6]  Ránzai H. Péter közlése szerint erre az esetre Szabadszálláson került sor. Lásd: Ránzai H. Péter: Petőfi és szülei. Szent Erzsébet Nyomda, Kassa, 1910. p. 19. Digitalizálva: (SzTE Miscellanea Repozitórium – SzTE Misc) http://misc.bibl.u-szeged.hu/46124/1/xa_72527.pdf (2023-04-05)
[7]  Györe Zoltán, A Petrovics és Salkovics család gödöllői kapcsolatai. Nyomtatásban: Gödöllői Szolgálat. VII/15. (2016) Digitalizálva, részben: (Valkó nagyközség oldala) https://www.valko.hu/wp-content/uploads/2016/07/petrovics.pdf (2023-03-11); Jakus Lajos: Petőfi családja. In: Farkas Péter, Novák László (szerk.): Irodalomtörténeti Tanulmányok (Studia Comitatensia 19.) Pest megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 1989. pp. 119 — 163. (p. 130.) Digitalizálva: (LibHun) https://library.hungaricana.hu/en/view/MEGY_PEST_Studia_19/?pg=131&layout=s (2023-04-16)
[8]  Régies helyesírás szerint, a Petrics változat ugyanúgy megfelelő.
[9]  „Orlai Petrics Soma” szócikk. BékésWiki. (2023. január 6.) Elérhető: http://bekeswiki.bmk.hu/index.php/Orlai_Petrics_Soma_(1822%E2%80%921880) (2023-03-11)
[10]  Amennyiben 1838-as értéken számolunk, úgy ez a dolgozat születésének pillanatában 20,005,696 forintot érne. Ez mai szemmel is egy jelentős összeg. (Danyi Pál, Magyar pénzértékindex – árak és devizák alapján 1754-től. Ártörténet.hu /2023. január 22./ Elérhető: https://artortenet.hu/magyar-penzertekindex-arak-es-devizak-alapjan-1754-tol/ /2023-03-11/)
[11]  Az Ostffyasszonyfán töltött időről, és idézet: sz. n., Petőfi emlékek Ostffyasszonyfán. Ostffyasszonyfa települési honlapja. (2015. november 22.) Elérhető: http://ostffyasszonyfa.hu/turizmus/petofi-emlekek-ostffyasszonyfan_48/ (2023-03-11)
[12]  Valószínűleg Békésen keresztül utaztak, az volt a legrövidebb út.
[13]  A jelenlegi Gyomaendrőd Gyoma és Endrőd két külön település egyesüléséből jött létre 1982. január 1-én. A gyomaendrődiek azonban ma is számon tartják, ki melyik településrészen született, és az egykori önálló községekre jellemző családnevek ma is megfigyelhetők.
[14]  Jogalapja volt a kérésének, hiszen leszerelt katona volt. Ha a történetben szereplő város lovai voltak ténylegesen befogva egy kocsi elé, akkor azokkal az állatokkal csak a települési elöljáróság rendelkezhetett (kivéve, ha a megyehatóság vagy az állam bármely felettes szerve másként nem rendelte).
[15]  Baráth Ferenc, Egy Petőfi-reliquia. Vasárnapi Újság. XLII. évf. 22. sz. (1895. június 2.) pp. 350 — 351. Digitalizálva: (Elektronikus Periodika Archívum - EPA) https://epa.oszk.hu/00000/00030/02152/pdf/02152.pdf (2023-03-11) Ez az eset is jól rávilágít arra, amelyről egységes állásponton vannak korunk kutatói. Nevezetesen, hogy Petőfi már életében elkezdte a saját „imidzsét” építeni, és az utókornak nem kellett olyan sokat hozzátenni. Mert ő már életében tudta, hogy történelmet csinál, és ezt tudatosan képviselte is mindenhol.
[16]  Ma: Békés Megyei Kormányhivatal. Jelenlegi címe: Szabadság tér 1.
