Az 1848/49. évi magyar szabadságharc országgyűlése egyetlen paraszti képviselője, Antal Mihály

Pozsonyban 1847. november 11-én István főherceg királyi helytartó megnyitotta az utolsó magyar rendi országgyűlést. E diétáknak – ahogy korabeli latin szóval (diaeta sessio = naponkénti ülés) a magyar nyelv is nevezte  - 1608 óta törvényekben s szokásokkal szigorúan meghatározott szervezete és tagsága volt. Meghívást a királytól csak a nemesi kiváltságos rendek tagjai kaptak, és két táblában (mai szóval kamarában) üléseztek. A főméltóságok (nádor, országbíró, tárnokmester stb) továbbá a katolikus és ortodox főpapok (érsekek, püspökök) a vármegyék élére kinevezett főispánok, és minden nagykorú főrend (grófok, bárók) a felsőtábla termében tanácskoztak, míg az alsó táblán a köznemesség választott követei dolgoztak. A nemesi vármegyéket, kiváltságos kerületeket (Jászság, Hajdúság, Fiume stb.) és a szabad király városok polgárságát két-két követ képviselte végül az egyházmegyék mellett működő káptalani testületek, valamint a távol levő főrendeket képviselő zömmel fiatal legátusok is itt kaptak helyet.

Az első magyar népképviseleti országgyűlés megnyitása a pesti Redout koncerttermében (1848. július 5.)

1848. március 15-én a pozsonyi diéta radikalizálódása és a bécsi forradalom hatására kitört pesti forradalom új korszakot nyitott a teljes magyar társadalom, valamint a kormányzat rendszerében. A nemességet adózóvá tevő közteherviseléssel, a jobbágyi szolgáltatások (pl. robot), termények kilencedének és egyházi tizedének eltörlése után nagy viták folytak az ország önállóságáról, az országgyűlésnek felelős magyar kormányról, amely gr. Batthyány Lajos vezetésével április 7-én lett kinevezve.  A nemzetiségek szerbek, szlovákok, románok és főképpen az addig is önálló tartománygyűléssel (szábor) bíró horvátok is kifejezték külön nemzetként való elismerésük igényét és így konfliktusba kerültek a magyar kormányzattal és néppel.

A magyar állam legfelső szerve a népképviseleti alapon választott és Pesten működő Országgyűlés lett. Bevezették a polgári választójogot, így a korábban nem választó nem nemes diplomások, városi polgárok valamint a vagyonosabb (legalább ¼ telkes) jobbágyok szavazók lettek. Nem mindenki, a nők még természetesen nem, a vagyonilag szegények (pl. zsellérek) nagy tömege és a zsidók sem.

A Felsőház ezt az új nevet kapta, de korábbi szervezete és tagsága változatlan maradt (egészen az 1885. évi reformig) Az új Képviselőház összetétele azonban gyökeresen megváltozott. A legfőbb változás az unióval a Magyar Királysághoz csatolt Erdély pesti megjelenése volt, de ide várták a horvát tartományok és a határőrvidékek képviselőit is, ám br. Josip Jelačić bán vezetésével a horvátok fegyveresen is követelték önállóságuk elismerését és a szlavón vármegyék, és Fiume hozzájuk csatolását.

Az egész Magyar Királyságban e területi bővítésekkel együtt 450 egyenrangú választókerületet alakítottak ki, amelyekben az ottani választópolgárok gyűlésén lehetett a jelöltekre szavazni. A jelöléshez az sem volt akadály, ha az illető nem abban a kerületben lakott.

A képviselőház ülésterme a Redoutban

A népképviselők társadalmi állapotának megállapítása a korábbi rendi státushoz képest nem egyszerű és nem is teljesen egyértelmű. A korszak zömmel agrártársadalmában a földbirtoklás általánosnak mondható, a hivatalviselők körében is. Úgy véljük, csak a magas rangú tisztségeket betöltőket helyes értelmiséginek számítani. Gond van a jogi végzettségűekkel is, hisz e korban az ügyvédi diploma szinte kötelező volt és a korabeli kalendáriumok Kossuth Lajost és Vörösmarty Mihályt is pesti prókátorként tartották számon.