[17]  Szendrey Júlia ismeretlen naplója, levelei és haláloságyán tett vallomása. Bethlen Margit grófnő előszavával. Közzéteszik és feldolgozták: dr. Mikes Lajos és Dernői Kocsis László. Genius Kiadó, Budapest, 1930. I. Melyik út vezet Mezőberény felé? Elektronikus változat: (Magyar Elektronikus Könyvtár - MEK) http://mek-oszk.uz.ua/07000/07091/html/ (2023-03-16)
[18]  Dinyáné Bánfi Ibolya: Előterjesztő javaslat. Holler szálloda épülete Települési Értéktárba történő felvételéhez. (kézirat) Gyomaendrőd, 2018. Digitalizálva: (Határ Győző Városi Könyvtár - HGyVK) https://hgyvk.hu/images/stories/ertektar/epitett_kornyezet/eloterjesztes_holler_szalloda_epulet.pdf (2023-04-05)
[19]  „Petőfi Sándor-emlékoszlop (Mezőberény)” szócikk. BékésWiki. (2022., december 30.) Elérhető: http://bekeswiki.bmk.hu/index.php?title=Pet%C5%91fi_S%C3%A1ndor-eml%C3%A9koszlop_(Mez%C5%91ber%C3%A9ny)&oldid=14448 (2023-03-11)
[20]  Jókai és a mezőberényi Orlay ház. Békésmegyei Közlöny. XXVI. évf. 56. sz. (1899. július 13.) p. 3. Digitalizálva: (LibHun) https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesmegyeiKozlony_1899_2/?pg=22&layout=s (2023-04-09)
[21]  „Petőfi Sándor-emléktába (Mezőberény)” szócikk. BékésWiki. (2023. február 13.) Elérhető: http://bekeswiki.bmk.hu/index.php/Pet%C5%91fi_S%C3%A1ndor-eml%C3%A9kt%C3%A1bla_(Mez%C5%91ber%C3%A9ny) (2023-03-11)
[22]  Orlay Petrich Somáról… Békésmegyei Közlöny. VII. évf. 112. sz. (1880. június 12.) pp. 1 — 2. Digitalizálva: (LibHun) https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesmegyeiKozlony_1880_1/?pg=362&layout=s (2023-04-09)
[23]  Ónody Magdolna, dr.: Petőfi Zoltán életéből. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár, [Miskolc], 1989. p. 21. Digitalizálva: (MEK) https://mek.oszk.hu/22300/22337/22337.pdf (2023-03-16)
[24]  Irányi István, Petőfi István. Békési Élet. 1973 (8. évf.) 1. sz. pp. 13 — 40. (p. 27.) Digitalizálva: (LibHun) https://library.hungaricana.hu/en/view/BekesiElet_1973/?pg=14&layout=s (2023-03-15)
[25]  Micsinay János, Petőfi Zoltán Szarvason. Emlékezés. Békésmegyei Közlöny. XXV. évf. 94. sz. (1898. november 24.) p. 3. Digitalizálva: (LibHun) https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesmegyeiKozlony_1898_2/?pg=226&layout=s (2023-04-09)
[26]  A szarvasi főiskola értesítője az 1864/5-iki tanévről. Tatay István, Arad, 1865. p. 37., Digitalizálva: (LibHun) https://library.hungaricana.hu/hu/view/Szarvas_33225_agostai_gimnazium_33238_1865/?pg=21&layout=s; A szarvasi főiskola értesítője az 1865/6-iki tanévről. Tatay István, Arad, 1866. p. 22. Digitalizálva: (LibHun) https://library.hungaricana.hu/hu/view/Szarvas_33225_agostai_gimnazium_33238_1865/?pg=21&layout=s (2023-04-09)
[27]  Ónody (1989) pp. 22 — 30.
[28]  Kéry Gyula: Friss nyomon. Petőfi Könyvtár 1. Szerk.: Endrődi Sándor, dr. Ferenczi Zoltán. Kunossy, Szilágyi és Társa Könyvkiadó Vállalat, Budapest, 1908. p. 110. Kötet: (LibHun) https://library.hungaricana.hu/hu/view/ORSZ_PIMU_PetofiKonyvtar_01/?pg=0&layout=s (2023-03-16)
[29]  Böhm felesége Gaylhoffer Franciska volt, Gaylhoffer úr legidősebb leánya, nem mellesleg jó barátnője Szendrey Júliának. (Irányi István, Petőfi István és Petőfi Zoltán Békés megyében. Sárhajó. 2002. 5 — 6. sz. pp. 21 — 24. /p. 21./ Sárréti elektronikus Könyvtár /SEK/ http://sek.digisarret.hu/00001/00008/SEK-00008-005_Sarhajo_05-06_pw.pdf /2023-03-16/) A dánszentmiklósi települési értéktárban található leírás azonban azt mondja, hogy ifj. Gaylhoffer János, a birtokos fia és Antónia testvére volt az, aki beajánlotta nevelőnek Petőfit, mert maga is ismerte, hiszen ő is részt vett a szabadságharcban, ugyanúgy kényszersorozták a császári hadseregbe és ugyanott szolgáltak Tirolban. (sz. n., Petőfi /Petrovics/ István Dánoson írt versei. /települési értéktári javaslattétel/ Dánszentmiklósért Egyesület https://www.danszentmiklosert-egyesulet.hu/ertekek/petofi-istvan/ /2023-03-16/)
[30]  „De a börtönben se töltötte idejét tétlenül. Miután emberséges őrei által könyvekhez jutott, megtanult franciául s önképzésre fordította szomorú fogságának kínos napjait.” (Zlinszky István, Kondoros története. Visszaemlékezések. Békésmegyei Közlöny. XXXII. évf. 119. sz. /1905. december 28./ pp. 4 — 5. /LibHun/ https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesmegyeiKozlony_1905_2/?pg=253&layout=s /2023-04-09/)
[31]  A korszakban számos társadalmi réteg – itthon és külföldön egyaránt – viselt posztószövetből készült ruhadarabot, posztókalapot, amelynek alapanyaga a juhgyapjú.
[32]  Irányi (2002) p. 21.
[33]  Azért is vesztek össze, mert pont az esküvő előtt szökött el tőle a fiatalember.
[34]  Nagyobb úri házak éléstárának felügyelője, bizalmi állás.
[35]  Kozák Péter, Petőfi István emlékezete. Névpont (2019) Elérhető: https://www.nevpont.hu/tanulmany/petofi-istvan-emlekezete-845c3 (2023-03-15)
[36]  Boda Zsuzsa, Az utolsó Petőfi-vér. Régiónapló. (2009. szeptember 17.) Elérhető: http://sajtoteam.mediacenter9.hu/meselo-kepek/20692-az-emeleten-meg-etterem-is-volt (2023-03-16)
[37]  Imre Lajos, Ismeretlen Petőfi-ereklyék és újabb adatok a család történetéhez. Jászkunság. IX. évf. 4. sz. (1963. december) pp. 145 — 149. (p. 147.) Digitalizálva: (EPA) http://www.epa.hu/03000/03002/00034/pdf/EPA03002_jaszkunsag_196312_0904_145-149.pdf (2023-03-15)
[38]  Békésgyula, 1843 — Budapest, 1911.
[39]  Kieselbach Galéria és Aukciósház, „Gyulai László” szócikk: https://www.kieselbach.hu/muvesz/gyulay-laszlo-_gyulai-laszlo_-kratochvill-laszlo__8914; sz. n., Gyulay László. Művészet. X. évf. 6. sz. (1911) pp. 261 — 266. Elérhető: (EPA) http://www.epa.hu/00000/00009/00064/261-265-gyulai.htm (2023-03-15)
[40]  Ami mai értékre átszámítva tekintélyes, 77,310,000 forintot érne.