A választások eredményeként korábbi „nyomorult adózó nép” 95 %-os tömegét mindössze 4 képviselő jelenítette meg a Házban. A Krassó megyei Facseten élő román Csolokos Dénes mészárszék és korcsma haszonbérlő, a Verőce megyei orahovicai magyar faesztergályos (csutorás) Tanay Mátyás, a nyitrai Galgócon élő fa- és vaskereskedő gazdag polgár Szidor Ferenc és végül Antal Mihály, a Verőce megyei Rétfaluból. A források szerint telkes gazda volt, és az egyetlen jobbágy a Tisztelt Házban.

Ismerkedjünk meg vele! 2002-ben szerkesztésemben, 48 szerző közös munkájával jelent meg „Az 1848/49. évi első népképviseleti országgyűlés történeti almanachja” Ebben jómagam írtam meg – Jukićné Kéry Zita eszéki levéltáros anyaggyűjtési segítségével „gazduram” életrajzát.

Először tisztáznunk kell, hogy Verőce vármegye (Pozsegával és Szerémmel együtt) 1848-ig Szlavónia tartományt alkotta és nem volt része a Horvátországnak (amely csak három vármegyéből állt: Kőrös, Varasd, Zágráb). A szlavóniai (vagy ahogy a korabeli magyar nyelv hívta „tótországi”) vármegyék korábban is önállóan részt vettek a pozsonyi rendi diétákon, míg a három horvát vármegye közös követeket küldött. Verőcében elég erős volt a magyar pártiság, hiszen vezető birtokosai – pl. a gr. Pejachevich-család vagy Siskovics József főispánok Baranyában is földesurak voltak.  A Dráva-parti Eszék szomszédossága Baranyával a mindennapokban (pl. vásározás) is erős összekötő kapocs volt

Verőce vármegye

Emellett Eszék környékén négy ősi falu is van, (Haraszti, Kórogy, Szentlászló és Rétfalu) melynek lakosai magyarok és reformátusok. Utóbbiban, az Eszék városába mára betagozódott Rétfaluban (Retfala) született hősünk, Antal Mihály.

A helység kálvinista anyakönyve 1803-tól 1853-ig maradt fenn. Ebben neve nem szerepel a kereszteltek között. Valószínűleg 1800 és 1803 között született. Befejezve az „oskolát” 1814-ben konfirmált. 1823 november 25-én feleségül vette Hangó Ádám lányát, Máriát. A földműves házaspárnak 20 év alatt nyolc gyermeke született: Sára (1824), Sándor (1826), Eszter (1828), három kis korban meghalt Erzsébet, András (1839) és Mária (1844). Az ilyen sűrű gyermekáldás általános volt XIX. sz. végéig.

Az 1828- évi híres országos jobbágyösszeírás szerint Mihály gazda fivérével közösen ¼ telket művelt, két lovat tartott, kis szőlejük is volt. Legközelebb 1848-ban bukkan elő a neve. Verőce vármegye új, polgári közgyűlése 1848. június 30-án alakult meg, benne képviselő lett „Antun Mihal Retfalucki zastupnik” is. A pesti Országgyűlésre küldendő képviselő megválasztására a rétfalusi kerületben július 31-én került sor. A vármegye központi bizottmánya a jegyzőkönyvet felterjesztette Pestre, ahol Antalt a Ház augusztus 5-én végleg igazolta. A hivatalos lap, a Közlöny tudósítása szerint „e földművelő polgár és népképviselő a Ház és a hallgatóság által igen szívesen fogadtatott.”