[41]  A két pusztai asszonyról lásd: Irányi (1973) pp. 28 — 30., Imre (1963) pp. 145 — 149.
[42]  1911 — 1994
[43]  Lukács László, Petőfi-forgácsok. Hitel folyóirat. XXXVI. évf. 1. sz.(2023. január) pp. 24 — 46. (p. 36.) Elérhető: https://www.hitelfolyoirat.hu/wp-content/uploads/2023/01/02-lukacs1.pdf (2023-03-16)
[44]  Petőfi emlékünnepély megyénkben. Békésmegyei Közlöny. XXVI. évf. 62. sz. (1899. augusztus 3.) p. 3. Digitalizálva: (LibHun) https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesmegyeiKozlony_1899_2/?pg=56&layout=s (2023-04-09)
[45]  A Petőfi-család dísz-sírban. Békésmegyei Közlöny. XXXV. évf. 85. sz. (1908. október 22.) p. 5. Digitalizálva: (LibHun) https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesmegyeiKozlony_1908_2/?pg=254&layout=s (2023-04-16) Petőfi István eredetileg állított sírjele ma is megvan, a nevét viselő kondorosi általános iskola belső udvarán áll.
[46]  Imre (1963 p. 146.
[47]  Irányi (2002) p. 21.
[48]  Petőfi István végrendelete. Békésmegyei Közlöny. VII. évf. 89. sz. (1880. május 9.) p. 3., Digitalizálva: (LibHun) https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesmegyeiKozlony_1880_1/?pg=292&layout=s; Kiirat… Békésmegyei Közlöny. VII. évf. 93. sz. (1880. május 15.) pp. 1 — 2. https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesmegyeiKozlony_1880_1/?pg=304&layout=s; Kiirat… Békésmegyei Közlöny. VII. évf. 94. sz. (1880. május 16.) pp. 3 — 4. https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesmegyeiKozlony_1880_1/?pg=308&layout=s (Minden utolsó hozzáférés: 2023-04-16)
[49]  Ejtsd: „rökk”. 1816 — 1877
[50]  Erről részletesen: Csorba László, Velkey Ferenc: Reform és forradalom 1790 — 1849. Csokonai Kiadó, Debrecen, 1998.
[51]  Mai címe: Budapest V. ker. Magyar u. 28. Eredetileg egy emelettel bírt, eredeti klasszicista homlokzata részben eltűnt, emléktábla nem található rajta.
[52]  Kosáry Domokos (szerk.): Budapest története a török kiűzésétől a márciusi forradalomig. Budapest története III. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975. p. 470. Digitalizálva: (LibHun) https://library.hungaricana.hu/hu/view/BFLV_BPT_03/?pg=473&layout=s (2023-04-01)
[53]  Czeglédi Imre: Munkácsy Békés megyében. A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 26. Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága, Békéscsaba, 2004. p. 13., Czeglédi Imre: Munkácsy ősei és rokonsága. A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 31. Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága, Békéscsaba, 2001. p. 89.
[54]  Dezsényi Béla, A Nemzeti Kör a negyvenes évek irodalmi és hírlapi mozgalmaiban. Irodalomtörténeti Közlemények. LVII. évf. 1 — 4. füzet. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1953. pp. 163 — 204. Digitalizálva: (EPA) https://epa.oszk.hu/00000/00001/00190/pdf/ITK_00190_1953_01-04.pdf (2023-04-02)
[55]  Czeglédi (2001) p. 90.
[56]  Rökk (sic!) István: A „Nemzeti Kör” pecsétnyomója. Vasárnapi Újság. VII. évf. 4. sz. (1860. január 22.) pp. 42 — 43. Digitalizálva: (EPA) https://epa.oszk.hu/00000/00030/00308/pdf/VU-1860_07_04_01_22.pdf (2023-04-01)
[57]  Az épület a Sebestyén tér és a Mészáros utca sarkán állt, mai helyét az V. kerületi Váci utca és Irányi utca találkozása jelöli. (Az egykori, itt elhelyezkedő Sebestyén utca pedig ma Duna utca néven ismert. Nem költöztek tehát messzire a társaság tagjai.) A Csiga vendéglő mindig kedvelt volt a pesti művészvilág és irodalmi élet berkeiben, de 1897-ben lebontásra került. Helyét emléktábla őrzi.
[58]  Nyulásziné Straub Éva (szerk.): Magyar Országos Levéltár 1526 utáni gyűjtemény. Repertórium. Második, bővített kiadás. Magyar Országos Levéltár Segédletei 15. Magyar Országos Levéltár, Budapest, 2003. p. 54. (LibHun https://library.hungaricana.hu/hu/view/MolDigiLib_MOLsegedl_15/?pg=0&layout=s /2023-04-02/) helyen azt írja, hogy a „Kör” 1841-ben alakult. Leblancné Kelemen Klára (szerk.): Újabb Madách Imre-dokumentumok a Nógrád Megyei Levéltárból és az ország közgyűjteményeiből. Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 18. [Nógrád Megyei Levéltár], Salgótarján, 1993. 15. dokumentum. „K” megjegyzés p. 30. (LibHun https://library.hungaricana.hu/hu/view/NOGM_AFT_18/?pg=31&layout=s /2023-04-01/) helyen úgy tájékoztat, hogy a „Pesti Kör” alakult 1841-ben, de ez nem áll összhangban az MNL OL repertóriumi közleményével, ami erre 1845-öt ad meg. Kosáry. 1975. p. 470. helyen pusztán annyit sugall, hogy 1843 előtt alakult a „Kör”, és a „Pesti Kör” alapítását szintén 1845-re helyezi.
[59]  Dezsényi (1953) p. 166. A kutató úgy találta, Kossuth 1842-ben csatlakozott hozzá.
[60]  Az épület Dezsényi (1953) p. 172. szerint „a Hatvani-utcára és a Kerepesi-útra szögellő” ház volt. Előbbi a Kossuth Lajos utca, utóbbi a Rákóczi útra értendő, a Kerepesi út elnevezés tehát hosszabb közterületi szakaszra volt értendő. Tomsics Emőke szerint a Heinrich-ház a Kossuth Lajos utca – Károly körút sarkán állt kereskedőház volt, Havas Gyöngyvér megemlít egy Heinrich-házat a Kossuth és Magyar utcák sarkán, de az a „Fekete Elefánthoz” címzett gyarmat- és fűszeráru-kereskedés volt. (Tomsics Emőke, A láthatatlan belváros. Tanulmányok Budapest múltjából XXXVI. Budapesti Történeti Múzeum, Budapest, 2012. pp. 207 — 252. /p. 228./ Digitalizálva: /EPA/ https://epa.oszk.hu/02100/02120/00036/pdf/EPA02120_tbm_2012_36.pdf /2023-04-03/; Havas Gyöngyvér, Polgári reprezentáció és mentalitás Budapesten, a belvárosi Takáts-ház példáján. Tanulmányok Budapest múltjából XLI. Budapesti Történeti Múzeum, Budapest, 2016. pp. 185 — 222. /p. 186./ Digitalizálva: /EPA/ https://epa.oszk.hu/02100/02120/00041/pdf/EPA02120_tbm_2016_41.pdf /2023-04-03/)
[61]  Minderre 1843. október 13-án került sor, tehát még a névváltoztatás előtt. Fényes ebben a tisztségében maradt az 1849 júniusában megtartott utolsó közgyűlésig. (Fényes Elekről, és közéleti szerepéről: Paládi-Kovács Attila: Fényes Elek. A múlt nagy tudósai VII. sorozat II. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976. p. 54. Digitalizálva: MTA Könyvtárainak Repozitóriuma (REAL-EOD) http://real-eod.mtak.hu/7671/1/492_994.pdf (2023-04-03)
[62]  Reök (1860) p. 43.