A híres író, lapszerkesztő Vadnay Károly (1832-1903) szóhagyományra hivatkozva jegyezte fel, hogy Deák Ferenc a másik gazdurammal, a berettyóújfalusi nemes Szivák Miklóssal (1783-1866) együtt az üléseken maga mellé ültette és a kormány álláspontja szerint irányította őket a szavazásoknál Az ülésnaplók azonban bizonyítják, hogy Antal többször és figyelemreméltóan hozzá is szólt a vitákhoz. Így augusztus 18-án a hadsereg magyar lábra állítása mellett volt, jelezve, ha ennek szükségességéről felvilágosítják a verőcei „rácokat”, ők is támogatni fogják. A hallgatóság megéljenezte. Augusztus 31-én az addig földesúri haszonvételt képező pálinkafőzés adójának éles vitájában konkrét javaslatokat tett az adózás mértékére. Az illetékes miniszter, Kossuth Lajos az „érdemes képviselőnek” igazat adott. Ekkor az Egyenlőségi Club tagja lett.  Szeptember 19-én újabb, a jobbágyfelszabadításhoz kötődő témában fejtette ki a parasztság érdekeit tükröző véleményét, ezúttal a szőlődézsma megszüntetéséről.

Az agrárkérdések szakminisztere a Batthyány-kormányban Klauzál Gábor volt. Bár írásbeli utalást nem találtunk, bizonyos hogy a miniszter és „gazduram” tárgyaltak egymással, hogy tisztázzanak kérdéseket, vagy a miniszter megnyugtathassa a képviselőt.

Közben szülőföldjén a horvát nemzeti párt helyi erői leváltották a magyar barát vármegyei tisztikart és kimondták a Horvátországhoz való csatlakozást „Csalásra” hivatkozva agresszív módon  érvénytelenítették a pesti magyar parlamentbe korábban küldött négy képviselő mandátumát és újakat választottak, immár a zágrábi horvát száborba. A négy honatya visszautasította a vádakat, erről tájékoztatták a Házat és maradtak a helyükön. 1849 elején Debrecenbe is követték a magyar parlamentet. (Az említett Tanay Mátyás mellett két magyar-horvát földesúr Szallopek Lajos (1809-1867 után) és vizeki Tallián Ede (1816-1899) neve is megérdemli a megemlékezést)

Antal Mihály Debrecenben 1849. április 5-én tagja lett a Magyarország független demokrata köztársasággá alakítását célul tűző Radical Pártnak. Június végéig a napidíját is felvette.

A világosi fegyverletétel után a győztes osztrák udvar a népképviselőket haditörvényszék elé állította. Hősünk neve sem az amnesztiát nyertek, sem a rendőri megfigyelés alatt állók között nem szerepel. 1849. október 23-án a Verőce vármegyei cs. kir hatóságok arról tájékoztatták a báni tanácsot, hogy „valami Antel vagy Mišo nevű képviselő” otthon van és dönteni kellene tevékenysége kivizsgálásról. A vármegye biztos azt jelentette, hogy bár nem volt olyan „kompromittált,” mint Tanay vagy Tallián, őt is bíróság elé kellene állítani. A hatalmon levő horvát urak ezt alighanem rangon alulinak tartották.

Meddig élt, nem tudni. Az 1852 utáni helyi református anyakönyvek nincsenek meg. A község kataszteri felmérése szerint 1863-ban már nem volt az élők sorában, csak két névrokona birtokolt.

Régi (2005) és új (2016) emléktábla a rétfalui Népkör Magyra Kultúregyesület épületének homlokzatán

Emlékezete sokáig feledésbe merült. Az almanach megjelenése, 2002 után felfigyelt személyére az eszéki magyar konzul és 2005-ben nagy megtiszteltetésemre meghívtak Eszékre, emléktábla avatására. Eszék város Rétfalu kerületében Petőfi Sándor nevét viseli a főutca, itt van egy magyar kultúrház, ennek a falára került a márványtábla. Megható látvány volt a környék magyarságát őrző polgáraira nézni, akik – az Országgyűlés támogatásával felújított táblára pillantva – ma is emlékezhetnek e különleges honfira.