[63]  Az Országút a mai Múzeum körút korábbi elnevezése, a Kunewalder-ház a mai Múzeum körút 8. szám alatt állt. Egy ideig lakott itt Petőfi is, a századfordulón lebontották, ma az ELTE BTK egyik épülete áll a helyén.
[64]  Ekkor mondott le Fényes Elek alelnöki tisztéről. (Paládi-Kovács /1976/ p. 61.)
[65]  Dezsényi (1953.) p. 172. helyen úgy magyarázza, hogy a székhelyválasztás kapcsán tört ki a csoport tagjai között kibékíthetetlen ellentét, vagy legalábbis ez váltotta ki.
[66]  Paládi-Kovács (1976) p. 61.
[67]  Nyulásziné (2003) p. 55.
[68]  Paládi-Kovács (1976) p. 62.
[69]  A maguk értelmezése szerint ez az „ellenzékiek társalgási köre” –ként működött.
[70]  Reök (1860) p. 43.
[71]  A mai Petőfi Sándor és Régiposta utcák sarkán állt, továbbra is az V. kerületben adva helyet az Ellenzéki Körnek.
[72]  Nyulásziné (2003) p. 55.
[73]  Az Ellenzéki Kör pénztárnaplója szerint 1847-ben, két részletben befizette az előző évi tagdíjat, ami félévente 5-5 pengőforintot jelentett. Ez mai szemmel nézve is tekintélyes, kétszer bő 27 ezer forinttal egyenértékű. (Kiss Dezső: Petőfi Sándortól származó, rá vonatkozó vagy vele kapcsolatos iratok és kéziratok a magyar levéltárakban. Levéltári Szemle. XXII. évf. 3. sz. /1972. szeptember – december/ pp. 65 — 112. Digitalizálva: /LibHun/ https://library.hungaricana.hu/hu/view/LeveltariSzemle_22_1972/?pg=352&layout=s /2023-04-01/; Ártörténet)
[74]  Névsor: Kosáry (1975) p. 471.
[75]  Leblancné (1993) 15. dokumentum. „K” megjegyzés. p. 30.
[76]  Czeglédi (2004) p. 14.
[77]  Molnár András: Egy táblabíró a forradalomban. Csány László levelei 1848 márciusából. Levéltári Szemle. XLI. évf. 1. sz. (1991) pp. 72 — 78. Digitalizálva: (LibHun) https://library.hungaricana.hu/hu/view/LeveltariSzemle_41_1991/?pg=73&layout=s (2023-04-02) Csányt, aki táblabíróként is tevékenykedett a forradalom előtt Világosnál elfogták, azt követő tárgyalásán halálra ítélték.
[78]  Czeglédi (2004) p. 14.
[79]  Kosáry (1975) p. 471
[80]  A mohácsi vészt (1526) és Buda török kézre kerülését (1541) követően az ország jelentős része került török uralom alá. Az addigi koronázóváros, Székesfehérvár 1527-ben szolgált utoljára ilyen jelentős esemény helyszíneként, amikor I. Ferdinánd osztrák főherceget előbb Pozsonyban királlyá választották, majd az ország királyává koronázták Székesfehérváron, aztán az is török kézre került 1547-ben. Buda 1686-ig maradt idegen kézen, Székesfehérvár 1688-ig. Ezért nőtt meg Pozsony jelentősége ebben az időszakban, lényegesen közel feküdt Bécshez és nem fenyegette a török veszély. Csak hogy a török kiűzését követően nem helyezték vissza magyar területekre az országgyűlést, ami a reformkorban – az idegen latin és német nyelv használata mellett – szembeszökő ellentétnek bizonyult. 1848-ig itt tartották az országgyűléseket.
[81]  Molnár (1991) pp. 73 — 74. Ugyanezt írta le Jakab István helytartótanácsi titkár a naplójában: „Délután 3 óra után valami 4 — 5000 főnyi tömeg, legtöbbnyire fiatalság összecsoportosult… E mozgalmakat látva Pest megye alispánja Nyáry, Klauzál Gáborral, a Rottenbiller pestvárosi alpolgármesterrel egyesülten a mozgalom élére állott, s valóban csak így lehetne a könnyen féktelenné válható tömeg vészes kicsapongásait korlátozni.” (Király Péter, A hivatalnok márciusa. Bárka. VI. évf. 2. sz. (1998) pp. 16 — 23. (Idézet: pp. 16 — 17.)
[82]  Czeglédi (2004) p. 14.
[83]  Paládi-Kovács (1976) p. 69.
[84]  Kiss (1972) p. 84.
[85]  Czeglédi (2004) p. 14.
[86]  Paládi-Kovács (1976) pp. 69 — 70.
[87]  Dezsényi (1953) p. 203.
[88]  Hiába volt uradalmi ügyvéd, nem érezte biztos egzisztenciának ezt a típusú munkát.
[89]  Czeglédi (2004) p. 14.
[90]  sz. n.: Az első magyar ministerium összes személyzetének név és lakkönyve. Geibel Károly Udvari Könyvárusnál, Pest, 1848. p. 28. Röck István néven. Digitalizálva: MTA Könyvtárainak Repozitóriuma (REAL-EOD) http://real-eod.mtak.hu/2633/1/Az_els%C5%91_magyar_ministerium_%C5%91sszes_szem.pdf (2023-04-03)
[91]  Mai kifejezéssel olyan titkár, akinek állása bizalmi, nem nyilvános ügyvitelben vállal részt.
[92]  Békéscsaba neve az 1870-es évektől kezdve fordul elő Békés-Csaba néven, és csak a századfordulót követően használatos a Békéscsaba név.
[93]  A csabai evangélikus egyházközség az ország leggazdagabb és legnagyobb számú egyházközségei közé tartozott.
[94]  Czeglédi (2004) pp. 15 — 18.
[95]   A Nemzeti Galéria tulajdonában.


Nyomtatható verzió, nyomtatás Továbbküldés, ajánlás

 

Adószámunk:
18474048-1-43
Köszönjük, ha a 2022. évi adóbevallása elkészítésekor gondol a Klauzál Gábor Társaságra és támogatja egyesületünk tevékenységét személyi jövedelemadójának
1 %-ával
, ezzel Ön is hozzájárul a Podmaniczky-díjjal kitüntetett civil, értékőrző és értékteremtő, közösségszervező tevékenységünkhöz, honlapunk fenntartásához és rendezvényeinkhez.

KÖSZÖNJÜK!


Adomány-köszönő emléklap


Adomány-köszönő emlékplakett

Klauzál Gábor (78)
Közhasznúsági jelentések (16)
Egyesületi élet (284)
Közélet (143)
Klauzál Gyűjtemény (7)



KLAUZÁL 150 EMLÉKÉV (48)
2016. évi médiamegjelenések (1)
2016. évi programnaptár (1)
2017. évi médiamegjenések (1)
2017. évi programnaptár (1)
2018. évi médiamegjenések (1)
2018. évi programnaptár (1)
2019. évi programnaptár (1)
2020. évi programnaptár (1)
2021. évi programnaptár (1)
2022. évi programnaptár (1)
2023. évi programnaptár (1)



1848/49 (52)
Barangolások (34)
Budatétényi Ősök Napja (30)
Díszpolgárok (19)
Helytörténet (18)
Kastélymúzeum (19)
Klauzál Napok Tétényben (129)
Lics Pincészet (15)
Történelmi szalon (43)
Wolf-kripta (21)